Mosolygó arcok és hálás szívek
Az afrikai szentjeink nagysága még nyilvánvalóbbá válik, amint szembesülnek az élet kihívásaival és a növekvő egyház elvárásaival.
Alig több mint egy éve mentettek fel a Hetvenek Elnökségében betöltött megbízásomból, mely változást itt, az általános konferencián jelentették be. Mivel a nevemet közvetlenül a nyugalmazott státuszt kapott általános felhatalmazottak nevei előtt olvasták fel, sokan azt feltételezték, hogy én is befejezem a szolgálatomat. A konferenciát követően számos, hálát és jókívánságokat tartalmazó üzenet kaptam az életem következő szakaszára. Páran még azt is felajánlották, hogy megveszik a North Salt Lake-i házamat. Jó volt látni, hogy hiányoznék, valamint tudni, hogy nem okoz majd gondot az otthonunk eladása, ha majd végeztem. De még nem tartok ott.
A következő megbízásom a feleségemmel, Monicával Afrikába vitt minket, ahol virágzik az egyház. Áldás az Afrika Déli Terület hithű szentjei között szolgálni, és látni az Úr irántuk táplált szeretetét. Lelkesítő látni a különféle hátterű, többnemzedékes családokat – köztük megannyi sikeres és jól képzett egyháztagot –, akik mások szolgálatának szentelik az idejüket és a tehetségeiket.
Ugyanakkor a térség népességszerkezetéből adódóan számos szerény jövedelmű ember csatlakozik az egyházhoz, és alakítja át az életét a hithű tizedfizetés áldásai, valamint az egyház által kínált oktatási lehetőségeken keresztül. Az olyan programok, mint a Succeed in School [Tanulmányi sikeresség], az EnglishConnect, a BYU–Pathway Worldwide, valamint az Állandó Oktatási Alap rengeteg életet áldanak meg, különösen a felnövekvő nemzedékét.
James E. Faust elnök egyszer kijelentette, hogy „azt mondják, ez az egyház nem feltétlenül a nagy embereket vonzza, inkább gyakrabban teszi a hétköznapi embereket naggyá”.
Az afrikai szentjeink nagysága még nyilvánvalóbbá válik, amint szembesülnek az élet kihívásaival és a növekvő egyház elvárásaival. Mindig derűlátó a hozzáállásuk. Jól megtestesítik Russell M. Nelson elnök híressé vált tanítását:
„[A]z örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket.
Amikor életünket Isten szabadítástervére összpontosítjuk…, valamint Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára, akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben.”
Ezek az emberek a kihívásaik dacára is örömre lelnek. Megtanulták, hogy a Szabadítóval való kapcsolatunk képessé tesz minket arra, hogy mosolygó arccal és hálás szívvel álljunk hozzá a nehézségekhez.
Hadd osszam meg pár olyan élményemet e hithű szentekkel kapcsolatban, amelyek jól szemléltetik ezt a tantételt – Mozambikkal kezdem.
Mozambik
Néhány hónappal ezelőtt egy alig egy éve megalakult cövek konferenciáján elnököltem, amelynek addigra már tíz egysége volt. Több mint 2000 ember töltötte meg a kis kápolnát, illetve a kint felállított három sátrat. A cövekelnök 31 éves, a felesége 26, és két kisgyermekük van. Panaszkodás nélkül vezeti ezt a növekvő és kihívásokkal teli cöveket – csakis mosolygó arccal és hálás szívvel.
A pátriárkával tartott interjúmon megtudtam, hogy a felesége komoly beteg, és ő csak küzdelmek árán tud gondoskodni róla. Miután felhoztam ezt az ügyet a cövekelnöknek, adtunk a pátriárka feleségének egy papsági áldást. Megkérdeztem a pátriárkát, hogy átlagosan hány pátriárkai áldást ad.
„Nyolc-tízet” – felelte.
„Havonta?” – kérdeztem vissza.
„Hetente!” – vágta rá. Útmutatást adtam neki, miszerint nem bölcs dolog ilyen sok áldást adni egy hétvégén.
„Godoy elder! – válaszolta. – Minden héten egyre csak jönnek, új egyháztagok és rengeteg fiatal is.” Megint csak semmi panasz, csakis mosolygó arc és hálás szív.
A cövekkonferencia szombat esti ülése után, ahogy a szállodámba tartottam, észrevettem, hogy az emberek késő éjjel ennivalót vásárolnak az út mentén. Megkérdeztem a sofőrömet, hogy miért ilyen sötétben teszik, és miért nem napközben. Azt felelte, napközben dolgoznak, hogy legyen pénzük később vásárolni.
„Ó, tehát azért dolgoztak ma, hogy holnap ehessenek!” – mondtam.
De ő kijavított: „Nem, hanem azért dolgoztak napközben, hogy legyen mit enniük ma este.” Abban reménykedtem, hogy az egyháztagjaink jobb helyzetben vannak, de ő megerősítette, hogy az országnak azon a részén sokan küzdenek hasonló kihívásokkal. Másnap reggel, a vasárnapi ülésünkön, a körülményeikről frissen szerzett tudás birtokában, még jobban megindított a mosolygó arcuk és a hálás szívük.
