Márk 2:1–12
Jézus meggyógyít egy embert, aki nem tud járni
Testi és lelki gyógyulás
Sokan szerették volna hallani, amikor Jézus tanít. Egyszer egy olyan házban tanított, amelyik tele volt emberekkel.
Márk 2:1–2
Ehhez a házhoz hozták oda négyen az egyik barátjukat, aki nem tudott járni. Egy ágyon kellett hordozniuk. Szerették volna Jézushoz vinni a barátjukat, de a ház annyira zsúfolt volt, hogy nem tudtak bejutni.
Márk 2:3–4
Ezért aztán felvitték a barátjukat a ház tetejére. Megbontották a tető egy részét, és ott engedték le az ágyon fekvő barátjukat a tömeg közepébe, Jézus elé.
Márk 2:4
Amikor Jézus látta a hitüket, azt mondta az ágyhoz kötött embernek: „Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.”
Márk 2:5
Ezt hallva a zsidók néhány vezetője bosszús lett. Biztosak voltak abban, hogy bűnöket csak Isten bocsáthat meg.
Márk 2:6–7
Jézus tudta, hogy mi jár a fejükben. Véghez vitt egy csodát, hogy segítsen nekik megérteni: Neki hatalmában áll megbocsátani a bűnöket. Azt mondta a lebénult férfinak: „Kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.” A férfi felállt és járt! Mindenki elámult és köszönetet mondott Istennek.
Márk 2:8–12