Jézus Krisztus családközpontú evangéliuma

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának a tana a családra összpontosít. A családdal kapcsolatos tanunkban alapvető fontossággal bír a templom. Az ott elnyert szertartások lehetővé teszik számunkra, hogy örök családokként visszatérjünk Mennyei Atyánk jelenlétébe.

A 2025. áprilisi általános konferenciáig Russell M. Nelson elnök 200 új templom építését jelentette be. Szeretett új templomokat bejelenteni az egyes általános konferenciák végén, és mi mindannyian együtt örvendeztünk vele. Mivel azonban nagyon sok templom van a tervezés és az építés korai szakaszában, helyénvaló, hogy lassítsunk az új templomok bejelentésén. Ezért a Tizenkét Apostol Kvóruma jóváhagyásával ezen a konferencián nem jelentünk be új templomokat. A templomi szertartásokat pedig továbbra is biztosítjuk az egyház tagjainak szerte a világon, beleértve ebbe azt is, hogy mikor és hol jelentsük be új templomok építését.

Beszédemnek az imént elhangzott része szeretett elnökünk, Russell M. Nelson halála után íródott. Ami most következik, az már hetekkel ezelőtt elkészült és jóváhagyásra került, de még mindig az Úr által sugalmazott tanításaimat tükrözik.

A családkiáltvány, amely 30 évvel ezelőtt került bejelentésre, kimondja, hogy „a [családot] Isten rendelte el”, és „központi szerepet tölt be a Teremtőnek a gyermekei örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében”. Azt is kijelenti, hogy „Istennek a gyermekei számára adott azon parancsolata, mely szerint sokasodjanak és töltsék be a földet, továbbra is érvényben van. Kijelentjük továbbá, hogy Isten megparancsolta, hogy a szent nemzőerő csak olyan férfi és nő között használható, akik férjként és feleségként törvényes házasságot kötöttek.” Ahogy akkor még mint Russell M. Nelson elder a BYU hallgatóságának tanította, a család „Isten tervében sarkalatos pontot jelent. […] Mi több, a terv célja a család felmagasztosítása.”

Jézus Krisztus egyházát olykor családközpontú egyházként emlegetik. Mert az is! Az Istennel való kapcsolatunkat és halandó életünk célját a családdal összefüggésben magyarázzuk. Jézus Krisztus evangéliuma Mennyei Atyánk terve az Ő lélekgyermekei javára. Valóban elmondhatjuk, hogy az evangéliumi tervet először egy örök család tanácsgyűlésén tanították nekünk, halandó családjainkon keresztül valósítjuk azt meg, rendeltetése pedig, hogy örök családokban magasztosítsa fel Isten gyermekeit.

E tanbéli háttér dacára is tapasztalunk ellenállást. Az Amerikai Egyesült Államokban a házasságkötés és a gyermekvállalás hanyatlásától szenvedünk. Közel száz éve már, hogy csökken az olyan háztartások aránya, amelyek élén házaspárok állnak, és csökken a születési arány is. Egyháztagjaink körében a házasságkötési és születési mutatók sokkal kedvezőbbek, bár az ő esetükben is jelentős a visszaesés. Létfontosságú, hogy az utolsó napi szentek ne veszítsék el azt a tudást, amely a házasság céljának és a gyermekek értékének a megértéséből származik. Ez az a jövő, amelyért küzdünk. „A felmagasztosulás családi ügy – tanította nekünk Nelson elnök. – A családok kizárólag Jézus Krisztus evangéliumának szabadító szertartásain keresztül magasztaltathatnak fel.”

A házasságkötések és a gyermekvállalás terén tapasztalt országos visszaesés történelmi okokkal magyarázható ugyan, azonban az utolsó napi szentek értékeinek és gyakorlatainak javítaniuk kellene ezeken az irányokon, nem pedig követni őket.

Gyermekkoromban, 80 évvel ezelőtt, a nagyszüleim birtokán laktam, egy olyan helyen, ahol szinte minden, ami napközben történt, a család irányítása alatt zajlott. Nem volt televízió vagy más elektronikai berendezés, amely elvonta volna a figyelmet a családi tevékenységektől. Ezzel szemben a mai városi társadalomban kevés egyháztag tapasztal meg következetes, családközpontú tevékenységeket. A városi élet és napjaink közlekedése, a szervezett szórakoztatás és a nagy sebességű távközlés miatt a fiatalok könnyen tekintenek otthonukra panzióként, ahol alszanak és időnként étkeznek, ám ahol sokkal kevesebb szülői iránymutatást kapnak a tevékenységeiket illetően.

