Térjetek vissza hozzám, „hogy meggyógyíthassalak benneteket”

Egyszer olyan helyen laktunk, amelyet fenséges fák vettek körül. A bejárat mellett volt egy gyönyörű fűzfa. Egy szomorú éjjelen hatalmas vihar támadt, és ledöntötte a fát. Kitépett gyökereivel ott feküdt a földön és siralmas látványt nyújtott.

Én már készen álltam rá, hogy beindítsam a láncfűrészt és feldaraboljam a fát tűzifának, amikor a szomszédom odaszaladt, hogy megállítson. Megdorgált, amiért feladtam, és nyomatékosan arra buzdított, hogy ne szabaduljak meg a fától. Aztán rámutatott a még a földben lévő egyik gyökérre, és azt mondta, hogy ha megtámasztjuk a fát, levágjuk az ágait és tápláljuk, akkor újra tartani fognak a gyökerei.

Én ezt tamáskodva fogadtam, és kételkedtem abban, hogy életben maradhatna és feléledhetne egy olyan fa, amely nyilvánvalóan kidőlt és bajban van. Azzal érveltem, hogy még ha újra el is kezd nőni, biztosan nem fogja túlélni a következő vihart. Azonban tudva azt, hogy a szomszédunk szerint még van jövője a fának, a terv szerint cselekedtünk.

És mi lett az eredmény? Egy idő után megláttuk az élet jeleit, amint a fa elkezdett gyökeret ereszteni. Most, 12 évvel később, a fa tele van élettel, erősek a gyökerei, és újra szebbé teszi a környezetét.

Szerte a világban a szentekkel találkozva eszembe jut ez a fűzfa, és az, hogy akkor is van remény, amikor úgy tűnik, minden elveszett. Némelyeknek egykor a fűzfához hasonlóan életteli és erős bizonyságuk volt az evangéliumról. Aztán egyedi, személyes okok miatt ezek a bizonyságok meggyengültek, ami a hit elvesztéséhez vezetett. Mások még kapaszkodnak az evangélium talajához csatlakozó legvékonyabb gyökérrel.

Azonban újra és újra fellelkesítenek engem mindazok történetei, akik a tanítványságuk megújítása és amellett döntöttek, hogy hazajönnek az egyházba. A hitük értéktelen tűzifaként történő eldobása helyett reagáltak a visszatérést szorgalmazó lelki késztetésekre és szeretetteljes meghívásokra.

Koreában részt vettem egy cövekkonferencián, ahol egy visszatérő egyháztag azt mondta: „Köszönöm a fivérek hajlandóságát arra, hogy elfogadják a hitem hiányát és a gyengeségemet, hogy felkarolnak engem, valamint azokat az egyháztagokat, akik mindig nagyon kedvesek hozzám. Még mindig sok olyan barátom van, akik kevésbé tevékenyek. Vicces, de azt mondogatják egymásnak, menjenek vissza az egyházba, hogy visszanyerjék a hitüket. Szerintem talán mindannyian hitre áhítoznak.”

Mindazokat, akik hitre áhítoznak, hívunk, hogy gyertek vissza. Megígérem nektek, hogy ha ismét együtt hódoltok a szentekkel, meg tud erősödni a hitetek.

Egy korábbi misszionárius Afrikából írt az egyház egyik felsőbb vezetőjének, elnézést kérve és megbocsátást keresve, amiért megsértődött egy bizonyos kulturális hagyományról szóló tanításai miatt, és ez oda vezetett, hogy elhagyta az egyházat. Alázatosan így fogalmazott: „Sajnos rendkívül súlyos árat kellett fizetnem, amiért 15 évvel ezelőtt megsértődtem. Nagyon sokat veszítettem – sokkal többet annál, mint amit valaha is képzeltem volna. Nagyon szégyellem az általam esetlegesen útközben okozott kárt, de mindenekelőtt örülök annak, hogy megtaláltam a visszavezető utat.”

Mindazokat, akik felismerik, mit veszítettek, hívunk, hogy jöjjetek vissza, hogy újra meg tudjátok ízlelni az evangélium örömteli gyümölcsét.

Egy nővér az Amerikai Egyesült Államokban sok éven át távol volt az egyháztól. Visszatérésének a története erőteljes tanulságokat rejt azon szülők és családtagok számára, akik gyötrődnek az eltávolodó szeretteik miatt. Ezt írta:

„Számtalan indokot fel tudnék sorolni arra, hogy miért hagytam ott az egyházat, az evangéliumot, és bizonyos szempontból a családomat. De ezek valójában nem számítanak. Az egyház elhagyása nem egyetlen nagy meghozott döntés volt, hanem valószínűleg döntések ezreinek a következménye. Ám azt mindig tudtam, hogy a szüleim meghoztak egy nagy döntést, és ki is tartottak mellette. Eldöntötték, hogy szeretni fognak.

