Becses bonszaifák, becses bizonyságok. Liahóna, 2025. szept.
Becses bonszaifák, becses bizonyságok
Minden egyes bizonyság felbecsülhetetlen értékű ajándék, mely alapos személyes odaadást és hitet igényel ahhoz, hogy valami szépséges és örömteli dologként kitartson.
Fénykép a szerző jóvoltából
Japában, Tokió közepén láttam valamit egy gyönyörű parkocskában, amin elámultam. A parkon átvezető ösvény mellett állt egy fal, melyre több mint egy tucat kis tartó volt felkötözve, amelyek mindegyike egy bonszaifát tartalmazott. Mindegyik egyedien gyönyörű fa mellett volt egy táblácska, amely a korát jelezte. A zömük több mint 100 éves volt.
Egy 390 éves fa még mindig termett gyümölcsöt. Egy másiknak két, egymásba fonódott törzse volt – az egyik már halott, a másik élő. Ez a fa megdöbbentő módon már 590 éves volt!
Magam elé képzeltem, hogy annak idején bizonyára milyen büszkeséggel és örömmel nevelték és metszették mindegyik bonszaifát. Később a fák valószínűleg családi örökséggé váltak. Arra gondoltam, hogyan bízták az idősödő szülők a gyermekeikre annak a felelősségét, hogy gyengéden táplálják a családi bonszaifát, megoltalmazva a veszélyektől és megőrizve azt a jövő nemzedékei számára.
Ezek a kicsiny tokiói fák túléltek szörnyű háborúkat és békés időket, hatalmas viharokat és szélcsendet. Rendkívüli tanújelei az odaadásnak, a hagyománynak és a szeretetteljes gondoskodásnak.
Egy becses ajándék
E bonszaifák láttán nem hagyott nyugodni a gondolat, miszerint Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza többnemzedékes családai is abban gyökereznek, hogy az egyik pionír családtag becses bizonyságot szerzett a visszaállított evangéliumról.
Az egyház minden egyes új tagjának a bizonysága azzal kezdődik, hogy „helyet adnak” Isten szavának, vagyis elültetik azt a szívükbe, majd pedig táplálják (lásd Alma 32:28). Ahogy a bizonyság növekszik, ez az új egyháztag egy másféle élet irányába alakítja és metszi a cselekedeteit.
Az élet megannyi próbatétele és vihara során a Jézus Krisztusról és az Ő egyházáról való, táplálásban részesülő bizonyság erősebbé válik. A bonszaifához hasonlóan a bizonyság is az egymást követő nemzedékek becses közös kincsévé válik, és továbbadatik nekik, hogy ők is ápolják és táplálják azt.
Minden egyes nemzedéknek megvan az a hatalmas felelőssége, hogy ezt a bizonyságot a sajátjává tegye. Ez egy felbecsülhetetlen értékű, ugyanakkor sérülékeny ajándék. Alapos személyes odaadást és hitet igényel, hogy kitartson valami szépséges és örömteli dologként.
Nem tudjuk, milyen nagy volt a fa, amelyet Lehi látott az álmában. Azt azonban tudjuk, hogy rendkívül gyönyörű volt, és Lehi már alig várta, hogy megossza a gyümölcsét a családjával (lásd 1 Nefi 8). Lehi családja a többnemzedékes család szemléletes példája: időnként sikeres az igazlelkű hagyományok továbbadásában, időnként pedig sajnos azt tapasztalja, hogy a megpróbáltatásoknak, engedetlenségnek és próbatételeknek kitett bizonyságok elszáradnak és elpusztulnak.
Örvendezünk azokban, akik elsők lévén a családjukban az utolsó napi szentek között, szent szövetségek megkötésével és megtartásával táplálják sarjadó bizonyságukat. És köszönetet mondunk ezeknek az úttörő szenteknek azért, ahogyan továbbadják az Isten iránti szeretetüket az eljövendő nemzedékeknek.
Azok a szülők, tanítók, fiatalok és fiatal felnőttek, akik a fontossági sorrendjükben előreveszik a vasárnapi gyűléseket, a templomi szolgálatot, továbbá a részvételt az ifjúsági és felsőfokú hitoktatáson, valamint a fiatalok és a fiatal felnőttek konferenciáin – akik első helyen őrzik a Szabadítót az életükben –, lelki talajt és táplálékot biztosítanak a fiatal bizonyságok növekedéséhez.
A Tokióban látott bonszaifákhoz hasonlóan a Jézus Krisztusról és az Ő visszaállított evangéliumáról való bizonyságunk is olyan felbecsülhetetlen érték, amely áldást jelent majd a szeretteink számára. Ez lehet a mi mindenkori hagyatékunk, ha nemzedékről nemzedékre gondosan ápoljuk, megbecsüljük és továbbadjuk.