Máté 10; Lukács 5:1–11; 6:12–16
Jézus kiválasztja az apostolait
Felhívás emberek „halászására”
Egy nap az emberek a Galileai-tengerhez mentek, hogy hallják Jézust tanítani. Jézus egy hajóból tanította őket, miközben ők a partról hallgatták. A hajó egy Simon nevű halászé volt.
Lukács 5:1–3
Amikor Jézus befejezte a tanítást, megkérte Simont, hogy hajózzanak ki a tenger mély részére. Azt mondta Simonnak, hogy vesse a hálóját a vízbe, hogy halakat fogjon. Simon azt felelte, hogy egész éjszaka halászott, és semmit sem fogott, de mivel Jézus megkérte rá, újra megpróbálja.
Lukács 5:4–5
Simon olyan sok halat fogott, hogy elszakadt a hálója! Segítségül hívta a barátait, akik egy másik hajón voltak, hogy segítsenek neki. Hamarosan a hajók annyira tele lettek hallal, hogy majdnem elmerültek. Simon és a barátai elképedtek.
Lukács 5:6–7, 9
Simon letérdelt Jézus előtt. Azt mondta: „Bűnös ember vagyok, Uram!” Tudta, hogy Jézust Isten küldte. Jézus azt mondta neki, hogy ne féljen.
Lukács 5:8
Jézus arra kérte Simont, a testvérét, Andrást, valamint a barátait, Jakabot és Jánost, hogy kövessék. Ahelyett, hogy halat fognának, segítsenek az embereknek Jézushoz jönni.
Márk 1:16–17; Lukács 5:10–11.
Simon, Jakab és János otthagyták a halászhajóikat, és Jézus apostolai lettek. Később Jézus a Péter nevet adta Simonnak. Az apostolok Jézus Krisztus különleges tanúi. Jézus 12 férfit hívott el az apostolaiként. Imádkozott, hogy megtudja, kit hívjon el. Papsági felhatalmazást adott az apostolainak egyháza vezetésére.
Máté 10; Lukács 6:12–16; 9:1–2
Mivel az apostolok rendelkeztek Isten hatalmával, ők is képesek voltak gyógyítani a betegeket, visszahozni embereket a halálból, és más csodákat is tudtak tenni.
Máté 10:8
Jézus sok városba elküldte az apostolait, hogy tanítsák az embereket az evangéliumáról. Azt mondta, a Szentlélek segíteni fog nekik tudni, hogy mit mondjanak. Jézus azt mondta, hogy lesznek, akiknek nem fog tetszeni az, amit tanítanak, de amikor hithűen szolgálnak, Isten velük lesz.
Máté 10:5–7, 19–22