Az örökkévalóság nagyszerű ajándékai: Jézus Krisztus engesztelése, a feltámadás és a visszaállítás

Évekkel ezelőtt a kora reggeli evangéliumi osztályunk bibliai szentírásrészeket memorizált. Engem természetesen a rövid versek vonzottak. Köztük volt a János 11:35, a szentírás legrövidebb verse, mindössze két szó: „Jézus könnyezett.”

Számomra az, hogy Jézus bánatában és örömében könnyekre fakad, arról a csodálatos valóságról tesz tanúságot, miszerint Isten Fia eljött a fizikai halandóságba, és a test szerint tanulta meg, hogyan legyen mindig velünk és áldjon meg minket.

Amikor gyászunkban vagy örömünkben kiáltunk, azt Jézus Krisztus tökéletesen megérti. Ő jelen tud lenni azokban a pillanatokban, amikor leginkább szükségünk van az örökkévalóság nagyszerű ajándékaira: Jézus Krisztus engesztelésére, a feltámadásra és a visszaállításra.

Mária és Márta a fivérüket, Lázárt siratják, aki meghalt. Jézust a részvét könnyekre indítja. Életre kelti Lázárt.

Pészah előestéjén Jézus megpillantja Jeruzsálemet. Könnyekre fakad, mert nem tudja egybegyűjteni az Ő népét, ahogyan a tyúk tenné azt az ő csibéivel. Ma az Ő engesztelése ad nekünk reményt, amikor amiatt bánkódunk, ami lehetett volna.

A szőlőskert Ura könnyekre fakad, amikor megkérdezi a szolgáit, akik között szolgálattevő fivérekként és nővérekként akár mi is ott lehetnénk: „Mi mást tehettem volna még a szőlőskertemért?”

Mária reményvesztve áll a sírnál. Jézus gyengéden megkérdezi: „[M]it sírsz?” Ő tudja, hogy „este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm”. A feltámadás mindenki számára elhozza a hajnalt.

Amikor a Mormon könyvében a hithű sokaság felkel, és odamegy Őhozzá, Jézus öröme teljes. Könnyekre fakad.

„[É]s vette a kisgyermekeiket, egyenként, és megáldotta őket, és imádkozott értük az Atyához.

És miután ezt megtette, ismét könnyekre fakadt”.

Ez jelenti a húsvétot Jézus Krisztusban: Ő megválaszolja szívünk vágyait és lelkünk kérdéseit. Letörli a könnyeinket – kivéve az örömkönnyeket.

Amikor elerednek a könnyeink, olykor zavartan elnézést kérünk. Ám az a tudat, hogy Jézus Krisztus megérti az élet fájdalmait és örömeit, a sajátunkat meghaladó erőt képes adni nekünk, miközben utunk során jót és rosszat is megtapasztalunk.

Dél-Amerikában egy apa zokog. A szeme fénye, a kicsi lánya meghalt. „Bármit megadnék, hogy újra láthassam” – sír a karjaim között. Én is sírok.

A Mexikói Puebla templom felszentelésekor örömkönnyek áztatják egy drága nővér arcát. Vonásai hitet és áldozatot sugároznak. Ezt mondja: „Todos mis hijos están aquí en el templo hoy” – „Minden gyermekem itt van ma a templomban.” Az Úr házában egybegyűlt nemzedékek örömkönnyekre és hálára indítanak.

Egy kegyetlen polgárháborúban családok és szomszédok kimondhatatlan dolgokat tettek egymás ellen. A keserű könnyek lassan utat nyitnak a remény előtt. Egy kis faluban élő nő remegő hangon így szól: „Szomszéd, mielőtt sírba szállok, szeretném, ha tudnád, hol találod eltűnt családtagjaidat.”

Egy ragyogó menyasszonyt és jóképű vőlegényét pecsételik egymáshoz az Úr házában. Mindketten 70 évesek. Egy gyönyörű menyasszony, aki érdemesen várt erre a napra. Szemérmesen suhogtatja menyasszonyi ruháját. Örömkönnyeket hullattunk. Isten ígéretei beteljesednek. Az Ő szövetségei áldásokat hoznak.

