A mértékletesség erényével ékesítve

Amikor Russell M. Nelson elnök 2021 májusában ellátogatott a Salt Lake templomon zajló munkálatok helyszínére, elámult azon pionírok erőfeszítésein, akik korlátozott erőforrásokkal, ám rendíthetetlen hittel felépítették azt a szent építményt, azt a fizikai és lelki remekművet, amely kiállta az idő próbáját. Felfigyelt ugyanakkor a talajkopás azon hatásaira is, amelyek idővel repedéseket okoztak a templom eredeti alapzatát adó kövekben és ingataggá tették a falazatot, világosan jelezve a szerkezet megerősítésének a szükségességét.

Szeretett prófétánk akkor azt tanította nekünk, hogy amilyen fontos nagyszabású lépéseket tenni a templom alapjának a megerősítésére, hogy ellen tudjon állni a természeti erőknek, nekünk is rendkívüli lépéseket kell tennünk – talán akár még soha nem látottakat is – a Jézus Krisztuson nyugvó saját lelki alapzatunk megerősítésére. Emlékezetes üzenetében két mélyreható kérdést tett fel nekünk személyes elmélkedésre: „Milyen szilárd a ti alapotok? És milyen megerősítések szükségesek a bizonyságotokban, valamint az evangélium értése terén?”

Jézus Krisztus evangéliuma Istentől sugalmazott és hathatós eszközöket biztosít számunkra lelkünk kopásának a megakadályozására, erőteljesen megszilárdítva alapzatunkat és segítve elkerülnünk hitünk repedéseinek a kialakulását, valamint a bizonyságunk és az evangélium szent igazságairól való megértésünk ingatagságát. E cél eléréséhez különösen kapcsolódik egy tantétel a Tan és szövetségek 12. szakaszában, amely Joseph Smith prófétán keresztül egy igazlelkű férfinak, Joseph Knightnak szóló kinyilatkoztatás, aki buzgón törekedett megérteni az Úr akaratát, nem pusztán egy szemmel látható változásért, hanem hogy rendíthetetlenül állhasson tanítványként – oly szilárdan, mint a menny oszlopai. Az Úr kijelentette:

„Íme, hozzád szólok, és mindazokhoz, akik elő akarják hozni és meg akarják alapozni ezt a munkát;

És senki nem segíthet ebben a munkában, csak akkor, ha alázatos és telve van szeretettel – hittel, reménnyel és jószívűséggel rendelkezve, mértéktartó lévén minden dologban, amit csak a gondjára bíznak.”

A Szabadítónak az ebben a szent kinyilatkoztatásban feljegyzett útmutatása emlékeztet minket arra, hogy a mértékletesség az egyik elengedhetetlen megerősítése a Jézus Krisztusba vetett szilárd alapnak. Egyike a létfontosságú erényeknek, nemcsak azok számára, akiket szolgálatra hívtak el, hanem mindazoknak is, akik szent szövetségeket kötöttek az Úrral és igent mondtak az Ő hithű követésére. A mértékletesség összehangol és megerősít az ebben a kinyilatkoztatásban megemlített egyéb krisztusi tulajdonságokat, amilyen az alázat, a hit, a remény, a jószívűség és az Őtőle kiáradó tiszta szeretet. Továbbá a mértékletesség kialakítása az egyik jelentőségteljes módja a lelkünk megvédésének azon kifinomult, ám állandó világi hatások okozta lelki kopás ellen, amelyek meg tudják gyengíteni a Jézus Krisztusba vetett alapunkat.

A Krisztus igaz tanítványait ékesítő jellemvonások között a mértékletesség kiemelkedik magának a Szabadítónak a tükörképeként; a Lélek becses gyümölcse ez, amely mindenki számára elérhető, aki megnyitja önmagát az isteni befolyás előtt. Ez az az erény, amely összhangot hoz a szívnek, bölcsességgel és higgadtsággal alakítva a vágyakat és az érzelmeket. A szentírásokban a mértékletesség a lelki utazásunk alapvető részeként jelenik meg, a türelem, az isteniség és a könyörület felé terelve minket, miközben finomítja az érzéseinket, a szavainkat és a tetteinket.

