Jézus Krisztus nevének a magunkra vétele

A Utah-i Egyetemen 2018-ban létrejött egy különleges professzori cím, „Dr. Russell M. Nelson és Dantzel W. Nelson elnöki szék a szív- és mellkassebészeten” elnevezéssel. Ez Nelson elnök szívsebészként elvégzett fontos munkásságának és annak a támogatásnak az elismerése, amelyet néhai feleségétől, Dantzeltől kapott. A professzori cím díját egy olyan pénzalap fizeti, amely a tervek szerint a jövőben is fennmarad. Akit kiválasztanak erre a rangos professzori címre, az elismerést, fizetéskiegészítést, valamint kutatási támogatásokat kap.

A professzori címre elsőként kiválasztott sebész dr. Craig H. Selzman volt, egy tapasztalt szívsebész, aki nem tagja az egyháznak. Számos fontos vendég, köztük Nelson elnök és a felesége, Wendy W. Nelson nővér is jelen volt az ünnepségen, amelyen dr. Selzman megkapta ezt a professzori címet. A gyűlésen Nelson elnök szerényen mondott pár szót az úttörő sebészi pályafutásáról.

Azután dr. Selzman elmondta, mit jelent számára e professzori cím elnyerése. Felidézte, hogy négy nappal azelőtt a műtőben töltött hosszú nap után kiderült, hogy az egyik betegét újra műteni kell. Fáradt volt és csalódott, mivel tudta, hogy újra a kórházban kell maradnia éjszakára.

Aznap este dr. Selzman sorsfordító beszélgetést folytatott önmagával. Ez ötlött fel benne: „Pénteken átadják nekem a dr. Nelsonról elnevezett professzori címet. Ő mindig olyan valakiként volt ismert, aki kordában tartja az érzelmeit, mindenkivel tisztelettel bánik, és soha nem jön ki a sodrából. Most, hogy az övéhez fog kapcsolódni a nevem, meg kell próbálnom hasonlóbbnak lenni őhozzá.” Dr. Selzman már akkor is nagyon figyelmes sebész volt. Azonban még jobbá akart válni.

Korábban a műtőscsapatának talán feltűnt volna a kimerültsége és a bosszúsága, mert esetleg előfordult, hogy éreztette velük ezeket a viselkedésével és a hanghordozásával. Ám aznap éjjel a műtőben dr. Selzman gondos erőfeszítést tett arra, hogy különösen támogató és megértő legyen velük. Úgy látta, hogy ez számít, és elhatározta, hogy továbbra is megpróbál hasonlóbb lenni dr. Nelsonhoz.

Öt évvel később Nelson elnök a Utah-i Egyetemnek adományozta a tudományos iratait. Magas rangú személyek jöttek az egyetemről, hogy hivatalosan is köszönetet mondjanak Nelson elnöknek. A rendezvényen ismételten felszólalt dr. Selzman. Nelson elnök monogramjára, az RMN-re utalva azt mondta: „Van egy bizonyos RMN-szellemiség, amely mostanra áthatja a Utah-i Egyetem Szív- és Mellkassebészeti Tanszékét.”

Bosszantó helyzetekben – magyarázta dr. Selzman – „azt teszem, aminek a megtételére most már a gyakornokainkat is tanítjuk: összpontosíts, tedd magad túl rajta, és tegyél meg minden tőled telhetőt. Ez a szellemiség mindennap bennünk él. Kitűzőket osztogatunk a tanszék összes tagjának és minden egyes új gyakornoknak. A kitűző alján ott van a három betű: RMN. Az RMN-szellemiség alapvető fontosságú a képzésünkben, mindenkinek megtanítjuk.” Dr. Selzman azért javított tudatosan a korábbi hozzáállásán és törekvésein, mert a neve immár összekapcsolódott Nelson elnökével.

A dr. Selzmannal kapcsolatos események elgondolkodtattak azon, hogy miként változtam meg, amióta Jézus Krisztus nevéhez kapcsolódik a nevem. Magamévá tettem-e egyfajta krisztusi szellemiséget ennek az eredményeként? Ténylegesen megpróbáltam-e jobbá és Őhozzá hasonlóbbá válni?

