A bizonyság örökkévaló ajándéka

Ő mindentudó és mindenható. Krisztus világossága és a Szentlélek szolgálattétele által az Ő befolyása mindenhol jelen van. Ő a természetéből adódóan meg akar áldani minket.

Látja a múltunkat, a jelenünket és az örök rendeltetésünket. Semmi nem rejthető el Előle.

Russell M. Nelson elnök kérése, miszerint „gondolkodjunk celesztiálisan”, Mennyei Atyánk jövőképének és természetének a másolására buzdít minket.

Az Ő isteni tulajdonságai miatt Mennyei Atyánk minden jó ajándékot megad nekünk – mindegyiket az Ő örök látásmódját és jövőképét szem előtt tartva.

Továbbá annak a felelőssége is, hogy jól válasszunk.

Jézus Krisztus a becses vérével fizette meg e kiváltság végső árát.

Időnként azt gondolhatjuk, az önrendelkezés azt jelenti, hogy azt csinálunk, amit csak akarunk. De a tény, miszerint az ára meg lett fizetve, azt jelenti, hogy az önrendelkezés egy szentséges ajándék.

Önrendelkezőek vagyunk, és aki önrendelkező, az felelős valamiért. Ez esetben azokért a döntésekért vagyunk felelősek, amelyeket a rendelkezésünkre álló tudásra és a nekünk adatott ajándékokra alapozva hozunk meg. Nem hozhatunk döntéseket anélkül, hogy ne lennénk felelősek a következményekért.

Miért van önrendelkezésünk?

Hogy a jót válasszuk.

Hogy Krisztust válasszuk.

Hogy az örök életet válasszuk – újra és újra.

A Szentlélek tanúsága nagyobb a szemtanúságnál. Ő az Atya és a Fiú elsődleges tanúja. Nelson elnök ezt tanította: „Az eljövendő napokat… nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló és állandó hatása nélkül.”

Fivérek és nővérek! Ez az, amiért ma mindegyikünknek szüksége van a Szentlélek hatalmára.

A Szentlélek általi bizonyság számos módon érkezhet. Egy sötét szobában felkapcsolt villanykörtéhez hasonlóan érkezhet látványosan és hirtelen. Érkezhet fokozatosan és idővel is, akár a napfelkelte. Eljöhet fénysugarakként is, akár a színtiszta intelligencia szakaszos feltárulása. Bármilyen módon történjen is, a Szentlélek által érkezik.

A gyönyörű Jamaicában nőttem fel; remek és csodálatos volt. Amikor azonban középiskolás lettem, néhány osztálytársam és barátom nem volt képes megérteni a döntésemet, hogy Jézus Krisztus egyházának a tagja lettem. „Hogy voltál képes csatlakozni ahhoz az egyházhoz?” – kérdezték. „Hogyan hiheted el azt a történetet?” – érdeklődtek az első látomásra utalva. „Hogy olvashattad el azt a könyvet?” – tették fel a kérdést a Mormon könyvével kapcsolatban. „Te tényleg elhiszed mindezt?” És: „Miért pocsékolod el az életedet?”

Fájdalmas volt, különösképpen amikor olyanoktól érkezett, akik fontosak voltak nekem.

De volt valami, amit nem tudtak: én megtapasztaltam a Szentlelket. Amint ez a bizonyság eltöltötte a szívemet, tompította a fájdalmamat, és „egy pillanatra meglát[ta]m a mennyek országát”.

Talán nektek is feltettek ilyen kérdéseket. Talán éppen most bombáznak velük, ahogyan egykor engem.

A Szentlélek ajándéka és tanúsága mindenki számára elérhető.

Jamaica olyan számomra, mint Palmyra volt Joseph Smithnek. Az az én Szent Ligetem. Nem tudom, Joseph pontosan hol térdelt le imádkozni a Szent Ligetben, de azt pontosan tudom, hogy én hol voltam, amikor az én Szent Ligetem valósággá vált. A jamaicai Mandeville városában történt, a Four Grove úton, a fürdőszobámban, egy szerdai napon reggel hatkor, három évvel a keresztelőmet követően. Erre a szent élményre azért került sor, mert két héttel azelőtt egy sugalmazott misszionárius nővér megkért, hogy olvassam a Mormon könyvét. Audrey Krauss nővér ma itt van a konferencián a családjával, és én örökké szeretni fogom őt.

Ez az élmény megváltoztatott engem.

Testvérek! A bizonyság nem időleges használatra adatik. A szerető Mennyei Atyánktól kapott ezen ajándék örökkévalónak van szánva, hiszen aki adja, az is örökkévaló. A bizonyságnak nem szabad, hogy legyen lejárati dátuma. Nem szabad meggyengülnie vagy elhalványulnia amiatt, hogy valami megváltozott az életemben vagy valami megváltozott a világban. Erősödnie kell, mivel – a tálentumok példázatában szereplő szolga tálentumaihoz hasonlóan – a személyes bizonyságom olyan ajándék, amelyet meg kell sokszorozni, nem pedig eltemetni.

Visszatekintve a próbatétel és üldöztetés nehéz napjaira, amelyeket gyermekként éltem át, azok segítettek eljutnom egy olyan állapotba, ahol már én magam is tudom mindezt. Nemcsak hiszem, remélem vagy bízom benne – habár ezek a hit jelentőségteljes részecskéi a biztos tanúsághoz vezető úton. Dicséretes, hogy ti is járjátok az utatokat kérdésfeltevés, tanulmányozás, imádkozás, böjtölés és elmélkedés által. Kérlek, ne hagyjátok abba! Rálépni erre a bizonysághoz vezető ösvényre, megér minden erőfeszítést. Kinek vagy minek engeditek majd, hogy elvegye ezt tőletek? „Mily nagyobb bizonyítékot kaphatsz, mint Istentől valót?”