Fogalmam sem volt róla, mennyi könnyet ontottak, hány álmatlan éjszakájuk volt, vagy hány szívből jövő könyörgő imát mondtak értem. Nem kérték rajtam számon a bűneimet, inkább értem kiáltottak bűnösségem idején. Nem éreztették velem azt, hogy ne látnának szívesen az otthonukban és a családi összejöveteleken; ezeket az érzéseket csupán én gerjesztettem. Ők továbbra is szívesen láttak. Bizonyára észrevették, amint idővel elhalványul a világosságom. Ám tudták, hogy aki akkor vagyok, az csupán az árnyéka annak, aki még leszek.

Ahogyan az egyháztól eltávolodó utam is összetett volt, úgy a visszavezető is. Azonban a visszatérés során egy dolog nem okozott nehézséget, mégpedig az, hogy azt éreztem, otthon vagyok – ott, ahová tartozom.”

Az üzenetem ma különösképpen azokhoz szól, akik egykor érezték a Lelket, de megkérdőjelezik, hogy van-e visszavezető út, avagy hely számukra Jézus Krisztus visszaállított egyházában. Valamint azokhoz, akik épphogy kapaszkodnak, vagy akiket megkísért az eltávolodás.

Az üzenetem nem kihívás, nem is kárhoztatás. Hanem szeretettel és azzal az őszinte vággyal elmondott meghívás, hogy hazatérve üdvözölhessünk titeket a lelki otthonotokban.

Azért imádkoztam és imádkozom, hogy érezzétek a Szentlélek tanúságtételét, amint meghalljátok a mi Szabadítónk, Jézus Krisztus ezen szerető hívását és fenséges ígéretét:

„[N]em tértek-e most vissza hozzám, és bánjátok meg bűneiteket, és tértek meg, hogy meggyógyíthassalak benneteket?”

Hétről hétre sokan reagálnak a Szabadító hívására azáltal, hogy visszatérnek a tanítványsághoz és az egyházi tevékenységhez, csendben és alázatosan keresve a Jézus által megígért gyógyulást. És az időnként keringő szóbeszédek ellenére a fiataljaink rekordszámban döntenek úgy, hogy erősek maradnak és gyarapítják a Jézus Krisztusba vetett hitüket.

Amikor Kapernaumban Jézus követői közül némelyek nehéznek vélték a tanításait, és úgy döntöttek, hogy távoznak, Ő az apostolaihoz fordulva megkérdezte: „Vajjon ti is el akartok-é menni?”

Ezt a kérdést kell mindegyikünknek megválaszolnia, amikor szembenézünk a saját próbatételeinkkel. Péter Jézusnak adott válasza időtlen és határozott: „kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad”.

Nos, a Szabadító felhívását átgondolva – miszerint térjetek vissza Őhozzá –, mit tanulhattok a fűzfa történetéből?

1. A visszavezető út gyakran nem könnyű vagy kényelmes, de megéri. Amikor a fűzfánkat újra felállítottuk, az összes ágát levágtuk. Nem volt szép látvány. Lehetséges, hogy mi is sebezhetőnek érezzük magunkat, miközben megszabadulunk a régi szokásainktól és levetjük a kevélységet. Ha Jézus Krisztust és az Ő evangéliumát – a törzset és a gyökereket – állítjátok a hitetek középpontjába, az meg fogja adni nektek a visszatérés első lépéséhez szükséges reményt és bátorságot.

2. Sok évbe telt, mire a fűzfánk visszanyerte korábbi erejét és szépségét. Most még annál is erősebb és szebb, mint amilyen volt. Legyetek türelmesek, miközben gyarapszik a hitetek és a bizonyságotok. Idetartozik az is, hogy ne sértődjetek meg az olyan tapintatlan megjegyzéseken, mint például: „Hol voltál annyi éven át?”

3. Folyamatos gondoskodás és táplálás nélkül a fűzfa soha nem élte volna túl. Azzal fogjátok táplálni a hiteteket és a bizonyságotokat, hogy hetente lakmároztok az úrvacsora asztalánál és hódoltok az Úr házában.

4. Éppen úgy, ahogyan a fűzfának napfényre volt szüksége ahhoz, hogy újra kinőjenek az ágai és a levelei, a bizonyságotok is gyarapodni fog, ha fogékonyak maradtok a Lélek érzéseire és tanúságtételére. Tanuljatok Amulektől, aki e szavakkal jellemezte az egyház kevésbé tevékeny tagjaként eltöltött idejét: „[S]okszor szólított, és nem akartam meghallani”.

5. A szomszédom tudta, mivé válhat újra a fűzfa. Az Úr is ismeri a ti isteni lehetőségeiteket, és hogy mivé válhat a hitetek és a bizonyságotok. Ő soha nem fog lemondani rólatok. Jézus Krisztus engesztelése által minden megjavítható, ami eltört.

Tanúságomat teszem arról, hogy a mennyek örvendeznek a visszatérők miatt. Szükség van rátok, és szeretünk benneteket. Bizonyságot teszek arról, hogy Jézus Krisztus a Szabadítónk, és hogy Ő nagyobb fokú örömmel és békességgel áld meg mindenkit, aki visszatér Őhozzá. Irgalmas karjait nem fonja össze, hanem kinyújtja és kitárja felétek. Nem túl késő visszajönnötök. Szívünk minden szeretetével üdvözlünk benneteket itthon. Jézus Krisztus nevében, ámen.