Boldoggá tetted a nagyanyádat. Liahóna, 2025. szept.
Utolsó napi szentek történetei
Boldoggá tetted a nagyanyádat
Nagymamám unokatestvérének fogalma sem volt arról, hogy milyen sokat jelentett nekem az ajándéka és az üzenete.
A szerző nagymamájának az esküvői fényképe
Mivel a szüleim siketek, már gyermekkoromban is nagyon világosan értettem, hogy az én családom más. Akkoriban nem volt senki, aki tolmácsolni tudott volna a szüleimnek az egyházi gyűléseken vagy tevékenységeken, így hát nem is jártunk oda gyakran.
Mindig úgy éreztem magam, mintha kívülállóként szemlélném az egyházközségemet, azt kívánva, hogy nekünk is meglegyen mindaz, ami nekik: egy olyan család, amely közösen imádkozik és tanul.
A középiskola utolsó évének a végéhez közeledve azonban tevékenyebbé váltunk az egyházban. A szüleimet egymáshoz pecsételték az Arizonai Mesa templomban, és a négy testvérem közül kettővel engem is hozzájuk pecsételtek.
Öt évvel később már a templomi felruházásomra és házasságkötésemre készültem. A templomi pecsételésem előtti estén a bátyám és a felesége elment a templomba, hogy helyettes általi munkát végezzenek édesanyám szüleiért a másnapi pecsételő szertartás előkészületeként. Édesanyám akkor már majdnem 20 éve megtért, és alig várta, hogy belekezdjen a családtörténeti és templomi munkájába.
Másnap a nagyszüleink egymáshoz lettek pecsételve, mely során ismét a bátyám és a felesége szolgált helyettesként. Igen, ez a házasságkötésem napja volt, de ez a nap így még jelentőségteljesebbé vált számomra: a nagyszüleim, akiket soha nem ismerhettem, ezáltal velem együtt maguk is részt vettek ezen a különleges napon.
Néhány nappal később, ahogy a férjemmel a nászajándékokat bontogattuk, kezünkbe került egy nagyon különleges ajándék a nagymamám első unokatestvérétől. Vallásos asszony volt, aki közel állt a nagymamámhoz. Az ajándék egy fénykép volt, amely a nagymamámat ábrázolta a saját esküvője napján. A hozzá mellékelt kártyán ez állt: „Nagyon boldoggá tetted a nagyanyádat, és fentről néz téged.”
Ennek az unokatestvérnek fogalma sem volt arról, hogy milyen sokat jelentett nekem az üzenete. Arról a templomi munkáról sem tudott, melyet nem sokkal azelőtt végeztek el a nagymamámért. Abban a pillanatban tudtam a szívemben, hogy a nagymamám elégedett velem, és boldog, amiért a családunk elindult a családtörténeti és templomi munka fontos útján.
Most már örökkévaló család voltunk, őseink egybegyűjtésének az ösvényén haladva édesanyám vezetésével, hogy megáldjuk a fátyol túloldalán lévő családtagjainkat.