A Szabadító iránti szeretetem az én miértem

Megfigyeltétek már, hogy drága prófétánk, Russell M. Nelson elnök folyamatosan felkéréseket intéz hozzánk? Nem meglepő módon felkért minket, hogy tanulmányozzuk és gondoljuk át az elmúlt két konferencián elhangzott üzeneteket. 2024 áprilisában ezt mondta: „Remélem, hogy újra és újra tanulmányozni fogjátok e konferencia üzeneteit az elkövetkező hónapok során.” Majd 2024 októberében ezt: „Buzdítalak benneteket, hogy tanulmányozzátok [a beszélők] üzenetei[t]. A következő hat hónap során használjátok ezeket egyfajta lakmusztesztként annak az eldöntésére, hogy mi igaz és mi nem.”

Ezeket a prófétai felkéréseket mellétehetjük azoknak, amelyeket az életünk során kaptunk, beleértve és különös tekintettel az utóbbi években kapottakra. Úgy érezhetjük vagy gondolhatjuk, hogy ezek a felkérések csak még egy dolgot jelentenek, amit hozzá kell adnunk a teendőink listájához, pusztán azért, mert felkértek vagy megkértek rájuk. De lehetséges, hogy többről van szó?

Ezen és a többi kapott felkérésen elgondolkodva eszembe jutott valami, amit már régen megtanultam és eldöntöttem: Azért próbálom megtenni ezeket a számomra alapvető dolgokat, mert szeretem Őt, szeretem a Szabadítónkat. Ez az igazi és legerősebb oka annak, amiért azt teszem, amit teszek, majd ehhez kapcsolódva jön az irántatok, a fivéreim és nővéreim iránti szeretetem.

Fivéretekként azt remélem, úgy tekintetek majd a szavaimra, mint egy őszinte felkérésre, hogy igyekezzetek meglátni a lehetőséget arra, hogy mindent, amit teszünk, összekapcsoljunk a Szabadító iránti szeretetünkkel.

Ez segíteni fog megértenünk a valódi miértet minden mögött, amit a Szabadító tanítványaként teszünk. Ez segíteni fog megerősítenünk a szövetséges kapcsolatunkat Istennel, megértenünk az Ő isteni és örök igazságait – az Ő örök és végérvényes igazságait, amelyek soha nem változnak. Örök igazságokat, mint ez: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Érdekes, hogy mivel időnként olyan következetesen tettünk dolgokat, hogy azok hagyományokká váltak, emiatt megengedjük, hogy e hagyományok vagy tevékenységek határozzák meg, milyen erőfeszítéseket tegyünk a Jézus Krisztusba vetett hitünk építésére. Úgy tűnik, azért csináljuk ezeket a dolgokat, mert már évek óta így teszünk, anélkül, hogy megvizsgálnánk, milyen hatással vannak a szövetséges kapcsolatunkra a Szabadítóval.

Világunkban általában arra összpontosítunk, amit csinálunk, valamint arra, hogy folyamatosan kipipáljuk a feladatokat és célokat. Lelki környezetben lehetőségünk van rá, hogy a dolgok elvégzésén és a célok elérésén túl meg is értsük, miért tesszük ezeket. Ha megértjük és felismerjük, hogy a tetteink mögött meghúzódó ok kapcsolatban van a Szabadító és a Mennyei Atyánk iránti szeretetünkkel, akkor ezeket a lehetőségeket megragadva megértjük, hogy bár az olyan hithű dolgok, mint az egyházi tevékenységek és hagyományok – és azok helyes megtartása – jó dolgok, ám amikor összekötjük őket a miérttel, akkor áldatunk meg az ok megértésével. Akkor nemcsak jót fogunk tenni és nemcsak jól fogjuk tenni azt, hanem jó okból is fogjuk tenni.

