„Szeretsz-é engem?”
Ha ki akarjuk mutatni az Isten iránti szeretetünket, meg kell értenünk, Ő hogyan ismeri fel a szeretetünket.
A tékozló fiú példázatában a bátynak először nehezére esett ünnepelni hazatért öccsét, aki rossz döntések időszaka során „eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt”. Az idősebb fivér kevélysége és önelégültsége megakadályozta őt abban, hogy örüljön fivére bűnbánó visszatérésének. Mi is elszalaszthatjuk a lehetőségeket arra, hogy szavaink és tetteink révén tudassuk szeretteinkkel, hogy őszintén szeretjük őket.
A szentírásokban számos erőteljes példa található az őszinte szeretet megosztására és elfogadására: Naómi és Rut, Ammon és Lamóni király, a tékozló fiú és az apja, a Szabadító és tanítványai.
Amikor a szeretetet szabadon adjuk és őszintén fogadjuk, egy erényes körforgás alakul ki, amelyben egyre növekszik az adó és a fogadó fél kölcsönös szeretete.
Isten szeretete tökéletes, végtelen, tartós, valamint a „legédesebb”. A lelket „rendkívül nagy örömmel” tölti el. Mindazonáltal időnként úgy találhatjuk, hogy nehéz felismerni Isten szeretetét az életünkben. Tökéletesen szerető Mennyei Atyánk azonban mélyen vágyik arra, hogy megtapasztaljuk az Ő szeretetét, ezért Ő úgy „szól [hozzánk], hogy megért[sük]”. Kifejezésre fogja juttatni az irántunk való szeretetét, oly módon, ahogyan mi, egyénileg, fel tudjuk ismerni azt. Megtapasztalhatjuk Isten irántunk való szeretetét, amikor megfigyeljük a természet szépségeit, választ kapunk az imákra, gondolataink támadnak éppen a szükség pillanatában, vagy megtapasztaljuk az öröm édes pillanatait. Mennyei Atyánk irántunk való szeretetének a legnagyobb megnyilvánulása – amely mind az elmében, mind a szívben visszhangra talál – az, amikor megengedte Szeretett Fiának, hogy felajánlja magát engesztelésként.
A tékozló fiú bátyjához hasonlóan mi is gyakran magunkra összpontosítjuk a figyelmünket. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy Isten irántunk való szeretetének a bizonyítékait keressük – és bosszankodunk, amikor nem látjuk azokat. Ám a csodás látszatellentmondás az, hogy minél inkább az Isten iránti saját szeretetünk kimutatására összpontosítunk, annál könnyebben ismerjük fel az Ő irántunk való szeretetét. Talán ezért válaszolt a Szabadító arra a kérdésre, hogy „melyik a nagy parancsolat?”, ezzel az egyszerű és fontos felhívással: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.”
Néha, ahogyan kifejezzük a szeretetünket a számunkra legkedvesebbek felé, nem feltétlenül az a mód, amelyen keresztül ők azt felismerik. Ez bosszantó lehet mind az adó, mind pedig a fogadó fél számára. Hasznos lehet megkérdezni szeretteinket, hogy ők miképpen ismerik fel a szeretet kifejezését. Hasonlóképpen, ha ki akarjuk mutatni az Isten iránti szeretetünket, meg kell értenünk, Ő hogyan ismeri fel a szeretetünket. Szerencsére Ő világosan felvázolt számos olyan módot a szentírásokban, amelyeken keresztül kimutathatjuk az Őiránta való szeretetünket.
Jobban szeretsz-é engem ezeknél?
Péter és a feltámadt Úr között a Tibériás-tengernél folytatott tanulságos beszélgetésből megtudjuk, hogyan mutathatjuk ki az Úr iránti szeretetünket.
„[M]onda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged!”
