Hatalom az egyéneknek nyújtott szolgálattételben

Nővérek és fivérek! Köszönöm a hithű odaadásotokat, amellyel Jézus Krisztushoz jöttök ezekben az emberpróbáló időkben. Csodálatosak és gyönyörűek vagytok, és mindegyikőtök Isten gyermeke. Azért imádkozom, hogy felismerjük a Szentlélek hatását, miközben Jézus Krisztus igazán odaadó tanítványaivá válunk és segítünk egymásnak is azzá válni, valamint érezzük az Ő örömét, amikor az Úr házában hódolunk.

Russell M. Nelson elnök kijelentette: „Most van itt az ideje, hogy ti is és én is felkészüljünk Urunk és Szabadítónk, Jézus, a Krisztus második eljövetelére. Most van itt az ideje, hogy a tanítványságunkat tegyük a magunk részéről a legfontosabbá. Szédítően zavaró tényezőkkel teli világunkban hogyan tehetjük ezt meg?”

A választ is megadta erre a kérdésre: „A rendszeres templomi hódolat segíteni fog nekünk. Az Úr házában Jézus Krisztusra összpontosítunk. […] Megismerjük Őt. […] Jézus Krisztus minden őszinte keresője meg fogja találni Őt a templomban.”

Tehát miként válhatunk Jézus Krisztus odaadó tanítványaivá és segíthetünk egymásnak is azzá válni? Szolgálattételt nyújtunk az egyéneknek. A Szabadító módján nyújtott szolgálattétel magában foglalja az együttérzést, a kedvességet, a türelmet és az ítélkezés nélküli szeretetet. Amikor szolgálattételt nyújtunk az egyéneknek, meghívjuk őket, hogy jöjjenek Krisztushoz, és hódoljanak az Úr házában, hogy elnyerjék az Ő megváltó hatalmát. Más szavakkal, segítünk egymásnak odaadó tanítványokká válni, amikor oly módokon nyújtunk szolgálattételt az egyéneknek, amelyek az Úr házába vezetnek.

Jézus Krisztustól tanulunk az egyéneknek nyújtott szeretetteljes és ítélkezésmentes szolgálattétel hatalmáról. Biztosan emlékeztek a szamaritánus asszonyra a kútnál. Ez a nő talán jelentéktelennek, magányosnak, csüggedtnek és láthatatlannak érezte magát. Talán úgy érezte, kívülálló. Az élete során öt férje volt, és a férfi, akivel együtt élt, nem volt a férje. Mások talán hamislelkűen ítélkeztek felette anélkül, hogy ismerték volna az életkörülményeit. Ez is lehetett az egyik oka annak, hogy egyedül ment a kúthoz a nap legmelegebb szakában. Mégis ő volt az egyik első ember, akinek Jézus Krisztus kijelentette, hogy Ő a Messiás. Az Ő számára ez az asszony Isten leánya volt.

Jézus Krisztus megtanította ennek a nőnek, hogy Őáltala örök életet nyerhetünk, ha iszunk az élő vízből. Azt mondta: „Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.”

A szamáriai asszony érezte a Szabadító szeretetét, és a Lélek által bizonyságot nyert arról, hogy Ő a Messiás. Ezen bizonyság után visszament a városba, meghívott másokat, hogy jöjjenek és lássanak, és sokan hittek abban, hogy „ez a világ idvezítője, a Krisztus”. Krisztus szeretetteljesen nyújtott szolgálattételt az egyénnek, ennek eredményeként pedig mások az Ő odaadó tanítványaivá váltak.

Krisztus apostolaitól, Pétertől és Jánostól is tanulhatunk az egyénnek nyújtott könyörületes szolgálattétel hatalmáról. Talán emlékeztek egy bizonyos férfira, aki születése óta sánta volt, és a templom kapujánál fekve mindennap alamizsnát kéregetett. Ez a férfi talán jelentéktelennek, magányosnak, csüggedtnek és láthatatlannak érezte magát. Talán úgy érezte, kívülálló.

„Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a Názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!”

Péter megfogta a férfi jobb kezét, felemelte őt a földről, és a férfi meggyógyult. Rögtön a csodát követően a férfi Péterrel és Jánossal együtt belépett a templomba, „járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent”. Péter és János oly módon nyújtott szolgálattételt az egyénnek, amely az Úr házába vezetett, a férfi pedig Krisztus odaadó tanítványává vált.

Barátaim! Voltak pillanatok az életemben, amikor én is jelentéktelennek, magányosnak, csüggedtnek és láthatatlannak éreztem magam. Úgy éreztem, kívülálló vagyok. Tizenkilenc éves voltam, amikor megkeresztelkedtem és Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává konfirmáltak. Egy évvel később elfogadtam az elhívást, hogy teljes idejű misszionáriusként szolgáljak, de sok minden volt, amit ekkor még nem tudtam az egyház történetéről.

A missziós szolgálatom elején megtudtam, hogy volt egy időszak, amikor a fekete-afrikai származású ősökkel rendelkezőknek nem engedték, hogy az Úr házában való hódolat összes áldását élvezzék. Amikor először hallottam erről, haragot, zavarodottságot, kétséget és félelmet éreztem. Ezek az érzések olyan erősek voltak, hogy a Szentlélek felismerésére való képességem egy időre elveszett.

