Szent dolgok iránti áhítat

Mózes 2. könyvében útra kelünk Mózessel a Hóreb-hegy lejtőihez, amint elfordult a mindennapi gondjaitól – amire mindannyiunknak hajlandónak kellene lennünk –, hogy lássa az égő csipkebokrot, amelyet nem emésztett el a tűz. Amint a közelébe ért, „szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda [Isten]: …oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.” Nagy áhítattal, alázattal és csodálattal Mózes levette a saruját, és felkészítette magát arra, hogy hallja az Úr szavát és megtapasztalja az Ő szent jelenlétét.

Ez a szentséges megvilágosodás a hegyen, e lenyűgöző áhítattal teli élmény összekapcsolta Mózest a saját isteni kilétével, sőt, kulcsfontosságú alkotóeleme volt a szerény pásztorból erőteljes prófétává való átalakulásának, arra indítva őt, hogy új ösvényen járjon az életében. Hasonlóképpen mindegyikünk át tudja alakítani a tanítványságát a lelkiség egy magasabb mintázatává azáltal, hogy az áhítat erényét a lelki jelleme szent részévé teszi.

Az áhítat szó angol megfelelője a latin revereri igére vezethető vissza, mely annyit tesz: ámulattal szemlélni. Evangéliumi értelemben ez a meghatározás összevegyül a mélységes tisztelet, szeretet és hála érzésével vagy tanúsításával. A töredelmes szívűek, valamint az Isten és Jézus Krisztus iránt mély elkötelezettséggel bírók által ily módon kifejezett viszonyulás a szent dolgokhoz növeli az örömöt a szívükben.

A szent dolgok iránti áhítat egy létfontosságú lelki tulajdonság legnagyszerűbb megnyilvánulása; a szentséghez való kapcsolódásunk „mellékterméke”, mely tükrözi Mennyei Atyánk és a Szabadítónk, Jézus Krisztus iránti szeretetünket és közelségünket. Emellett ez a lélek egyik legemelkedettebb élménye is. Az ilyen erény az Istenség felé irányítja a gondolatainkat, a szívünket és az életünket. Sőt, az áhítat a lelkiségnek nem csupán az egyik vonatkozása, hanem a lényege – az alap, amelyre a lelkiség épül, személyes kapcsolatot teremtve az istenivel, amint azt gyermekeink tanítják, amikor ezt éneklik: „Az áhítat segít, hogy te is érezd, Atyád és Jézus itt van közel”.

Jézus Krisztus tanítványaiként az a felhívás irányul felénk, hogy fejlesszük az áhítat ajándékát az életünkben, és így váljunk nyitottá az Istennel és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való elmélyültebb lelki közösség előtt, ezzel egyidejűleg megerősítve a lelki jellemünket. Ha több ilyen érzés lenne a szívünkben, akkor kétségtelenül nagyobb öröm és örvendezés töltené meg az életünket, és kevesebb hely maradna a bánatnak és a szomorúságnak. Emlékeznünk kell arra, hogy a szent dolgok iránt mutatott áhítat értelmet ad a mindennapi tevékenységeink nagy részének, és megerősíti bennünk a hála érzését – ámulatra, tiszteletre és szeretetre ösztönözve minket a magasztosabb és szentebb dolgok iránt.

Sajnos olyan világban élünk, ahol egyre szokatlanabbá válik a szent dolgok iránti áhítatos tisztelet kifejezése. Mi több, a világ a tiszteletlenséget ünnepli, ahogyan azt bármely bulvárlap, televíziós műsor vagy az internet tüzetesebb áttanulmányozása is tanúsítja. A szent dolgok iránti tisztelet hiánya egyre könnyelműbb hozzáállást és óvatlanabb viselkedést eredményez, mely villámgyorsan képes egy nemzedéket közönybe taszítani, a következőt pedig gyötrelembe repíteni.

Továbbá a tiszteletlenség el tud távolítani minket az Istennel kötött szövetségek által biztosított kötelékektől, és csökkentheti bennünk az Istenség előtti felelősségre vonhatóság érzetét. Ennélfogva fennáll annak a veszélye, hogy csak a saját kényelmünkkel és a féktelen vágyaink kielégítésével foglalkozzunk, végül pedig elérkezzünk arra a szentségtelen helyre, ahol megvetjük a szent dolgokat, még Istent is, következésképpen pedig a Mennyei Atyánk gyermekeiként meglévő isteni természetünket. A szent dolgok iránti tiszteletlenség előremozdítja az ellenség céljait, hiszen megzavarja a kinyilatkoztatás érzékeny csatornáit, melyek elengedhetetlenek napjaink lelki túléléséhez.

