Teljes szívvel tegyétek meg a részeteket

A repülésszimulátorban szerzett élményem fontos emlékeztetőül szolgált arra, hogy ha valaki jó akar lenni bármiben – legyen szó repülésről, úszásról, futásról vagy tudásról –, az következetes önfegyelmet és gyakorlást igényel.

Lehet, hogy éveket töltötök egy készség megszerzésével vagy egy tehetség kifejlesztésével. Lehet, hogy olyan keményen dolgoztok, hogy az a második természetetekké válik. Ha azonban azt gondoljátok, hogy innentől abbahagyhatjátok a gyakorlást és a tanulást, akkor fokozatosan elveszítitek az egykor drágán megszerzett tudásotokat és képességeiteket.

Vonatkozik ez az olyan készségekre, mint egy idegen nyelv, egy hangszer vagy a repülőgépvezetés elsajátítása. És vonatkozik arra is, hogy Krisztus tanítványává váljunk.

Röviden szólva, a tanítványság önfegyelmet igényel.

Ez nem egy alkalmi vállalás, és nem megy végbe véletlenül.

A Jézus Krisztusba vetett hit ajándék, ám az elnyerése tudatos választás, amihez a „teljes lelkünkre, elménkre és erőnkre” szükség van. Gyakorlásra mindennap. Minden órában. Állandó tanulást és eltökélt elkötelezettséget igényel. A hitünk, vagyis a Szabadító iránti hűségünk megerősödik, amikor megmérettetik azzal az ellenállással szemben, amellyel itt, a halandóságban szembesülünk. Kitart, mert egyre csak tápláljuk, egyre csak tevékenyen alkalmazzuk, és soha nem adjuk fel.

Másfelől azonban, ha elmulasztjuk használni a hitet és a meggyőzésre való hatalmát azáltal, hogy nem cselekszünk aszerint, akkor kevésbé leszünk biztosak az általunk egykor szentnek tartott dolgokban – kevésbé bízunk olyan dolgokban, amelyekről egykor tudtuk, hogy igazak.

Azok a kísértések, amelyekre eleve soha rá nem hederítettünk volna, elkezdenek egyre kevésbé ijesztőnek, viszont egyre igézőbbnek tűnni.

A tegnapi bizonyság tüze csak ideig-óráig képes melegen tartani bennünket. Folyamatos táplálásra van szüksége ahhoz, hogy ragyogóan lángoljon.

Az Újszövetségben a Szabadító egy olyan mesterről tanított egy példázatot, aki mindegyik szolgájának adott egy szent megbízatást: bizonyos mennyiséget egy tálentumnak nevezett pénzből. Azok a szolgák, akik szorgalmasan használták a tálentumaikat, gyarapították azokat. Az a szolga, aki elásta a tálentumát, végül elveszítette azt.

A tanulság? Isten ajándékokat ad nekünk – tudást, képességet, lehetőséget –, és azt szeretné, ha használnánk és felerősítenénk azokat, hogy megáldhassanak minket és megáldhassák az Ő többi gyermekét is. Ebből nem lesz semmi, ha ezeket az ajándékokat feltesszük a polcra, mint valami díjat, amelyet időről időre megcsodálunk. Ajándékaink csak akkor növekednek és sokasodnak, amikor használjuk őket.

„De Uchtdorf elder – mondhatnátok –, nekem nincs semmilyen ajándékom vagy tehetségem; legalábbis olyan nincs, amely ennyire értékes lenne.” Talán ránéztek olyanokra, akiknek az ajándékai nyilvánvalóak és lenyűgözőek, és ti ehhez képest elég hétköznapinak érzitek magatokat. Talán azt gondoljátok, hogy a halandóság előtti létben, az ajándékok és tehetségek nagyszerű svédasztalánál a ti tányérotok szánalmasan szegényesnek tűnt – különösen mások egymásra halmozott és túlcsorduló tányérjaihoz viszonyítva.

Ó, bárcsak megölelhetnélek titeket, és segíthetnék nektek megérteni ezt a nagyszerű igazságot: a világosság áldott lényei vagytok; egy végtelen Isten lélekgyermekei! És olyan lehetőséget hordoztok magatokban, amely meghaladja a képzelőerőtöket.

Amint azt a költő mondja, úgy jövünk a földre, hogy dicső „fénycsóvát vonunk”.

Az eredetetek története isteni, mint ahogyan az úti célotok is. Elhagytátok a mennyet, hogy ide jöjjetek, de a menny soha nem hagyott el titeket!

Egyáltalán nem vagytok hétköznapiak.

Ajándékokat kaptatok!

A Tan és szövetségekben Isten kijelentette:

„[S]ok ajándék van, és minden embernek adatik ajándék Isten Lelke által.

Egyeseknek ez adatik, másoknak pedig az, hogy ezáltal mindannyiuk javára váljanak.”

Néhány ajándékunkat felsorolják a szentírások. Sokat pedig nem.

Amint azt Moróni próféta mondta, „ne tagadjátok Isten ajándékait, mert sok van ezekből; és ugyanattól az Istentől erednek”. Különbözőképpen nyilvánulhatnak meg, „de mindegyikben ugyanaz az Isten munkálkodik”.

