A Heti FF-ből
Hogyan segített nekem a templom otthon érezni magam, amikor az ország másik felébe költöztem
A templom igazságai megnyugvást adtak nekem engem a folyamatos változás idején.
Közvetlenül azután, hogy 19 évesen csatlakoztam Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához, New York államból idahóba költöztem. A kulturális megrázkódtatás meglepett, és összezavartak az új vallásom és az új államom bevett szokásai. Úgy éreztem, mintha sodródnék és sok különböző irányba húznának.
Még a házasságkötésem után is magánnyal küszködtem. Ez azonban megváltozott, amikor elkezdtem a templomban szolgálni.
Nem számítottam arra, hogy ezek a templomi élmények segítenek felülkerekednem a magányomon vagy a kulturális megrázkódtatáson, de íme három módja annak, ahogyan ezt mégis elérték:
1. A Szabadítóra emlékezve
A templomi szolgálat segített felismernem, mennyi erőfeszítés kell ahhoz, hogy a templomot elsődleges fontosságúvá tegyem. Ez lehetővé tette számomra, hogy kapcsolatba lépjek az új otthonom környékén lévő egyháztagokkal, és megértsem, miért és hogyan élnek az evangélium szerint.
Elkezdtem észrevenni, hogy a legtöbb ember azért jár a templomba, hogy emlékezzen a Szabadító ígéreteire, és hasonlóbbá váljon Őhozzá.
Néha könnyű arra összpontosítani, hogy mit csinál mindenki más, és elmerülni az élet forgatagában. A költözésem után közvetlenül ezért esett nehezemre megérteni azt, ahogyan mindenki másként csinál dolgokat. Jézus Krisztus azonban azt mondja, hogy nyugalmat ad nekünk, ha Őrá támaszkodunk (lásd Máté 11:28–30). Így aztán, amikor mindent túl soknak éreztem, rájöttem, hogy csupán Őfelé kell fordítanom a szívemet.
És leginkább az segített nekem ezt megtenni, amikor a templomban voltam. Russell M. Nelson elnök (1924–2025) ezt tanította: „Jézus Krisztus az oka annak, hogy templomokat építünk. Mindegyik az Ő szent háza.” Amikor Krisztusra összpontosítunk, megtanulhatunk jószívűbbnek lenni magunkkal és a körülöttünk lévő emberekkel.
2. Kapcsolódás a családomhoz
A család a mindenem. Miután csatlakoztam az egyházhoz, tudtam, hogy a férjemmel alapított család örökkévaló lehet, ha tiszteletben tartjuk a templomi szövetségeinket, de a szüleim és a testvéreim nem voltak egyháztagok. Ők – különösen Apu – küszködtek azzal, hogy megértsék az érzéseimet és a hitemet, és sok olyan kérdésük volt, amelyet nem tudtam mindig megválaszolni.
Amikor magányosnak és erőtlennek éreztem magam a családom miatt, részt vettem egy felruházási szertartásülésen spanyolul, az anyanyelvemen. Apura gondoltam. Erős benyomást éreztem a Lélektől arra, hogy Apunak egy nap lehetősége lesz megismerni és elfogadni a hitemet.
A pátriárkai áldásom azt is megígéri, hogy közelebb fogom érezni magam az őseimhez a templomban. Így aztán sok családtörténeti munkát végeztem. A férjem elvégezte az ecuadori nagypapám helyettes általi munkáját, ami számomra igen megindító módon töltötte be ezt az ígéretet. Négyéves koromban veszítettem el a nagypapámat, és az ő – és más ősök – szolgálata a templomban emlékeztetett rá, hogy nem vagyok egyedül.
Gerrit W. Gong elder a Tizenkét Apostol Kvórumából így tett bizonyságot: „Az őseinkhez való kapcsolódás meglepő módokon változtathatja meg az életünket. A próbatételeikből és a sikereikből hitet és erőt merítünk. A szeretetükből és az áldozathozatalukból megtanulunk megbocsátani és előrehaladni. A gyermekeink ellenállóképessé válnak. Védelemre és hatalomra teszünk szert. Az ősökkel való kötelékek elősegítik a családtagok közelségét, a hálát, a csodákat. Az ilyen kötelékek által segítséget kaphatunk a fátyol túloldaláról.”
3. Annak a tudata, hogy Isten ismer engem
Amikor a templomban Istennek hódolok, mindig megerősítést érzek arról, hogy Ő tudomással bír rólam, függetlenül attól, hogy hol vagyok. Mindig békességet és meghittséget érzek ott, mintha hazajönnék. Ez nagyon sokat segített az átmenet idején. Az emlékeztető arra, hogy ki vagyok valójában, és hogy Ő miként tartja be az ígéreteit, segített biztos talajra találnom.
Tudom, hogy mindegyikünk más-más életúton jár, de Isten gyermekeiként mindannyian együtt haladunk előre az Őhozzá vezető szövetséges ösvényen.
Ha azt tapasztalod, hogy hatalmas változással szembesülsz az életedben, akkor az eleinte nehéz lehet, de bízz Mennyei Atyában, hogy segíteni fog neked alkalmazkodni. Ha lehet, gyakran menj el a templomba, ha pedig nem, akkor elmélkedj el és összpontosíts a szövetségeidben rejlő hatalomra. Élj Krisztus tanítványaként.
Bármi történjék is, tudd, hogy Ő vezet téged, és hogy az őseid szurkolnak neked.