Legalább öt párhuzamot vonhatunk dr. Selzman tapasztalata és azon folyamat között, amely által magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét. Bár ez a folyamat a keresztelkedéssel indul, addig nem teljes, amíg nem leszünk tisztábbak és szentebbek, és válunk még inkább hasonlóvá Őhozzá.

Az első párhuzam az azonosulás. Amikor dr. Selzman elnyerte a Nelson-professzori címet, az Nelson elnök nevéhez kapcsolta az övét, és dr. Selzman elkezdett Nelson elnökkel azonosulni. Amikor magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét, az Övéhez kapcsoljuk a nevünket. Azonosulunk Ővele. Örömmel válunk ismertté keresztényekként. Elismerjük a Szabadítót, és mentegetőzés nélkül kiállunk azért, hogy az Övéihez számláltassunk.

Az azonosuláshoz szorosan kapcsolódik egy másik párhuzam, az emlékezés. Amikor dr. Selzman bemegy az irodájába, a pillantását magára vonja a Nelson-professzori címmel járó medál. Ez a medál napról napra az RMN-szellemiségre emlékezteti őt. Nekünk a heti úrvacsoravétel segít a hét folyamán emlékezni Jézus Krisztusra. Amikor veszünk az úrvacsorából, azt az Őáltala a megváltásunkért fizetett ár emlékezetére tesszük. Ismét szövetséget kötünk, hogy emlékezni fogunk Őrá, elismerjük az Ő nagyságát és értékeljük az Ő jóságát. Újra és újra elismerjük, hogy csakis az Ő kegyelme által és azon keresztül szabadulunk meg a testi és a lelki haláltól.

Az emlékezés azt jelenti, hogy követjük Alma prófétának a Mormon könyvében adott tanácsát. Hagyjuk, hogy minden cselekedetünk az Úrnak legyen, és ahová csak megyünk, az Úrban legyen az; hagyjuk, hogy minden gondolatunk az Úrra irányuljon, és örökre az Úrra legyenek helyezve a szívünk érzelmei. Még ha más dolgok foglalnak is le minket, folyamatosan szem előtt tartjuk Őt, ahogyan a saját nevünkre is emlékszünk, függetlenül attól, hogy mi másra összpontosítunk.

A harmadik párhuzam – az utánzás – annak a következménye, hogy emlékezünk rá, mit tett értünk a Szabadító. Dr. Selzman elkezdte utánozni Nelson elnököt és az RMN-szellemiséget. Én úgy gondolom, hogy a Nelson-elnöki szellemiség egyszerűen annak a megnyilvánulása, hogy ő egész életében Jézus Krisztus tanítványa volt. Ami minket illet, minél inkább azonosulunk Jézus Krisztussal és emlékezünk Őrá, annál inkább hasonlóvá szeretnénk válni Őhozzá. Az Ő tanítványaiként sokkal inkább jó irányban változunk akkor, amikor Őrá összpontosítunk, mint amikor önmagunkra összpontosítunk. Igyekszünk hasonlóvá válni Őhozzá, és törekszünk megáldatni az Ő jellemvonásaival. Buzgón imádkozunk azért, hogy eltöltsön minket a jószívűség, Krisztus tiszta szeretete.

Nelson elnök áprilisi tanítását idézve: „Amikor a jószívűség a természetünk részévé válik, elveszítjük a késztetést, hogy lealacsonyítsunk másokat. Felhagyunk a mások felett való ítélkezéssel. Jószívűek leszünk minden társadalmi helyzetű ember iránt. A minden ember iránti jószívűség nélkülözhetetlen a fejlődésünkhöz. A jószívűség az isteni jellem alapja.” A jószívűség mellett a Szabadítótól érkező más lelki ajándékokra is törekszünk, ápoljuk és gyarapítjuk azokat – ilyen például a feddhetetlenség, a türelem és a szorgalom.