Igen, lehetséges, hogy a lelki ajándékaink nem mindig feltűnőek, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé fontosak. Megoszthatnék veletek néhány lelki ajándékot, amelyet oly sok egyháztagban megfigyeltem világszerte? Gondolkodjatok el azon, hogy vajon ti is megáldattatok-e egy vagy több olyan ajándékkal, mint például:

• Kimutatni az együttérzést.

• Észrevenni azokat, akiken mások keresztülnéznek.

• Okot találni az örvendezésre.

• Béketeremtőnek lenni.

• Észrevenni a kis csodákat.

• Őszintén megdicsérni másokat.

• Megbocsátani.

• Bűnbánatot tartani.

• Kitartani.

• Egyszerűen elmagyarázni a dolgokat.

• Megtalálni a hangot a gyermekekkel.

• Támogatni az egyházi vezetőket.

• Segíteni másoknak tudni, hogy tartoznak valahova.

Lehet, hogy nem látjátok ezeket az ajándékokat az egyházközségi Ki mit tud? színpadán. De remélem, látjátok, hogy milyen becsesek ezek az Úr munkájában, és azt, hogy az ajándékaitok által miként érinthettétek meg, áldhattátok meg vagy akár szabadíthattátok is meg Isten egyik gyermekét. Ne feledjétek: „Kis és egyszerű dolgok visznek véghez nagy dolgokat”!

Így hát mindegyikünk tegye meg a saját kis részét.

Szeretett fivéreim és nővéreim, drága barátaim! Azért imádkozom, hogy a Lélek segítsen felismernetek azokat az ajándékokat és tehetségeket, melyeket Isten nektek adott. Majd pedig – az Úr példázatában szereplő hű szolgákhoz hasonlóan – gyarapítsuk és növeljük azokat!

El fog jönni a nap, amikor könyörületes Mennyei Atyánk elé állunk, hogy számot adjunk a sáfárságunkról. Tudni akarja majd, hogy mit tettünk az ajándékokkal, amelyeket nekünk adott – különösképpen azt, hogy miként használtuk azokat a gyermekei megáldására. Isten tisztában van azzal, hogy kik vagyunk igazán, hogy a terv szerint kivé válhatunk, így hát magasak felénk az elvárásai.

Nem azt várja azonban tőlünk, hogy valamiféle hatalmas, hősies vagy emberfeletti ugrással jussunk el oda. A világban, melyet teremtett, a növekedés fokozatosan és türelmesen zajlik – egyúttal következetesen és kérlelhetetlenül is.

Ne feledjétek: Jézus Krisztus az, aki már megtette az emberfeletti részt, amikor legyőzte a halált és a bűnt!

A mi részünk az, hogy kövessük Krisztust. A mi részünk az, hogy elforduljunk a bűntől, a Szabadító felé forduljunk, és lépésenként járjunk az Ő útján. Ha ezt tesszük, szorgalmasan és hithűen, akkor idővel levetjük a tökéletlenségek és hibák béklyóit, és lassan egyre finomodunk, egészen addig a tökéletes napig, amikor tökéletessé válunk Krisztusban.

Az áldások csak karnyújtásnyira vannak. Az ígéretek érvényesek. Az ajtó szélesre van tárva. A mi választásunkon múlik, hogy belépjünk és nekikezdjünk.

Lehet, hogy ez a kezdet apró. De ez nem baj!

Ahol gyenge a hit, ott a kezdet legyen a Krisztus Jézusba és az Ő megtisztító és finomító hatalmába vetett reménység.

Atyánk azt kéri, hogy a hit és tanítványság e kihívásához ne alkalmi turistaként, hanem teljes szívvel érkező hívőkként közelítsünk, akik hátrahagyják Babilont és Sion felé irányítják a szívüket, az elméjüket és a lépteiket.

Tudjuk, hogy az erőfeszítéseink önmagukban nem képesek celesztiálissá tenni minket. Képesek azonban Jézus a Krisztus iránt hűségessé és elkötelezetté tenni minket, Ő pedig képes celesztiálissá tenni bennünket.

Szeretett Szabadítónknak köszönhetően nincs nyerhetetlen helyzet. Ha Őbelé helyezzük a reményünket és a hitünket, akkor a győzelmünk biztosítva van. Hozzáférést ígér nekünk az Ő erejéhez, az Ő hatalmához, az Ő bőséges kegyelméhez. Lépésről lépésre, apránként egyre közelebb kerülünk ahhoz a nagy és tökéletes naphoz, amikor Ővele és a szeretteinkkel élünk majd örök dicsőségben.

Ahhoz, hogy eljussunk oda, meg kell tennünk a részünket ma és mindennap. Köszönet illeti a tegnap megtett lépéseinket, de nem állunk meg ott. Tudjuk, hogy még hosszú utat kell megtennünk, de nem hagyjuk, hogy ez elcsüggesszen bennünket.

Ez a lényege annak, akik vagyunk – Krisztus követőiként.

Buzdítom és megáldom az egyház minden tagját, és mindenkit, aki a részese szeretne lenni: bízzatok eléggé a Szabadítóban ahhoz, hogy türelmesen és szorgalmasan, teljes szívvel tegyétek meg a részeteket – hogy teljes lehessen az örömötök, és hogy egy nap elnyerjétek mindazt, amivel az Atya rendelkezik. Erről teszem tanúságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.