Szolgálat: a mi legnagyobb örömünk

A Covid19-világjárvány idején a biztos állással rendelkező peruiaknak még volt jövedelmük, csakhogy sok az olyan perui is, aki utcai árusként keresi a kenyerét. Az embereknek elvileg otthon kellett maradniuk a vesztegzár miatt, így aztán sokan nem is tudtak dolgozni.

Egy nap egy táncosokból és zenészekből álló csoport jött az utcánkba, és elkezdték az előadásukat. A lakók pénzt dobáltak az utcára a házakból. Akiknek nem volt pénzük, ételt adtak nekik.

A szívem szakadt meg, amikor láttam, hogy mekkora szükséget szenvednek egyes emberek. Nekünk sem volt sok, de több volt, mint nekik. Segítettünk nekik, ahogy tudtunk.

Ez az élmény megtanította nekem, hogy az Úr ismer minket és a szükségleteinket, és ez jó szolgálatott tett nekem a püspöki elhívásomban. Az Isten gyermekeiről való gondoskodás bámulatos felelősséggel jár, és ettől olyat éreztem ebben az elhívásban, amit egyetlen más elhívásomban szolgálva sem éreztem.

Amikor a világjárvány után újra munkába álltam, gyakran este 8 körül értem haza. Ilyenkor aztán még a kápolna felé vettem az irányt, hogy olyan emberekkel tarthassak interjúkat, akiknek tanácsra és szolgálattételre volt szükségük. Az interjúk néha sokáig tartottak.

Szolgálattételem során éreztem azt a hatalmas szeretetet, melyet az Úr táplál a gyermekei iránt. Hihetetlen érzés volt ez, amelyet korábban nem éreztem. Néha könnyek között tértem haza.

Máskor fáradtnak és gyengének éreztem magam, de az Úr megtartott engem a püspökként töltött időm alatt. A feleségem is támogatott, és hálás voltam, amiért a gyermekeim láthatták, amint az Urat szolgálom.

Azt is egyre jobban megértettem, milyen nagy szeretettel vannak irántunk a vezetőink. Hálás vagyok azért, ahogyan ez a tudás segített növelni a bizonyságomat. És hálás vagyok azért, amiért az Úr megáldott engem a jószívűség ajándékával (lásd Moróni 7:46–48).

Úgy érzem, hogy Isten egy olyan lehetőséget adott nekem a szolgálatra, amelyet nem érdemeltem ki. Gyakran kérdezgettem magamtól: Miért pont én? Idővel megértettem, hogy az Úr szeret engem, és valami olyasmit lát bennem, amit én nem látok magamban.

Semmit sem veszítünk el az Úr szolgálatában. Tudom, hogy az összes tevékenység közül, melyben részt vehetünk az Ő egyházán keresztül, a szolgálat, a másoknak nyújtott szolgálattétel, valamint az, hogy az Úr keze leszünk a nehéz időkben – ez hozza el számunkra a legnagyobb örömet (lásd Móziás 2:17).