Isteni segítség a halandósághoz

Joseph Smith prófétán keresztül az Úr kinyilatkoztatott néhány dolgot a földi élet előtti életünkről. Ott Isten lélekgyermekeiként léteztünk. Mivel Isten segíteni szeretett volna a gyermekeinek fejlődni, úgy döntött, hogy teremt egy földet, ahol testet kaphatunk, tapasztalat által tanulhatunk, isteni tulajdonságokat fejleszthetünk ki, és próbára tétethetünk, hogy kiderüljön, betartjuk-e Isten parancsolatait. Akik jogosulttá válnak, azoknak „dicsőség adatik fejükre örökkön örökké” (Ábrahám 3:26).

Ezen isteni terv feltételeinek a megalapozásaként Isten kiválasztotta az Ő Egyszülött Fiát, hogy a Szabadítónk legyen. Lucifer – akinek a javasolt megoldása elpusztította volna az ember önrendelkezését – Sátán lett, és letaszíttatott. A földre száműzött és a halandó élet kiváltságától megfosztott Sátánnak meg lett engedve annak a megkísérlése, „hogy megtévessze és elvakítsa az embereket, és hogy akarata szerint fogságba hurcolja őket, méghozzá mindazokat, akik nem hajlandók hallgatni” Isten hangjára (Mózes 4:4).

Istennek a gyermekei halandó növekedésére vonatkozó nagyszerű tervéhez elengedhetetlen volt, hogy minden dologban megtapasztalják az ellentétet (lásd 2 Nephi 2:11). Éppen úgy, ahogy testünk izmait nem lehet fejleszteni vagy megőrizni anélkül, hogy ne feszülnének meg a tömegvonzás törvénye miatt, úgy a halandó növekedéshez is szükség van arra, hogy Sátán kísértései, valamint különböző halandó ellenállások miatt megfeszüljünk. A lelki növekedéshez a legfontosabb a jó és a gonosz közötti választás követelménye. Akik a jót választják, azok az örökkévaló rendeltetésük felé haladnak majd. Akik a gonoszt választják – ahogyan azt mindenki megteszi olykor a halandóság különböző kísértéseiben –, azoknak szükségük lesz szabadító segítségre, melyet a szerető Isten a terve szerint biztosít.

Isten messze legerősebb segítsége a halandósághoz az volt, hogy gondoskodott egy Szabadítóról, Jézus Krisztusról, hogy a szenvedésével megfizesse az árat, és megbocsátást nyújtson a megbánt bűnökre. Ez az irgalmas és dicsőséges engesztelés indokolja, hogy miért az Úr Jézus Krisztusba vetett hit az evangélium első tantétele. Engesztelése „véghez viszi a halottak feltámadását” (Alma 42:23), és „engesztelést [hoz] a világ bűneiért” (Alma 34:8), eltörölve minden megbánt bűnünket, Szabadítónknak pedig hatalmat biztosítva arra, hogy megsegítsen minket a halandó gyengeségeinkben.

Az elkövetett bűnök dicső eltörlésén és a bűnbocsánaton túl a szerető Mennyei Atya terve számos egyéb, minket óvó ajándékot is biztosít számunkra, ideértve azt, hogy eleve megóvnak minket a bűn elkövetésétől. Halandó életünk mindig egy apával és egy anyával kezdődik. A legjobb esetben mindketten jelen vannak, a fejlődésünknek utat mutató különböző ajándékokkal. Ha nem így van, akkor a távollétük az egyik részét képezi annak az ellenállásnak, amelyen felül kell kerekednünk.

Mennyei Atyánk terve további segítséget is nyújt, hogy átkalauzoljon minket a halandó utazásunkon. Ezek közül négyről fogok beszélni. Ne ragaszkodjunk azonban szigorúan a négyes számhoz, hiszen e segítségek fedik egymást! Mi több, ezeken túl további irgalmas oltalmazások is léteznek.

