A kürénéi Simon – A kereszthordozó

Simon nem önként jelentkezett. Minden beszámoló szerint kívülálló volt. Mégis kiválasztották. A keresztre feszítési menet zűrzavarában, amikor Jézus megbotlott a kereszt súlya alatt, Simon ott volt.

Simonról vajmi keveset tudunk, de szívesen képzeljük el úgy, hogy amikor a menny összerendezte Jézus Krisztus örökkévaló jelentőséggel bíró engesztelésének a részleteit, akkor ez a valaki, aki talán „a hívők közé számláltatott”, kiválasztatott, hogy a Szabadító mellett járjon a szükség pillanatában.

A római szokások szerint az elítélt vitte a kivégzése helyére a keresztjét. A kereszt, amelyet valamilyen, helyben könnyen elérhető fából, esetleg olajfából vagy hegyi juharból elnagyoltan faragtak, nem körültekintéssel, hanem kegyetlenséggel készült. A megszégyenítés és a halál eszköze volt, melyet sietve készítettek el, hogy éppen elbírja egy ember szenvedésének a súlyát.

„És így Jézus, a keresztjét hordozva, a fájdalom útján járva ment a temetés, a koponyák, a halál helyére. Négy római katona kísérte” – hogy megalázzák Őt és megfélemlítsenek másokat. A Szabadító nyakában lógva vagy az egyik katona kezében pedig tábla volt, amelyen az Ő állítólagos bűntette állt.

Az ekkor már megkorbácsolt és kimerült Jézus fizikailag mérhetetlenül legyengült. Nem egyedül a kereszt súlya volt az Őrá nehezedő teher – ám jelképként ebben egyesültek a Gecsemáné, az árulás, a kegyetlenség és a megalázás kínjai. A kimerültség és a szellemi kínok megcsapolták testi erejét.

Ingadozott, megbotlott, majd nem tudott továbbmenni.

Ebban a pillanatban a türelmetlen katonák szolgálatra szólították Simont. Nem volt része a menetnek, mégis megragadták, és arra kényszerítették, hogy ő hordozza Jézus keresztjét.

Egy elítélt ember keresztjének a hordozása lealacsonyító cselekedet volt. Egyetlen római vagy zsidó sem vállalkozott volna önként ilyen feladatra. A keresztre feszítés a maga összes részletében a megszégyenítésről szólt. Simon mégis viselte a megaláztatást.

Vajon mit érezhetett? Tanácstalan volt? Együttérző? Találkozott a tekintetük a Szabadítóval? Érezte a pillanat szentségét?

A Golgota felé tett rövid gyalogúton Simon a szenvedéstörténet kellős közepében találta magát. Lehetséges az, hogy valaki átél valami ilyesmit, és az nem változtatja meg? Talán zarándokként érkezett Jeruzsálembe, de tanúként távozott.

Simon Isten Bárányának a közelében volt az Ő utolsó óráiban. Megérintette a keresztfát. Annak a napnak az eseményei nagyon is valóságosak voltak a számára, amikor segített vinni a keresztet úton a Kálvária felé.

Mi is elhívást kaptunk, hogy viseljük egymás terheit. Minket is arra kérnek, hogy vegyük fel a keresztünket és járjunk a Szabadítóval (lásd Máté 16:24), még akkor is, ha ez az ösvény nehéz, a teher pedig súlyos. Így Simonhoz hasonlóan mi is megtapasztalhatjuk, hogy az engedelmességben viselt terheink életünk legnagyobb megtiszteltetésévé válnak.

„Ahhoz, hogy Jézus Krisztus követői legyünk, időnként terhet kell hordoznunk – a sajátunkat vagy valaki másét –, és oda kell mennünk, ahol áldozatra van szükség és elkerülhetetlen a szenvedés” – mondta Jeffrey R. Holland elnök, a Tizenkét Apostol Kvóruma elnöke. Majd hozzátette: „Miközben felvesszük a keresztünket és követjük Őt, valóban tragikus lenne, ha a kihívásaink súlya nem tenne minket együttérzőbbé és figyelmesebbé a mások által hordozott terhek iránt.”