A szentírások jól vázolják a szent dolgok iránti áhítat jelentését és fontosságát. Az áhítat egy előfordulása a Tan és szövetségekben arra enged következtetni, hogy a Mennyei Atyánk és az Ő fia, Jézus Krisztus iránti áhítat elengedhetetlen erény azok számára, akik elnyerik a celesztiális királyságot.

Egyházként arra törekszünk, hogy minden tekintetben a legteljesebb szentségben és tiszteletben tartsuk az Atyát és a Fiút, beleértve azt is, ahogyan ábrázoljuk Őket. A Szentlélek útmutatása döntő fontosságú alkotóelem annak a meghatározásában, hogy ezek a képek miként tükrözzék az Atya és a Fiú szent természetét, jellemét és isteni tulajdonságait. Nagyon ügyelünk arra, hogy ne jelenítsünk meg olyan elemeket, amelyek elvonhatják az elsődleges figyelmünket Mennyei Atyánkról, az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról és az Ő tanításaikról, beleértve azt is, hogy miként alkalmazzuk tartalmak és képek előállítására az olyan, technika nyújtotta fejlett eszközöket, mint például a mesterséges intelligencia (MI).

Ugyanezt az alapelvet alkalmazzuk az egyház hivatalos kommunikációs csatornáin keresztül elérhető összes információforrásra is. Minden leckét, könyvet, kézikönyvet és üzenetet gondosan dolgozunk ki és hagyunk jóvá a Lélek irányítása alatt, hogy okvetlenül fenntartsuk Jézus Krisztus evangéliuma szent erényét, értékeit és mércéit. David A. Bednar elder ezt tanította egy közelmúltbeli, fiatal felnőtteknek szóló üzenetében: „A lelkiség és a technika bonyolult kereszteződésében való eligazodáshoz az utolsó napi szenteknek alázatosan és imádságosan (1) meg kell nevezniük olyan evangéliumi tantételeket, amelyek vezércsillagként szolgálhatnak, amikor a mesterséges intelligenciát használják, és (2) igyekezniük kell őszintén törekedni a Szentlélek társaságára és a kinyilatkoztatás lelki ajándékára.”

Drága fivéreim és nővéreim! Bármilyen kifinomulttá is vált a modern technika, egyszerűen nem tudja utánozni azt a csodálatot, lenyűgözöttséget és ámulatot, mely a Szentlélek hatása által ébresztett áhítatban lelhető fel. Jézus Krisztus követőiként ügyelnünk kell arra, hogy ne gyengítsük meg az Istennel és az Ő Fiával való kapcsolatunkat azáltal, hogy nem helyénvaló módon használjuk az MI által előállított tartalmakat és képeket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a modern technikára mint a „test karjára” való hagyatkozás elégtelen és tiszteletlen helyettesítője annak a sugalmazásnak, épülésnek és tanúságnak, amelyet csak a Szentlélek hatalma által nyerhetünk el. Amint azt Nefi is kijelentette: „Ó, Uram, tebenned bíztam, és tebenned bízom örökre. Nem test karjába helyezem bizalmamat”.

Egy másik kinyilatkoztatásban Joseph Smith próféta azt az utasítást kapta, hogy az Úrnak felépített templomok az Őiránta kimutatott áhítat helyei legyenek. Szolgálata során drága prófétánk, Russell M. Nelson elnök erőteljes hangsúlyt fektetett áhítatos hódolatunkra a szentséges templomban. Az Úr házában az Atya és a Fiú szent színe elé való belépésről tanulunk. Mindig is tanulságosnak – sőt: lélekemelőnek – találtam, hogy az egyik első dolog, melyet a templomba belépve és az ottani szent szertartásokban való részvételre történő felkészülésként teszünk, az a cipőnk levétele, és a fehér ruházatunk magunkra öltése. Ha ezt tudatosan tesszük, akkor Mózeshez hasonlóan mi is felismerhetjük, hogy a világi lábbelink levétele a szent földre lépés, valamint a magasztosabb és szentebb módokon történő átalakulásunk kezdete.