A szülői befolyás azáltal is gyengült, ahogyan a jelenlegi egyháztagok többsége keresi a kenyerét. A múltban az egyik legnagyobb családegyesítő hatással annak a megélése bírt, hogy együtt küzdöttek egy közös cél eléréséért – például azért, hogy művelésük alá vonják a természetet, vagy hogy megkeressék a betevőt. A család szervezett és irányított gazdasági termelési egységként működött. Manapság a legtöbb család gazdasági fogyasztói egységet jelent, ami nem követeli meg a család magas fokú szervezettségét és együttműködését.

Miközben a szülői befolyás csökken, az utolsó napi szenteknek továbbra is istenadta felelősségük a gyermekeik tanítása, hogy felkészüljenek családjaink rendeltetésére az örökkévalóságban (lásd Tan és szövetségek 68:25). Sokunknak úgy kell ezt megtennie, hogy nem minden családunk hagyományos. Válás, halál és különélés – mind részei a valóságnak. Megtapasztaltam ezt abban a családban, amelyben nevelkedtem.

Hétéves voltam, amikor az édesapám meghalt, így aztán az öcsémet, a húgomat és engem egy megözvegyült édesanya nevelt. A legnehezebb helyzetekben is egyre tette a dolgát. Magányos volt és megtört, de az Úr segítségével, a visszaállított egyház tanáról szóló erőteljes tanítása utat mutatott nekünk. Mennyire imádkozott, hogy égi segítséget kapjon gyermekei felneveléséhez, és megáldatott! Egy boldog otthonban nőttünk fel, ahol elhunyt édesapánk mindig is valóságosként volt jelen. Édesanyánk azt tanította nekünk, hogy van egy édesapánk, neki van egy férje, és a templomi házasságuknak köszönhetően mindig egy család leszünk. Édesapánk távolléte csupán átmeneti volt, ugyanis az Úr egy másik munkára hívta el őt.

Tudom, hogy sok más család nem ilyen boldog, de minden egyes édesanya taníthat Mennyei Atya szeretetéről és a templomi házasság majdani áldásairól. Ti is képesek vagytok erre! Mennyei Atya terve mindenki számára biztosítja ezt a lehetőséget. Mindannyian hálásak vagyunk a templomi házasságért és azokért az eljövendő áldásokért, amelyek abból származnak, hogy örök családként egymáshoz pecsételnek minket. Édesanyámhoz hasonlóan mi is szívesen idézzük Lehi ígéretét, amelyet a fiának, Jákóbnak tett, miszerint Isten „javadra fogja szentelni megpróbáltatásaidat” (2 Nefi 2:2). Ez minden utolsó napi szent családra vonatkozik, akár teljes, akár jelenleg hiányos. Családi egyház vagyunk.

A tanunk és az örök családokba vetett hitünk megerősít és összeköt minket. Soha nem fogom elfelejteni anyai Harris nagyapám ígéretét, amikor gyermekként a Utah állambeli Payson közelében lévő birtokán éltünk. Ő közölte velem a tragikus hírt, hogy édesapám messze, a coloradói Denverben meghalt. Berohantam a hálószobába, letérdeltem az ágy mellé, és szívből zokogtam. Nagyapa utánam jött, letérdelt mellém, és azt mondta: „Én leszek az édesapád.” Ez a gyengéd ígéret erőteljes példa arra, hogy miképpen pótolhatják a nagyszülők a hiányt egy családtag elvesztése vagy hiányzása idején.

A szülők, legyenek egyedülállók vagy házasok – és mások, mint például a nagyszülők, akik betöltik ezt a szerepet a gyermekek számára –, a tanítómesterek. Legeredményesebben példamutatással tanítanak. A családi kör jelenti az eszményi helyet az olyan örök értékek felmutatására és elsajátítására, mint a házasság és a gyermekek fontossága, az élet célja, valamint az öröm igaz forrása. Ez a legjobb hely arra is, hogy megtanuljuk az élet más lényeges leckéit, például a kedvességről, a megbocsátásról, az önuralomról, valamint a tanulás és a becsületes munka értékéről.

