Mitől lesz egységes az egyházközség vagy a gyülekezet?

Illusztrálta: Dilleen Marsh

Egység tevékenységeken keresztül

Kevesebb mint egy évvel azután, hogy csatlakozott az egyházhoz, Ernesto Gabriel Manhique elhívást kapott, hogy a nemrégiben létrehozott Homoine Gyülekezet elnökeként szolgáljon a mozambiki Inhambane városában. A gyülekezet két éve létezett, és körülbelül 20 egyháztag járt oda.

Manhique elnök azt szerette volna, hogy a szeretet legyen a gyülekezet alapja. Így idézte fel ezt: „A tapasztalataim okán úgy döntöttem, hogy olyan vezető leszek, aki barátságot ápol az egyháztagokkal, és ki fogom mutatni az irántuk táplált szeretetemet.”

Manhique elnök elmondta, hogy a gyülekezeti tanácsgyűléseik azokra összpontosítottak, akik azért nem jártak többé istentiszteletre, mert nehezükre esett azt érezni, hogy szeretik és megbecsülik őket. Ezek a beszélgetések egy olyan tevékenységhez vezettek, melyet péntek esti gyülekezeti családi esteknek neveztek el.

„Így zajlik a megtervezésük: Átgondoljuk, hogy mely fivérek és nővérek nem voltak istentiszteleten az előző vasárnap vagy már több vasárnap óta – mondta Manhique elnök. – Aztán megkérdezzük az illetőt, hogy tarthatnánk-e náluk gyülekezeti családi estet azon a héten.”

A gyülekezet az egyháztag otthonában gyűlik össze, és mindenkit meghívnak a környékről. Manhique elnök kifejtette, hogy ez segít az illetőnek vagy a családjának érezni, hogy szeretik és értékelik őket, és szükség van rájuk.

„Az ilyen egyháztag gyakran azon szomszédai társaságában tér vissza, akik jól érezték magukat a gyülekezeti családi esten, és úgy döntöttek, hogy eljönnek istentiszteletre” – vázolta Manhique elnök. Az Homoine Gyülekezetnek mostanra több mint 250 tagja van. A legtöbben rendszeresen járnak istentiszteletre.

Amikor az egyházközségek és gyülekezetek következetes, felemelő tevékenységeket terveznek meg és valósítanak meg, akkor tagjaik egységben és szeretetben fognak növekedni. Gerrit W. Gong elder a Tizenkét Apostol Kvórumából úgy fogalmazott, hogy „sokfelé az egyházban valamivel több egyházközségi tevékenység – természetesen evangéliumi céllal tervezve és megvalósítva – még nagyobb összetartozással és egységgel kötne minket egymáshoz”.

Egység szolgálattételen keresztül

Néhány évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államok Colorado államában található Eagle Valley Egyházközség a hit számos próbatételét tapasztalta meg. Az egyházközség több tagja is haldoklott, a családjuknak pedig erőre és támogatásra volt szüksége. Az egyházközségre rátelepedhetett volna a szomorúság, ehelyett azonban örömre leltek a szolgálattételben.

„Mások szolgálata segített minket keresztül mindezen” – mondta Karie Grayson, a Segítőegylet akkori elnöke. Egy nap, amikor Grayson nővér egy beteg nővér otthonában tett látogatást, kinyilatkoztatást kapott arról, hogyan emelje fel ezt a nővért az egyházközsége szeretetével.

„Miközben az elnökségemmel ott ültünk a vele a szobában, mindannyian arra gondoltuk: Mit tehetünk még? – mesélte Grayson nővér. – Aztán hirtelen bevillant egy gondolat. Azonnal tudtam, hogy mit kell tennünk.”

Az említett nővér nagyon szerette a virágokat, így az egyházközség életet lehelt az elgazosodott virágoskertjébe. Az egyházközség tagjai minden kedd reggel megjelentek, hogy gondját viseljék a kertnek.

A szolgálat feletti izgatottság nemcsak az Eagle Valley Egyházközségben, hanem a helyi közösségben is egyre fokozódott. Szerte a környéken különböző magánszemélyek és vállalatok segítettek biztosítani a földet, a virágokat és egy öntözőrendszert.

„Úgy érzem, hogy amit tettünk, az Mennyei Atya iránymutatása szerint történt – mondta Grayson nővér. – Sok munkát kellett elvégezni, de így közösen rengeteget nevettünk. Annyira jó volt!”

Miközben együtt dolgoztak és szolgáltak, az Eagle Valley Egyházközség tagjainak az érzései is megváltoztak. A szomorúság elhalványult, amikor örömre leltek a szolgálatban.

Greg Adair püspök így fogalmazott: „Amikor együtt mind részt vettünk, az egyházközség elkezdett családnak érződni. Ez az időszak próbatétel volt az egyházközségünk számára, de összefogtunk, és segítettünk egymásnak.”

Grayson nővér szerint az egyházközség nem kényszerűségből kapcsolódott össze a szolgálaton keresztül, hanem mert ezt akarták. És amint ezt tették, gyógyulásra leltek a saját küzdelmeikben. „Erőteljes érzés volt jelen az egyházközségben – emlékezett vissza erre az időszakra. – Amikor megváltozik az egyházközségben lévő egyes emberek szíve, azzal az egyházközség szíve változik meg.”