Ebben a tudakozódásban a kulcsfontosságú kérdés az, hogy „jobban szeretsz-é engem ezeknél?” Az Úr iránti szeretetünket mutatjuk ki, amikor „ezek” fölé helyezzük Őt, és az „ezek” lehet bárki, bármilyen tevékenység vagy bármi, ami elmozdítja Őt onnan, ahol Ő van a legfontosabb hatással az életünkre.
Soha nem lesz elég idő egy napban, egy hétben, egy hónapban vagy egy évben ahhoz, hogy mindent megtegyünk, amit el szeretnénk vagy amit el kell végezni. A halandóságbeli megmérettetés része, hogy az idő becses erőforrását arra használjuk, ami örökkévaló szempontból leginkább a javunkra válik, és hogy elengedjük azokat a dolgokat, amelyek kevésbé fontosak.
Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „Mindegyikünk számára… a kérdés ugyanaz:… Te hajlandó vagy engedni, hogy Isten legyen a legfontosabb hatással az életedre? Hagyod, hogy az Ő szavai, parancsolatai és szövetségei hatással legyenek arra, amit nap mint nap teszel? Hagyod, hogy az Ő hangja minden más elé kerüljön? Hajlandó vagy engedni, hogy minden más törekvés előtt elsőbbséget élvezzen az, amit Ő kér tőled? Hajlandó vagy arra, hogy az akaratodat feleméssze az Övé?” Akkor mutatjuk ki a tanítványságunkat és az Isten iránti szeretetünket, amikor Őt tesszük elsődleges fontosságúvá.
Őrizd az én juhaimat
A Péter és a Szabadító között folytatott ugyanezen beszélgetés következő versében egy másik módját is megismerhetjük annak, ahogyan az Úr felismeri szeretetünk kifejezését: „Monda néki [az Úr] ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged! Monda néki: Őrizd az én juhaimat!”
Akkor mutatjuk ki a Mennyei Atyánk iránti szeretetünket, amikor szolgáljuk, meghallgatjuk, szeretjük, felemeljük vagy szolgálattételben részesítjük az Ő gyermekeit. Ez a szolgálat akár olyan egyszerű is lehet, mint valóban ítélkezés nélkül látni másokat. A Tan és szövetségek 76. szakasza révén bepillantást nyerünk azok jellemébe, akik celesztiális dicsőséget örökölnek majd: „Úgy látnak, ahogyan őket látják, és úgy ismernek, ahogy őket ismerik”. Úgy látnak másokat, ahogyan Isten látja őket, Ő pedig olyannak látja őket, amilyenekké válhatnak, dicsőséges isteni lehetőségekkel.
Miután hazatértem a missziómból, átvettem a fűnyírással foglalkozó vállalkozást, amelyet az öcséimmel indítottunk tizenévesekként. Az egyetemi tanulmányaim szintén lefoglaltak. Az egyik tavaszi héten a heves esőzések és a közelgő záróvizsgák miatt túlterhelt voltam és lemaradtam a kerti munkákkal.
Hét közben kitisztult az ég, és úgy terveztem, hogy az órák után utolérem magam a munkával. Amikor azonban hazaértem, a teherautóm és a felszerelésem nem volt sehol. Kíváncsiságból egyesével elmentem a beütemezett telkekhez; mindegyik már gyönyörűen le volt nyírva. A beosztás szerinti utolsó kertben megláttam a fűnyíró mögött az öcsémet. Észrevett, elmosolyodott, és integetett nekem. Elöntött a hála érzése, megöleltem, és köszönetet mondtam neki. Jelentőségteljes szolgálata mélyen megerősítette az iránta való szeretetemet és hűségemet. Az egymásnak nyújtott szolgálat az egyik egyértelmű módja annak, hogy kimutassuk szeretetünket Isten és az Ő szeretett Fia iránt.
Ismerjétek el minden dologban a kezét
Azzal is kinyilvánítjuk az Isten iránti szeretetünket, ha hálás a szívünk. Az Úr kijelentette: „És semmiben nem sérti meg az ember Istent, …csak …[ha] nem ismeri… el minden dologban a kezét”. Azzal mutatjuk ki az Isten iránti szeretetünket, hogy elismerjük, Ő minden jó dolog forrása az életünkben.