Ha például kitűztök egy célt, miszerint olvasni fogjátok a szentírásokat, őszinte imákat mondotok, esetleg megszerveztek egy családi vagy egyházközségi tevékenységet, akkor vajon a valódi cél egyszerűen e feladatok elvégzése? Avagy ezek a cselekedetek azok a módok, a rendelkezésetekre álló eszközök arra, hogy elérjétek az igazi célt? Vajon csupán az a cél, hogy azért tartsunk meg egy tevékenységet, mert már évek óta így teszünk, aztán pedig kipipáljunk egy négyzetet, ha végeztünk? Vagy pedig – újra kihangsúlyozom – netán ezek azok a módok, melyek által tanulunk a Szabadítóról, érezzük a jelenlétét és kapcsolatot építünk ki Vele?

Kérlek, ne értsétek félre a tevékenységekkel, a hagyományokkal, illetve a célok kitűzésével és az elérésükért végzett kemény munkával kapcsolatos megjegyzésemet – mindezzel semmi gond nincs! Azonban kérlek titeket, nyissátok meg a szíveteket és az elméteket azon lehetőség és áldás előtt, hogy megértsétek, miért tesszük ezeket a dolgokat, és miként gyakoroljuk a vallásunkat.

A Krisztus-központú hagyományok kiváló példája a kihívás, amelyet az Első Elnökség nevében eljárva Dallin H. Oaks elnöktől kaptunk mindannyian. Ezt mondta: „Az új év kezdetén készüljünk fel Jézus Krisztus engesztelő áldozatának a húsvéti megünneplésére. […] Bármit is hisznek vagy tesznek mások, mi ünnepeljük az élő Szabadító feltámadását azáltal, hogy tanulmányozzuk a tanításait és segítünk húsvéti hagyományokat kialakítani a társadalmunk egészében, különösképpen a saját családunkon belül”. Ahogy látjátok, nem csupán arra szól a felkérés, hogy legyenek hagyományaink. Hanem hogy eszközként használjuk ezeket a hagyományokat arra, hogy többet tanuljunk a Szabadítóról és megemlékezzünk a feltámadásáról.

Minél inkább összekötjük az okot a Szabadító iránti szeretetünkkel, annál inkább képesek leszünk elnyerni azt, amire szükségünk van vagy amit keresünk. Nelson elnök ezt mondta: „Bármilyen kérdéseitek vagy gondjaitok legyenek is, a válasz mindig Jézus Krisztus életében és tanításaiban található.” Majd ezt a felhívást tette: „Tudjatok meg többet az Ő engeszteléséről, szeretetéről, irgalmáról, tanáról és visszaállított evangéliumáról, melyet a gyógyulás és a fejlődés jellemez. Forduljatok Őhozzá! Kövessétek Őt!”

Gondoljátok ezt át a szívetekben és az elmétekben: Szerintetek Nelson elnök felkérésének az volt a célja, hogy segítsen nekünk összeállítani egy listát, ahol is több tudást halmozhatunk fel és több feladatot végezhetünk el, hogy aztán kipipálhassuk a felkérését a teendőink között? Vagy inkább arra kér minket, hogy gondolkodjunk el ezeknek az örök igazságoknak és tantéteteleknek a vonatkozásain, lehetőséget adva a miért megértésére, és összekötve a Szabadító irántunk való szövetséges szeretetét az élethosszig tartó tanítványságunk útjával?

Hadd szemléltessem a tantételt, amelyet megfogalmazni igyekszem. Az egyik lehetőség, amely valószínűleg végletes, hogy egyszerre elolvasom az összes általános konferenciai beszédet, aztán amikor végeztem, kipipálom ezt a felkérést a teendőim között, anélkül, hogy az olvasottakkal bármit is kezdenék. Megértem, hogy végletes a felvetés, de nem elrugaszkodott. Sokan valószínűleg valahol e között és az eszményi között vannak.

A felkérés arról szól, hogy tanulmányozzuk és gondoljuk át az általános konferenciai üzeneteket, és a segítségükkel határozzuk meg és értsük meg, mit tehet mindegyikünk a fejlődésért.