Isten minden fia vagy leánya mélyebb, szilárdabb és biztosabb tudásra tehet szert. Joseph Smithhez hasonlóan – aki az ellenállás dacára is megerősítette a bizonyságát – mi is bátran kijelenthetjük: „[T]udtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam és nem is mertem megtagadni”.

Kedves fivéreim és nővéreim! Engedjétek, hogy a bizonyság kicsiny magja addig munkálkodjon bennetek, amíg örökkévalóan dicsőséges biztos tudássá nem sarjad.

Ha már megkeresztelkedtetek és Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává konfirmáltak, de még küszködtök annak a bizonytalanságával, hogy vajon tudjátok-e, arra kérlek, emlékezzetek erre ígéretre az úrvacsorai imából: „[H]ogy Lelke mindig velük lehessen”. Ezen ígéret miatt mindegyikünk elindulhat a bizonysághoz és biztos tudáshoz vezető ösvényen.

Íme a nagy igazság: bármilyen módon is adatik egy bizonyság – akár fokozatosan, mint egy napfelkelte, akár dicső látomásként –, akkor is választás szükségeltetik ahhoz, hogy befogadjuk ezt a becses ajándékot.

Ha azt mondjuk: „Azt választom, hogy hiszek”, az egyszerűbbé teszi az Istentől jövő tanúság befogadását. Ha úgy érezzük, gyengül a bizonyságunk, emlékezzünk rá, hogy a meghozott döntéseink miatt csökken a bizonyság ereje. De a bizonyság nem tűnt sehova. Csak azt kell választanunk, hogy újra kapcsolódni fogunk hozzá.

A hit melletti döntés az önrendelkezésünk használatának bölcs és erőteljes módja.

Nem tudok az önrendelkezésem használatának jobb módjára gondolni, mint hogy megvédjem vele a bizonyságomat.

Nelson elnök ezt tanította: „Könyörögve kérlek benneteket, hogy vegyétek kézbe a bizonyságotokat. Dolgozzatok meg érte. Vállaljatok érte felelősséget. Gondoskodjatok róla. Ápoljátok, hogy növekedjen. Tápláljátok igazsággal.”

Számomra a vegyétek kézbe, dolgozzatok érte, vállaljatok felelősséget, gondoskodjatok róla, ápoljátok és tápláljátok kifejezések úgy hangzanak, hogy egy önrendelkező ember sáfárságot kap valami becses és fontos fölött.

A korai egyházban Parley P. Pratt elégedetlen volt Joseph Smith prófétával, és azt választotta, hogy bírálni fogja őt és az egyházat. „Amikor John Taylor, akinek Parley tanította az evangéliumot, a városba érkezett, Parley félrevonta őt, és figyelmeztette, hogy ne kövesse Josephet. John Taylor ezt mondta Parley-nak:

»Mielőtt távoztál Kanadából, erős bizonyságot tettél Joseph Smith prófétai voltáról, és azt mondtad, hogy ezeket a dolgokat kinyilatkoztatás és a Szentlélek ajándéka által tudod. […]

Most már én is rendelkezem ugyanazzal a bizonysággal, amelyben akkor te örvendeztél. Ha a munka igaz volt hat hónappal ezelőtt, akkor ma is az. Ha Joseph Smith akkor próféta volt, akkor most is az.«”

Tanúsítom, hogy Joseph Smith Isten prófétája volt, és a neki adott prófétai palást ebben az adományozási korszakban továbbra is jelen van. Jézus Krisztus irányítja ezt a munkát.

Arra kérlek benneteket, gondolkodjatok el a Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról való biztos tanúságotokhoz vezető ösvényeteken. Vegyétek kézbe a bizonyságotokat; használjátok bölcsen az önrendelkezéseteket, és ismerjétek el Őt, aki azt adja, valamint az Ő valamennyi dicső tulajdonságát. Tanúságomat teszem arról, hogy a hatalom ott van bennetek. Senki nem választhat helyettetek. Senki nem veheti el ezt az ajándékot. Választhatjátok azt, hogy hisztek.

Megígérem, hogy amint így tesztek, a bizonyságotok „az örökké tartó életre feltörő élő víz forrása” lesz majd. Horgony és ösztönző lesz, és átsegít majd benneteket a nehéz időkön. Képessé tesz lelki ajándékok kifejlesztésére. Segíteni fog a személyes szolgálattételetekben. Fegyver lesz számotokra Sátán és az ellenségeitek ellen. A bizonyságotok öröm lesz, amint látjátok majd leképződni a gyermekeitekben, unokáitokban, dédunokáitokban és azokban, akiket szerettek és szolgáltok. Erőteljes lesz, amikor megosztjátok és arra használjátok, hogy bizonyságot tegyetek.

Ha tudjátok, akkor tudjátok. Én tudom, hogy tudom. Több biztos tanúra van szükség Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról. Jussatok el odáig! Keressétek! Sürget az idő! Ez az utolsó adományozási korszak – az idők teljességének az adományozási korszaka.

Jézus Krisztus kijelentette ezt az igazságot: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.”

Fivérek és nővérek! A Jézus Krisztusról való bizonyság soha nem időleges ajándéknak lett szánva. Semmi időleges nincs benne – sem az, aki adja, sem maga az ajándék, sem az ajándék kézbesítője, sem az, akiről az ajándék szól. Kívánom, hogy a bizonyságotokat jellemezze ugyanez! Habár „az ég és a föld elmúlnak”, a Jézus Krisztus evangéliumáról való bizonyságotok és tanúságotok nem múlik el. Most van itt az ideje annak, hogy ragaszkodjunk e becses ajándékhoz. Jézus Krisztus nevében, ámen.