Hogy mindenki épülhessen

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként, akik az Istenség egyik tagjának a társaságával áldattunk meg, rendelkezésünkre áll a tökéletes Magántanár segítsége. A Szentlélek mindent tud, bizonyságot tesz az igazságról, és mindent az „esz[ünk]be juttat”. Russell M. Nelson elnök gyakran beszélt az Úr hangja meghallásának a fontosságáról. Arról tanított minket, hogy miként hívjuk meg a Szentlélek útmutatását, és többször is kérlelt, hogy növeljük meg a kinyilatkoztatás elnyerésére irányuló lelki képességünket.

Ma arra kérlek benneteket, hogy gondolkozzatok el a Szentlélek szerepén, különösen az otthoni és az egyházi evangéliumi tanulás kapcsán. A Szentlélek a hit imája által adatik, és azáltal, hogy törekszünk e becses ajándékhoz méltón élni. A Szabadító módján tanítani című sugalmazott egyházi kézikönyv felvázolja azokat a további, az Úr által lefektetett tantételeket, amelyek segítenek meghívni a Szentlélek hatását.

Az egyik ilyen tantétel az, hogy ösztönözzük a szorgalmas tanulást. Régebben talán úgy gondoltunk a tanításra, mint a szülő vagy a tanító esélyére, hogy meghívja a Lelket a saját felkészülésébe, majd megossza a tanultakat a gyermekekkel vagy az osztály tagjaival, akiknek a szerepe az volt, hogy meghallgassák őt. Ennél azonban sokkal eredményesebb, ha mi, tanulók is felkészülten érkezünk, valamint ha a tanítók olyan tanulási élményeket teremtenek, amelyek elősegítik a szívünkbe és az elménkbe érkező közvetlen kinyilatkoztatást. Így amikor lehetőségünk adódik megosztani, amit a tanulmányozás által és a Szentlélektől tanulunk, segítünk egymásnak abban, hogy tanításban részesüljünk és épüljünk. Amikor alkalmazzuk az evangéliumi tantételeket, a Lélek újra tanúságot tesz azok igazságáról.

Mint mindenben, ebben is Jézus Krisztus a tökéletes példa. Mindegyikünket hív, hogy legyünk szorgalmas tanulók és vegyük kézbe a saját bizonyságunkat. Arra kérte a tanítványait, hogy készüljenek fel a tanulásra, osszák meg, amit tanulnak, és cselekedjenek hittel. Imádkozott értük, látta a bennük rejlő isteni lehetőségeket, meghallgatta őket, és segített nekik tudni, hogy szereti őket és szükség van rájuk.

Tanítókként többet összpontosíthatunk a tanulók fejlődésére, a szükségleteik kielégítésére, valamint arra, hogy segítsünk nekik kialakítani az élethosszig tartó tanítványság lelki szokásait. Amikor tanulókként gyakoroljuk az önrendelkezésünket a tanulási folyamatban, azt jelezzük a Szentléleknek, hogy készen állunk az Őtőle érkező tanításra.

Hálás vagyok azért a tanáromért, aki arra ösztönzött, hogy legyek jobb tanuló. Amikor elkezdtem a főiskolát, tévesen úgy tekintettem az iskolára, mint amit ki kell bírni ahhoz, hogy sportolni engedjenek. Egy nap, miután a professzorom elolvasta az egyik fogalmazásomat, azt mondta nekem, hogy szerinte van tehetségem az elemző gondolkodáshoz. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Azt mondta, hogy célirányosabb igyekezettel akár jó tanuló is lehetnék. Ez addig meg sem fordult a fejemben. Az érdeklődése, a bátorítása és az ösztönzései megváltoztatták a tanulmányaim irányát, és nagymértékben megáldották az életemet.

A Szentlélek meghívásának egy másik fontos tantétele az igaz tan tanítása. Ez azt jelenti, hogy az evangéliumi tanulmányozásunk és tanításunk Isten szavában gyökerezik, továbbá nem bocsátkozunk túlzásokba vagy találgatásokba arról, amit az Úr még nem nyilatkozatott ki. Ehelyett alapvető és örök evangéliumi tantételekre összpontosítunk, melyek utat nyitnak a Léleknek az igazságról való bizonyságtételre. Ebben is a Szabadító példáját követjük. Ő ezt mondta: „Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, a ki küldött engem.”

