Isten szeretete

Az egyik nyáron épp egy távoli vidéken jártunk, és a családunk a felhőtlen ég alatt, a szabadban töltötte az éjszakát. Felettünk tisztán kivehető volt a számtalan csillaggal teli káprázatos Tejút, valamint időnként egy-egy hullócsillag. Miközben Isten teremtésének a fenséges voltán ámuldoztunk, áhítatos összeköttetést éreztünk Ővele. Kisgyermekeink, akik Hongkongban nőttek fel, még soha nem éltek át ehhez foghatót. Ártatlanul megkérdezték, hogy otthon is ugyanezen égbolt alatt lakunk-e. Megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy az égbolt ugyanaz, de a lég- és fényszennyezés a lakhelyünkön megakadályozza, hogy lássuk ezeket a csillagokat, bár ott vannak.

A szentírások azt tanítják nekünk, hogy „a hit… a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”. Bár a lelki látásunkat elhomályosítják a tájékozódást megzavaró figyelemelterelő tényezők és a terresztriális kísértések, ha Istenbe és az Ő Fiába, Jézus Krisztusba vetett hitet gyakorolunk, akkor világos bizonyosságot kapunk arról, hogy Ők valósak és törődnek velünk.

A Mormon könyvében Lehi próféta látott „egy fát…, amelynek gyümölcse kívánatos volt, hogy boldoggá tegye az embert”, és mindent felülmúlva „a legédesebb”. Amikor megízlelte a gyümölcsöt, hatalmas öröm töltötte el a lelkét, és szerette volna, ha a családja is megízleli azt. Tudjuk, hogy ez a fa Isten szeretetét jelképezi, és Lehihez hasonlóan mi is örömteli tanúságtételt kaphatunk Istenről, amikor behívjuk Őt az életünkbe.

Mennyei Atya irántunk való szeretetét Jézus Krisztus testesíti meg. Engesztelő áldozata által magára vette a bűneinket, és megsebezték a gonoszságainkért. Személy szerint viselte a gyötrelmeinket, hordozta a bánatainkat, és magára vette a fájdalmainkat és a betegségeinket. Elküldi a Szentlelket, hogy vigasztaljon minket, és a Lélek gyümölcsei közt ott van az öröm, a békesség és a hit, amelyek reménnyel és szeretettel töltenek el minket.

Bár Isten szeretetéhez mindenki hozzáférhet, sokan buzgón keresik, míg mások bár vágynak rá, hogy érezzék Isten szeretetét, de nem hiszik, hogy megérdemlik. Megint mások kétségbeesetten megpróbálnak kapaszkodni bele. A szentírások és az Úr prófétája azt tanítják nekünk, hogy állandóan megtapasztalhatjuk Isten szeretetét, ha Jézus Krisztus kegyelme által ismételten bűnbánatot tartunk, fenntartás nélkül megbocsátunk, igyekszünk betartani az Ő parancsolatait, és önzetlenül szolgálunk másokat. Érezzük Isten szeretetét, amikor olyan dolgokat teszünk, amelyek közelebb visznek minket Őhozzá, például napi ima és szentírás-tanulmányozás által beszélgetünk Ővele, és felhagyunk olyan dolgokkal, amelyek eltávolítanak minket Őtőle – ilyen például a gőg, a viszály és a lázadás.

Russell M. Nelson elnök azt a felhívást intézte hozzánk, hogy a Szabadító segítségével távolítsuk el életünk régi törmelékeit és tegyük félre a keserűséget. A lelki alapunk az általi megerősítésére buzdított minket, hogy az életünket a Szabadítóra, valamint az Ő templomának a szertartásaira és szövetségeire összpontosítsuk. Megígérte nekünk, hogy „amikor megtartjuk a templomi szövetségeinket, nagyobb hozzáférést nyerünk az Úr megerősítő hatalmához. […] Hatalmas bőséggel tapasztaljuk meg Jézus Krisztus és Mennyei Atyánk tiszta szeretetét.”