Szerencsére volt egy nagyszerű misszionárius társam, Kevin Vick, aki szeretetteljesen, türelmesen és kedvesen nyújtott nekem szolgálattételt. Minden este, amikor látta rajtam a kétkedést és bizonytalanságot, egyszerűen annyit mondott a fiatalabb Johnson eldernek: „Szeretlek.” Nagyjából két héttel később nyitottá váltam Kevin szeretetére. Összeszedtem a bátorságot, hogy imádkozzak Mennyei Atyához Jézus Krisztus nevében. Miközben imádkoztam, a gondolataim a Tan és szövetségek 6. szakaszának 21–23. verseire terelődtek, amelyek így szólnak:

„Íme, én Jézus Krisztus vagyok, Isten Fia. […] Én vagyok a világosság, amely fénylik a sötétségben…

[V]esd rá elmédet arra az éjszakára, amikor szívedben hozzám fohászkodtál, hogy tudhass ezen dolgok igaz voltáról.

Nem szóltam-e békét elmédhez a dolgot illetően? Mily nagyobb bizonyítékot kaphatsz, mint Istentől valót?”

Olvasás közben eszembe jutott valami. Eszembe jutott a nap, amikor böjtöltem és imádkoztam azért, hogy megtudjam, a Mormon könyve Isten szava-e, illetve hogy Joseph Smith a visszaállítás prófétája-e. Eszembe jutottak az Úr házában kötött szövetségeim, amelyek oly személyes és bensőséges módon kapcsolnak engem Jézus Krisztushoz. Éreztem a Szabadító szeretetét és irgalmát, valamint hogy Ő biztosít engem arról, miszerint Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza az Ő királysága a földön, és szükséges ahhoz, hogy felkészítsen minket az Ő második eljövetelére. Mivel emlékeztem, képes voltam újra felismerni a Szentlelket és teljesebben megérteni, hogy Jézus a Krisztus, és én az Ő tanítványa vagyok.

Időnként lesznek megválaszolatlan kérdéseink, és jelentéktelennek, magányosnak, csüggedtnek és láthatatlannak fogjuk érezni magunkat. De barátaim, Jézus Krisztusba vetett hittel kell törekednünk előre, és emlékeznünk kell a szavaira:

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek”.

„E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [le]győztem a világot.”

Tanúja vagyok ennek a valóságnak és a Szabadító megígért áldásainak.

Tehát mit tehetünk azért, hogy a Szabadító módján nyújtott szolgálattételünk az egyéneknek bizonyosan a lehető legeredményesebb legyen? Segíteni fog nekünk az, ha Krisztus tana szerint élünk. Ha Krisztus tana szerint élünk, az – Nelson elnök szavaival – „egy rendkívül erőteljes erényes körforgást idézhet elő, amely lelki lendületet hoz létre az életünkben.

Miközben igyekszünk Jézus Krisztus magasabb törvényei szerint élni, …a Szabadító felemel bennünket e bukott világ vonzása fölé azáltal, hogy fokozottabb jószívűséggel, alázattal, nagylelkűséggel, kedvességgel, önuralommal, békességgel és megnyugvással áld meg minket.”

Ahogyan Renlund elder mondta: „A Krisztus tana szerinti élet [lelki] lendülete nem csupán az isteni természetünket alakítja át örök rendeltetésünkké, hanem mások megfelelő módon történő segítésére [a nekik való szolgálattétel nyújtására] is ösztönöz minket.” Renlund elder emlékeztet bennünket arra, miszerint „a gyógyítás a Szabadító feladata [hogy teljessé tegyen minket]. A mi feladatunk a szeretet – az oly módon történő szeretet és szolgálattétel, amely Jézus Krisztushoz vonz másokat.”

Az arra való képességünket, hogy Krisztus tana szerint éljünk, növelni fogja a Mormon könyve mindennapos tanulmányozása és a heti szintű úrvacsoravétel. Nelson elnök kijelentette, hogy a Mormon könyve „Krisztus tanát tanítja… [és] a rendelkezésre álló legteljesebb és [legvilágosabb] ismereteket [adja] Jézus Krisztus engeszteléséről”. Nagyon szeretem ezt a könyvet! Amint minden egyes héten imádságosan részesülünk az úrvacsorából, gyarapodni fog a Jézus Krisztus engeszteléséről való tudásunk, és lelki megújulást, vigaszt és az isteniség hatalmát fogja biztosítani az életünkben. Emlékezzetek: „[a papság] szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma”, és ez a hatalom, amely Jézus Krisztustól jön, megerősíti az arra irányuló vágyunkat és képességünket, hogy szolgálattételt nyújtsunk az egyes egyéneknek.

A Mormon könyve tanulmányozása és az úrvacsoravétel a minimálisra csökkentik a csüggedésemet, növelik az eltökéltségemet azzal kapcsolatban, hogy a Szabadító módján nyújtsak szolgálattételt az egyes egyéneknek, és segítenek az első helyre rangsorolnom a tanítványságomat.

Barátaim! Megígérem nektek, hogy amikor Krisztus tana szerint élünk és oly módokon nyújtunk szolgálattételt az egyes egyéneknek, amelyek az Úr házába vezetnek, akkor Jézus Krisztusba vetett hittel fogunk előretörekedni még a megválaszolatlan kérdések és a jelentéktelenség, magány, csüggedés és láthatatlanság érzései közepette is. Meg fogjuk hívni az egyéneket, hogy jöjjenek Jézus Krisztushoz és hódoljanak az Úr házában, hogy részesüljenek az Ő megváltó hatalmában és szeretetében. Az Úr házában „érezni fogj[uk a Szabadító] irgalmát. Választ talál[unk] majd a legnyugtalanítóbb kérdései[nkre]. Jobban felfogj[uk] majd az Ő evangéliumának az örömét.” Jézus Krisztus nevében, ámen.