„És Krisztusról beszélünk”

Egy hosszú, tengerentúlra szólító megbízás végén, a feleségemmel, Lesával beléptünk egy repülőtéri fogadóépületbe, hogy felszálljunk még egy utolsó, ezúttal éjszakai járatra hazafelé. Miközben ott álltunk sok más emberrel együtt az araszolva haladó hosszú sorokban, érezhető volt az útitársaink egyre növekvő szorongása, akik aggódtak a járatuk elérése, az útlevél- és vízumvizsgálat, valamint a biztonsági ellenőrzéseken való sikeres átjutás miatt.

Végül elértünk egy ellenőrzőponthoz, ahol az ott lévő határőrt látszólag hidegen hagyta a teremben érezhető nagyfokú feszültség és szorongás. A hölgy szinte gépiesen, oda sem pillantva nyúlt az irataimért, összevetette a fényképemet, átpörgette az egyik oldalt a másik után, végül pedig nagy puffanással lepecsételte az útlevelemet.

Utánam Lesa következett a papírjaival. A hölgy érzelemmentesen, lehajtott fejjel, a munkájára összpontosítva, módszeresen és szakértő szemmel lapozta át az oldalakat, az előtte lévő iratok részleteire összpontosítva. Kissé meglepődtünk, amikor hirtelen megállt, felemelte a fejét, és lassan feltekintve barátságosan Lesa szemébe nézett. Kedvesen mosolyogva finoman lepecsételte Lesa útlevelét, és visszaadta neki az iratokat. A feleségem visszamosolygott rá, átvette az iratait, majd búcsúzóul váltottak pár kedves szót.

„Mi történt az előbb?” – kérdeztem hitetlenkedve.

Lesa ekkor megmutatta nekem, hogy mit látott az útlevélkezelő: egy kis kártyát a Szabadító képével. A kép Lesa táskájában véletlenül becsúszott az útlevele lapjai közé. Ez volt az, amire a határőr rábukkant. Ez változtatta meg az egész viselkedését.

Grace and Truth [Kegyelem és igazság]. Készítette: Simon Dewey. © 2025, az altusfineart.com jóvoltából, engedéllyel felhasználva

Ez az apró kép a Szabadítóról összekapcsolta két, amúgy semmilyen kapcsolatban nem álló idegen szívét. Személyessé változtatta a személytelenséget, megragadta Jézus Krisztus világosságának a szépségét, csodáját és valóságát. Annak a napnak a hátralevő részében – és azóta is gyakran – ámulattal gondoltam vissza erre a kedves, egyszerű pillanatra, és örvendeztem Krisztus világosságának az Isten gyermekeire gyakorolt dicsőséges hatásában.

Jézus Krisztus követői vagyunk, és egyaránt törekszünk elnyerni és megosztani az Ő világosságát. Az egyház nevében ott rejlik azon hitvallásunk, mely szerint „a [fő] szegletkő maga Jézus Krisztus”. Ősi és élő prófétákon keresztül Mennyei Atyánk megparancsolta nekünk, hogy Őt hallgassuk és hogy jöjjünk Krisztushoz. „…Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk [és] Krisztusról prófétálunk”.

Tanítunk arról, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, valamint hogy Jézus a földi szolgálattétele során tanította az evangéliumát és megalapította az egyházát.

Bizonyságot teszünk arról, hogy élete végén a Gecsemáné kertjében szenvedve Jézus engesztelést hozott a bűneinkért, keresztre feszítették, majd pedig feltámadt.

Örvendezünk, mert Jézus engesztelő áldozatának köszönhetően megbocsátást nyerhetünk és megtisztulhatunk a bűneinktől, ha bűnbánatot tartunk. Ez békességet és reményt hoz nekünk, miközben lehetővé teszi számunkra, hogy visszatérjünk Isten színe elé, és elnyerjük az öröm teljességét.

Prófétálunk arról, hogy Jézus feltámadásának köszönhetően a halál nem a vég, hanem egy fontos lépés előre. „[M]indannyian fel fogunk támadni a halálunk után. Ez azt jelenti, hogy minden egyes ember lelke és teste újra egyesül és örökké él majd.”

Napjainkban az élő próféták – akik kinyilatkoztatást kapnak Istentől, hogy tanítsanak és vezessenek bennünket – egyre inkább hívnak minket, hogy jöjjünk Krisztushoz. Segítenek, hogy még teljesebben Őrá összpontosítsuk a szívünket, a fülünket és a szemünket. Számos példát idézhetnénk olyan, az Első Elnökség által bejelentett kiigazításokra és hangsúlyváltásokra, melyek úgy lettek kidolgozva, hogy Jézus Krisztusra összpontosítsunk. Ezek közé tartoznak a következők is:

• A döntés, mely szerint a „Mormon egyház” többé nem használandó elnevezését felváltja a helytálló név: Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza.

• Új, sugalmazott, krisztusi témájú műalkotások rendelkezésre bocsátása a gyülekezeti házakban történő elhelyezéshez.