Krisztus azon tanítványai, akik e krisztusi tulajdonság ápolására törekednek, egyre inkább alázatossá és szeretettel telivé válnak. Békés belső erő támad bennük, és még inkább képesek lesznek megzabolázni a haragot, türelmet gyakorolni, és elfogadással, tisztelettel és méltósággal bánni másokkal, még amikor az ellenségeskedés szelei ádázul tombolnak is. Igyekeznek nem hirtelen felindulásból cselekedni, hanem azt választják, hogy lelki bölcsességgel, szelídségtől és a Szent Lélek gyengéd hatásától vezérelve cselekszenek. Ily módon egyre kevésbé lesznek kitéve a lelki kopásnak, mivel – ahogyan azt Pál apostol tanította – tudják, hogy mindent meg tudnak tenni Krisztusban, aki megerősíti őket, még olyan próbatételekkel szembenézve is, amelyek megingathatnák a Róla való bizonyságukat.

Pál a Titushoz írt levelében szent tanácsot adott azok ismérveit illetően, akik arra vágynak, hogy a Szabadítót képviseljék, és hittel és odaadással teszik az Ő akaratát. Azt írta, legyenek vendégszeretők, józanok, igazak és szentek – olyan tulajdonságok ezek, amelyek egyértelműen tükrözik a mértékletesség hatását.

Pál ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ne legyenek akaratosak, ne legyenek haragosak és ne legyenek verekedők. Az efféle tulajdonságok ellenkeznek a Szabadító szándékával és gátolják a valódi lelki növekedést. Szentírásbeli összefüggésben a „nem akaratos” olyan személyre utal, aki nem hajlandó öntelten és gőgösen cselekedni; aki „nem haragos”, az kerüli a türelmetlenségre és ingerültségre való természetes hajlamot; aki pedig „nem verekedő”, az nemet mond a szóban, fizikailag vagy érzelmileg viszálykodó, támadó vagy durva viselkedésre. Miközben hittel és alázattal a viselkedésünk megváltoztatására törekszünk, szilárdan hozzá lehetünk horgonyozva az Ő kegyelmének a tömör sziklájához, és tiszta, kifinomult eszközökké válhatunk az Ő szent kezében.

Azon tűnődve, miért is fontos ápolni a mértékletesség erényét, eszembe jutnak Anna szavai, aki Sámuel próféta édesanyja volt, nagy hitű asszony, aki még hatalmas próbatételeket követően is háladalt énekelt az Úrnak. Ezt mondta: „Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen; Szátokból ne jőjjön kérkedő szó, Mert mindentudó Isten az Úr, És a cselekedeteket ő ítéli meg.” Dala több mint ima – inkább önmagához szóló kérés az alázattal, önuralommal és visszafogottsággal való cselekvésre. Anna emlékeztet minket, hogy a valódi lelki erő nem lobbanékony reagálásban vagy fennhéjázó szavakban jut kifejezésre, hanem az Úr bölcsességéhez igazított mértékletes, átgondolt hozzáállásokban.

A világ gyakorta magasztalja az erőszakosságból, szemtelenségből, türelmetlenségből és túlzásokból fakadó viselkedésmódokat, gyakran a mindennapi élet feszültségeivel, valamint az elismerés és népszerűség keresésével igazolva azokat. Amikor elfordítjuk a tekintetünket a mértékletesség erényéről és figyelmen kívül hagyjuk a Szent Lélek tetteinkre és szavainkra gyakorolt gyengéd és mérséklő hatását, könnyen beleesünk az ellenség csapdájába, ami elkerülhetetlenül olyan szavak kimondásához és olyan hozzáállások felvételéhez vezet, amelyeket mélyen meg fogunk bánni, akár a társasági, a családi vagy még az egyházi kapcsolatainkban is. Jézus Krisztus evangéliuma ezen erény gyakorlására szólít minket, különösen a kihívások idején, hiszen pontosan az ilyen alkalmakkor derül ki egy ember valódi jelleme. Ifj. Martin Luther King egykori szavait idézve: „Az ember legfőbb mércéje nem az, hogy hol áll a kényelem és jólét pillanataiban, hanem az, hogy hol áll a kihívások és vitás helyzetek idején.”

Szövetséges népként olyan életre kaptunk elhívást, amelyben a szívünk szilárdan gyökerezik az Úrnak tett szent ígéretekben, gondosan követve az Ő tökéletes példája által lefektetett mintát. Ő cserébe ezt ígérte: „Bizony, bizony mondom nektek, hogy ez az én tanom, és aki erre épít, az én sziklámra épít, és a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni felette.”

