Máté 26; Lukács 22; János 13–14
Az utolsó vacsora
Jézus bevezeti az úrvacsorát
Jézus és az apostolai Jeruzsálemben voltak, hogy megünnepeljék a pészahot. A zsidók minden évben megünnepelték a pészahot. Segített emlékezniük arra, hogy sok évvel korábban a családjaik rabszolgák voltak Egyiptomban, és Isten segített nekik elmenekülni.
2 Mózes 12:27
Amíg Jeruzsálemben voltak, Jézus és az apostolai egy különleges, közös ünnepi étkezést tartottak. Jézus már várta, hogy együtt töltsék ezt a vacsorát.
Lukács 22:7–15
Miután befejezték az evést, Jézus megtöltött egy edényt vízzel. Elkezdte megmosni az apostolai lábait.
János 13:4–5
Amikor Péter került sorra, megkérdezte, hogy miért teszi ezt Jézus. Mások lábait általában csak a szolgák mosták meg.
János 13:6
Jézus azt felelte, azért mossa meg a lábukat, hogy példát állítson eléjük. Azt akarta, hogy úgy szolgálják és szeressék egymást, ahogyan Ő tette. Ha ezt teszik, az emberek tudni fogják, hogy ők az Ő tanítványai.
János 13:14–16, 34–35
Jézus elmondta a tanítványainak, hogy hamarosan meg fog halni. Péter azt mondta, hogy kész meghalni Jézusért.
János 13:36–38
Jézus azonban tudta, hogy nehéz idők jönnek. Elmondta Péternek, hogy mielőtt a kakas másnap reggel kukorékol, Péter háromszor is azt fogja mondani, hogy nem ismeri Jézust.
János 13:38
Jézus tudta, hogy az apostolai aggasztónak és ijesztőnek találhatják mindezt. Megígérte, hogy Isten el fogja küldeni nekik a Szentlelket. A Szentlélek majd megvigasztalja és tanítja őket, és segít nekik emlékezni arra, amit Jézus tanított nekik. Jézus arra biztatta őket, hogy ne aggódjanak és ne féljenek. Azt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”.
János 14:1, 15–16, 26–27
Ezután Jézus egy nagyon különleges dolgot tett, hogy segítsen az apostoloknak mindig emlékezni Őrá. Adott nekik az úrvacsorából. Először megáldotta a kenyeret, darabokra törte, és odaadta az apostolainak. Jézus azt mondta nekik, hogy gondoljanak a testére, amikor a kenyérből esznek. Arra kérte őket, emlékezzenek rá, hogy értük hal meg.
Máté 26:26; Lukács 22:19
Jézus ezután bort töltött egy pohárba. Megáldotta a bort, és azt mondta az apostoloknak, hogy igyanak belőle. Jézus azt mondta nekik, hogy gondoljanak a vérére, amikor a bort isszák. Arra kérte őket, emlékezzenek rá, hogy Ő szenvedni és vérezni fog, majd végül meg fog halni minden ember fájdalmaiért és bűneiért, hogy bűnbánatot tarthassunk és bűnbocsánatot kaphassunk.
Máté 26:27–28; Lukács 22:20
Ezután Jézus elmagyarázta, hogy Ő olyan, mint egy szőlőtő, a tanítványai pedig olyanok, mint a szőlővesszők. Ha egy szőlővessző kapcsolatban marad a szőlőtővel, akkor gyümölcsöt terem. Az az ág, amelyik nem kapcsolódik a szőlőtőhöz, elpusztul és nem tud gyümölcsöt teremni. Jézus azt szerette volna, hogy a tanítványai mindig közel maradjanak Őhozzá azáltal, hogy szeretik egymást és betartják a parancsolatait.
János 15:4–12
E dolgok tanítása után Jézus és az apostolai elénekeltek egy himnuszt. Elsétáltak egy Gecsemánénak nevezett kerthez.
Máté 26:30