Kárpótló áldások

Az Elnöklő Püspökségben szolgálva abban a kiváltságban van részem, hogy számos helyen és kultúrában találkozhatok utolsó napi szentekkel világszerte. Folyamatosan ösztönöz az Úr Jézus Krisztusba vetett megingathatatlan hitetek és az odaadásotok Őiránta. Ugyanakkor megindítanak azok a sokféle és gyakran nehéz körülmények is, amelyekkel sokan szembesültök – az olyan kihívások, mint a betegség, fogyatékosság, korlátozott források, kevesebb lehetőség a házasságra vagy a tanulásra, a mások általi bántalmazás, illetve egyéb korlátok vagy akadályok. Időnként úgy tűnhet, ezek a megpróbáltatások gátolják a fejlődéseteket, és kihívás elé állítják azon őszinte erőfeszítéseiteket, hogy teljes mértékben az evangélium szerint éljetek, és ez megnehezíti a szolgálatot, a hódolatot, továbbá a szent kötelességek teljesítését.

Drága barátaim! Ha valaha is úgy érzitek, hogy az életkörülményeitek korlátoznak vagy hátrányos helyzetbe sodornak benneteket, akkor szeretném, ha tudnátok: az Úr személyesen szeret benneteket. Ő ismeri a körülményeiteket, és az áldásaihoz vezető ajtó továbbra is szélesre van tárva előttetek, függetlenül attól, milyen kihívásokkal néztek szembe.

Ezt az igazságot egy személyes, látszólag jelentéktelen élményen keresztül tanultam meg, amely mégis maradandó benyomást tett rám. 22 évesen, amikor a Francia Légierőnél szolgáltam Párizsban, izgatottan értesültem arról, hogy Neal A. Maxwell elder, az Úr egy apostola mond majd beszédet egy konferencián a Champs-Élysées-n. Azonban közvetlenül az esemény előtt parancsot kaptam arra, hogy az egyik rangidős tisztet kivigyem a repülőtérre, pontosan a konferencia időpontjában.

Csalódott voltam. Mivel azonban eltökéltem, hogy részt veszek rajta, kivittem a tisztet, és siettem a konferenciára. Miután találtam egy parkolóhelyet, végigrohantam a Champs-Élysées-n a gyűlés helyszínére, és kifulladva meg is érkeztem a gyűlés vége előtt mindössze öt perccel. Amint beléptem, hallottam, ahogy Maxwell elder ezt mondja: „Most pedig apostoli áldást adok nektek.” Abban a pillanatban gyönyörű és felejthetetlen lelki élményben volt részem. Eltöltött a Lélek, és az áldás szavai a lelkem mélyéig hatoltak, mintha pont nekem szóltak volna.

Amit aznap átéltem, egy apró, de erőteljes megnyilvánulása volt Istennek a gyermekei számára készített terve egy vigasztaló vonatkozásának: Amikor rajtunk kívül álló körülmények megakadályozzák szívünk igazlelkű vágyainak a beteljesülését, az Úr oly módokon kárpótol majd bennünket, amelyek lehetővé teszik számunkra az Ő megígért áldásainak az elnyerését.

Ez a megnyugtató igazság Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának három kulcsfontosságú tantételében gyökerezik:

1. Isten mindegyikünket tökéletesen szereti. „[Ő] mindannyiu[n]kat hívja, hogy jöjj[ünk] hozzá és részesülj[ünk] a jóságából”. Az Ő megváltásterve biztosítja, hogy kivétel nélkül mindenki igazságos lehetőséget kapjon arra, hogy egy nap elnyerje a szabadítás és a felmagasztosítás áldásait.

2. Mivel Isten egyszerre igazságos és irgalmas, és az Ő terve tökéletes, Ő nem fog felelősségre vonni minket olyan dolgokért, amelyek felett nincs befolyásunk. Neal A. Maxwell elder kifejtette, hogy „Isten… nemcsak a vágyainkat és a teljesítményünket veszi irgalmasan figyelembe, hanem a fokát is annak a nehézségnek, amelyet a különböző körülményeink rónak ki ránk.

3. Jézus Krisztus és az Ő engesztelése által erőt találhatunk ahhoz, hogy elviseljük és végül legyőzzük az élet összes kihívását. Amint azt Alma tanította, a Szabadító nemcsak a bűnbánók bűneit vette magára, hanem „népének fájdalmait és betegségeit” és a „gyengeségeiket”. Így hát azon túl, hogy megvált minket a hibáinktól, az Úr irgalma és kegyelme támogat minket a halandó tapasztalatunk által ránk rótt igazságtalanságok, hiányosságok és korlátok során.

E kárpótló áldások elnyerése bizonyos feltételekkel jár. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy tegyük meg mindazt, „amit meg tudunk tenni” és „ajánlj[uk] fel neki teljes lelk[ünket], felajánlásként”. Ez mély vágyat, őszinte és hithű szívet, valamint legteljesebb szorgalmat igényel az Ő parancsolatainak betartása, valamint akaratunknak az Ő akaratához való igazítása terén.

Amikor az őszinte erőfeszítéseink rajtunk kívül álló körülmények miatt kudarcot vallanak a vágyakozásainkkal szemben, az Úr attól még mindig elfogadja a szívünk vágyait érdemes felajánlásként. Dallin H. Oaks elnök ezt tanította: „Áldottak leszünk szívünk igaz vágyaiért, még akkor is, ha valamilyen külső körülmény lehetetlenné tette számunkra, hogy e vágyakat valóra váltsuk.”

