„Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok”
Az Isten és a gyermekei iránti szeretetünk erőteljes bizonyság a világnak arról, hogy ez igazán a Szabadító egyháza.
Sok évvel ezelőtt Uchtdorf nővérrel Dél-Németországban utazgattunk. Ez pont húsvét előtt volt, és meghívtuk egy jóbarátunkat, aki nem volt az egyház tagja, hogy csatlakozzon hozzánk a vasárnapi istentiszteletünkre. Szerettük ezt a kedves hölgyet, így hát magától értetődően és természetesen jött, hogy elmondjuk neki, milyen érzéseink vannak a Szabadítóval és az Ő egyházával kapcsolatban, és meghívjuk, hogy jöjjön és lássa meg. Ő elfogadta a meghívást, és csatlakozott hozzánk egy közeli gyülekezet gyűléseire.
Ha már valaha is elhoztátok magatokkal az egyik barátotokat első alkalommal istentiszteletre, akkor valószínűleg tudjátok, mit éreztem azon a vasárnap délelőttön. Azt szerettem volna, ha minden tökéletesen zajlana. Barátunk magasan iskolázott, lelki ember volt. Nagyon reméltem, hogy e gyülekezet gyűlései jó benyomást fognak tenni rá, és jól képviselik az egyházat.
A gyülekezet egy élelmiszerbolt második emeletének néhány bérelt helyiségében tartotta a gyűléseit. Ahhoz, hogy eljussunk oda, fel kellett mennünk az épület hátsó lépcsőjén, keresztülhaladva az ott tárolt áruk átható illatfelhőjén.
Ahogy elkezdődött az úrvacsorai gyűlés, belegondoltam abba, hogy a barátunk most először találkozik ezzel, és önkéntelenül is felfigyeltem olyan dolgokra, amelyek miatt egy kicsit feszengtem. Az éneklés például nem pont úgy hangzott, mint a Tabernákulum kórusáé. Az úrvacsora alatt izgága, hangoskodó gyermekeket lehetett hallani. A beszélők minden tőlük telhetőt megtettek, de nem voltak gyakorlott szónokok. Nyugtalanul ültem végig a gyűlést, azt remélve, hogy talán a vasárnapi iskola jobb lesz.
Nem lett.
Egész délelőtt azon aggódtam, hogy vajon miket gondolhat a barátunk erről az egyházról, ahova elvittük.
Hazafelé, már az autóban, odafordultam hozzá, hogy elbeszélgessünk. El akartam magyarázni, hogy ez csak egyetlen kis gyülekezet, és nem igazán adja vissza az egyház egészét. Ám mielőtt egy szót is szólhattam volna, megelőzött.
„Gyönyörű volt!” – mondta.
Torkomon akadt a szó.
Így folytatta: „Annyira lenyűgöz, ahogy az egyházatokban az emberek egymással bánnak! Úgy tűnik, hogy mindenkinek más és más a háttere, mégis világos, hogy őszintén szeretik egymást. Úgy képzelem, hogy Krisztus ilyennek szerette volna látni az egyházát.”
Hát, gyorsan megbántam az ítélkező hozzáállásomat. Jómagam látványosan tökéletes gyűléseket szerettem volna, amelyek lenyűgözik a barátunkat. Ám amit ennek a gyülekezetnek a tagjai megvalósítottak, az egy szívhez szólóan tökéletes lelkülete volt a szeretetnek, a kedvességnek, a türelemnek és a könyörületnek.
Hogy a hit gyarapodhasson a földön
Drága fivérek és nővérek! Drága barátaim! Szeretem Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházát. Ez a Szabadító igaz és élő egyháza, és Jézus Krisztus evangéliuma visszaállított teljességét tanítja. Itt lakozik az Ő papsági hatalma és felhatalmazása. Jézus Krisztus személyesen vezeti ezt az egyházat az Őáltala elhívott és felhatalmazott szolgákon keresztül, valamint egy élő próféta által, aki Russell M. Nelson elnök. A Szabadító azt az egyedi küldetést bízta az utolsó napi szentekre, hogy gyűjtsék egybe Isten gyermekeit, és készítsék fel a világot a Szabadító második eljövetelére. Tanúságomat teszem arról, hogy mindez igaz.
Fontos azonban észben tartani, hogy amikor a legtöbb ember első alkalommal tapasztalja meg Jézus Krisztus egyházát, akkor nem papsági felhatalmazáson vagy szertartásokon vagy Izráel egybegyűjtésén gondolkodik. Mindenekelőtt valószínűleg azt veszik észre, hogy mit éreznek, amikor velünk vannak, és hogy miként bánunk egymással.
