Emlékezni a juhokra

Krisztus a Jó Pásztor. A nyája minden egyes tagja értékes Számára. Lefektette a pásztorkodás mintáját, továbbá szavak és tettek által megtanította, milyen tulajdonságokkal bír egy jó pásztor – beleértve azt, hogy név szerint ismeri a juhait, szereti őket, megkeresi az elveszetteket, eteti, és végül hazavezeti őket. Azt várja tőlünk, hogy az Ő juhászbojtáraiként ugyanezt tegyük.

Sokat tanulhatunk az Úr módján való szolgálattételről egy ősi prófétától és kivételes pásztortól, Morónitól. Nehéz időkben élt; nem rendelkezett a mobiltelefonok, számítógépek és az internet nyújtotta előnyökkel. Mégis számontartotta a juhait. Hogyan valósult ez meg? Betekintést nyerhetünk a módszerébe a Moróni 6. fejezetében. Itt azt olvashatjuk, hogy az egyháztagokat „Krisztus egyházának népe közé számlálták…; és felírták a nevüket, hogy emlékezzenek rájuk és Isten jó szavával táplálják őket, hogy a helyes úton tartsák őket… És a gyülekezet gyakran találkozott, hogy böjtöljenek és imádkozzanak, és hogy lelkük jóllétéről beszélgessenek egymással” (Moróni 6:4–5; kiemelés hozzáadva).

Moróni számára minden az emberekről szólt – nevekről! Gyakorolta a számlálás és számontartás tantételét, hogy senki ne legyen elfelejtve. Észrevették azt, ha valaki szenvedett vagy elkóborolt, így a szentek beszélgethettek a jóllétéről a tanácskozások során. A pásztorhoz hasonlóan, aki elhagyta a kilencvenkilencet (biztonságban hagyta ott őket, erről meg vagyok győződve) és az elveszett egy után ment (lásd Lukács 15:4–7), felénk is az a kérés, hogy ugyanennyire legyünk tisztában a nyájainkkal, ugyanígy vegyük észre őket, emlékezzünk rájuk, és menjünk és cselekedjünk.

Emlékszem, amikor Indiában misszióvezetőként szolgáltam, egy fiatal gyülekezeti elnököt a következő évi céljairól kérdeztem: „Hány férfit fogsz felkészíteni arra, hogy megkapja a melkisédeki papságot?” Azonnal rávágta: „Hetet!”

Elképzelni se tudtam, vajon honnan a csudából szedte ezt a konkrét számot. Mielőtt válaszolhattam volna, elővett egy papírlapot, amelyen oldalt egytől hétig sorakoztak egymás alatt a számok. Az első öt sorban nevek is szerepeltek – valódi emberek nevei, akiket ő és az elderek kvóruma tervezett felkérni és bátorítani arra, hogy rendelkezzenek a papság áldásával az életükben. Természetesen meg kellett kérdeznem, hogy mi a helyzet az üres hatodik és hetedik sorral. „Ó, elnököm! – mondta, kedvesen csóválva a fejét. – Minden bizonnyal meg fogunk keresztelni még legalább két férfit az év első részében, akik megkaphatják a papságot az év végéig.” Ez a kiváló vezető megértette a számlálás és számontartás tantételét.

Miután minden egyes lélek értékes Számára, Krisztus oly módon szervezte meg az Ő egyházát, hogy nehéz legyen akár csak egyről is elfeledkezni. Egy egyházközségben minden egyes embernek – kortól és nemtől függetlenül – temérdek sáfára – pásztora – van, akiknek feladata, hogy törődjenek velük és emlékezzenek rájuk. Például egy fiatal férfi jólléte érdekében ki van jelölve hozzá a püspökség, a szolgálattevő fivérek, a fiatalok felnőtt tanácsadói, az ifjúsági hitoktatók, a kvórumok elnökségei, és még többen is, – mind biztonsági hálóként szolgálva, erősen kifeszítve azt e fiatal alatt, hogy elkapják őt, ha lezuhanna. Ha csak egy háló is megfelelően van elhelyezve, az a bizonyos fiatal férfi biztonságban lesz, észre fogják venni és emlékezni fognak rá. Mégis, gyakran egyetlen hálót sem találunk a helyén. Rendszeres, hogy az emberek elkóborolnak a sötét ködbe, és ezt senki nem veszi észre. Hogyan lehetünk jobb pásztorok? Megtanulhatunk számlálni és számontartani.