Az Eagle Valley Egyházközség tagjai „hajlandóak [voltak] egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek…, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak” (Móziás 18:8–9).

„A közös szolgálat közelebb hozza az embereket – mondta Adair püspök. – Könnyű volt szolgálattételt nyújtanunk, mert mindannyian jól ismertük egymást. Krisztus arra tanít minket, hogy szeressük Istent és a felebarátainkat, és amikor igyekszünk elvégezni bármilyen elhívást, amelyre megkérnek, akkor összefonódunk szeretetben.”

Miközben Ernest White, a Belfastban található Holywood Road Egyházközség püspöke éppen a két fiát figyelte, akik egy maratoni futáson vettek részt, az járt a fejében, hogy közülük David, aki hónapokon át edzett, minden bizonnyal sokkal gyorsabban futja majd le a távot, mint kevésbé felkészült testvére, Peter. White püspök meglepve látta, hogy David egészen a célvonalig Peter mellett maradt.

„Csak hátráltatlak. Folytasd nélkülem!” – mondta Peter a testvérének.

„Nem foglak itt hagyni” – felelte David.

Ezen élmény nyomán White püspöknek eszébe jutottak az egyházközsége tagjai. Sokan közülük idősebb nővérek, akiknek nehezére esik Észak-Írországból elutazni a legközelebbi templomba az angliai Prestonban. White püspök elképzelte, amint ezek a nővérek így szólnak: Menjetek el nélkülem a templomba. Csak hátráltatlak titeket. Ne várjatok rám!

A nehézségek ellenére White püspök és más egyházközségi vezetők nem akarták hátrahagyni ezeket a nővéreket. Úgy döntöttek, hogy megszerveznek egy éves egyházközségi utat a templomba, ezzel segítve az egyházközség minden egyes olyan tagját, aki el kívánt utazni, hogy élvezhesse a templom áldásait.

White püspök tisztában van vele, hogy bár az út költséges és nehéz megtervezni, „nagyon összehozza az embereket”.

Az éves úthoz az egyházközségben mindenki más-más módon járul hozzá. A felnőttek segítenek beütemezni az időpontokat és megszervezni az utazással kapcsolatos részleteket. A fiatalok segítenek az idősebb egyháztagoknak a technika használatával családtörténeti kutatást végezni és családi névkártyákat előkészíteni. Néhány egyháztag nagylelkű adományai segítenek fedezni az összes utazó templomlátogató számára a szállás költségeit.

„Az egyháztagjainknak – minden egyes egyháztagnak – sikeresen adtuk át azt az üzenetet, hogy ha elkötelezték magukat a szövetség ösvényének a követése és az előrehaladás mellett, akkor egyikük sem lesz hátrahagyva – jelentette ki White püspök. – Szükség van rájuk és szeretik őket, és nem hátráltatnak minket.”

Az első és a második éves utazás alkalmával az egyházközség tagjai repülőn utaztak Angliába. 2024-ben azonban néhány egyháztag már nem tudott volna felkapaszkodni a repülőkhöz vezető lépcsőkön, ezért az egyházközség úgy döntött, hogy inkább közúton mennek. Ehhez komppal kellett átkelniük az Ír-tengeren.

Tavaly augusztusban több mint 30 egyháztag vett részt a templomi úton. Egy héten keresztül együtt vettek részt a templomi szertartásokban. Ezek az élmények arra emlékeztették az egyháztagokat, hogy mindegyikük egy szerető egyházközségi család tagja.

„Amikor együtt belépünk a templom ajtaján, az nagyon sokat jelent számunkra – mondta White püspök. – Amikor látjuk egymást – mindannyiunkat együtt a celesztiális teremben –, az olyan, mint egy kis földi mennyország.”

Bár nem kis feladat az egész Holywood Road Egyházközséget áthozni az Ír-tengeren, hogy eljussanak a templomba, de megéri az egyháztagoknak és a szeretteiknek is. „Ezt szeretné a Szabadító, hogy ezt tegyük – fejtette ki White püspök. – Nem szeretné, ha bárki hátra lenne hagyva. Azt szeretné, ha mindannyian együtt haladnánk előre, így hát mi ezt próbáljuk tenni.”

Bár e történetek mindegyike más-más tantételt mutat be az egység kialakítására vonatkozóan, mégis mind azt szemlélteti, hogy Jézus Krisztus miként segít eggyé válnunk az egyházközségeinkkel és gyülekezeteinkkel. Ő az, aki vezetni fogja az egyháztagokat, miközben tevékenységeket terveznek, szolgálattételt nyújtanak a szükséget szenvedőknek, templomokban hódolnak, és egyéb erőfeszítéseket tesznek arra, hogy egységesek legyenek. A Szabadító szeretete és tanításai minden egyes egyházközösség számára lehetővé teszik azt, hogy „tökéletesen egygyé legyenek” (János 17:23).