„Szeressétek egymást – mondta Jézus. – Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok”. Nagyon gyakran akkor alakul ki egy ember első bizonysága Jézus Krisztusról, amikor szeretetet érez Jézus Krisztus tanítványai között.
A Szabadító kijelentette, miszerint azért állította vissza az egyházát, „hogy a hit… gyarapodhasson a földön”. Amikor tehát az emberek ellátogatnak az egyházi gyűléseinkre, a Szabadító azt szeretné, hogy egy Őbeléje vetett erősebb hittel távozzanak. A barátaink által a körünkben érzett szeretet közelebb fogja emelni őket Jézus Krisztushoz. Ez a mi egyszerű célunk minden alkalommal, amikor összegyűlünk.
Bárki, aki nagyobb hitre törekszik Krisztusban vagy közelebbi kapcsolatra Mennyei Atyával, érezze magát otthon Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában! Meghívni őket a gyűléseinkre éppoly magától értetődő és természetes lehet, mint meghívni őket az otthonunkba.
Eszmény és valóság
Mármost, jól tudom, hogy egy eszményről beszélek. Ebben a halandó életben pedig ritkán tapasztaljuk meg az eszményit. És „a tökéletes napig” mindig is marad egy hézag eszmény és valóság között. Mit tegyünk tehát, amikor az egyház nem érződik ilyen tökéletes napnak? Amikor bármilyen oknál fogva az egyházközségünk még nem a táptalaja a tökéletes hitnek vagy szeretetnek? Vagy amikor úgy érezzük, hogy nem illünk oda?
Az egyik dolog, amit nem szabad tennünk, az, hogy lemondunk az eszményről!
A Mormon könyve címoldala ezt a fontos figyelmeztetést tartalmazza: „[H]a vannak benne hibák – olvashatjuk –, azok emberek tévedései; ne kárhoztassátok tehát Isten dolgait”.
Lehetnek-e egy könyvnek – vagy egyháznak vagy embernek – „hibái” és „tévedései” úgy, hogy az mégis Isten munkája legyen?
A válaszom egy harsogó igen!
Így hát, miközben az Úr magas mércéihez tartjuk magunkat, legyünk türelmesek is egymással. Mindegyikünk egy folyamatban lévő mű, és mind a Szabadítóra támaszkodunk bármely elért haladásunkban. Ez igaz ránk, egyénekre, és igaz Isten földi királyságára is.
Az Úr nemcsak arra kér minket, hogy csatlakozzunk az Ő királyságához, hanem buzgón munkálkodjunk a felépítésében is. Isten jövőképe egy olyan nép, akik „egy szív… és egy elme”. És ahhoz, hogy egy szív legyünk, tiszta szívre kell törekednünk, ehhez pedig hatalmas szívbéli változásra van szükség.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy én a szívemet a tiétekhez igazítva változtatom meg. Azt sem jelenti, hogy ti a szíveteket az enyémhez igazítva változtatjátok meg. Azt jelenti, hogy mindannyian úgy változtatjuk meg a szívünket, hogy a Szabadítóhoz igazítjuk azt.
Ha még nem tartunk ott, emlékezzetek rá, hogy az Úr segítségével semmi sem lehetetlen!
Megtalálni a helyünket
És ha bármikor úgy érzitek, hogy nem igazán találjátok a helyeteket, tudnotok kell, hogy nem vagytok egyedül. Nem kerültünk-e már mindannyian olyan helyzetekbe az életben, amikor kívülállónak éreztük magunkat egy társaságban? Jómagam már többször is megtapasztaltam ezt. Amikor 11 éves voltam, a családom arra kényszerült, hogy elhagyjuk az otthonunkat és egy ismeretlen vidékre költözzünk. Minden különbözött attól, amit megszoktam. A kiejtésem pedig egyértelművé tette a többi gyermek számára, hogy én viszont attól különbözöm, amit ők megszoktak. Egy olyan időszakban, amikor elkeseredetten szükségem lett volna arra, hogy barátaim legyenek és tartozzak valahova, magányosnak és hontalannak éreztem magam.
Itt, a földön, az általunk észrevett különbségek zöme – azoké a különbségeké, melyeket némelyikünk egymás besorolására használ – a földi dolgokhoz kapcsolódik: kinézethez, nemzetiséghez, nyelvhez, ruházathoz, szokásokhoz és így tovább. Csakhogy „Isten nem úgy tekint a dolgokra, ahogy az emberek. Az emberek a külsőt nézik, de az Úr a szívet nézi.”
