Mi mindent tanultam, amikor meghívtam Krisztust, hogy legyen a történetem szerzője. Liahóna, 2025. szept.
Szövetséges nők
Mi mindent tanultam, amikor meghívtam Krisztust, hogy legyen a történetem szerzője
Mindannyiunknak eltérőek az élményeink, ám ha engedjük, hogy Isten uralkodjon az életünkben, akkor oly módokon fogjuk betölteni teremtésünk mértékét, ahogyan azt el sem tudtuk volna képzelni.
A Protector by Day and by Night [Védelmező nappal és éjjel] (részlet). Készítette: Caitlin Connolly. Másolatok készítése tilos!
A 2016-os évben – mindamellett, hogy az életünkben ott volt egy közel három évtizedes házasság, három fiú világra segítése és szeretetben való felnevelése, egy teljes idejű ügyvédi munka, egyházi elhívásokban végzett szolgálat, valamint a tágabb családunk szükségleteiről való gondoskodás – a férjemmel, Douggal három évre elhívást kaptunk, hogy misszióvezetőkként szolgáljunk a perui Arequipában. Közvetlenül az első unokánk, egy gyönyörű kisfiú születése után keltünk útra.
2019-ben két további unokához, két csodás kislányhoz tértünk haza. A két legidősebb fiunk nős volt, a legfiatalabb pedig szerelmes és hamarosan szintén nős. Én visszatértem az ügyvédi munkához, a kedvenc elhívásaim pedig az Anya és a Nagyi voltak.
Ekkor viszont jött az az elhívás, hogy szolgáljak az Elemi általános elnökeként. Az a kényelmes történet, amelyet korábban a magam számára megírtam, arról szólt, hogy a családommal fogom tölteni az időmet, még egy évtizeden át ügyvédkedem, hogy gondoskodjam az anyagi biztonságunkról, valamint az egyházközségemben vagy a templomban fogok szolgálni.
Vajon mi lett volna, ha ehhez a kényelmes forgatókönyvhöz ragaszkodom?
Élveztem volna az unokáimmal eltöltött több időt, és egy bizonyos mértékű anyagi biztonság is szavatolva lett volna. És lemaradtam volna egy megfeszítő, önvizsgálatra késztető és hitet építő élményről. Megterhelő? Igen. Megéri? De még mennyire!
Tanúságomat teszem arról, hogy mivel a Szabadító „tökéletesen ismeri a lehetőségeinket, …olyan helyekre fog elvinni minket, amelyeket mi magunk el sem tudtunk volna képzelni”. Meggyőződésem, hogy téged is olyan helyekre fog elvinni, amelyeket el sem tudtál volna képzelni, a szolgálatod pedig lélekfeszítő lesz. Engedd, hogy Isten oda vezessen téged, ahol olyasvalaki mellé szegődhetsz, akinek szüksége van rád.
Talán olyan helyzetbe kerülsz, hogy felnőtteket tanítasz olvasni. Vagy talán bevándorlókat szolgálsz. Esetleg a helyi közösségben vezetsz majd egy csoportot, amely parkokat ápol, és megőrzi azokat családbarát állapotban. Amikor engedjük, hogy Isten uralkodjon, akkor Ő oda visz minket, ahol szüksége van ránk, és olyan helyekre, amelyeket el sem tudtunk volna képzelni.
Russell M. Nelson elnök kijelentette, hogy több hitet kapunk azáltal, ha olyasvalamit teszünk, ami több hitet igényel.
Tudom, hogy ez igaz. Mert mivel engedtem, hogy Isten uralkodjon az életemben, és engedtem, hogy Ő legyen a történetem szerzője, növekedett a Jézus Krisztusba vetett hitem.
Hogyan fogod hát te engedni, hogy Ő uralkodjon?
Hogyan néz ki ez egy továbbtanulni akaró fiatal számára, aki házasságot is szeretne kötni és családot alapítani? Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség első tanácsosa kifejtette, hogy nem a család és a tanulás vagy szakmai pályafutás között kell választani. Ezt mondta: „Az időzítés az, amit meg kell választanunk, és ennek a megtétele során az Úr sugalmazását és a szolgái tanításait keressük.”
E tárgykör kapcsán szeretnék tapintattal fordulni azok felé, akiknek őszinte és kitartó vágya az, hogy házasságot kössenek és gyermekeik legyenek ebben az életben, mégis egyedülállók. Tisztában vagyok vele, hogy halál vagy válás miatt sokan egyedül nevelik gyermekeiket. Számtalan olyan párról tudok, akik házasok és gyermekre vágynak, ám meddőségtől és vetélésektől szenvednek. Tudom, hogy szenvedtek. Azt szeretnétek, hogy megváltozzon az időzítés. Nem ezt a történetet írtátok magatoknak. Sajog a szívem értetek.