Egy cégalapítás kezdeti időszakában az üzlettársammal együtt minden fontos megbeszélés előtt buzgón imádkoztunk, és kértük Mennyei Atya segítségét. Isten minden alkalommal megválaszolta az imáinkat, és a megbeszéléseink jól sikerültek. Az egyik találkozó után az üzlettársam rámutatott, hogy gyorsak voltunk, amikor segítséget kértünk, de lassúak voltunk a köszönetnyilvánításban. Ettől fogva szokásunkká tettük, hogy őszinte hálaimát mondjunk, elismerve az Úr kezét a sikereinkben. „Hálás hozzáállással” mutatjuk ki az Isten iránti szeretetünket.
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”
Egy másik módja, hogy kimutassuk a Mennyei Atya és az Ő Szeretett Fia iránti szeretetünket, az, ha úgy döntünk, hogy engedelmeskedünk Nekik. A Szabadító így fogalmazott: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” Ez a fajta engedelmesség nem vak és nem kényszerű, hanem a szeretet őszinte és készséges kifejezése. Mennyei Atyánk azt akarja, hogy engedelmesek akarjunk lenni. Tamara W. Runia nővér ezt „szeretetteljes engedelmességnek” nevezte. Így fejezte ki: „Bár még nem vagyunk tökéletesen engedelmesek, most szeretetteljes engedelmességgel próbálkozunk, miközben újra és újra úgy döntünk, maradunk, mert szeretjük Őt.”
Mennyei Atya önrendelkezést adott nekünk, így ösztönözve minket, hogy akarjuk Őt választani. Az Ő munkája és dicsősége nem csupán az, hogy véghez vigye az örök életünket, hanem része a remény is, miszerint a mi legnagyobb vágyunk az Őhozzá való visszatérés lesz. Ám Ő soha nem kényszerít minket engedelmességre. Az Értsd meg, szabad a választás című himnuszban ezt énekeljük:
Misszióvezetőkként, rám és feleségemre, Christinára számos misszionárius volt ösztönző hatással, akik úgy döntöttek, hogy engedelmesek lesznek – nem csupán azért, mert ez egy misszionáriusi előírás, hanem azért is, mert ki akarták mutatni az Úr iránti szeretetüket, alázatosan úgy döntve, hogy Őt képviselik.
Dale G. Renlund elder ezt mondta: „Mennyei Atyánk szülői célja nem az, hogy gyermekei megtegyék, ami helyes, hanem hogy saját maguk döntsenek a helyes dolgok mellett, végül olyanná válva, mint Ő maga. Ha egyszerűen csak azt akarná, hogy engedelmesek legyünk, akkor azonnali jutalmakat és büntetéseket alkalmazna a viselkedésünk befolyásolására.” Akkor mutatjuk ki az Isten iránti szeretetünket, amikor azt választjuk, hogy engedelmeskedünk Neki és követjük Őt.
Mennyei Atyánk és a Szabadítónk akkor ismerik fel az Őirántuk való szeretetünk kifejezéseit, amikor első helyre tesszük Őket az életünkben, szolgáljuk egymást, hálásan elismerünk minden Tőlük érkező áldást, és azt választjuk, hogy engedelmeskedünk Őnekik és követjük Őket.
Tanúsítom, hogy mindegyikünk valóban Isten gyermeke, és Ő tökéletesen szeret minket. Tanúsítom, miszerint Ő arra vágyik, hogy oly módon tapasztaljuk meg a szeretetét, amelyet felismerünk és értünk. A csodás látszatellentmondás pedig az, hogy még mélyebben meg fogjuk tapasztalni az Ő irántunk való szeretetét, amikor kimutatjuk az Őiránta való szeretetünket. Jézus Krisztus nevében, ámen.