Az egyház ellát minket erre a célra készült jelentésekkel és eszközökkel – hogy emlékezzünk. Kiváló példa erre a negyedéves jelentés. Lehetőséget ad arra, hogy többször is megszámláljunk és számontartsunk minden egyes egyháztagot, és észrevegyük azokat, akik hiányoznak, vagy akiknek a segítségünkre és szeretetünkre van szükségük. Az Intézkedési és interjúlista beazonosítja azokat, akik jelenleg a figyelmünket igénylik, ahogyan a Templomi ajánlás állapota és más jelentések is ezt teszik. Ezek a számlálási és számontartási eszközök az emberekre irányítják a figyelmünket. Kinek van szüksége elhívásra, előmenetelre a papságban, vagy segítségre abban, hogy egy családtag neve eljusson a templomba? Kinek tudnánk abban segíteni, hogy felkészüljön egy teljes idejű misszióra? Kiről nem hallottunk ebben a hónapban? Ezek az eszközök segítenek nekünk emlékezni az emberekre.

Ismertem egy családot az Amerikai Egyesült Államokból, akik Afrikában kaptak megbízást. A legelső vasárnapjukon elsétáltak az ország egyetlen egyházi egységébe, ahol lelkesen üdvözölték őket. Még azon a délelőttön a férfit elhívták a Fiatal Férfiak vezetőjének, a feleségét pedig a Segítőegylet elnökének! A férfi megkérdezte a kimerültnek tűnő gyülekezeti elnököt, hány fiatal férfi van náluk. Ez a hithű, első nemzedékbeli vezető az úrvacsorai terem végébe mutatott és azt mondta: „Ők ketten.” A férfi érthető módon kételkedett, úgyhogy hazavitt egy gyülekezeti névsort, és hamar észrevette, hogy valójában 20 fiatal férfi szerepel rajta. Visszament a gyülekezeti elnökhöz, és kért két tettre kész, két nyelven beszélő fiatal felnőttet, hogy a tanácsosaiként szolgáljanak, majd leült velük és a két fiatal férfival, hogy átnézzék a neveket.

Ezek a szorgalmas fiatalok ezután munkához láttak. Az elkövetkező néhány hónap során minden felsorolt fiút megtaláltak. Névről névre haladva, ezeket az elveszett juhokat újra üdvözölhették a társaik, és a fiatalok lelki és testi táplálékhoz is jutottak. Egy éven belül minden vasárnap átlagosan 21 fiatal férfi volt jelen az istentiszteleten. Hála az égnek azokért a fiatal férfiakért, akik számláltak és számontartottak!

Egy drága barátom fiatal diplomásként egy amerikai nagyvárosba költözött a családjával, hogy ott folytassa a tanulmányait. Rögtön elhívták, hogy az elderek kvóruma felett elnököljön. Bár kissé ideges volt az első interjúja miatt a cövekelnökkel, elhatározta, hogy felkészülten fog érkezni. Elmondta a cövekelnöknek, hogy három célja van az elkövetkező évre: 1.) 90%-os szolgálattétel; 2.) hetente egy tartalmas evangéliumi lecke; valamint 3.) havonta egy jól megtervezett tevékenység a kvórum számára.

A bölcs cövekelnök a barátomra mosolyogva megkérdezte: „Meg tudod nevezni egy kevésbé tevékeny tagját a kvórumnak, akinek segíthetnénk a családjával eljutni a templomba az év során?” Ez a kérdés váratlanul érte a barátomat. Alaposan elgondolkodott, majd eszébe jutott egy név. „Írd le!” – utasította a cövekelnök. Ezután ez a tapasztalt vezető feltette ugyanezt a kérdést még háromszor, majd az interjú véget ért. Ez a fiatal férfi úgy sétált ki az interjúról, hogy megtanulta az egyik legfontosabb leckét a vezetésről és a szolgálattételről. Programokkal, leckékkel és tevékenységekkel érkezett az interjúra. Nevekkel távozott. Az a négy név ezután kiemelt figyelmet kapott a szolgálata során és a kvórumán belül.