Zambia
Egy vasárnapi gyűlésre tartva a cövekelnökkel felfigyeltünk egy házaspárra, akik az út szélén mentek egy csecsemővel és két kisgyermekkel. Megálltunk, és felajánlottuk, hogy elvisszük őket. Meglepődtek és nagyon örültek. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy mennyit kell gyalogolniuk a kápolnáig, az apa azt felelte, hogy 45-60 percet, attól függően, hogy mennyire gyorsak a gyermekek. Minden vasárnap megtették ezt az utat oda-vissza, panaszkodás nélkül – csakis mosolygó arccal és hálás szívvel.
Malawi
Egy cövekkonferencia előtti vasárnapon ellátogattam két gyülekezetbe, amelyek állami iskolákat használtak gyülekezeti házként. Ledöbbentettek az egyszerű és szerény körülmények az épületekben, amelyek még az alapvető működési feltételek némelyikének is híján voltak. Amikor találkoztam ott pár egyháztaggal, épp készültem elnézést kérni tőlük a gyülekezeti házuk nem éppen megfelelő körülményei miatt, ők azonban örültek, hogy van hol egybegyűlniük a közelben, ahova nem kell hosszasan elgyalogolniuk. Megint csak semmi panasz – csakis mosolygó arcok és hálás szívek.
Zimbabwe
Egy szombati vezetőségi képzést követően a cövekelnök elvitt a vasárnapi gyűlésekre, amelyeket egy bérleményben tartottak. 240 ember volt jelen. Ezután a püspök bemutatott 10 új egyháztagot, akik azon a héten keresztelkedtek meg. Az egyházközösség két kisebb helyiséget töltött meg, pár egyháztag pedig az épületen kívül foglalt helyet; ők az ablakokon és ajtókon keresztül figyelték a gyűlést. Nem volt panasz – csakis mosolygó arcok és hálás szívek.
Lesotho
Azért látogattam el ebbe az apró országba, melyet „hegyi királyság” néven is ismernek, hogy lássam, amint az egyház egyik kerülete felkészül arra, hogy cövek legyen belőle. Egy gyűlésekkel teli szombati napot követően az egyik gyülekezetükben vettem részt a vasárnapi gyűléseken, amelyeket egy bérleményben tartottak. Az úrvacsorai helyiség zsúfolásig megtelt, még az ajtón kívül is álltak emberek. Megemlítettem a gyülekezeti elnöknek, hogy egy nagyobb épületre lenne szüksége. Meglepetésemre arról tájékoztatott, hogy ez csak az egyháztagok fele. A másik fele egy későbbi úrvacsorai gyűlésen vesz majd részt a második órát követően. Megint csak nem volt panasz – csakis mosolygó arcok és hálás szívek.
Később visszatértem Lesothóba egy halálos kimenetelű közlekedési baleset miatt, amely jó pár fiatalunkat is érintette, és amelyről D. Todd Christofferson elder korábban már említést tett. Amikor ellátogattam a családokhoz és a vezetőkhöz, komor hangulatra számítottam. Ehelyett azonban erős és rendíthetetlen szentekkel találkoztam, akik felemelő és biztató módon küzdöttek meg a helyzettel.
Mpho Aniciah Nku, a baleset 14 éves túlélője látható ezen a képen, aki kiválóan jellemezte ezt a saját szavaival: „Bízzatok Jézusban és mindig tekintsetek Őrá, mert Rajta keresztül békére leltek, és Ő segíteni fog nektek a gyógyulás folyamatában.”
Ez csak néhány példa arra, amikor a tanúi lehetünk a derűlátó hozzáállásuknak, mivel ők Jézus Krisztus evangéliumára összpontosítják az életüket. Tudják, hol találnak segítséget és reményt.
A Szabadító gyógyító hatalma
Miért képes a Szabadító megerősíteni őket és minket is bármilyen élethelyzetben? A válasz megtalálható a szentírásokban:
„És ő megy, mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenvedve el;
…és magára veszi a gyengeségeiket, hogy bensőjét irgalom tölthesse el…, hogy…tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint.”
Ahogyan azt David A. Bednar elder tanította, nincs olyan általunk megtapasztalható testi fájdalom, gyötrelem vagy gyengeség, amelyet a Szabadító ne ismerne. „Talán egy gyenge pillanatunkban ti és én így kiáltunk fel: »Senki nem érti, [min megyek keresztül].« Talán senki nem is tudja – az emberek közül. Azonban Isten Fia tökéletesen tud[ja] és ért[i]”. És miért? Mert „Ő már jóval előttünk érezte és viselte a terheinket”.
Krisztusnak a Máté 11-ben található szavairól szóló bizonyságommal zárom a beszédemet.
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
Az afrikai szentekhez hasonlóan én is tudom, hogy ez az ígéret igaz. Igaz ott, és igaz mindenhol. Erről tanúskodom Jézus Krisztus nevében, ámen.