Ha Istennek egyháza volna a földön

Írta: Nicolas Watbled, Franciaország, Salies de Béarn

Azt mondtam a misszionáriusoknak, hogy ne vesztegessék az idejüket, nekem megvannak a saját hitelveim. Aztán viszont megtudtam, hogy tanításaik egybevágnak a saját hitelveimmel, ami a családot, a szerető Mennyei Atyát és a Szabadító egyházát illeti.

Gyermekkoromban a szüleim többféle gyülekezetbe is elvittek. Később, már tizenévesként, elkezdtem Istenhez fordulni és a Bibliát olvasni. Jó érzés volt.

Amikor Istenről és az élet céljáról gondolkodtam, rájöttem, hogy fontos, hogy legyen családunk. Hittem abban, hogy az egyházi vezetőknek példa által kellene tanítaniuk, de abban az egyházban, ahova én jártam, a papok nem voltak házasok. Ennek semmi értelme nem volt. Hittem abban, hogy jó dolog, ha az ember házasságban, családban él.

Ekkor 16 éves voltam. Volt egy barátnőm, akibe nagyon szerelmes voltam, de elhagyott. Ez megviselt. Sokat szenvedtem közel egy éven át. Az átéltek hatására meg akartam érteni, hogy honnan jöttem, miért vagyok a földön, mi az élet célja, és mi történik a halál után. Egyedül akartam megtalálni a választ ezekre a kérdésekre. Miután azonban hosszú időn át gondolkodtam rajtuk, ismét Istenhez fordultam, mert azt mondtam magamban: Az élet Teremtője jobban ismeri az életet, mint én. Őtőle kellene megtudnom a válaszokat.

A Bibliában azt olvastam, hogy Jézus elhívott tizenkét apostolt. Ha Istennek egyháza volna napjainkban – gondoltam –, akkor abban apostoloknak kellene lenniük. Egyre jobban vonzott a vallás, és szerettem volna megkeresztelkedni.

Amikor Istenről beszélgettem édesapámmal, ő azt mondta, hogy Isten igazságos. Azt mondta, hogy az ember vagy megkeresztelkedik a szabadításra, vagy örökre elkárhozik a pokolra. Nem akartam elhinni, hogy egy szerető Mennyei Atya örömét lelné abban, hogy gyermekeit örökre a pokolra küldi, csupán azért, mert nem keresztelkedtek meg. Mi van azokkal, akiknek nem volt lehetőségük megkeresztelkedni?

Franciaországban kevés a hívő. Voltak olyan, amúgy jóravaló barátaim, akik nem voltak megkeresztelve. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem helyes azt gondolni, hogy ők mind pokolra fognak jutni.

Így aztán úgy döntöttem, hogy megfogalmazom a saját hitelveimet. Hittem egy olyan Istenben, akinek tökéletes a szeretete, és aki mindent meg fog tenni, ami csak hatalmában áll, hogy megszabadítsa a gyermekeit. Ha a gyermekei nem akarnak részesülni az Ő dicsőségéből, az már az ő dolguk. Ettől Ő még megadja nekik az esélyt.

Kitérő után megtérés

Egy nap két, teljes idejű misszionárius, akik a falumban szolgáltak, arra éreztek késztetést, hogy hazafelé egy kis kitérőt tegyenek. Útközben találkoztak édesanyámmal, aki megállította őket, és megbeszélt velük egy találkozót számomra. Ettől nem voltam túl boldog. Nem volt kedvem beszélni velük. Azt gondoltam, hogy majd ezt mondják: Muszáj meghallgatnod minket. Muszáj elhinned, amit mondani fogunk.

Amikor a megadott időben megérkeztek a misszionáriusok, azt mondtam nekik: „Ne vesztegessétek az időtöket! Nekem megvannak a saját hitelveim. Amit tesztek, az jó, de én abban hiszek, hogy a család nagyon fontos. Abban hiszek, hogy az egyházi vezetők kössenek házasságot. Abban hiszek, hogy egy egyháznak legyen tizenkét apostola. Abban hiszek, hogy Isten meg fogja szabadítani a lehető legtöbb gyermekét. És abban hiszek, hogy nem jó dohányozni és inni.”

Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a tanításaik egybevágnak a hitelveimmel. Adtak nekem egy Mormon könyvét, és megkértek, hogy imádkozzam róla. Éreztem a Lelket, amikor a könyvet olvastam, és éreztem a Lelket a misszionáriusok társaságában is. De azt gondoltam magamban: Talán csak én keltem magamban ezeket a kellemes érzéseket.

Imádkoztam, és álmomban választ kaptam. Álmomban kinyitottam a Bibliát. Ebben a Bibliában kis füleken a Biblia különböző könyveinek a neveit olvashattam. Az utolsó fülön ez állt: Mormon. Ez az üzenet segített megértenem, hogy a Biblia és a Mormon könyve ugyanazt az evangéliumot tartalmazza (lásd Ezékiel 37:15–19).

A Mormon könyve olvasása és tanulmányozása során szerzett egyéb élmények által a bizonyságom tovább erősödött. Amikor a misszionáriusok felkértek, hogy keresztelkedjem meg, én ezt örömmel elfogadtam. Pontosan egy évvel azután keresztelkedtem meg, hogy a barátnőm elhagyott. A keresztelkedésem nagy változást jelentett az életemben. Elveszítettem néhány barátomat, amikor csatlakoztam az egyházhoz, de újakat találtam a gyülekezetben, amelybe jártam.

Watbled fivér a családjával — „Az evangélium sok világosságot és boldogságot hozott nekem – mondja Nicolas. – Isten megáldott. Találkoztam egy remek nővel, és van három remek lányunk”

Az evangélium sok világosságot és boldogságot hozott nekem. Eltöltött a Lélek és az öröm. Azt gondoltam: Ehhez vezetett el minden korábbi szenvedésem.

Isten megáldott. Találkoztam egy remek nővel, és van három remek lányunk. Ketten közülük missziót szolgáltak, segítve másoknak megérteni azt, amit évekkel ezelőtt magam is megértettem: „a család központi szerepet tölt be a Teremtőnek a gyermekei örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében”, „a halottak, akik bűnbánatot tartanak, meg lesznek váltva, Isten házának szertartásai iránti engedelmesség által” (Tan és szövetségek 138:58), valamint hogy az Úr napjainkban is apostolokat és prófétákat hív el az egyháza vezetésére (lásd Efézusbeliek 2:20).