Természetesen, sok egyháztagnak vannak olyan szeretett családtagjai, akik nem fogadják el az evangéliumi értékeket és elvárásokat. Az ilyen egyháztagoknak a szeretetünkre és a türelmünkre van szükségük. Egymáshoz való viszonyulásunk során ne feledkezzünk meg arról, hogy az általunk áhított tökéletességnek nem kell kötelezően a halandóság felkavaró körülményei közepette megvalósulnia. A Tan és szövetségek 138:57–59 nagyszerű tanítása biztosít minket arról, hogy a bűnbánat és a lelki növekedés a halandóságot követő lélekvilágban is folytatódhat. Ennél is fontosabb, hogy amikor a családok összefognak egymás megerősítésére, akkor mindannyian tartsuk szem előtt, hogy a halandóság során mindannyiunk által megtapasztalt bűnök és elkerülhetetlen fogyatkozások megbocsátást nyerhetnek a bűnbánat révén, köszönhetően Jézus Krisztus dicsőséges és szabadító engesztelésének.

Szabadítónk, Jézus Krisztus a legfőbb példaképünk. Áldottak leszünk, ha életünket az Ő tanításai és önfeláldozása szerint alakítjuk. Krisztus követése és az egymás iránti odaadó szolgálatunk jelenti a legjobb gyógyírt arra az önzésre és énközpontúságra, amelyek most már oly mindennaposnak tűnnek.

A szülők kötelessége továbbá, hogy az evangéliumi tantételek mellett gyakorlati ismereteket is tanítsanak a gyermekeiknek. A családok akkor tartanak össze, ha tartalmas dolgokat csinálnak együtt. A családi kertek családi kapcsolatokat építenek. A vidám családi élmények megerősítik a családi kötelékeket. A táborozás, a sport- és egyéb szabadidős tevékenységek különösen értékesek a családi kötelékek kialakításában. Az ősökre emlékezve a családok szervezzenek olyan családi találkozókat, amelyek a templomhoz vezetnek.

A szülők tanítsák a gyermekeket az élet alapvető készségeinek az elsajátítására, köztük a kerti és a ház körüli munkára. A nyelvek tanulása hasznos felkészülés a misszionáriusi szolgálatra és a mai életre. Az e „tantárgyak” tanítói lehetnek a szülők, a nagyszülők vagy a tágabb család tagjai is. A családok akkor boldogulnak, amikor csoportként tanulnak, és közösen tanácskoznak a család és a tagjait érintő minden ügyben.

Egyesek talán azt mondják: „De nekünk semmi ilyesmire nincs időnk.” Sok szülő rá fog jönni, miszerint ahhoz, hogy időt találjanak az igazán értékes dolgokra, úgy tudják bekapcsolni a családjukat, ha mindannyian kikapcsolják az elektronikai eszközeiket. És szülők, ne feledjétek, hogy amit ezek a gyermekek igazán szeretnének vacsorára, az a veletek töltött idő!

Nagyszerű áldások érik a családokat, amikor együtt imádkoznak, este és reggel letérdelve köszönetet mondanak az áldásokért, és imájukba foglalják a közös ügyeiket. A családok akkor is áldásokban részesülnek, amikor együtt hódolnak az egyházi gyűléseken és más, áhítattal teli helyzetekben. A családi kötelékeket a családi történetek, a családi hagyományok megteremtése és a szent élmények továbbadása is erősíti. Spencer W. Kimball elnök emlékeztetett minket, hogy „a saját és elődeink életéből származó lelkesítő történetek… hathatós tanítási eszközök.” Gyakran ezek jelentik számunkra és utódaink számára az ösztönzés legjobb forrásait.

Bizonyságot teszek az Úr Jézus Krisztusról, aki az Örökkévaló Atyánk Egyszülött Fia. Arra hív minket, hogy kövessük a szövetség ösvényét, amely egy mennyei családi találkozóhoz vezet. A papság pecsételő hatalmai, amelyeket a Kirtland templomban visszaállított kulcsok irányítanak, örökre egyesítik a családokat (lásd Tan és szövetségek 110:13–16. Ezeket jelenleg szerte a világon használják az Úr egyre növekvő számban felépülő templomaiban. Ez valóságos. Azért imádkozom, hogy legyünk ennek mi is a részesei. Jézus Krisztus nevében, ámen.