Misszióvezetőként meglátogattam az egyik gyülekezetemet egy vasárnapi reggelen. Észrevettem, hogy a gyülekezeti elnök újra és újra kivesz egy cédulát a zsebéből, és ráír valamit. Úgy döntöttem, hogy a záróima után meg fogom kérdezni erről. Miután a gyűlés véget ért, és még mielőtt rákérdezhettem volna, a gyülekezeti misszióvezető odaszaladt az emelvényhez, ahol megkapta a cetlit. Gyorsan követtem ezt a lelkes vezetőt a heti gyülekezeti misszionáriusi egyeztető gyűlésére. Kezdés előtt kivette a papírt a zsebéből. Tele volt olyan egyháztagok nevével, akik hiányoztak az úrvacsorai gyűlésről. Néhány percen belül a tanács mindegyik tagja kiválasztott egy-két nevet, elkötelezve magukat, hogy még aznap meglátogatják őket és megbizonyosodnak arról, miszerint minden rendben van velük, és tudomásukra hozzák, hogy hiányoztak nekik. Ez aztán valóban számlálás és számontartás.

Emlékszem egy kerületre – repülőgéppel is órákra a legközelebbi templomtól –, ahol elsődleges fontosságú volt az, hogy érvényes ajánlással rendelkezzenek, még úgy is, ha valószínűleg soha nem fogják használni. A vezetők minden hónap első vasárnapján használták a számlálási eszközeiket, hogy számontartsák a felruházott egyháztagjaikat. Ha azt látták, hogy egy ajánlás hamarosan lejár, akkor a végrehajtótitkár időpontot egyeztetett egy megújítási interjúra. A lejárt ajánlással rendelkező egyháztagokról tanácskoztak, majd arra törekedtek, hogy segítséget nyújtsanak nekik a szövetség ösvényére való visszatérésben. Megkérdeztem, hogy a felruházott egyháztagjaik közül hányan rendelkeznek érvényes ajánlással. A válasz egy megdöbbentő 98,6% volt. Amikor arra a hat emberre kérdeztem rá, akiknek lejárt az ajánlása, a vezetők név szerint be tudták azonosítani őket, és részletezték nekem, milyen erőfeszítéseket tettek azért, hogy ők is új ajánlást kapjanak.

Néhány évvel ezelőtt a családom visszaköltözött az Egyesült Államokba. Izgatottak voltunk, hogy újra itt járhatunk istentiszteletre, miután 26 csodás évet kisebb és elszigeteltebb egységekben töltöttünk. Elhívtak egyházközségi misszionáriusnak. Volt egy nagyszerű egyházközségi misszióvezetőnk, izgalmas dolgokat csináltunk és csodás embereket tanítottunk. Kértem, hogy részt vehessek egy egyházközségi tanácsgyűlésen, hogy figyelhessek, és segítséget kaphassak a barátainkkal kapcsolatban, akikkel dolgoztunk. Meglepődtem, amikor mindössze egy soron következő egyházközségi tevékenység került megbeszélésre. Utána odamentem az egyházközségi misszióvezetőhöz, és megemlítettem, hogy nem nyílt lehetősége felszólalni és jelentést tenni az embereinkről. Mi volt a válasza erre? „Ó, soha nincs lehetőségem jelentést tenni.”

Összehasonlítottam ezt egy gyülekezeti tanácsgyűléssel, amelyen Pakisztánban, Lahorban vettem részt, mindössze néhány héttel korábban. Ez a kis csoport egy apró asztalnál gyűlt össze, és nem beszéltek másról, csak emberekről. Nevekről. Mindegyik vezető jelentett a sáfárságáról, valamint azokról az egyénekről és családokról, akikért aggódott. Mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy megossza a gondolatait arról, miként áldhatnák meg a legjobban azokat, akikről beszélgettek. Tervek születtek és megbízások kerültek kiosztásra. Mily nagyszerű lecke a név szerint való számlálásról és számontartásról az első nemzedékhez tartozó fivéreinktől és nővéreinktől!

Jézus Krisztus egyházában a múltbéli és jelenlegi próféták által – valamint a Szabadítónk által lefektetett mintán keresztül is – tanításban részesülünk arról, hogyan végezzünk szolgálattételt. Neveket jegyzünk fel, emlékezünk, és tanácskozunk a lelkek jóllétét illetően. Azok a vezetők, akik ezt megteszik, soha nem fognak kifogyni a napirendi pontokból a tanácsgyűléseiken. A számlálás és számontartás tantétele működik. Ez az Úr módja. Képesek vagyunk jobb munkát végezni. Isten számára, aki a világegyetemet teremtette és minden felett uralkodik, ez a munka – az Ő munkája és dicsősége – nagyon is személyes. Így hát legyen az mindegyikünk számára is, akik eszközök vagyunk az Ő kezében az Ő bámulatos szabadító és felmagasztosító munkájában. Csodákat fog ez eredményezni valós emberek életében. Jézus Krisztus nevében, ámen.