Az igaz tan a szentírásokban és az újkori próféták tanításaiban rejlik. Az Úr buzdítása, miszerint tanulmányozzuk a szentírásokat egyénileg és családokként, valamint hogy járjunk el hetente istentiszteletre az evangéliuma tanulmányozása céljából, figyelemre méltó keretet teremt az Ő tana tanulásához és az Ő hangja meghallásához. Azért kutatjuk a szentírásokat, hogy megértsük a történeteket, az általuk tanított tantételeket, valamint azt, hogy ezen igazságok miként vonatkoznak az életünkre. Micsoda áldás, hogy a szentírások karnyújtásnyira vannak tőlünk! Képzeljétek el, milyen lenne, ha Ádám és Éva, Abinádi, vagy akár Jézus, a Tanítómester látogatna el az otthonunkba vagy az óráinkra, hogy tanítsanak minket! Megtehetik, amikor lakmározunk Isten szaván. Következetes erőfeszítéssel megtanulhatjuk megérteni és megszeretni a szentírásokat, valamint bízni abban, hogy tartalmazzák a válaszokat a lélek kérdéseire.

Volt egy időszak az esküvőnk előtt, amikor a feleségemnek, Kristinek nehezére esett érezni Mennyei Atya szeretetét, illetve megérteni a számára készített tervét. Amikor útmutatásért imádkozott, az a benyomása támadt, hogy járjon el a felsőfokú hitoktatásra, így hát beiratkozott egy újszövetségi kurzusra. Ahogyan a felsőfokú hitoktatója tanított a szentírásokból – sőt, már az is, ahogyan a könyvet tartotta –, arról tanúskodott, hogy mennyire szereti Isten szavát. Mialatt Kristi eljárt az órákra, a Szentlélek azt súgta neki, hogy van a szentírásokban valami, amire neki szüksége van. A hitoktatója szentírások iránti szeretete, valamint a Szentlélek késztetései vágyat ébresztettek benne arra, hogy komolyan elkezdje tanulmányozni Isten szavát – ami a mély megtérés és odaadó szolgálat élethosszig tartó utazásává vált számára.

Végül pedig, amint azt A Szabadító módján tanítani javasolja, a tanításunk és tanulásunk mindig Jézus Krisztusra összpontosítson. Beszélhetünk Őróla gyakrabban és áhítatosabban, és kereshetünk több lehetőséget arra, hogy kifejezzük a bizonyságunkat, a hálánkat és a szeretünket Őiránta. Akármi is legyen az adott helyzet, amikor emlékezünk Őrá, a „Lelke velü[n]k lehe[t]”.

Az egyik módja annak, hogy Jézust a tanításunk középpontjába állítsuk, az, hogy kihangsúlyozzuk: Ő a tökéletes példa, minden evangéliumi tantétel megtestesítője és kifejeződése. Még amikor Ő közvetlenül nincs is megnevezve egy szentírásbeli beszámolóban, akkor is Őrá tudunk mutatni a tanított tantétel példájaként. Egyszerűen megkérdezhetjük: „Eszetekbe jut olyan alkalom, amikor Jézus Krisztus példát mutatott erre a tantételre?”

Úgy is összpontosíthatunk Őrá, hogy tanulunk a megnevezéseiről, szerepeiről és tulajdonságairól, azon igyekezve, hogy ne csak arról tanuljunk, amit tett, hanem hogy jobban meg is értsük, ki Ő. Amikor például a bűnbánat tantételét tanulmányozzuk, fontos, hogy megértsük, miként tartsunk bűnbánatot. Azonban az is elengedhetetlen, hogy emlékezzünk, mit tett Jézus azért, hogy lehetővé tegye a bűnbánatot, és megértsük, mit tanít nekünk a bűnbánat Őróla, az Ő igaz természetéről és jellemvonásairól. Mit üzen a bűnbánatra kapott lehetőségünk az Ő szeretetéről, türelméről és irgalmáról, arról, hogy Ő hisz a bennünk rejlő isteni lehetőségekben, hajlandó volt engesztelést hozni a bűneinkért, és örömet talál a megbocsátásban? Továbbá az olyan megnevezéseinek a megértése, mint az Isten Báránya, Megváltó és Orvos, segít megértenünk, hogy a bűnbánat az Ő hívása arra, hogy megtisztítson, megváltoztasson és meggyógyítson minket. Amikor arra összpontosítunk, hogy Ő mit tett értünk és az mit mond el Őróla, az segíthet abban, hogy „bűnbánathoz vezető hitü[n]k” lehessen.

