Szolgálattétel, ahogy a Szabadító tenné

Egy új-zélandi szolgálattevő nővér egyedi módon segített egy másik nővérnek az egyházközségében. Ez utóbbi nővér nem sokkal azelőtt vált külön a férjétől. A szolgálattevő nővér sokáig fent volt a kisbabájával, és mivel észrevette, hogy az említett nővér késő éjszaka is online van, ezért úgy döntött, hogy üzenetet küld neki. Miután imádkozott arról, hogy miként segíthetne, arra kapott sugalmazást, hogy nappal aludjon egy kicsit, és késő estére állítsa be az ébresztést, amikor aztán online tud csevegni ezzel a nővérrel, aki mindig ilyenkor volt szomorú és magányos, és ilyenkor hiányzott neki leginkább a férje.

Mindkét szolgálattevő nővére rendszeres kapcsolatfelvétele és felkérései nyomán az említett nővér elkezdett visszatérni az istentiszteletekre. A szolgálattevő nővérei ilyenkor elmentek érte, és elkísérték a gyűlésekre és a tevékenységekre. Ezután arra gondolt, hogy szeretne beszélni a püspökével a templomi ajánlása megújításáról.

Egy héttel az ajánlása kézhezvétele után együtt mentek el a templomba a szolgálattevő nővéreivel. A sugalmazott óvó gondoskodás ezen időszaka során már nem érezte magát magányosnak.

Ezek a szolgálattevő nővérek ténylegesen megbízható barátnőkké és lelki elsősegélynyújtókká váltak e nővér számára, aki éppen egy emberpróbáló időszakon ment keresztül az életében. Fizikai és lelki enyhülést nyújtottak neki. Ehhez azonban idő, türelem, szeretetteljes kedvesség és gyengéd felkérések kellettek.

Az Úr sugalmazására törekedve ez a szolgálattevő nővér képessé vált egyedi módon segíteni. Ez a sugalmazott szolgálattétel végül visszavezette a szolgált nővért a templomba, valamint az Istennel fenntartott szövetséges kapcsolat áldásaihoz.

Ahhoz azonban, hogy e szolgálattevő nővérek fenn tudják tartani az erőfeszítéseiket, szükség volt az Isten iránti szeretetükre és arra a szeretetre, melyet e nővér iránt tápláltak. Imádkozhatunk ezért a szeretetért, ha eleinte nem érezzük. A másoknak csupán kötelességtudatból nyújtott szolgálattétel hosszú távon nem lesz fenntartható, különösen akkor, ha azok, akikhez kijelöltek minket, eleinte húzódoznak.

Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta, hogy a mi feladatunk „az oly módon történő szeretet és szolgálattétel, amely Jézus Krisztushoz vonz másokat”. Ehhez bizalmi kapcsolatokat kell kialakítanunk azokkal, akikhez kijelöltek minket. Az ilyen kapcsolat kialakulásához idő kell. Többre lesz szükség egy-egy alkalmi üzenetváltásnál vagy egy találkozásnál a gyülekezeti ház folyosóján.

Ha átgondoljuk, hogyan nyújtott szolgálattételt a Szabadító, és imádkozunk azért, hogy tudhassuk, miként nyújtsunk szolgálattételt a testvéreinknek úgy, ahogyan azt szerintünk Ő tenné, akkor tudni fogjuk, mit tegyünk. Kiváltságunkban áll a Szabadítót képviselni a szolgálattételi erőfeszítéseinkben. Gondolj egy olyan emberre, aki jelenleg az életed része – vagy volt a múltban, netán bárcsak a része lett volna –, aki azt érezteti veled, hogy szeret és megbecsül, és arra ösztönöz, hogy jobb ember legyél csupán azáltal, hogy a társaságában vagy; aki arra ösztönöz, hogy a Szabadítót akard követni.

Erről szól a magasabb és szentebb szolgálattétel. Ez nem bonyolult – egészen egyszerű –, de kell hozzá az arra irányuló vágy, hogy ilyen ember legyünk mások számára: olyan ember, amilyen a Szabadító volt azok számára, akik kapcsolatba kerültek Vele. A szolgálattétel olyan, mint a Szabadító gyakornokának lenni, mert azt gyakoroljuk, hogy olyanná váljunk, mint Ő, és megtanuljunk úgy szeretni másokat és törődni velük, ahogy Ő tenné.

Mivel minden egyes ember egyedi, mindegyiküknek valami másra lesz szüksége, csakúgy, mint ezen új-zélandi nővér esetében. Amikor imádkozunk másokért, időt töltünk velük és őszintén odafigyelünk rájuk, akkor felfedezzük az egyéni szükségleteiket, és sugalmazást kaphatunk, hogy tudhassuk, miként és mikor szolgáljuk őket, úgy fizikai, mint lelki síkon.

Amint bizalmi kapcsolatokat alakítunk ki, képesek leszünk segíteni másoknak abban, hogy megerősítsék a Szabadítóba vetett hitüket a szolgálatunkon és azokon a személyes üzeneteken keresztül, melyek megosztására sugalmazást érzünk. Az évek során megáldattam olyan sugalmazott szolgálattevő nővérekkel, akik a legközelebbi barátnőim lettek. E bizalmi kapcsolatok számos módon megerősítettek engem, és segítettek éreznem, hogy a Szabadító szeret engem és törődik velem.

Nagyon fontos, hogy azok is, akiknek mi nyújtunk szolgálattételt, érezzék a Szabadító feléjük irányuló szeretetét és törődését. Így hozzuk el másokhoz a Szabadító enyhülését, közben pedig megtaláljuk Őbenne a saját enyhülésünket.

Olyanná válni, mint a Szabadító

A Szabadító példája az egyéni szolgálattétel és szeretet példája. Ha úgy gyakoroljuk a szolgálattételt, ahogy azt a Szabadító tenné, akkor átváltozunk, hasonlóbbá válva Őhozzá. A szolgálattétel azzá válik, akik vagyunk, nem csupán azzá, amit teszünk. Idővel a szolgálattétel a részünkké válik, és a Szabadítóhoz hasonlóan mi is „széjjeljárunk jót téve”, akár van konkrét megbízásunk, akár nincs.

Jeffrey R. Holland elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának az ügyvezető elnöke arra kért minket, hogy „még mélyebb elkötelezettség éljen benn[ünk] az egymás iránti szívből jövő gondoskodásra, melyre egyedül Krisztus tiszta szeretete ösztönöz. Nem számít, mennyire érezzük magunkat korlátozva vagy alkalmatlannak – és mindannyiunknak vannak kihívásai –, mégis dolgozzunk vállvetve a kert Urával, segítő kezet nyújtva mindnyájunk Istenének és Atyjának azon hatalmas feladatában, hogy imákat válaszoljon meg, vigaszt nyújtson, könnyeket szárítson fel és ellankadt térdeket erősítsen meg. Ha így teszünk, azzal még inkább Krisztus olyan igaz tanítványai leszünk, amilyennek lennünk kell. […] [Sz]eressük egymást, amint Ő szeretett minket”.

Szentséges az a munka, hogy Jézus Krisztussal társulva megáldjuk Mennyei Atyánk gyermekeinek az életét. Ha a szeretet és a hála lelkületével állunk hozzá ahhoz a lehetőséghez, hogy megáldjuk mások életét, akkor e folyamat során a mi saját életünk is nagyban megáldatik.