Mindenkinek a története más és más
Jómagam továbbtanultam, megszereztem az alapdiplomát, majd a jogi diplomát is. A jogi tanulmányaim során félúton férjhez mentem. Az első fiam egy évvel azután született, hogy letettem a kamarai szakvizsgát. Pici gyermekeim voltak, a férjemmel szerettük és neveltük őket, miközben mindketten dolgoztunk. Ez egy zsúfolt, időnként kusza időszak volt: megfeszültünk és időnként elfáradtunk. Én támogattam őt, ő pedig támogatott engem. A család volt számunkra a legfontosabb, és továbbra is az. A férjemmel sugalmazásra törekedtünk ezekben a döntésekben és az időzítésben. Ez volt az, aminek a megtételére késztetést éreztünk. Azon voltunk, hogy engedjük Istent uralkodni.
Anyagi és szakmai szempontból észszerű lett volna elhalasztani a gyermekvállalást, amíg jobban meg nem vetem a lábam a munka terén. Ám amikor engedjük, hogy az Úr legyen a történetünk szerzője, akkor időnként olyan dolgokat teszünk, amelyeket a világ nem képes értelmezni. Egyszerre kellett egyensúlyoznom a várandósságok, a szülések, a gyermekek nevelése, az anyataxizás, a gyermekek edzései, az egyházi feladatok, a házastársam támogatása, valamint a szakmai törekvéseim között. Olyan örömteli egyensúlyozás volt ez, amelyet nem adnék semmiért. Magabiztosnak éreztük magunkat a pályánkon, mert engedtük, hogy Isten uralkodjon.
Kérlek, ne értsetek félre! Nem azt mondom, hogy mindenki az én utamat kövesse. A történeteink nem azonosak. Én azért mesélem az enyémet, mert ezt ismerem. Van azonban egy dolog, ami mindannyiunk esetében közös: az az indíttatás, hogy engedjük Istent uralkodni.
Anyának lenni a legfontosabb számomra. Ez az én legfőbb örömöm. Isten megáldotta első szüleinket, és megparancsolta nekik: „[S]zaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” (1 Mózes 1:28). Az Ádámnak és Évának adott első parancsolat „arra a bennük rejlő lehetőségre vonatkozott, hogy ők egyszer… szülőkké váljanak”.
Én elsődlegesen arccal az anyaság felé fordulok. Ez az irány nem volt összeegyeztethetetlen azzal, hogy szorgalmasan törekedjek tanulni. Azt a parancsolatot kaptuk, hogy törekedjünk a tanulásra – erre pedig részben az iskolarendszerben tehetünk szert. Másrészt viszont a szülői lét során is részünk van benne, mikor megtanulunk istenszerűvé válni, táplálva magunkban a szeretet, könyörület és türelem jellemvonásait.
Engedni Istent uralkodni azt jelenti, hogy meghívjuk őt, hogy legyen részese a döntéseink időzítésének.
Örökké hálás vagyok azért, hogy sugalmazást kaptam az Úrtól és iránymutatást a prófétáktól, amelyek segítettek a férjemnek és nekem azon döntésünk időzítésében, hogy akkor fogadjuk a gyermekeinket a családunkba, amikor tettük. Oly nagyon hálás vagyok, amiért a késztetések szerint cselekedtem, és nem hagytam, hogy világi hatások, a kényelem, a tisztelet vagy a pénz álljon annak a döntésnek az útjába, hogy betöltsem a gyermekvállalásban és -nevelésben rejlő isteni lehetőségeimet!
Women with and without Children [Nők gyermekekkel és nélkülük]. Készítette: Caitlin Connolly. Másolatok készítése tilos!
Teremtésünk mértéke
Ha a férfiak és nők felhagynak a gyermekvállalással és a róluk való gondoskodással, akkor ez a halandó lét véget ér. Létfontosságú tehát, hogy ne hanyagoljuk el és ne is seperjük félre a szülői lét szent felelősségét.
Bőséggel állnak rendelkezésre társadalomtudományi adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy milyen döntő, káros hatással van a nemzetekre és civilizációkra az, ha felhagynak a gyermekvállalással. A világ számos részén az egy nőre jutó élveszületések átlaga kettő alatt van. Ez azt jelenti, hogy nem pótoljuk a népességünket.
