A családkiáltvány: Istentől érkező szavak

Ez a 2025. októberi általános konferencia jelzi A család: Kiáltvány a világhoz bejelentésének a 30. évfordulóját. Isteni terv szerint ez a kiáltvány és a benne található kinyilatkoztató szavak célja „a családnak mint a társadalom alapegységének a fenntartása és megerősítése”.

Legyen szó anyáról, apáról, lány- vagy fiúgyermekről, unokáról, nagyszülőről, nagynéniről, nagybácsiról, fivérről, nővérről vagy unokatestvérről, mindenki családhoz tartozik. Ami még ennél is fontosabb, a kiáltvány szavait idézve: „mindegyikük mennyei szülők szeretett lélekfia vagy lélekleánya… isteni természet[tel] és rendeltetés[sel]”.

Amikor 2015-ben elhívtak a szent apostolságra, ezt a tanácsot kaptam: „Ez a kiáltvány most már a tiéd. Itt van ebben [a címben szereplő »a Tizenkét Apostol Tanácsa« szavakra mutatva] a te neved. Érezd át és tanítsd a sajátodként.”

Szeretem a családkiáltványt. Afrikától Ausztráliáig, és a kettő között mindenhol, szerte a világon bizonyságot tettem már a család Isten örök tervében betöltött szerepéről. A kiáltvány isteni eredetű, ezért az Istentől érkező szavaknak kijáró tisztelettel kell kezelnünk.

Emlékezzetek rá, testvérek, mit mondtam ugyanerről a szószékről egy korábbi konferencián: „A szavak számítanak.”

Hadd mondjak pár dolgot a hitünk egyik lényegi üzenetét közvetítő kiáltvány hátteréről.

1994-ben, a kiáltvány megjelenése előtti évben a Tizenkét Apostol Kvóruma megvitatta, hogy a társadalom és a kormányzatok miképpen távolodnak el Istennek a családra, a házasságra és a nemekre vonatkozó törvényeitől. „Azonban nem csupán ezt láttuk – fejtette ki később Russell M. Nelson elnök. – Láttuk még különböző közösségeknek a szexuális tevékenységekre vonatkozó mércék és korlátok elvetésére irányuló erőfeszítéseit. Láttuk a nemek összevisszaságát. Láttuk mindezek eljövetelét.”

A Tizenkettek elhatározták, hogy készítenek egy írásba foglalt, hivatalos kiáltványt, amely összefoglalja az egyház álláspontját a család vonatkozásában. Abban az évben ezek az apostolok, Isten elhívott látnokai, elkészítették a családról szóló nyilatkozatot. Dallin H. Oaks elnök felidézte, ahogyan imádságosan az Úrhoz fordultak, „hogy mit mond[janak] és hogyan mond[ják]”. Az Első Elnökség – Howard W. Hunter, Gordon B. Hinckley és Thomas S. Monson elnök – elé tárták megfontolásra.

Csupán pár hónappal később, 1995 márciusában Hunter elnök elhunyt, és Hinckley elnök lett az egyház 15. elnöke. A kiáltvány most már az ő kezében volt. Mi lenne a megfelelő idő arra, hogy ezt a kiáltványt bejelentsék az egyháznak? Hat hónappal később jött el ez az idő.

Néhány nappal az általános konferenciát megelőző, szeptember 23-i általános segítőegyleti gyűlés előtt Hinckley elnök és a tanácsosai összeültek tanácskozni a Segítőegylet Általános Elnökségével. Az apostolokhoz hasonlóan a nővérek is mérlegelték már a nőkkel és a családokkal kapcsolatos aggodalmakat. A küszöbön álló gyűlés középpontjába a családokat állították.

Be volt tervezve, hogy a gyűlésen szólni fog a nővérekhez Hinckley elnök, aki már egy ideje fontolgatta, milyen irányt vegyenek a szavai. A beszélgetés előrehaladtával Hinckley elnök megemlítette az újonnan elkészült, de még nem nyilvános, A család: Kiáltvány a világhoz címét. Vajon ez a női gyűlés lesz a megfelelő alkalom a családról szóló döntő fontosságú nyilatkozat megtételére?