Az Ő szemszögéből nézve van egy besorolás, amely az összes többit megelőzi: Isten gyermeke. És ebbe mindannyian tökéletesen beleillünk.
Természetes, hogy olyan emberek társaságában szeretnénk lenni, akik úgy néznek ki, úgy beszélnek, úgy cselekednek és úgy gondolkodnak, mint mi. Ennek is megvan a helye.
A Szabadító egyházában azonban Isten minden olyan gyermekét egybegyűjtjük, akik hajlandóak egybegyűjtetni és akik az igazságot keresik. Nem a kinézetünk, a politikai nézeteink, a kultúránk vagy az etnikai hovatartozásunk hoz össze bennünket. Nem a közös hátterünk egyesít. Hanem a közös célunk, az Isten iránti szeretetünk és a felebarátaink iránti szeretetünk, a Jézus Krisztus és az Ő visszaállított evangéliuma iránti elkötelezettségünk. Krisztusban vagyunk egyek.
Az egység, amelyre törekszünk, nem az, hogy mindenki ugyanott álljon, hanem az, hogy mindenki ugyanabba az irányba nézzen: Jézus Krisztus felé. Nem attól vagyunk egyek, hogy hol voltunk, hanem attól, hová igyekszünk eljutni; nem attól, akik vagyunk, hanem attól, akivé válni igyekszünk.
Ez az, amiről Krisztus igaz egyháza szól.
Egy test
Ha szeretitek Istent, ha szeretnétek jobban megismerni Őt azáltal, hogy követitek az Ő Fiát, akkor idetartoztok. Ha buzgón igyekeztek betartani a Szabadító parancsolatait – még ha egyelőre nem is vagytok tökéletesek ebben –, akkor tökéletesen ideilletek Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházába.
És mi van akkor, ha másmilyenek vagytok, mint a körülöttetek lévők? Ettől nem fogtok kilógni a sorból – ez Krisztus testének a szükséges részévé tesz benneteket. Mindenkire szükség van Krisztus testében. A fül olyasmit érzékel, amire a szem soha nem lenne képes. A láb olyasmit tesz, amire a kéz nem lenne célravezető.
Ez nem azt jelenti, hogy a ti feladatotok mindenkit magatokhoz hasonlóvá változtatni. Azt viszont igen, hogy van fontos tennivalótok – és hogy van fontos tanulnivalótok!
Egy hang
Az általános konferencia minden ülésén megáldatunk tehetséges kórusok lélekemelő zenéjével. Miközben hallgatjátok, észrevehetitek, hogy az énekesek nem mindannyian ugyanazt a szólamot éneklik. Néha az egyik szólamból csendül fel a dallam, néha egy másikból. Mégis mindannyian hozzátesznek a gyönyörű hangzáshoz, és teljes mértékben egységesek. Mindegyik kórustagnak ugyanaz a fő célja: hogy dicsérje Istent és felemelje Őhozzá a szívünket. Mindegyiküknek ugyanarra az isteni célra kell összpontosítania az elméjét és a szívét. És amikor ez megtörténik, akkor valóban egy hanggá válnak.
Ha még nem vagytok Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának a tagjai, akkor arra kérünk, csatlakozzatok hozzánk, miközben örvendezünk a Szabadító „megváltó szeretet[e] éneké[ben]”. Szükségünk van rátok! Szeretünk benneteket! Az egyház jobb lesz az Úr és az Ő gyermekei szolgálatára irányuló erőfeszítéseitektől.
Ha már megmutattátok – keresztelkedés által, Istennel való szövetségek megkötése által – a vágyatokat „Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni”, akkor köszönöm, hogy részesei vagytok ennek a nagyszerű és isteni munkának, és hogy segítetek Jézus Krisztus egyházát azzá tenni, aminek a Szabadító szeretné.
Amint azt a németországi barátomtól megtanultam, az Isten és az Ő gyermekei iránti szeretetünk erőteljes bizonyság a világnak arról, hogy ez valóban a Szabadító egyháza.
Áldjon meg minket Isten azzal, hogy türelmesen, de szorgalmasan igyekezzünk a Szabadítónk, Megváltónk és Mesterünk által számunkra kijelölt eszmények szerint élni – hogy mindenki tudhassa: mi az Ő tanítványai vagyunk! Jézus Krisztus szent nevében, ámen.