A Szabadító földi szolgálattételét a mértékletesség erénye fémjelezte a jelleme összes vonatkozásában. Tökéletes példája által így tanított minket: „Legyél türelmes a sanyargattatásokban, ne szidalmazd azokat, akik szidalmaznak!” Arról tanítva, hogy ne engedjünk a haragnak viták és viszálykodások miatt, kijelentette: „[B]űnbánatot kell tartanotok, és olyanokká kell lennetek, mint egy kisgyermek”. Arról is tanított, hogy mindazok, akik szívük minden szándékával Őhozzá kívánnak jönni, békéljenek meg azokkal, akikre dühösek vagy akiknek valami panasza van ellenük. Mértékletes hozzáállással és könyörületes szívvel biztosított minket afelől, hogy amikor gorombán, durván, tiszteletlenül vagy lekicsinylően bánnak velünk, az Ő kedvessége nem fog eltávozni tőlünk, és az Ő békességének a szövetsége sem mozdíttatik el az életünkből.

Néhány évvel ezelőtt a feleségemmel abban a szent megtiszteltetésben volt részünk, hogy találkozhattunk az egyház néhány hithű tagjával Mexikóvárosban. Sokan közülük – akár személyesen, akár a szeretteiket érintően – leírhatatlan próbatételeket szenvedtek el, köztük emberrablást, gyilkosságot és más szívszaggató tragédiákat.

E szentek szemébe nézve nem láttunk haragot, neheztelést vagy bosszúvágyat. Csak csendes alázatot. Bár arcukon bánat ült, mégis a gyógyulás és vigasz iránti őszinte vágyódás sugárzott róluk. Noha szívüket összetörte a szenvedés, e szentek Jézus Krisztusba vetett hittel törekedtek előre, azt választva, hogy nem engedik, hogy szenvedéseik repedést okozzanak a hitükben vagy ingataggá tegyék az evangéliumról való bizonyságukat.

E szent összejövetel végeztével egyesével köszöntöttük őket. Minden kézfogás, minden ölelés csendes bizonysággá vált arról, hogy az Úr segítségével képesek vagyunk mértékletességgel reagálni az élet csalódásaira és kihívásaira. Csendes, hivalkodástól mentes példájuk gyengéd felszólítás volt arra, hogy minden dologban mértékletesen járjunk a Szabadító ösvényén. Úgy éreztük, mintha angyalok jelenlétében lennénk.

Jézus Krisztus, mindenek között a legnagyobb, szenvedett értünk, mígnem minden pórusából vérzett, mégsem engedte, hogy haragra gyúljon a szíve, sem az ajkát nem hagyták el dühös, sértő vagy káromló szavak, még oly nagy sanyargattatás közepette sem. Tökéletes mértékletességgel és páratlan alázattal nem önmagára gondolt, hanem Isten minden egyes gyermekére – a múltban, a jelenben és a jövőben. Péter apostol e szavakkal tett bizonyságot Krisztus fenséges hozzáállásáról: „A ki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre”. A Szabadító még a legnagyobb gyötrelme közepette is tökéletes és isteni mértékletességet tanúsított. Kijelentette: „Mindazonáltal, dicsőség legyen az Atyának, én ittam, és befejeztem előkészületeimet az emberek gyermekeiért.”

Szeretett fivéreim és nővéreim! Nyomatékos felhívást intézek mindannyiunkhoz, hogy ékesítsük elménket és szívünket a mértékletesség krisztusi erényével, szent válaszul drága elnökünk, Russell M. Nelson prófétai felszólítására. Tanúsítom, hogy miközben hittel és szorgalommal igyekszünk mértékletességet szőni a tetteinkbe és a szavainkba, meg fogjuk erősíteni és még biztosabban a Megváltónk szilárd alapjához fogjuk horgonyozni az életünket.

Ünnepélyesen bizonyságomat teszem arról, hogy a mértékletességre való állandó törekvés megtisztítja a lelkünket és megszenteli a szívünket a Szabadító előtt, gyengéden közelebb húzva minket Őhozzá, valamint felkészít minket reménységgel és békességgel ama dicső napra, amikor találkozni fogunk Vele az Ő második eljövetelekor. E szent szavakat osztom meg veletek Szabadítónk, Jézus Krisztus nevében, ámen.