Egy özvegy nővér házitanításakor az ifjú Boyd K. Packernek egy megindító leckében volt része. A férjével való egykori nézeteltérését követően a nővér még tett egy utolsó bántó megjegyzést. Aznap egy váratlan balesetben a férj életét vesztette. „Ötven éven át – zokogta az özvegy –, pokollá tette az életemet a tudat, hogy az utolsó szavak, amelyeket a férjem tőlem hallott, egy maró, rosszindulatú megjegyzés szavai voltak.”

A húsvét Jézus Krisztusban segít nekünk megjavítani, elsimítani, helyrehozni a kapcsolatainkat a fátyol mindkét oldalán. Jézus gyógyítani tudja a gyászt, képessé tud tenni a megbocsátásra. Meg tud szabadítani minket és másokat azoktól a dolgoktól, amelyeket mi vagy ők mondtunk vagy tettünk, s amelyek máskülönben fogva tartanának minket.

A húsvét Jézus Krisztusban lehetővé teszi számunkra, hogy érezzük Isten jóváhagyását. Ez a világ azt mondja nekünk, hogy túl magasak, túl alacsonyak, túl széles-, túl szűklátkörűek vagyunk – és nem elég okosak, szépek vagy lelkiek. A Jézus Krisztusban való lelki átalakulás révén elkerülhetjük a bénító tökéletességkényszert.

A húsvét örömével ezt énekeljük: „Legyőzte Ő a halált, Ünnepeld diadalát!” Krisztus feltámadása megszabadít minket a haláltól, az idő múlása okozta gyengeségektől és a testi lét tökéletlenségeitől. Jézus Krisztus engesztelése lelkileg is helyreállít minket. Minden pórusából vérzett, úgyszólván vért könnyezett, hogy megmenekülhessünk a bűntől és a különválástól. Újraegyesít minket egymással és Istennel, egészként és szentként. Jézus Krisztus minden jót bőségesen visszaállít bennünk – nemcsak azt, ami volt, hanem azt is, ami lehetne.

Jézus élete és világossága Isten szeretetéről tanúskodik minden gyermeke iránt. Mivel Isten, a mi Atyánk, minden gyermekét szereti, bármely korról vagy vidékről legyen is szó, az Ő szeretetteljes hívására – miszerint jöjjünk, és leljünk békességre, valamint örömre Őbenne – számos hagyományban és kultúrában rátalálunk. Bárhol, bármikor, bárkik is legyünk, közös az isteni kilétünk egyazon Teremtő gyermekeiként. Hasonlóképp, az ősi egyiptomi események folytán az iszlám, a judaizmus és a kereszténység követői számára közös Ábrahám atyánk vallási öröksége és a szövetséges kapcsolat.

Ábrahám atyánk Egyiptomba ment, és megáldatott.

József, akit eladtak rabszolgának Egyiptomba, tudta, hogy a fáraó álma hét bő évet, majd pedig hét év éhínséget jelent. József megmentette a családját és a népét. József könnyekre fakadt, amikor látta Isten nagyobb tervét, amelyben minden dolog összefog azok javára, akik megtartják a szövetségeiket.

Mózes, aki Egyiptomban a fáraó udvarában nevelkedett, megkapta, majd később visszaállította Isten gyermekei egybegyűjtésének a kulcsait.

A jövendölés beteljesedéseként József, Mária és a kisded Krisztus Egyiptomban kerestek menedéket. Kairóban egy istenfélő muszlim hívő áhítattal meséli: „A Korán tanítása szerint József, Mária és a kisded Jézus biztonságra és menedékre leltek az országomban. Jézus kisgyermekként az én országomban ette az ételünket, tette meg az első lépéseit, mondta ki az első szavait. Itt, az országomban hisszük, miszerint a fák meghajoltak, hogy gyümölcsöt adjanak Neki és családjának. Az országomban való tartózkodása megáldotta a népünket és a földünket.”

