Papsági felhatalmazás és hatalom által megáldva

Jézus Krisztus az egyház feje. Az egyház az az eszköz, amelyet Ő azért alkotott meg, hogy véghez vigye az emberiség megváltásának az elengedhetetlen munkáját ebben az utolsó evangéliumi adományozási korszakban, éppen úgy, ahogy abban az adományozási korszakban tette, amikor a földön élt. Az egyház által Ő:

• Világszerte hirdetheti az evangéliumát.

• Elérhetővé teheti a keresztelést és minden más szövetséget – vagyis egy szövetséges ösvényt, mely az Ő celesztiális királyságához vezet.

• Egyesítheti a családokat az örökkévalóságra.

• Elérhetővé teheti a szabadítás ajándékait, még azoknak is, akik ezek nélkül haltak meg.

• Szolgálhatja Isten gyermekeinek a jelenbeli fizikai szükségleteit.

E nagyszabású célok eléréséhez és a Szabadító visszatérésére való felkészüléshez az egyháznak Isten folyamatos iránymutatására, felhatalmazására és hatalmára van szüksége. Az egyház az „igaz és élő egyház” (Tan és szövetségek 1:30), mert Krisztus az Ő vezetésével és hatalmával ruházza fel azt az Ő papságán keresztül, mely az „Isten Fiának rendje szerinti szent papság…” (Tan és szövetségek 107:3).

E szent papság híján az egyház lényegében egy világi szervezet lenne, amely jót cselekszik a földön, ám tehetetlen abban, hogy megvalósítsa a legfőbb célt: hogy felkészítse Isten fiait és leányait arra az örömre, melyet az örök élet jelent Ővele. E papsággal és az e papság munkáját irányító kulcsokkal felhatalmazás és rend egyaránt jelen van az egyházban.

„Az egyházban minden papsági felhatalmazást azok irányítása alatt gyakorolnak, akik papsági kulcsokat viselnek.

Az egyház érdemes férfitagjai a papság rájuk ruházása, valamint a papsági hivatalokba történő elrendelés révén kapnak papsági felhatalmazást. Minden egyháztag gyakorolhat delegált felhatalmazást, amint elválasztják vagy megbízzák őket, hogy segítsenek elvégezni Isten munkáját.”

A papsági kulcsokon keresztül mindig az fog érvényesülni, amit az Úr a legfontosabbnak tart. Senki nem tud olyan személyes szempontokat követni, amelyek nincsenek összhangban az Őáltala mutatott iránnyal. Senki nem járhat sikerrel a papi mesterkedésben, a személyes haszon és személyes követők szerzésére irányuló törekvésben.

A papság sorsdöntő szerepet játszik az egyháztagok otthonában is. Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség első tanácsosa ezt tanította: „Az a tantétel, mely szerint papsági felhatalmazás csak annak az irányítása alatt gyakorolható, aki viseli az adott feladathoz tartozó kulcsokat, alapvető fontosságú az egyházban – a családra azonban nem vonatkozik.” Az apák úgy elnökölnek és gyakorolják a papságot a családjukban – tanácsadással, családi gyűlések tartásával, papsági vagy gyógyító áldások adásával a családtagoknak vagy másoknak, és így tovább –, hogy ahhoz nem kell egy másik, papsági kulcsokat viselő személy irányítása vagy felhatalmazása.

„Ugyanez a tantétel érvényesül akkor, amikor nincs jelen apa, és a család vezetője az anya. Ő az, aki elnököl az otthonában, és jelentős szerepe van abban, hogy elhozza a papság hatalmát és áldásait a családjába a saját felruházása és templomi pecsételése által.”

Papság: hatalom a megáldásra

Röviden szólva: a Jézus Krisztus által visszaállított papsági felhatalmazás és hatalom célja az, hogy megáldjon. Ez lehetővé teszi az egyháztagok számára, hogy Isten hatalmát használják mások szolgálatára és megáldására az egyházban, otthon és szerte a világon. Az egyháztagok csatlakoznak a Szabadítóhoz az Ő szabadító és felmagasztosító munkájának az elvégzésében – olyan isteni ajándékokat és hatalmat használva ebben, amelyek messze meghaladják a sajátjukat –, hogy segítsenek Isten királyságának növekedni, betöltve a földet (lásd Tan és szövetségek 65:2, 5–6).

Az Úr kifejtette, hogy „ez a magasabb[, melkisédeki] papság irányítja az evangélium dolgait, és rendelkezik a királyság rejtelmeinek kulcsával, méghozzá Isten ismeretének kulcsával.

Ezért annak szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma.

És annak szertartásai, valamint a papság felhatalmazása nélkül nem mutatkozik meg az isteniség hatalma a testben lévő embereknek” (Tan és szövetségek 84:19–21).

A szertartások természetesen azok a – papság használatával végzett, szent – cselekmények, amelyek által szövetségeket kötünk Istennel, kezdve a keresztelkedéssel, majd folytatva az Úr házában elnyert szövetségekkel. E szövetségek megtartásában válunk „természetes” férfiakból és nőkből szentekké (lásd Móziás 3:19) Krisztus engesztelő kegyelme által, valamint igazulunk és szentelődünk meg – válunk ártatlanokká és szeplőtlenekké – Isten előtt (lásd Tan és szövetségek 20:29–31; 3 Nefi 27:16–20).

Helyénvaló összegzést nyújtanak az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Tanácsa által kiadott Jézus Krisztus evangéliuma teljességének visszaállítása: Bicentenáriumi kiáltvány a világhoz következő sorai:

„Kijelentjük, hogy Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza, mely 1830. április 6-án lett megszervezve, Krisztus visszaállított újszövetségi egyháza. Ez az egyház Jézus Krisztusnak, az egyház fő szegletkövének tökéletes életéhez, valamint az Ő végtelen engeszteléséhez és szó szerinti feltámadásához van horgonyozva. Jézus Krisztus újra elhívott apostolokat, és papsági felhatalmazást adott nekik. Mindannyiunkat hív, hogy jöjjünk Őhozzá és az Ő egyházába, fogadjuk be a Szentlelket, részesüljünk a szabadítás szertartásaiban, és tegyünk szert tartós örömre.”