Először is Krisztus világosságáról avagy Lelkéről beszélek. Moróni könyvének e nagyszerű tanításában Moróni az apját idézi, miszerint „Krisztus Lelke minden embernek megadatott, hogy különbséget tehessen jó és gonosz között” (Moróni 7:16). Ugyanezt a tanítást olvashatjuk a mai kinyilatkoztatásokban is:

„És a Lélek világosságot ad minden embernek, aki a világra jön; és a Lélek minden olyan embert megvilágosít, szerte a világon, aki hallgat a Lélek hangjára” (Tan és szövetségek 84:46).

„Mert Lelkem elküldetett a világba, hogy megvilágosítsa az alázatosakat és a töredelmeseket, valamint az istentelenek elmarasztalására” (Tan és szövetségek 136:33).

Joseph Fielding Smith elnök így magyarázta ezeket a szentírásokat: „Az Úr nem hagyja az embereket (amikor e világra születnek) segítség nélkül, reménytelenül tapogatózva, hogy megtalálják a világosságot és az igazságot, hanem minden ember… feljogosítva születik arra, hogy útmutatást, tanítást, tanácsot nyerjen Krisztus Lelkétől avagy az Igazság Világosságától”.

A második nagyszerű segítség, amelyet az Úr azért biztosít számunkra, hogy segítsen nekünk azt választani, ami helyes, az a szentírásokban található isteni útmutatások azon csoportja, melyek a szabadítás tervének (a boldogság tervének) a részét képezik. Ezek az útmutatások parancsolatok, szertartások és szövetségek.

Parancsolatok határozzák meg azt az ösvényt, melyet Mennyei Atyánk kijelölt számunkra, hogy az örök élet felé haladjunk. Akik úgy képzelik, hogy a parancsolatok mindössze eszközök Isten kezében annak az eldöntéséhez, hogy kiket büntessen meg, nem értik Isten szeretetteljes boldogságtervének e célját. Ezen az ösvényen fokozatosan elérhetjük azt a kapcsolatot a Szabadítónkkal, amelyre szükségünk van, és jogosulttá válhatunk az Ő hatalma fokozott mértékére, mely segít nekünk az azon célállomás felé vezető utunkon, amelyet Ő mindannyiunknak szán. Mennyei Atyánk azt kívánja, hogy minden gyermeke visszatérjen a celesztiális királyságba, ahol Isten és a Szabadítónk lakik, és olyan élete legyen, mint azoknak, akik ebben a celesztiális dicsőségben élnek.

A szertartások és a szövetségek az örök élethez vezető ösvényt meghatározó törvény részét képezik. A szertartások, valamint a szent szövetségek, melyeket rajtuk keresztül kötünk Istennel, kötelező lépések és alapvető védőkorlátok ezen ösvény mentén. Szeretek a szövetségek szerepére úgy gondolni, mint amely azt mutatja, hogy Isten terve szerint az Ő legnagyobb áldásai azok számára adatnak, akik előre ígéretet tesznek bizonyos parancsolatok betartására, majd be is tartják ezeket az ígéreteket.

További, Istentől kapott segítségeket képeznek a helyes döntések meghozatalához a Szentlélek megnyilvánulásai. A Szentlélek az Istenség harmadik tagja. A szentírásokban megnevezett feladata az, hogy bizonyságot tegyen az Atyáról és a Fiúról, tanítson minket, minden dolgot az emlékezetünkbe idézzen, valamint hogy minden igazsághoz elvezessen bennünket. A szentírások sok leírást tartalmaznak a Szentlélek megnyilvánulásairól, mint amilyen például a lelki tanúságtétel, válaszként a Mormon könyve igaz voltára irányuló kérdésre. A megnyilvánulás nem tévesztendő össze a Szentlélek ajándékával, mely a keresztelkedést követően ruháztatik ránk.

Isten egyik legjelentősebb segítsége, melyet hithű gyermekeinek ad, a Szentlélek ajándéka. Ennek az ajándéknak a fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy azt előírás szerint a bűnbánat, valamint a víz általi keresztelkedés után ruházzák ránk, „és majd azután jön – mondja a szentírás – bűneitek bocsánata, a tűz és a Szentlélek által” (2 Nefi 31:17). Akik ily módon bűnbocsánatot nyernek – majd pedig rendszeresen megújítják a megtisztulásukat a mindennapi bűnbánattal, valamint az úrvacsora szertartása révén általuk megkötött szövetségek szerinti élettel –, jogosulttá válnak arra az ígéretre, mely szerint a Szentlélek, az Úr Lelke, mindig velük lehet (lásd Tan és szövetségek 20:77).