Amikor Joseph Smith próféta aggódott a fivére, Alvin miatt, aki az alapvető evangéliumi szertartások elnyerése nélkül halt meg, ezt a vigaszt nyújtó kinyilatkoztatást kapta: „mindazok, akik ezután halnak meg [az evangélium] ismerete nélkül, akik teljes szívükkel befogadták volna azt, örökösei lesznek [Isten celesztiális] királyság[á]nak”. Majd az Úr hozzátette: „Mert én, az Úr, minden embert cselekedetei szerint ítélek majd meg, szívük vágya szerint.”

Az Úrnak nem csupán az számít, hogy képesek vagyunk-e minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy Szabadítónkként kövessük Őt, hanem az is, hogy hajlandóak vagyunk-e erre.

Egy barátom egyszer megvigasztalt egy fiatal misszionáriust, aki nagyon szenvedett amiatt, hogy őszinte imái és buzgó, szolgálat iránti vágya ellenére egészségügyi okokból idő előtt felmentették az elhívásából. Ez a barát megosztott egy szentírást, amelyben az Úr kijelentette, hogy amikor az Ő gyermekei „szívvel-lélekkel” dolgoznak, továbbá „nem lankadnak meg szorgalmukban” a parancsolatai betartásában, és az „ellenségeik [mely magában foglalhatja életünk kedvezőtlen körülményeit] megakadályozzák őket e munka elvégzésében, akkor íme, én azt akarom, hogy a munkát ne követeljem meg többé az emberek… kezétől, hanem elfogadjam a felajánlásaikat”.

A barátom bizonyságot tett e fiatalembernek arról, hogy Isten tudja, minden tőle telhetőt megtett a szolgálatra szólító elhívásra adott válaszként. Biztosította őt arról, hogy az Úr elfogadta a felajánlását, és nem lesznek visszatartva tőle azok az áldások, amelyeket Ő az összes hithű misszionáriusnak megígért.

Az Úr kárpótló áldásai gyakran olyan emberek kedvessége és szolgálata által érkeznek, akik segítenek nekünk elvégezni mindazt, amit egyedül nem tudunk megtenni. Emlékszem egy alkalomra, amikor távol éltünk a Franciaországban lakó egyik lányunktól, és tehetetlennek éreztük magunkat, amikor nem tudtunk ott lenni vele egy nehéz szülés után. Ugyanazon a héten az egyházközségünk Utah-ban segítséget kért egy édesanya számára, aki éppen ikreknek adott életet. A feleségem, Valérie vállalta, hogy visz neki ételt – szívében egy imával ezért az új édesanyáért és a saját, szükséget szenvedő lányunkért is. Nem sokkal ezután megtudtuk, a lányunk franciaországi egyházközségében élő nővérek megszervezték, hogy ételt biztosítsanak a családjának. Számunkra Isten megválaszolta az imáinkat, és elküldte az angyalait, hogy vigaszt nyújtsanak, amikor mi nem tudtunk.

Amikor korlátokkal és kihívásokkal nézünk szembe, ismerjük fel a saját áldásainkat – az ajándékainkat, forrásainkat és az időnket –, és fordítsuk azokat a szükséget szenvedők szolgálatára. Ha így teszünk, nemcsak megáldunk másokat, hanem megnyitjuk a kaput a gyógyulás és kárpótlás előtt a saját életünkben.

Az egyik legerőteljesebb módja annak, hogy hozzájáruljunk Isten kárpótló áldásaihoz, az az őseinkért végzett helyettes általi munka az Úr házában. Amikor szertartásokat végzünk értük, tevékenyen részt veszünk az Úr nagyszerű szabadító munkájában, ajándékaink és képességeink segítségével áldásokat biztosítva azoknak, akiknek a halandó életük során nem volt lehetőségük részesülni bennük.

A szent templomokban nyújtott szeretetteljes szolgálatunk arra emlékeztet minket, hogy a Szabadító kegyelme túlmutat ezen az életen. Az eljövendő életben új lehetőségeket kaphatunk annak az elvégzésére, amit ebben a halandó életben nem tudtunk megtenni. Azon nővérekhez szólva, akik még nem találták meg az örökkévaló társukat, Lorenzo Snow elnök szeretettel ezt mondta: „Nincs olyan utolsó napi szent, aki hithű élete végén úgy hal meg, hogy bármit is elveszítene majd azért, mert nem tett meg bizonyos dolgokat, amikor nem adattak rá meg neki a lehetőségek. […] [M]egadatik nekik az összes áldás, felmagasztosulás és dicsőség, melyben része lesz bármely olyan férfinak vagy nőnek, akinek megadatott ez a lehetőség”.

A remény és vigasz ezen üzenete mindannyiunknak szól, akik Isten gyermekei vagyunk. Egyikünk sem kerülheti el a halandóság kihívásait és korlátait. Elvégre mindannyian úgy születünk e világra, hogy képtelenek vagyunk megszabadítani magunkat. Van azonban egy szerető Szabadítónk, és „tudjuk, hogy [az Ő] kegyel[me] által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni”.

Bizonyságomat teszem, hogy bár az élet számos körülményére nincs befolyásunk, egyikünk sem áll az Úr végtelen áldásainak a hatókörén kívül. Engesztelő áldozata révén a Szabadító kárpótolni fog minket minden hiányos képességünkért és minden igazságtalanságért, amennyiben teljes lelkünket felajánljuk Őneki. Jézus Krisztus nevében, ámen.