A családom már nem hisz Krisztusban, én mégis örömre lelek az evangéliumban

Katolikusként nőttem fel, és a szüleim mindig is Jézus Krisztust imádták. Néhány évvel ezelőtt azonban édesapám sok keresztényellenes anyaggal szembesült. Idővel a szüleim odafigyeltek ezekre az üzenetekre, és többé már nem hittek Őbenne vagy bármely más vallásban.

Én viszont ez idő alatt összebarátkoztam Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza néhány tagjával. Meghívtak különböző tevékenységekre, én pedig mindig igyekeztem részt venni, amikor csak lehetőségem adódott rá.

Egy nap az egyházi kóruspróbán körbeadták A fiatalság erősségéért című füzeteket, a barátnőm pedig a kezembe nyomott egyet. Miközben a Jézus Krisztussal való kapcsolatom megerősítéséről szóló üzeneteit olvastam, éreztem, hogy fellobban bennem az igazság utáni éhség.

Többet akartam tudni Róla és az evangéliumáról. A barátnőm adott nekem egy Mormon könyvét, és megkért, hogy kérdezzem meg Mennyei Atyát, igazak-e az abban foglalt tanítások, így hát elfogadtam a kérését.

Amikor a 2 Nefi 27:23-at olvastam, hatalmas megnyugvást éreztem: „Mert íme, én Isten vagyok; és a csodák Istene vagyok; és meg fogom mutatni a világnak, hogy ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökre; és az emberek gyermekei között csak hitük szerint munkálkodom.”

Ez a szentírás megmutatta nekem, milyen erőteljes is lehet a Jézus Krisztusba vetett hit. Ismét hinni akartam Őbenne. Amikor befejeztem a könyvet, éreztem, amint a Lélek bizonyságot tesz annak az igaz voltáról, hogy Jézus Krisztus él, és hogy a Mormon könyve igaz. Nem sokkal ezután megkeresztelkedtem, és nagyon más életet kezdtem élni, mint a családom.

Néha megnehezíti a dolgokat, hogy egyedüli egyháztag vagyok a családomban. Viszont hálás vagyok azért, hogy Mennyei Atya megáldott hithű barátokkal, egyházi vezetőkkel és egyházközségi tagokkal, akik felemelnek, amikor egyedül érzem magam.

A keresztelkedésem óta nagyon hálás vagyok a Szentlélek ajándékáért, és valóban érzem, hogy velem van a Szabadító.

A Hetvenek tagja, Vada Takasi elder nemrégiben ezt tanította: „Amikor megkötjük Istennel a keresztelési szövetséget, megígérjük, hogy készek vagyunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét, betartani Isten parancsolatait, és Őt szolgálni életünk hátralévő részében. Mennyei Atyánk cserébe azt ígéri nekünk, hogy Lelke mindig velünk lehet, azaz folyamatos útmutatást kaphatunk a Szentlélektől.”

Ha úgy élek, hogy azzal mindig magam mellett tartsam a Lelket, az egyúttal azt is tudatosítja bennem, hogy nem vagyok egyedül az utazásomon – még akkor sem, ha a családomban egymagam vagyok így.

Néha szomorú vagyok a szüleim döntései miatt, de ima által bizonyosságot éreztem azt illetően, hogy számukra is megvan a remény, hogy egy nap majd újra higgyenek a Szabadítóban.

Nemrégiben részesültem a felruházásomban, és olyan szövetségeket kötöttem Mennyei Atyával, amelyek megváltoztatták az életemet. Egyre inkább megtanulom, hogy az Ő segítségével minden földi próbatételünknek és kihívásunknak lehet célja, és segíthetnek éreznünk az Ő békességét és örömét. Amikor magányosnak érzem magam a családomban, olyankor azt veszem észre, hogy minden korábbinál jobban keresem Jézus Krisztust és érzek hálát Őérte és az Ő evangéliumáért.

Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Az Istennel kötött szövetségek megtartásának a jutalma mennyei hatalom – olyan hatalom, amely megerősít minket, hogy jobban bírjuk a próbatételeinket, kísértéseinket és szívfájdalmainkat.”

Tudom, hogy Mennyei Atyánknak és Jézus Krisztusnak nagyszerű terve van mindegyikünk számára, és a mi örömünk ott áll e terv középpontjában (lásd 2 Nefi 2:25). Ha a te körülményeid is az enyémhez hasonlóak, tudnod kell, hogy nem vagy egyedül. Minden alkalommal, amikor a Szabadító felé fordulsz és azt választod, hogy megtartod a szövetségeidet, olyankor veled van az Ő Lelke. Függetlenül attól, hogy a családod minek a megtételét – vagy meg nem tételét – választja, Isten ismer, lát és szeret téged.