Történetek a szentírásokból
Jézus Krisztusba vetett hittel élni – Ő a mi hitünk szerzője és beteljesítője


Zsidók 11–12

Jézus Krisztusba vetett hittel élni

Ő a mi hitünk szerzője és beteljesítője

Egy férfi és egy lány figyeli, ahogy az emberek tönkreteszik az agyagedényeiket

Nem volt mindig könnyű Jézus Krisztus követőjének lenni az egyház korai napjaiban. Az emberek néha gyűlölték az egyháztagokat, vagy kigúnyolták őket a hitelveik miatt. Pál segíteni akart nekik megőrizni a Jézus Krisztusba vetett hitüket.

Zsidók 10:32–39

A férfi és a lány imádkozik, Pál van az előtérben

Pál levelet írt a zsidó szenteknek. Tanítása szerint a hit azt jelenti, hogy hiszünk és reménykedünk valamiben, még akkor is, ha nem látjuk. Például a Jézus Krisztusba vetett hit azt jelenti, hogy bízunk Őbenne és az Ő ígéreteiben, még akkor is, ha még nem nyertük el azokat az áldásokat, amelyekben reménykedünk.

Zsidók 11:1, 6

A lány mosolyog, miközben a férfi történeteket olvas olyan emberekről, akiknek volt hite

Annak érdekében, hogy segítsen a zsidó szenteknek hittel szembenézni a kihívásaikkal, Pál emlékeztette őket a szentírások történeteire olyan emberekről, akiknek nagy hitük volt.

Zsidók 11:4–40

Noé a bárka építésére vonatkozó utasításokat nézi

Pál például beszélt Noéról. Isten egy bárka építésére utasította Noét, hogy megmentse a családját az özönvíztől. Noénak volt hite engedelmeskedni, még azelőtt, hogy látta volna az esőt.

Zsidók 11:7

Ábrahám és Sára elhagyják az otthonukat

Pál beszélt Ábrahámról és Sáráról, akiknek volt hitük elhagyni az otthonukat, mert Isten megígérte, hogy egy jobb helyre vezeti őket. Hittek Isten ígéretében is, mely szerint nagyon nagy családjuk lesz, bár már idősek voltak és még nem voltak gyermekeik.

Zsidók 11:8–16

Mózes édesanyja és nővére elrejti őt egy kosárban

Pál Mózes édesanyjáról, Jókebedről is mesélt. Volt hite, hogy elrejtse Mózest kisdedkorában, hogy megóvja őt egy gonosz uralkodótól.

Zsidók 11:23

Mózes nézi, ahogy egy egyiptomi rosszul bánik egy izráelitával

Mózes Egyiptomban nőtt fel. Gazdagságban és kényelemben élhetett volna. De mindezt feladta, mert hitt Istenben és az Ő áldásaiban.

Zsidók 11:24–27

Mózes kettéválasztja a Vörös-tengert

A hite miatt Mózes kivezette Isten népét a rabszolgaságból. Még a Vörös-tengeren is száraz lábbal keltek át!

Zsidók 11:29

Ráháb a gyermekeivel

Pál Ráhábról is beszélt. Volt hite, hogy segítsen Isten népének, bár a városában senki más nem hitt az Úrban. A hite megmentette a családját.

Zsidók 11:30–31

A férfi és a lány az edényt nézik, amit megragasztottak

Pál azt mondta, hogy a hit e sok példája segíthet nekünk is hinni Jézus Krisztusban, még akkor is, amikor nehéz az élet. Megbánhatjuk a bűneinket, és Jézusra tekinthetünk, aki hitünk szerzője és beteljesítője. Hajlandó volt meghalni értünk, mert tudta, hogy engesztelése nagy örömöt és gyógyulást fog hozni!

Zsidók 12:1–2