Ezért tanította Joseph F. Smith elnök azt, miszerint a Szentlélek „Isten dolgait illetően megvilágosít[ja] az emberek elméjét; megtérésükkor meggyőz[i] őket arról, hogy az Atya akaratát cselekedték; valamint az egész életük kísérőjeként maradandó bizonyságként bennük [van], biztos és biztonságos sorvezetőként szolgálva minden igazsághoz, s eltöltve őket nap nap után örömmel és boldogsággal és arra való hajlammal, hogy jót tegyenek minden emberrel, hogy inkább elszenvedjék a rosszat, mintsem rosszat tegyenek, hogy kedvesek és irgalmasak, hosszútűrők és jószívűek legyenek. Mindazok, akiknek birtokában van ez a felbecsülhetetlen ajándék, ez a nagy értékű gyöngy, folyamatosan szomjaznak az igazlelkűségre. A Szent Lélek segítsége nélkül – mondta végezetül Smith elnök – egyetlen halandó sem járhat az egyenes és keskeny ösvényen”.

A halandó utazásunk során utat mutató ily sok erőteljes segítség mellett elkeserítő, hogy oly sokan felkészületlenek maradnak a Szabadítónkkal és Megváltónkkal, Jézus Krisztussal való kijelölt találkozásukra. A tíz szűzről szóló példázata – amely oly sokszor említésre került ezen a konferencián – azt sugallja, hogy az Ővele való találkozóra meghívottaknak csupán a fele lesz felkészült.

Mindannyian ismerünk példákat a felkészületlenekre: visszatért misszionáriusok, akik tétlen időszakokkal szakították meg a lelki növekedésüket; fiatalok, akik kockára tették a lelki fejlődésüket azzal, hogy elhatárolódtak az egyházi tanításoktól és tevékenységektől; férfiak, akik halogatták elrendelésüket a melkisédeki papságba; férfiak és nők – időnként nemes pionírok vagy méltó szülők utódai –, akik letértek a szövetség ösvényéről, mielőtt szövetségeket kötöttek volna a szent templomban, és megtarthatnák azokat.

Ezen eltévelyedések nagy része akkor következik be, amikor az egyháztagok nem követik az alapvető lelki karbantartási tervet, amely a személyes ima, a rendszeres szentírás-tanulmányozás és a gyakori bűnbánat. Ezzel szemben némelyek a szövetségek heti megújítását hanyagolják el azzal, hogy nem részesülnek az úrvacsorából. Vannak, akik azt állítják, az egyház nem felel meg a szükségleteiknek; ők azzal váltják fel a másoknak nyújtandó elengedhetetlen szolgálatnak az Úrtól kapott számos tanítását és lehetőségét, amit a jövőbeli szükségleteiknek vélnek.

Az ilyen eltévelyedések ellenszere az alázat és az Úrba vetett bizalom. Amint azt a Mormon könyve tanítja, az Úr „megáldja és felvirágoztatja azokat, akik belé helyezik a bizalmukat” (Hélamán 12:1). Az Úrba vetett bizalom különösen szükséges mindazok számára, akik Isten parancsolatait és az Ő prófétáinak a tanításait tévesen az emberek legújabb felfedezéseihez és bölcsességéhez mérik.

Beszéltem arról a sok segítségről a halandósághoz, melyet szerető Mennyei Atyánk azért adott, hogy segítsen a gyermekeinek visszatérni Őhozzá. Ebben az isteni tervben a mi feladatunk az, hogy bízzunk Istenben, valamint keressük és használjuk ezeket az isteni segítségeket, különösképpen az Ő Szeretett Fia, a mi Szabadítónk és Megváltónk, Jézus Krisztus engesztelését. Azért imádkozom, hogy tanítsuk ezeket a tantételeket, és azok szerint éljünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.