Az egyház vezetőiként aggódunk a házasságkötés és a gyermekszülés közelmúltbeli irányai miatt. Az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt 30 év során nyolc-kilenc százalékpontos visszaesést tapasztaltunk azoknak a lakosoknak az arányában, akik valaha is házasok voltak. Ezek a számok „világméretű gondot jeleznek”. Amikor az emberek nem kötnek házasságot, kevesebb gyermek születik.
Az Amerikai Egyesült Államok nemrég átlépte azt a „küszöböt, ahol a 18–55 év közötti felnőttek között ma már nagyobb arányban vannak azok az egyedülálló felnőttek, akiknek nincsenek gyermekeik, mint a házas és gyermekes felnőttek”.
A gyermekek létfontosságúak a civilizáció fenntartásához. Létfontosságúak a boldogság dicsőséges tervéhez. Az a parancsolat, mely szerint sokasodjunk és töltsük be a földet, „még mindig érvényben van”.
Us with Them and Them with Us [Mi velük és ők velünk] (részlet). Készítette: Caitlin Connolly. Másolatok készítése tilos!
Engedd, hogy az Úr írja a történetedet!
Tudom, hogy valószínűleg sok szívben él az őszinte vágy arra, hogy házasságra lépjenek és gyermekeket neveljenek. Mégis sokan egyedülállók vagy szenvednek meddőségben. A legkedvesebb barátnőm, aki soha nem ment férjhez és nem született saját gyermeke, az én gyermekeimet halmozta el szeretettel és gondoskodással. Ez nem ugyanaz, mintha saját gyermekei lettek volna, ám azt mutatja, hogy ő is arccal az anyaság felé fordul.
A fiamnak és a menyemnek az ismétlődő vetélések kihívásával kell megküzdeniük. Vágyuk igazlelkű. Arra törekednek, hogy engedjék Istent uralkodni az életükben. Ne feledd: amikor hittel azt kérjük, hogy engedjük Jézus Krisztust a történetünk szerzőjének és bevégzőjének lenni, akkor fel kell készülnünk egy-egy nehéz történet végigvitelére is – abban a reményben, hogy bár fájdalmas, végső soron nagyszabásúbb és celesztiálisabb, mint azt mi el tudjuk képzelni!
Az én drága barátaim között van egy gyermektelen pár, akik életük későbbi szakaszában kötöttek házasságot, és meddőségtől szenvedtek. Hittel feltették a kérdést, hogy fogadjanak-e örökbe. Az a benyomásuk támadt, hogy egyetlen kisbaba helyett négy nagyobb nővért – 5 és 17 év közöttieket – kell örökbe fogadniuk. Ez végképp és határozottan nem az a történet volt, amelyet a maguk számára írtak. De mégis: mily pompás történetet írt Ő velük együtt!
Bármilyenek legyenek is a személyes körülményeink, mindannyian Isten családjához tartozunk, miközben egy földi család tagjai is vagyunk, és arra készülünk, hogy örökkévaló szülők legyünk. A felmagasztosítás áldásai, melyeket a Szabadító, Jézus Krisztus tett elérhetővé számunkra, az utódok meglétét is magukban foglalják. Így hát akár ebben az életben, akár a következőben leszünk egymáshoz pecsételve és lesznek utódaink, a célunk ugyanúgy a felmagasztosulás – ez pedig a miénk lehet, ha szövetségeket kötünk és tartunk meg. Amikor szövetséges kapcsolatra lépünk Istennel, az függőlegesen Őhozzá köt minket, és soha nem vagyunk egyedül. Megáldatunk az ő még nagyobb mértékű szeretetével és irgalmával.
Szövetséges népként arra készítünk terveket és teszünk előkészületeket, hogy házasságot kössünk és gyermekeink legyenek, akikről gondoskodunk. Mily szent elhívás! Szeretünk, vezetünk, szolgálunk és nevelünk, hogy kimutassuk az Isten és az Ő gyermekei iránti szeretetünket – mert azt szeretnénk, hogy Ő uralkodjon az életünkben.
Dicsőséges időket élünk, amikor szövetségeket köthetünk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában. A boldogság tervében betöltött szerepünk, célunk és felelősségünk megértése nemesítő, megnyugtató és örömteli. Az a tudat, hogy van egy élő prófétánk, aki felkészít minket arra, ami előttünk áll, békességet, sőt, derűlátást hoz nekem a bizonytalanság közepette. Az Istennel való szövetséges kapcsolatom önbizalmat ad nekem. Az én szövetséges magabiztosságom Jézus Krisztusban áll.
Bizonyságomat teszem arról, miszerint Ő él; arról, hogy az irántunk táplált szeretete megnyilvánul abban, hogy mindegyikünkért kész felkínálni az életét és az engesztelését.