Mennyei irányítórendszerünk
Amikor életünket Jézus Krisztusra összpontosítjuk, rátalálunk a hazavezető útra, mindvégig kitartva és mindvégig örvendezve.
Jézus Krisztus megváltoztatta az életemet, amikor 26 évesen megkeresztelkedtem szeretett chilei városomban, Frutillarban. Akkoriban a munkám a gyönyörű chilei Patagónia óceánján, folyóin és tavain vitt keresztül. A keresztelkedésem után új és más fényben láttam a munkámat és az életemet, felismerve, hogy valóban „minden dolog azt mutatja, hogy van Isten”.
A természetben a lazacok a folyók forrásaiban születnek. Életük egy pontján lefelé kell úszniuk a folyón, hogy elérjék az óceánt, ahol megtalálják a fejlődésükhöz szükséges táplálékot és körülményeket.
Az óceán azonban veszélyes hely, ahol ragadozók leselkednek, és ahol a halászok olyan rikító színű horgokkal próbálják elfogni a lazacokat, amelyek eledelnek néznek ki, azonban mégsem táplálóak. Ha a lazacok képesek túlélni ezeket a veszedelmeket, akkor készen állnak majd arra, hogy erőteljes irányítórendszerük segítségével, a folyón felfelé úszva visszatérjenek ugyanarra a helyre, ahol születtek, új, illetve pár ismerős kihívással nézve szembe. A tudósok évek óta tanulmányozzák a vándorlási viselkedésüket, és azt a felfedezést tették, hogy a lazacok a GPS-hez hasonló, egyfajta mágneses térképet használnak arra, hogy az hihetetlen pontossággal visszavezesse őket a végső állomásukhoz.
Mindannyian visszatérhetünk egy nap abba a mennyei otthonba, ahonnan jöttünk. A lazacokhoz hasonlóan nekünk is van saját mágneses térképünk, hogy odavezessen minket – ez Krisztus világossága. Jézus ezt tanította a tanítványainak: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Amikor életünket Jézus Krisztusra összpontosítjuk, rátalálunk a hazavezető útra, mindvégig kitartva és mindvégig örvendezve. Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy „az örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket”.
Isteni természetünk és rendeltetésünk
A családkiáltványban azt olvassuk, hogy „mindegyikü[n]k mennyei szülők szeretett lélekfia vagy lélekleánya, és mint ilyenek, isteni természetü[n]k és rendeltetésü[n]k van. […] A halandóság előtti birodalomban a lélekfiak és lélekleányok Mennyei Atyjukként ismerték Istent és hódoltak Neki, valamint elfogadták tervét, mely által fizikai testhez és földi tapasztalatokhoz juthatnak azért, hogy a tökéletesség felé fejlődhessenek, és végül az örök élet örököseiként elérjék isteni rendeltetésüket.”
A halandóságba születése előtt Jézus Krisztus megjelent Mózesnek, és az Atya nevében szólt hozzá. Azt mondta Mózesnek, hogy nagyszerű munkája van számára. E találkozó során az Úr jó párszor a fiának szólította őt.
Ezen élményt követően megjelent neki Sátán, hogy megkísértse őt, mondván: „Mózes, ember fia, hódolj nekem!”
Mózes az isteni természetére emlékezve reagált a kísértésre, s ezt mondta: „Ki vagy te? Mert íme, én Isten fia vagyok”. Az igazság megmenekítette Mózest az ellenség egy támadásától.
Fivérek és nővérek! A halandóság horgai valóságosak. Gyakran csábítóak, azonban egyetlen céljuk van: hogy kirántsanak minket az Atyához és az örök élethez vezető élő vizek sodrásából.
Tudom, milyen valóságosak tudnak lenni a halandóság horgai. Egy vasárnap, még új megtértként, egy papsági órát tanítottam, amikor felkavaró beszélgetés támadt. Nehezemre esett befejezni a leckét. Megsértődtem és úgy éreztem, én vagyok az áldozat. Szó nélkül elindultam a kijárat felé, és az motoszkált a fejemben, hogy egy ideig nem fogok visszatérni az egyházba.
Abban a pillanatban egy aggódó papságviselő toppant elém. Szeretetteljesen arra kért, hogy Krisztusra összpontosítsak, ne pedig a helyzetre, amelyet az órán átéltünk. Visszatekintve erre az élményre elmesélte, hogy hallott egy hangot, amely így szólt hozzá: „Menj utána; ő fontos nekem.”
Drága barátaim! Mindannyian fontosak vagyunk Neki. Nelson elnök azt tanította, hogy „az Istennel kötött szövetségünk miatt Ő soha nem fárad bele abba, hogy segítsen nekünk, és soha sem merítjük ki az Ő irgalmas türelmét irántunk.” Az isteni természetünk és az Istennel való szövetséges kapcsolatunk isteni segítség elnyerésére jogosít fel bennünket.