A Segítőegylet általános elnöke, Elaine Jack később így beszélt erről: „Akkoriban nem tudtuk, hogy mi is a családról szóló kiáltvány. [A] címe azonban árulkodó volt, és úgy éreztük, hogy bármi, ami a családról szól, …az jó irányba visz. […] Határozottan éreztem, hogy a Tizenkettek Kvórumának a tagjai kinyilatkoztatást kaptak.”

A Segítőegylet gyűlése azon a szombaton történelmi jelentőségűvé vált. Hinckley elnök az alábbi fontos szavakkal mutatta be a családkiáltványt: „Amilyen sok álokoskodást adnak el igazságként, amilyen sok a megtévesztés a mércék és értékek terén, amilyen sok az arra irányuló kísértés és csábítás, hogy magunkévá tegyük a világ lassú beszennyeződését, úgy éreztük, hogy figyelmeztetnünk kell és óva intenünk… a családhoz kapcsolódó olyan mércék, tanok és gyakorlatok kihirdetése és újbóli megerősítése végett, amelyeket ezen egyház prófétái, látnokai és kinyilatkoztatói az egész történelme folyamán újra és újra kijelentettek.”

Azután teljes egészében felolvasta a kiáltványt. Amint az Úr megmondta, „akár saját hangom, akár szolgáim hangja által, az ugyanaz”.

A kiáltvány kijelenti, hogy „a családot Isten rendelte el”. Szeretem ennek a kijelentésnek az egyértelműségét. A kiáltvány felhívást intéz hozzánk, hogy a bennünk lévő isteniséget és az előttünk álló örök jövőt mindig szem előtt tartva éljünk a halandóságban. Nelson elnök ezt tanította: „Szó szerint Isten lélekgyermekei vagytok. […] Félreértés ne essék: a bennetek rejlő lehetőség isteni. Szorgalmas keresésetek által Isten bepillantást nyújt majd nektek abba, hogy kivé válhattok.”

Amikor bemutatták a kiáltványt, az sokak nézetével nem vágott egybe a világban. Sem akkoriban, sem most. Vannak, akik vitába szállnak a családról, a házasságról és a nemekről szóló kijelentéseivel. Némelyek azt javasolják, hogy az egyház vonja vissza, vizsgálja felül, sőt, tegye félre a kiáltványt.

A családkiáltvány, drága testvéreim, amint azt Hinckley elnök leszögezte – tan. A tantételek nemhogy nem térnek el, hanem tökéletesen igazodnak az Úr útjaihoz és az Ő szövetséges ösvényéhez. A kiáltvány tanításait a mi Urunk, Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki az apostolainak akkor is és most is. Ez az Ő egyháza, és Ő fektette le azokat az igazságokat, amelyek szerint élünk.

Némelyek közületek talán a kiáltványon eltűnődve azt mondják: Ez nálam nem működik. Érzéketlennek tűnik. Az én családom nem ilyen. Nem illek ebbe bele.

Akiknek aggályaik vannak, azoknak azt mondom, tartsátok szem előtt, hogy mennyei szülők gyermekei vagytok, Mennyei Atyátok családjához tartoztok. Senki nem ismer benneteket Őnála jobban vagy törődik veletek még inkább. Forduljatok Őhozzá, öntsétek ki Neki a szíveteket, bízzatok Őbenne és az Ő ígéreteiben. A családotokhoz tartozik a Szabadítótok, Jézus Krisztus, aki szeret benneteket. Azért jött a földre, hogy engesztelést hozzon a bűneinkért és hordozza a hibáink és az igencsak rossz napjaink terhét. Ő érti, mivel néztek szembe és mit éreztek. Forduljatok Őhozzá, bízzatok benne, hogy Ő el fogja küldeni hozzátok a Szentlelket, aki felemel és utat mutat. Érezzétek át az Ő szeretetüket, „amely áthatja az emberek gyermekeinek szívét; …minden dolognál kívánatosabb… és a legörömtelibb a lélek számára”.