• A Fiatal Nők és a Fiatal Férfiak Jézus Krisztusra összpontosító mottói és zenéi, mint például a Krisztus tanítványa és a Tekints Krisztusra!

• Nagyobb hangsúly fektetése arra, hogy Jézus Krisztus engesztelése és szó szerinti feltámadása a történelem legdicsőségesebb eseményei.

• A húsvét egész időszakának, nem csupán az ünnepnapoknak a megünneplése, Jézus Krisztusra helyezve a hangsúlyt.

• Jézus Krisztus egyháza képi azonosítójának a bevezetése, valamint e kép jelképes természete.

Nézzük meg közelebbről, milyen hatást fejt ki ezek némelyike. Először is, az egyház jelképe.

2020-ban Russell M. Nelson elnök bemutatta az egyház új képi azonosítóját. Ez a jelkép azt az igazságot tükrözi, hogy Krisztus áll az Ő egyháza középpontjában, és hogy életünk középpontjában is ott kell állnia. Ezt az ismerős jelképet láthatjuk már a templomi ajánlásokon, az egyházi weboldalakon és folyóiratokban, az Evangéliumi könyvtár-alkalmazás ikonjaként, sőt, sok olyan egyháztag katonai igazolójegyén is, akik a fegyveres erőknél szolgálnak. A jelkép az egyház nevét is tartalmazza egy szegletkőbe írva, ami arra emlékeztet, hogy Jézus Krisztus valóban a fő szegletkő; ezt 145 különböző nyelven használják, amint ez a kambodzsai példa is szemlélteti.

A jelkép központi eleme Bertel Thorvaldsen közkedvelt márvány Krisztus-szobrának az ábrázolása, amely széles körben ismertté vált az egyházhoz kapcsolódóan, és amely világszerte megtalálható különböző látogatóközpontokban és templomkertekben. Kiemelt megjelenítése az egyház jelképében azt szorgalmazza, hogy mindennek, amit teszünk, Krisztus legyen a középpontjában. A Szabadító kitárt karja pedig azt az ígéretét jelzi, mely szerint mindenkit magához ölel, aki Őhozzá jön. Ez a jelkép a Szabadító Jézus Krisztus szeretetének egy képi ábrázolása, és állandó emlékeztető az élő Krisztusra.

Kíváncsiságból rákérdeztem sok családnál és ismerősnél az egyház jelképének az egyik fontos elemére. Meglepő módon sokan nincsenek tisztában az általa megtestesített szent jellegzetességgel. Jézus Krisztus a boltív alatt áll. Ez a sírból kilépő feltámadt Szabadítót jelképezi. Mi valóban a feltámadt, élő Krisztust ünnepeljük, még az egyház jelképének a használatában is.

Most pedig elmélkedjünk a húsvét jelentőségén. Közelmúltbeli húsvéti üzeneteiben az Első Elnökség azt a kihívást intézte hozzánk, hogy „ünnepeljük az élő Szabadítónk feltámadását azáltal, hogy tanulmányozzuk a tanításait és segítünk húsvéti hagyományokat kialakítani a társadalmunk egészében, különösképpen a saját családunkon belül”. Röviden szólva, arra buzdítottak minket, hogy mozduljunk el a húsvét magasztosabb és szentebb megünneplése felé.

Szeretem a húsvétra vonatkozó folyamatos kinyilatkoztatást, és elégedettséggel tölt el azon erőfeszítéseitek sokasága, hogy a húsvétot szentséges, megszentelt alkalommá tegyétek. A húsvétvasárnaponként tartott egyórás úrvacsorai gyűlés mellett a további méltó tevékenységek példái közé tartoznak az egyházközségi és cöveki virágvasárnapi és nagyheti áhítatok és tevékenységek. E megemlékezések között vannak gyermekekkel és fiatalokkal szervezett tevékenységek, és felekezetközi kórusok is gyakran kapnak szerepet bennük. Mások Élő Krisztus elnevezéssel nyílt napokat tartanak az egyháztagok és barátaik számára, továbbá több felekezetet bevonó húsvéti közösségi rendezvényeken vesznek részt.

Az ilyen tevékenységek a Jeruzsálem városában lévő sokaságot tükrözik, akiknek a hangja összeadódva dicsőítette a Szabadítót az Ő diadalmas bevonulása során. Ugyanilyen lenyűgözőek a beszámolók arról, amiképpen az Első Elnökség azon felhívására reagáltatok, mely szerint hódoljatok otthon családként, megemlékezve erről a legfontosabb ünnepről.

Úgy hiszem, hogy a húsvétot övező családi hódolat figyelemre méltóan fokozódott. Két évvel ezelőtt beszéltem a családunk azon elhatározásáról, hogy jobban megtiszteljük a húsvétot. Bevallom, ez még mindig folyamatban van. Mindig is öröm volt számunkra a különleges húsvétvasárnapi étkezés, a húsvéti kosarak és a húsvéti tojásvadászat, és ez továbbra is így van. Azonban ennek a kiegészítése egy olyan tudatos lelki síkkal, amely Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére összpontosít az ünneplésünk során, kedves egyensúlyt hozott abba, ahogy megemlékezünk minden esemény legszentebbikéről.