A táplálék szükségessége
Éppen úgy, ahogy a lazacoknak is táplálékhoz kell jutniuk az óceánban ahhoz, hogy növekedhessenek, nekünk is táplálnunk kell magunkat lelkileg, hogy elkerüljük a lelki alultápláltság okozta halált. Az ima, a szentírások, a templom és a vasárnapi gyűlések rendszeres látogatása létfontosságú tételek a lelki menünkön.
1956 novemberében Ricardo García belépett a keresztelés vizébe Chilében, ezzel az egyház első tagjává válva a hazámban. Egyetlen nappal a halálát megelőzően kijelentette a családja és a barátai előtt: „Sok évvel ezelőtt a misszionáriusok azt a felhívást adták nekem, hogy legyek boldog a családommal. Boldog ember vagyok. Mondjátok el mindenkinek Chilében, hogy az evangélium boldogság.”
Miután Jézus Krisztus evangéliumával táplálták, Ricardo egész életét Isten és felebarátai szeretetteljes szolgálatának szentelte. A tanítványságról mutatott példája nemzedékeket áldott meg, köztük engem is. Joseph Smith próféta ezt tanította: „Az az ember, aki telve van Isten szeretetével, nem elégszik meg azzal, hogy csak a családját áldja meg, hanem bejárja az egész világot, arra törekedve, hogy megáldja az egész emberi fajt.”
Visszatérés a mennyei otthonunkba
Mindegyikünk szíve mélyén lakozik egy vágy arra, hogy visszatérjünk a mennyei otthonunkba – és Jézus Krisztus a mi mennyei irányítórendszerünk. Ő az út. Engesztelő áldozata lehetővé teszi számunkra, hogy szent szövetségeket kössünk Istennel. Miután szövetségeket kötünk, időnként arra leszünk figyelmesek, hogy az árral szemben úszunk. A veszélyek, csalódások, kísértések és megpróbáltatások próbára teszik a hitünket és a lelki erőnket. Kérjetek segítséget! Jézus Krisztus mindent megért, és mindig buzgón osztozik a terheinken.
Ne feledjétek, hogy Őt a „fájdalmak férfia[ként] és betegség ismerője[ként]” tartják számon. A Szabadító ezt tanította: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [le]győztem a világot.” Engesztelő áldozata lehetővé teszi, hogy bűneink megbocsáttassanak, olyannyira, hogy Ő többé már nem emlékszik rájuk.
Halandó tanulásunk részeként mi talán nem felejtjük el teljesen a bűneinket, így emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy ne ismételjük meg őket. Azonban emlékezni fogunk Őrá, amikor veszünk az úrvacsorából az istentiszteleten minden vasárnap. Ez a szertartás elengedhetetlen része a hódolatnak és a lelki fejlődésnek. Öröm tölt el bennünket, amikor megértjük, hogy ez a nap más, mint a többi. „A [sabbat] lőn az emberért” azzal a szándékkal, hogy megnyugvást nyújtson a világtól, valamint megújítsa a testünket és a lelkünket.
Akkor is Őrá emlékezünk, amikor elmegyünk a templomba – az Úr házába. A templomok mélyebb tudást adnak nekünk Jézus Krisztusról azon szövetség középpontjaként, amely elvezet minket az örök élethez, Isten ajándékai közül a legnagyobbhoz.
A templomlátogatás nyugalmat és nagy reményt ad nekem az örökkévaló rendeltetésünket illetően. Tapasztaltam már mennyei kapcsolatokat emberekkel a fátyol mindkét oldaláról. Láttam gyógyító csodákat a kisgyermekeim életében, akik közül ketten olyan nem látható betegségekkel élnek együtt, amelyek miatt az életük hátralevő részében mindennapos ápolásra szorulnak.
A családunk örvendezik, amikor a boldogság tervéről beszélünk. A gyermekeim arca felragyog, amikor azt hallják, hogy Jézus Krisztusnak köszönhetően „sanyargattatásai[k] csak egy rövid pillanatnyiak”. Mélységesen szeretjük a gyermekeinket, és tudjuk, amit Jeffrey R. Holland elnök is tanított, hogy egy nap majd „megdicsőülve és nagyszerűen fognak előttünk állni, testük és elméjük lélegzetelállító tökéletességében”. A szövetségeink olyan közel hoznak minket Istenhez, hogy még a lehetetlent is lehetségessé teszik, világossággal és békességgel töltve meg a sötétség és kétely minden zugát.
Jézus Krisztusnak köszönhetően reményünk és megalapozott okunk van arra, hogy tovább szeressük, támogassuk és imádkozzunk azokért, akikkel törődünk.
Tudom, hogy Ő él. Ő ismer és szeret minket. Ő az út, az igazság, és a világ élete.
Azt a felhívást adom mindannyiunknak ma, hogy Jézus Krisztusra és az Ő tanításaira összpontosítsuk az életünket. Ha így teszünk, az segíteni fog minket abban, hogy ne akadjunk fenn a kísértés, sértődés és önsajnálat horgán. Templomokként fogunk állni – szentként, szilárdan és rendíthetetlenül. Átvészeljük a viharokat, és hazajutunk, mindvégig kitartva és mindvégig örvendezve. Jézus Krisztus nevében, ámen.