Jézus Krisztus utánzása elvezet minket a negyedik párhuzamhoz, az Ő céljaihoz való igazodáshoz. Csatlakozunk Hozzá az Ő munkájában. Amikor sebész volt, dr. Nelsont tanítóként, gyógyítóként és kutatóként ismerték. A dr. Selzman részlegén használt kitűző kiemeli ezeket a törekvéseket; ez áll rajta: tanítás, gyógyítás és felfedezés. A mi esetünkben Jézus Krisztus nevének a magunkra vétele magában foglalja azt, hogy készségesen, tudatosan és lelkesen az Övéhez igazítjuk a céljainkat. Csatlakozunk Hozzá az Ő munkájában akkor, amikor szeretünk, megosztunk és meghívunk. Csatlakozunk Hozzá az Ő munkájában akkor, amikor szolgálattételben részesítünk másokat, különösen azokat, akik sérülékenyek, és akiket megsebesítettek, összetörtek vagy összezúztak a földi tapasztalataik.

Azonosulás, emlékezés, utánzás és igazodás által tehát még teljesebb mértékben magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét. E négy dolog megtétele elvezet minket az ötödik párhuzamhoz, a hatalom elnyeréséhez. Hozzáférünk az életünkben Isten hatalmához és áldásaihoz. A Nelson-professzori cím olyan elismerést és támogatási forrásokat biztosít dr. Selzmannak, amelyet arra használ, hogy megváltoztassa a részlege kultúráját. Mások megsegítésére használja a kapott hatalmat. Hasonlóképp, amikor magunkra vesszük a Szabadító nevét, Mennyei Atyánk megáld minket az Ő hatalmával, hogy segítsen nekünk teljesíteni a küldetésünket a halandóságban.

Istennel további szövetségeket kötve még teljesebb mértékben magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét. Ebből adódóan Isten még inkább megáld bennünket az Ő hatalmával. Nelson elnök tanítását idézve: „Mindenki, aki szövetségeket köt a keresztelőmedencében és a templomban – és meg is tartja azokat –, fokozott mértékben hozzáfér Jézus Krisztus hatalmához. […] Az Istennel kötött szövetségek megtartásának a jutalma mennyei hatalom – olyan hatalom, amely megerősít minket, hogy jobban bírjuk a próbatételeinket, kísértéseinket és szívfájdalmainkat.”

Lelkileg fogékonyabbakká válunk. Több bátorságunk lesz szembenézni olyan körülményekkel, amelyek képtelenségnek tűnnek. Megerősödik a Jézus Krisztus követésére irányuló eltökéltségünk. Amikor vétkezünk, gyorsabban tartunk bűnbánatot és térünk vissza Őhozzá. Jobbá válunk abban, hogy az Ő hatalmával és felhatalmazásával megosszuk az evangéliumát. Segítünk a szükséget látóknak, és közben kevésbé, sokkal kevésbé ítélkezünk. Megtartjuk a bűneink bocsánatát. Nagyobb békességet érzünk és vidámabbak vagyunk, mert mindig örvendezhetünk. Körülöttünk lesz az Ő dicsősége, és rá leszünk bízva az Ő angyalaira.

A Szabadító így hív minket: Jöjjetek az Atyához az én nevemben, és a megfelelő időben kapjatok a teljességéből! Ennek a megtételére buzdítalak titeket. Jöjjetek Mennyei Atyánkhoz! Vegyétek magatokra Jézus Krisztus nevét! Azonosuljatok Ővele! Mindig emlékezzetek Őrá! Igyekezzetek Őhozzá hasonlónak lenni! Csatlakozzatok Hozzá az Ő munkájában! Fogadjátok be az életetekbe az Ő hatalmát és áldásait! Készségesen és tudatosan véssétek a szívetekbe az Ő nevét! Ez „tisztet” ad nektek Isten előtt, és feljogosít arra, hogy a Szabadító szót emeljen értetek. Felmagasztosult örökösök lesztek a mi Mennyei Atyánk királyságában, örököstársai az Ő Elsőszülöttének, aki a mi szeretett Szabadítónk és Megváltónk.

Ő él. Én teljes mértékben tudom ezt. Ő szeret benneteket. Az életét adta értetek. Kérve kér titeket, hogy jöjjetek az Atyához Őáltala. Jézus Krisztus nevében, ámen.