Isten erkölcsi és halandó önrendelkezésre vonatkozó terve lehetővé teszi számunkra, hogy saját tapasztalataink által tanuljunk. Az életünk legnagyszerűbb leckéinek némelyike olyan dolgokból fakad, amelyeket magunktól soha nem választanánk. Jézus Krisztus szeretetből mindenek alá ereszkedett és mindenek fölé emelkedett. Örömét leli az alkotásra és a gyönyörködésre irányuló isteni képességünkben, hogy kedvesek tudunk lenni a viszonzás reménye nélkül, hogy bűnbánathoz és megbocsátáshoz vezető hitünk lehet. A mennyekkel és a menny Istenével egyetemben pedig bánkódva megkönnyezi a gyakran emberi döntés okozta emberi szenvedésünk, kegyetlenségünk és igazságtalanságunk borzalmát.

Minden egyes húsvéti tavasz arról tanúskodik, hogy az események lelki egymásutánisága és iránya egyaránt beletartozik a Jézus Krisztus általi engesztelés, a feltámadás és a visszaállítás isteni mintázatába. Ez a szent és jelképes közös irány nem a véletlen műve. A virágvasárnap, a nagyhét és a húsvét Krisztus engesztelését és feltámadását ünnepli. Ahogy ma is, úgy minden április 6-án megemlékezünk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza megalapításáról és megszervezéséről. Ez a visszaállítás az oka annak, hogy minden április első vasárnapján általános konferenciára gyűlünk össze.

Visszaállítás történt akkor is, amikor a feltámadt Jézus Krisztus, Mózes, Éliás és Illés papsági kulcsokat és felhatalmazást adtak vissza az újonnan felszentelt Kirtland templomban, 1836 húsvét vasárnapján. Azon a napon ilyen keretek között érkezett Isten felhatalmazása és áldása Jézus Krisztus visszaállított egyházához, hogy összegyűjtse az Ő gyermekeit, felkészítse őket a Hozzá való visszatérésre, és az örökkévalóságra. Azon a napon a visszaállítás jövendölést töltött be azzal, hogy húsvétkor és egyúttal pészah idején került rá sor.

Nemrégiben meglátogattam olyan szent helyeket Ohióban – köztük a Kirtland templomot is –, ahol Joseph próféta és mások látomásban látták Istent, a mi Atyánkat és az Ő Fiát, Jézus Krisztust. Joseph próféta látta, milyen a menny. A mennyben Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által „kezének minden alkotását megszabadítja” a dicsőség valamely királyságában. Az egyedüli kivételek azok, akik szándékosan „megtagadják a Fiút, miután az Atya kinyilatkoztatta őt”.

Halandó szolgálattétele kezdetén Jézus kijelentette, hogy küldetése megáldani mindegyikünket mindazzal, amit hajlandóak vagyunk befogadni – minden időben, minden földön, minden körülmények között. Miután 40 napon át böjtölt, Jézus elment a zsinagógába, ahol ezt olvasta fel: „Az Úrnak lelke [van] én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat”.

Szegények, töredelmes szívűek, foglyok, vakok, lesújtottak – ezek vagyunk mi.

Ésaiás könyve így folytatja a remény, a szabadulás és a bizonyosság messiási ígéretét: „Hogy [ruházzak] Sion gyászolóira… ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett”.

Emiatt így kiáltunk fel: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül”.

Minden egyes húsvéti időszakban jelképes egészként ünnepeljük az örökkévalóság Jézus Krisztus által érkező nagyszerű ajándékait: az Ő engesztelését, az Ő szó szerinti feltámadását – amely számunkra is ígéret –, az Ő utolsó napi egyházának a visszaállítását papsági kulcsokkal és felhatalmazással Isten valamennyi gyermekének a megáldására. Örömünket leljük az üdvnek ruháiban és az igazlelkűségnek köntösében. Ezt kiáltjuk: „[H]ozsánn[a] Istennek és a Báránynak!”

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Találjon rá mindegyikünk Jézus Krisztus engesztelésében, a feltámadásban és a visszaállításban a békesség, a változás és az együvé tartozás olyan érzésére, amely tartósan valóságos, örömteli, boldog és örökre szól! Ezért imádkozom az Ő szent nevében, Jézus Krisztus nevében, ámen.