Az Úr összes apostola nagyon szeret benneteket. Imádkozunk értetek, és keressük az Úr rátok vonatkozó útmutatását. Maradjatok velünk! Emberpróbáló időkben éltek, amikor az ellenség igyekszik megszerezni titeket magának. Ne hagyjátok magatokat eltántorítani! Ha ez már megtörtént, gyertek vissza! A karunk ki van nyújtva felétek, mindazokéval együtt, akik szintúgy szeretnek titeket.

A kiáltvány leszögezi, miszerint „szent kötelessége a szülőknek, hogy gyermekeiket szeretetben és igazlelkűségben neveljék”. A Mormon könyve második tanúként szolgál erről az igazságról. Az első fejezet első versében azt olvassuk, hogy „én, Nefi, jó szülőktől születtem”. Közülünk hányan kezdtek neki a Mormon könyvének – majd kezdték el újra és újra –, és jegyezték meg közben kívülről ezeket a szavakat? Véssétek őket a szívetekbe!

Az egyik kedvenc kijelentésem a kiáltványból ez: „Boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításain alapszik.”

Ki ne akarna boldog lenni?

És melyek Jézus Krisztus tanításai? Megint csak a kiáltványból idézve: „a hit, az ima, a bűnbánat, a megbocsátás, a tisztelet, a szeretet, az együttérzés, a munka és a tartalmas szabadidős tevékenységek”.

Kinek az életét ne tenné jobbá e kulcsfontosságú tantételek alkalmazása? Egyikünk sem fogja tökéletesen csinálni, de megszívlelhetjük Hinckley elnök bölcs szavait: „Tegyétek meg, ami csak tőletek telik.”

A kiáltványban azt olvassuk, hogy „az apáknak szeretetben és igazlelkűségben kell a családjukban elnökölniük” és „az anyák elsősorban gyermekeik gondozásáért felelősek”. Az elnöklés nem uralást jelent, a gondozás pedig nem másodlagos szerepkör. Isten eltérő, azonban egymással egyenrangú és elengedhetetlen, egymást kiegészítő szerepeket adott a férfiaknak és a nőknek.

Hadd osszak meg veletek egy személyes történetet.

A feleségemmel egy olyan nap után, amikor a megkérdezése nélkül hoztam meg egy fontos döntést, megtanultuk, miképpen munkálkodjunk azon, hogy még inkább egyenrangú társak legyünk. Az, amit tettem, meglepte, felkészületlenül érte és nagyon nehéz helyzetbe hozta őt. Később a vállamra tette a kezeit, és határozottan azt mondta: „Ron, kérlek, soha többé ne tedd ezt velem!” Azóta mindig lényegében ugyanazon a hullámhosszon vagyunk.

A családkiáltványban ezt találjuk: „az anyák és az apák kötelesek egyenlő társakként segíteni egymást”.

Az egyenlő egy olyan szó, amely számít. Az évek során Rasband nővérrel közösen munkálkodtunk mindazon, amit a kiáltvány a „szent feladatok” elnevezéssel illet, és kialakítottunk egy olyan házasságot, ahol egyenlően vettük magunkra az igát. Mivel a gyermekeink mostanra mind megházasodtak, Rasband nővérrel őket és a házastársaikat is mind ellátjuk tanácsokkal arról, hogy miként lehetnek egyenlő társak.

Amikor úgy élünk, hogy a szemünk egyedül Isten dicsőségére tekint, akkor tiszteljük egymást és támogatjuk egymást. Az igazlelkűség ezen isteni mintái kiszámíthatóságot eredményeznek a saját életünkben, a családunkban és a társadalomban.

Mennyei Atyánk azért adta nekünk a családról szóló kiáltványt, hogy segítsen hazavezetni minket Őhozzá, segítsen nekünk tanulni, valamint eltelni szeretettel, erővel, céltudatossággal és örök belátással. Teljes lelkemmel kérlek benneteket, hogy éljetek közel Őhozzá és az Ő Szeretett Fiához. Megígérem nektek, hogy ha így tesztek, akkor a Lélek sugalmazni és vezetni fog titeket, és segíteni fog, hogy érezzétek a szívetekben az Őáltaluk megígért békességet, amely „minden értelmet felül halad”. Jézus Krisztus nevében, ámen.