Van egy barátom, aki csodálatos családdal és ígéretes pályafutással áldatott meg. Ez megváltozott, amikor egy betegségből adódóan nem tudott többé dolgozni, ezt követően pedig elvált. A rákövetkező évek nehezek voltak, de a gyermekei iránti szeretete és az Istennel kötött szövetségei tartották benne a lelket. Egy nap megtudta, hogy egykori felesége újraházasodott, és a templomi pecsételésük érvénytelenítését kérelmezte. Ez felzaklatta és összezavarta. Békességet és tisztánlátást keresett az Úr házában. A látogatása utáni napon ezt az üzenetet kaptam tőle:

„Tegnap este elképesztő élményben volt részem a templomban. Azt hiszem, nyilvánvaló volt, hogy még bőven van bennem neheztelés. […] Tudtam, hogy meg kell változnom, és egész héten ezért imádkoztam. […] Tegnap este a templomban éreztem, amint a Lélek szó szerint eltávolítja a szívemből a neheztelést. […] Hatalmas megkönnyebbülés volt megszabadulni tőle. […] Lekerült rólam a baljóslatú fizikai teher, amely addig nyomasztott.”

Bár még mindig vannak kihívásai, a barátom becsben tartja ezt az Úr házában szerzett élményt, mely során Isten felszabadító szeretete segített neki közel érezni magát Istenhez, derűlátóbbnak lenni az élete vonatkozásában, és kevésbé szorongani a jövője miatt.

Isten szeretetét megtapasztalva könnyen el tudjuk viselni a terheinket, és türelmesen és vidáman alá tudjuk vetni magunkat az Ő akaratának. Biztosak leszünk abban, hogy Isten emlékezni fog a velünk kötött szövetségeire, meg fog látogatni minket a megpróbáltatásainkban, és ki fog szabadítani minket a rabságból. Továbbá vágyni fogunk az általunk érzett öröm megosztására a családunkkal és a szeretteinkkel. Ahogyan Lehi családjában is, az önrendelkezése által mindenki eldöntheti, vesz-e a gyümölcsből vagy sem, de nekünk lehetőségünk van oly módon szeretni, megosztani és meghívni, hogy azok, akiket szeretünk, érezhessék Isten szeretetét.

Ahhoz, hogy segítsünk másoknak érezni Isten szeretetét, ki kell fejlesztenünk magunkban olyan krisztusi tulajdonságokat, amilyen az alázatosság, a jószívűség, a könyörület és a türelem, továbbá a két nagy parancsolat, Isten és a felebarátaink szeretete által segítenünk kell másoknak a Szabadító felé fordulni.

Serdülőkorában az egyik fiunk küszködött az önbecsülésével és azzal, hogy be tudjon illeszkedni. A feleségemmel imádkoztunk, hogy tudjuk, miként segítsünk neki, és hajlandóak voltunk megtenni bármit, amit az Úr elvár tőlünk. Egy napon késztetést éreztem arra, hogy megkérdezzem az elderek kvóruma elnökét, van-e valaki, aki bármiben szükséget lát, és a fiammal meglátogathatnám. Némi gondolkodás után megkért minket arra, hogy látogassunk meg egy hölgyet, akinek komoly egészségügyi gondjai voltak, és a gyülekezeti elnök engedélyével minden héten vigyük el neki az úrvacsorát. Teljesen fellelkesültem, de aggasztott az, hogy a fiam miként reagál majd erre a hetenkénti kötelezettségre.

Az első látogatásunk alkalmával majd megszakadt a szívem ezért a drága hölgyért, akinek állandó fájdalmai voltak. Nagyon hálás volt az úrvacsoráért, és élveztük a vele és a férjével folytatott beszélgetést. Néhány látogatás után egy vasárnap én épp nem voltam otthon és nem tudtam elkísérni a fiamat, de emlékeztettem őt a feladatunkra. Amikor hazaértem, alig vártam, hogy halljam, hogy ment a látogatás. A fiam azt felelte, hogy szerinte az osztálytársainak nincs lehetőségük ilyen klassz dolgokra; majd részletesebben is kifejtette, hogy segítségképp magával vitte az öccsét, és az úrvacsora zökkenőmentesen ment, viszont ez a drága nővér szomorú volt a héten, mert áthívta a barátait filmezni, azonban a videólejátszója nem akart működni. A fiam az elmondása szerint online rákeresett, megtalálta, hogy mi a gond, és azon nyomban megjavította neki. Hasznosnak érezte magát, boldog volt, és tudta, hogy a megbízása olyasvalami volt, ami felvidította a hölgy napját. Érezte, hogy Isten szereti.