Időnként talán nem azonnal látjuk megjelenni a Szabadító tulajdonságait egy adott szentírásbeli beszámolóban. Amikor például arról olvasunk, hogy Nefi hajót épített, lehet, hogy csak Nefire összpontosítunk. Ha azonban a Szabadítóra összpontosítunk, az segíthet megértenünk, miszerint nem azért őriztetett meg ez a feljegyzés, hogy Nefi nagyságáról tanítson minket, hanem hogy megmutassa nekünk Isten nagyságát – hogy Ő erőt ad nekünk a parancsolatai betartására, és kiszabadít minket a szükség idején.

Összpontosíthatunk továbbá Jézus Krisztus központi szerepére Mennyei Atya tökéletes boldogságtervében. Megváltoztathatja életünk menetét, ha a körülményeinket szemléljük Isten örök tervének a szemszögéből, nem pedig a tervet szemléljük a fizikai körülményeink szemszögéből. Az evangélium nem követelések sora, hanem annak az örömhíre, hogy Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált. Azért élhetünk ma örömtelien és készülhetünk fel a Mennyei Atyával töltendő életre az örökkévalóságokban, mert az Istennel kötött szövetségeink megtartása által hozzáférünk az Ő bámulatos kegyelméhez. Amikor megtanuljuk meglátni Mennyei Atyát és a Szabadítót a szentírásokban, jobban megismerjük Őket, valamint gyakrabban és erőteljesebben látjuk majd a szeretetüket és a hatásukat az életünkben.

Soha nem fogom elfelejteni, mennyire éreztem a Lelket fiatalon, amikor a tanítónk a Szabadító életének a végső napjairól tanított. Segített megértenünk a felső szobában, a Gecsemánéban, a Golgotán és az üres sírkamrában történt események jelentőségét. Megosztotta mélyreható bizonyságát a Szabadítóról, valamint elmondta, mennyire ég a vágytól, hogy kövesse Őt. Tanítása meghívta a Szentlelket, hogy bizonyságot tegyen Jézus Krisztusról. És amint éreztem a Lelket azokon az órákon, az elmélyítette a hitemet, valamint növelte a Szabadító iránti szeretetemet és megbecsülésemet. Életre szóló hatással volt rám ez a tanító. Ahogy egy másik tanítóról is mondták: „megmelengethettük a kezünket a hite tüzénél”.

Amikor Jézus Krisztusra összpontosítunk, tanítjuk a tanát, illetve szorgalmasan tanulunk az otthonunkban és az egyházi gyűléseinken, akkor meghívjuk a Szentlelket, hogy mélyítse el a Jézus Krisztusba vetett hitünket, és segítsen nekünk hasonlóbbá válni Őhozzá, ami minden evangéliumi tanítás és tanulás célja.

Hálás vagyok a tanítóimért az életemben, a jó szüleimtől, helyi vezetőimtől és oktatóimtól kezdve azokig a férfiakig és nőkig, akiket arra hívtak el, hogy erről a szószékről tanítsanak és tegyenek nekünk bizonyságot – akik segítenek megismernünk és követnünk Jézus Krisztust. És hálás vagyok a Szentlélekért, a tökéletes Magántanárért. A Szentlélek által tudom, hogy Mennyei Atya szeret bennünket és tökéletes terve van számunkra; hogy Jézus a Krisztus, a világ Szabadítója és Megváltója; valamint hogy az Ő evangéliuma és egyháza visszaállíttatott. Ezekről a dolgokról teszek hálásan bizonyságot, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.