Amikor elfogadjuk a felkérést és megértjük a mögöttes miértet, több lehetőségünk lesz közelebb kerülni a Szabadítóhoz. Elkezdjük megérteni, hogy mivel szeretem a Szabadítót, többet akarok tanulni Róla azáltal, hogy tanulmányozom az élő próféták szavait. És mivel szeretem a felebarátaimat, megosztom másokkal a próféták, látnokok és kinyilatkoztatók szavait is, kezdve a szeretteimmel.

Mindkét példában igazlelkűen jártok el. Az egyik esetben úgy tűnik, a cél az, hogy használjuk a Mennyei Atyától és a Szabadítótól kapott eszközöket, vagyis az általános konferencián megosztott üzeneteket. A második változat magában foglalja azt a mélyreható áldást, hogy betekintést nyerünk a mögöttes okokba, utat nyitva annak az örök igazságnak és az áldásoknak a megértéséhez, amelyekre mindenki ígéretet kapott, aki az élete gyújtópontjává teszi a Szabadító, Jézus Krisztus tanításait és életét.

Kedves fivérek és nővérek! Remélem átérzitek és látjátok annak a fontosságát, hogy összekapcsoljuk a tetteinket a Szabadító iránti szeretetünkkel. Egy ilyen globalizált világban sok különböző hang igyekszik befolyásolni titeket, és ha lehetséges, elhitetni veletek, hogy Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának az alapvető igazságai között vannak olyanok, amelyek szükségtelenek. E hangok annál az elengedhetetlen igazságnál kezdik, mely szerint szükség volt visszaállításra ezekben az utolsó napokban, beleértve azt, hogy Isten királyságának jelen kell lennie a földön, amely királyságot Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus – visszaállított – Egyháza képviseli.

Hallhattok olyan hangokat is, amelyek azt bizonygatják, a személyes kapcsolatunk a Szabadítóval vagy az egyéni tudásunk Őróla elégséges, és a vallás vagy a visszaállított egyház szükségtelen vagy nélkülözhető. Arra kérlek titeket, hogy ne figyelmezzetek ezekre, sőt ne is legyetek fogékonyak ezen félrevezető elgondolások hatásaira; inkább legyetek gyorsak az arra való emlékezésben, amit a Szabadító mondott és tanított nekünk az ősi idők óta – kezdve Mennyei Atya és Jézus Krisztus irántunk való szeretetével, valamint hogy az Irántuk való szeretetünk legyen az ok arra, hogy kövessük Őket.

Az Atyaisten és Fia eljöttek, és szóltak Joseph Smithhez, hogy visszaállítsák Jézus Krisztus egyházát és bevezessék az idők teljessége adományozási korszakát, az Ő földi királyságát. Ezért Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza az a Mennyei Atya által megalapított mód, amelyen keresztül hozzáférünk a hazatérésünket lehetővé tevő szövetségekhez. Így hát többre van szükségünk a Mennyei Atyával és a Fiával való személyes kapcsolatnál: szükségünk van nélkülözhetetlen papsági szertartásokra, amelyeken keresztül szövetségeket kötünk Ővelük. Ez egy szövetséges kapcsolatot kínál Velük és hozzáférést biztosít az Ő szövetséges szeretetükhöz, lehetővé téve, hogy elnyerjük a dicsőség legmagasabb királyságát, amely mindazok számára van előkészítve, akik igazak és hűek a szövetségeikhez.

Lelkem minden erejével tanúságot teszek a Szabadítónk, Jézus Krisztus valóságáról és isteni voltáról. Szeret benneteket. Ő tudja, mi történik az életetekben. Kitárja a karját, és hív benneteket: „Jőjjetek én hozzám… és én megnyugosztlak titeket.”

Szeretem a Szabadítót, és az Őiránta való szeretetem az én miértem. Jézus Krisztus nevében, ámen.