Idén lesz a harmadik kísérletünk arra, hogy Krisztus-központúbbá tegyük a húsvétot. A karácsonyi betlehemeshez hasonlóan a húsvéti családi előadásunk is tartalmaz kezdetleges jelmezeket, szentírások olvasását az Újszövetségből és a Mormon könyvéből, zenét, húsvéti képeket, pálmaágakat – és egy kis zűrzavart, hogy teljesen őszinte legyek. A gyermekek és az unokák felolvassák és elszavalják a virágvasárnapi dicsőítéseket: „Hozsánna…! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!”; és éppoly odaillőnek tűnik azt mondani, hogy „ez Jézus, a galileai”, mint karácsonykor azt, hogy „e földön békesség, és az emberekhez jó akarat”.

Most már a díszeink is vegyesek. Ami egykor szinte kizárólag nyuszikban és húsvéti tojásokban merült ki, azt ma már kiegyensúlyozza a Krisztus-szobor, valamint képek az üres sírboltról, a feltámadt Szabadítóról, amint megjelenik a kertben a sírbolt előtt, és a Szabadító megjelenéséről a nefitáknak. Arra is törekszünk, hogy a húsvétot ne csupán egyetlen nappá, hanem egy egész időszakká tegyük. Igyekszünk sokkal értőbb, átgondoltabb és ünnepélyesebb módon közelíteni a virágvasárnaphoz és a nagypéntekhez, valamint az egész nagyhét során lezajlott szent eseményekhez.

A húsvét lehetővé teszi számunkra, hogy megbecsüljük mind Jézus Krisztus engesztelő áldozatát, mind pedig az Ő szó szerinti és örvendetes feltámadását. Nehéz szívvel képzeljük magunk elé a Szabadító szenvedését a Kertben és a Kálvárián, ugyanakkor örvendezik a szívünk, amikor elképzeljük az üres sírt és a mennyei kijelentést: „Feltámadott!”

Az Első Elnökség közelmúltbeli buzdítása, mely szerint „várakozással tekint[sünk] a húsvétra és Jézus Krisztus feltámadására – az emberiségnek szóló minden üzenet közül a legdicsőségesebbre”, kiemeli ennek az időszaknak a horderejét. Miközben mintha erősödne különböző keresztény hittudósok körében egy olyan irányzat, mely képletes és jelképes értelemben tekint a feltámadásra, mi megerősítjük a tanunkat, mely szerint „a feltámadás azt jelenti, hogy mindenki, aki valaha is élt, fel fog támadni, és a feltámadás szó szerinti”. „Mert a mi képen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.” Jézus Krisztus minden élő lélek számára széttörte a halál kötelékeit.

Valóban ámulunk Jézus irántunk való nagy kegyelmén. Átérezzük a szavait: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”

C. S. Lewis kijelentette, hogy az apostolok számára „a kereszténységet prédikálni elsődlegesen a feltámadás prédikálását jelentette. […] Az Apostolok cselekedeteiben felsorolt minden keresztény prédikáció központi témája a feltámadás. A feltámadás – és a következményei – volt az az »evangélium«, vagyis jó hír, amelyet a keresztények elhoztak.”

Azt hirdetem, hogy „van feltámadás, …a sírnak nincs győzelme, és a halál fullánkja Krisztusban felemésztődik”.

Zárásként bizonyságot teszek arról, hogy mindazok, akik elfogadják az élő prófétánk és a tanácsosai felhívását, mely szerint tudatosabban emlékezzenek meg a húsvét által képviselt szent eseményekről, azt fogják tapasztalni, hogy még inkább megerősödik a kötelékük Jézus Krisztussal.

Alig néhány nappal ezelőtt hallottam egy nagymamáról, aki a négyéves unokájával idézte fel a húsvéti történetet, amihez egyszerű kellékeket használt a sírbolt, a sírt lezáró kőtömb, Jézus, Mária, a tanítványok és az angyal bemutatására. A kisfiú érdeklődve figyelte és hallgatta, amint nagymamája elmesélte a sírba tételt, a sírbolt lezárását és felnyitását, valamint a feltámadás kerti jelenetét. Később ő is gondosan, meglepő részletességgel elismételte a szüleinek a történetet, miközben mozgatta az alakokat. E kedves pillanat után megkérdezték tőle, hogy tudja-e, miért ünnepeljük a húsvétot. A fiú felnézett, és gyermeki érveléssel így felelt: „Mer’ Ő megéledt.”

E bizonyság mellé – és a tiétek és az angyaloké és a prófétáké mellé – teszem a sajátomat arról, hogy Ő feltámadt, és hogy Ő él, amiről tanúskodom Jézus Krisztus nevében, ámen.