Ha az élet a legjobb erőfeszítéseitek ellenére is borús, ha úgy érzitek, hogy az imáitok nem lelnek meghallgatásra, vagy ha képtelenek vagytok érezni Isten szeretetét, akkor tudnotok kell, hogy minden erőfeszítésetek számít, és amilyen biztosan ott vannak felettünk a csillagok, Mennyei Atya és Jézus Krisztus ismernek, hallanak és szeretnek titeket.

Egy alkalommal, amikor a tanítványai a hajóban voltak, „a haboktól háborgattatva”, a Szabadító odament hozzájuk a vízen, és erről biztosította őket: „Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!” Amikor Péter a Szabadítóhoz akart menni a vízen, Jézus intett neki, mondván: „Jövel!” Amikor Péter már nem összpontosított és süllyedni kezdett, a Szabadító azonnal kinyújtotta a kezét, hogy elkapja és biztonságba vezesse őt, miközben ezt mondta: „Kicsinyhitű, miért kételkedél?”

Amikor ellenszél nehezíti az életünket, vajon hajlandóak vagyunk rá, hogy vidámak és bátrak legyünk? Hogyan tarthatjuk észben, hogy a Szabadító nem hagy el minket és a közelünkben van, talán oly módokon, amelyeket még nem ismerünk fel? Hajlandóak vagyunk-e hittel odamenni Őhozzá, különösen akkor, ha lehetetlennek tűnik az előttünk lévő út bejárása? És milyen módokon emel fel minket Ő a biztonságba, amikor bukdácsolunk? Hogyan tudunk hithűen minden gondolatban Őrá tekinteni, kétely vagy félelem nélkül?

Ha szeretnétek még bőségesebben érezni Isten szeretetét az életetekben, megkérnélek benneteket az alábbiak átgondolására:

• Először is, álljatok meg gyakran egy pillanatra, hogy emlékezzetek rá: Isten gyermekei vagytok, és gondoljatok olyan dolgokra, amelyekért hálásak vagytok.

• Másodszor, naponta imádkozzatok, kérve Mennyei Atyát, hogy segítsen nektek tudni, körülöttetek kinek van szüksége rá, hogy érezze az Ő szeretetét.

• Harmadszor, őszintén kérdezzétek meg, mit tehettek azért, hogy segítsetek az illetőnek érezni Isten szeretetét.

• Negyedszer pedig azonnal cselekedjetek a kapott sugalmazásnak megfelelően.

Ha rendszeresen imádkozunk és teszünk fel kérdéseket másokat illetően, Isten meg fogja mutatni nekünk, kiknek segíthetünk. Ha pedig azonnal cselekszünk, akkor Ő rajtunk keresztül meg tudja válaszolni az imáikat. Így téve idővel választ fogunk kapni az imáinkra, és érezni fogjuk Isten szeretetét a saját életünkben.

Néhány évvel ezelőtt épp Vietnámba utaztunk, és a feleségemmel egy olyan gépen ültünk, amely erős viharban szállt fel. Komoly légörvények voltak, és az ablakunkból sötét felhők, nagy eső és villámlás látszódott. Hosszú és rázós felszállás után a repülőnk végül a viharfelhők fölé emelkedett, és pompás kilátás tárult elénk. Ez ismételten Mennyei Atyánkra és Jézus Krisztusra emlékeztetett minket, és az irántunk való hatalmas szeretetükre.

Drága barátaim! Olyan emberként, aki megtapasztalta már Isten szeretetét, örömteli tanúságot teszek arról, hogy a Szabadító Jézus Krisztus maga Isten szeretete. Az irántunk való szeretete tökéletes, személyes és szakadatlan. Töltsön el minket az Ő szeretete, midőn hithűen követjük Őt, és legyünk olyan világítótorony, amely utat mutat másoknak az Ő szeretetéhez. Jézus Krisztus nevében, ámen.