Covid és kórus – a majdnem meghiúsult álom. Liahóna, 2025. szept.
Covid és kórus – a majdnem meghiúsult álom
A vesztegzár elszigeteltsége mélyenszántó leckét tanított: krisztusi szeretetet a magányosok iránt.
2024 őszén, nem sokkal azután, hogy elhívták területi szervezeti tanácsadónak az Európa Középső Területen, a pamplonai Laura Echarri Hermoso egy több mint 8000 kilométeres utat tett meg Spanyolországból, hogy a The Tabernacle Choir at Temple Square soraiban énekeljen Salt Lake Cityben.
Mindössze három napja volt Utah államban, amikor a Covid19-tesztje pozitív lett, ezért kénytelen volt bezárkózni. Úgy tűnt, ezzel esélytelenné vált a fellépése a kórus tagjaként a közelgő általános konferencián.
A szállodai szobája magányában és elszigeteltségében térdre ereszkedett és imádkozott. Gyógyulást remélt. Arra vágyott, hogy énekelhessen. Megtartotta a hitét.
Egy évvel korábban
A veszteségek nehéz időszakában, amikor a meddőségi kezelései sikertelennek bizonyultak, édesanyja pedig Alzheimer-kórban szenvedett, Echarri nővér nem igazán találta a hangját ahhoz, hogy annyit énekeljen, mint annak előtte. Ez emberpróbáló volt számára, mert a zene mindig is az élete fontos részét képezte. „Ez egy olyan szükséglet, amely már kislánykorom óta mindig is jellemzett” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.
Echarri nővér (balra) az édesanyjával, Maríával
Ekkoriban támadt ima közben az a gondolata, hogy több emberrel kellene együtt énekelnie. Egy héttel később felhívta egy egyházi felhatalmazott, hogy interjút tartson vele. „Beszélt egy zenei projektről, amelyet az egyház akkor kezdett el, és hogy énekeseket keresnek hozzá” – mesélte Echarri nővér.
A konkrét cél akkor még nem derült ki, de egy második interjú után a felhatalmazott felfedte, miszerint az egyház egy nemzetközi résztvevői program keretében vendégénekeseket szeretne meghívni, hogy a The Tabernacle Choir soraiban énekeljenek az általános konferencián.
Echarri nővér ezt mondta: „Eleredtek a könnyeim, mert azt ugyan nem tudtam, mi fog történni, de éreztem, hogy az Úr ott van, és hogy az Úr ismer engem, és ez az egész valami olyasmi volt, amire soha, de soha nem számítottam.”
Az általános konferenciához vezető út
Ez az interjú csak a kezdet volt, amelyet egy újabb is követett másokkal. Echarri nővérnek emellett fel kellett vennie, ahogy énekel, és több felvételt is be kellett küldenie. Ezt követően jött egy utolsó, online interjú a kórus helyettes karnagyával, Ryan Murphyvel. „Hihetetlenül ideges voltam” – vallotta be.
Végül 13 másik emberrel együtt kiválasztották arra, hogy nemzetközi résztvevőkként énekeljenek az általános konferencián, így 2024 szeptemberében repülőgépre szállt, hogy az Amerikai Egyesült Államokba utazzon. Érkezése után kimutatták nála a Covid19-et, és ekkor kezdetét vette a vesztegzár.
Az otthonától távol, egyedül, elszigetelten töltött idő mélyenszántó leckét tanított neki: a Szabadító gyámolítást nyújt számára a legmagányosabb pillanataiban (lásd János 14:26–27). „Azt hittem, nem fog összejönni – idézte fel Echarri nővér. – Eléggé el voltam keseredve, de volt hitem. Ugyanakkor viszont nem éreztem magam valami jól. Mára az egyik fő célom az lett, hogy rátaláljak azokra, akik egyedül érezhetik magukat, és megkíséreljek enyhüléssel szolgálni számukra.”
Nyolcnapi elszigeteltség után visszatért az egészsége és a hangja, és részt vehetett a kóruspróbákon. Végül pedig sok száz kórustag hangjával egybefonódva az övé is felcsendülhetett a Konferencia-központ emelvényén a 2024. októberi általános konferencián.
„Isten él. Ismer minket, mindegyikünket – fogalmazott Echarri nővér. – A zene gyógyít, gyógyító hatalommal rendelkezik, és meg kell töltenünk az életünket zenével. Ez nagyon fontos. Úgy érzem, olyasmi ez, amit az Úr próbál elmondani nekem: Töltsd meg az életedet zenével.”