Fivérek és nővérek! Nekünk nem kell a hegytetőre másznunk, ahogy Mózes tette, hogy felfedezzük a szent dolgok iránti áhítatot, illetve hogy a tanítványságunkat a lelkiség és odaadás magasabb szintjére emeljük. Rálelhetünk például, amikor igyekszünk megóvni az otthoni környezetünket a világi hatásoktól. Ezt úgy érhetjük el, ha őszintén és buzgón imádkozunk Mennyei Atyánk előtt Jézus Krisztus nevében, és igyekszünk jobban megismerni a Szabadítónkat Istennek a szentírásokban és a prófétáink tanításaiban található szavának a szorgalmas tanulmányozása által. Ezenfelül az efféle lelki átalakulás akkor is bekövetkezhet, amikor igyekszünk megtartani az Úrral kötött szövetségeinket azáltal, hogy engedelmesen élünk a parancsolatok szerint. Ezek az erőfeszítések csendes és biztos nyugalmat hozhatnak a szívünkbe. Ha az ilyen cselekedetekre összpontosítunk, az biztosan segíthet az otthonunkat áhítattal teli lelki menedékké változtatni – a hit olyan személyes szentélyévé, ahol a Lélek is lakozik – nagyon hasonlóan Mózes hegyi élményéhez.

Akkor is megtapasztalhatunk ilyen lelki átalakulást, amikor hithűen részt veszünk az egyházi hódolati gyűléseken, beleértve azt is, hogy a szent himnuszok őszinte éneklése által az Úrra hangoljuk a szívünket. Amikor – Mózeshez hasonlóan – elfordulunk a világ zavaró tényezőitől – különösen a mobiltelefonunktól vagy bármitől, ami nincs összhangban ezzel a szent pillanattal –, az lehetővé teszi számunkra, hogy teljes figyelmünket az úrvacsoravételnek szenteljük, miközben az elménk és a szívünk a Szabadítóra és az Ő engesztelő áldozatára, valamint a saját szövetségeinkre összpontosul. Az ilyen úrvacsorai összpontosítás teret ad majd a Szabadítóval való lelki közösségünk áhítatosan megújító pillanatának az előidézésére, továbbá gyönyörűséggé teszi a sabbatot, és átalakítja az életünket.

Legfőképpen pedig a tanítványságunkban is megtapasztalhatjuk ezt a lelki változást, amikor rendszeresen hódolunk az Úr házának – vagyis szent templomainknak – a hegyén, és amikor szövetséges magabiztossággal igyekszünk élni, különösen a halandó élet próbatételei során.

A feleségemmel személyesen is megtapasztaltunk áhítatos, szentséges hegyi pillanatokat, amint igyekeztünk alkalmazni ezeket a tantételeket az életünkben, ami jelentőségteljes átalakulást idézett elő a tanítványságunkban. Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna, amikor átsétáltam a temetőn, útban a második gyermekünk temetésére, aki koraszülöttként jött a világra és nem maradt életben, a feleségem pedig eközben még a kórházban lábadozott. Emlékszem, amint nagy buzgósággal és áhítattal imádkoztam Istenhez, segítséget kérve ahhoz, hogy meg tudjak birkózni ezzel az embert próbáló kihívással. Abban a pillanatban világos és erőteljes lelki bizonyosságot kaptam a szívemben: minden rendben lesz az életünkben, ha a feleségemmel kitartunk, ragaszkodva a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti életből fakadó örömhöz. Ami akkoriban leküzdhetetlen, szomorúsággal teli kihívásnak tűnt, szent, áhítatos élménnyé változott, egy csúcskővé, amely segített fenntartani a hitünket, és bizalmat adott nekünk az Úrral kötött szövetségeinkben, valamint azokban az ígéretekben, amelyeket Ő nekem és a családomnak tett.

Fivéreim és nővéreim! A szent dologok iránti áhítat elősegíti az őszinte hálát, fokozza az igaz boldogságot, kinyilatkoztatásra vezeti az elménket, és nagyobb örömöt hoz az életünkbe. Szent földre helyezi a lábunkat, és az Istenséghez emeli a szívünket.

Bizonyságomat teszem nektek arról, hogy amint igyekszünk beépíteni az ilyen erényt a mindennapi életünkbe, képesek leszünk növelni az alázatunkat, tágítani az Isten ránk vonatkozó akaratáról szóló ismereteinket, és megerősíteni az Úrral kötött szövetségeink ígéreteibe vetett bizodalmunkat. Tanúságot teszek arról, hogy amikor befogadjuk a szent dolgok iránti áhítat ezen ajándékát – akár az Úr házának a hegyén, akár a gyülekezeti házban, akár a saját otthonunkban –, akkor elképesztő csodálat és ámulat tölt majd el bennünket, amint Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus tökéletes szeretetéhez kapcsolódunk. Áhítatosan teszek tanúságot ezen igazságokról a Szabadítónk és Megváltónk, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.