A szövetség örömteli ösvénye. Liahóna, 2026. febr.
A szövetség örömteli ösvénye
Az Atya és a Fiú jelenlétében egymáshoz kapcsolt családtagok csodája és pompája mindent meghaladó ámulatot és örömöt hoz a lelkemnek, és a hála lelkületével tölt el engem.
Patrick Kearon elder és a felesége, Jennifer
Amikor Israel és Elizabeth Haven Barlow a Nagy-sóstó völgyébe tartva elhagyták az Illinois állambeli Nauvoot, a temetőben eltemetve hátrahagytak egy csecsemő kisfiút. A kis James Nathaniel Barlow, első gyermekük, nem sokkal a születése után, 1841. májusában halt meg.
Mivel a Nagy-sóstó völgyébe indultak, Israel és Elizabeth valószínűleg nem számítottak rá, hogy valaha is újra pillantást vethetnek a fiuk sírjára. Ám amikor néhány évvel később Israel missziós elhívást kapott Angliába, kelet felé menet átutazott Nauvoon. Elizabeth kérésére megállt, hogy megkeresse a fiuk sírját, és a várostól keletre található köztemetőben helyezze el a maradványait.
Miután egész nap hiába keresgélt, Israel segítséget kért a helyi gondnoktól. Másnap James unokatestvére, Mary mellett megtalálták a sírt. Sajnos a koporsók elkorhadtak és széttöredeztek. A feleségének küldött levelében ezt írta Israel: „Ennélfogva hátat fordítottam és arra a következtetésre jutottam, hogy egy jövőbeni alkalomig itt hagyom őket.”
Nem jutott messzire a sírtól, amikor hangot hallott. Ezt írta ennek az élménynek a felidézésekor: „Nem volt hallható, de annyira jól kivehető volt az elmémben, hogy nem tűrt ellentmondást: »Apa, ne hagyj itt!«” Israel visszatért a sírhoz, és eltökélte, hogy elviszi a kisfiát. „Különös nyugalmat és lelki békességet éreztem, amilyet azelőtt soha. […] Annyit mondok, hogy soha semmilyen kötelességet nem végeztem ennél tudatosabban egész életemben.”
1853. szeptember 2-án Israel Barlow és a gondnok átvitték James és Mary testét Nauvoo köztemetőjébe, kövekkel jelölve meg a helyet „a sírok fejénél és lábánál”.
James azt mondta Elizabethnek, hogy a sír mellett elidőzve „vágyat éreztem arra, hogy az Úr kezébe ajánljam magam és mindazt, amit a magaménak mondhatok, hogy érdemesnek találtathassam rá, hogy [James] társaságában előjöjjek az első feltámadás hajnalán”.
Szent szövetségek tiszteletben tartásával párosulva Israel odaadása Jézus Krisztus evangéliuma iránt lehetővé teszi, hogy Jézus Krisztus örök életet – amely minden áldás legnagyobbika – biztosítson Israel számára, az ősei, valamint az utódai számára.
Ugyanez igaz mindannyiunkra.
Fényképezte Jerry Garns, csak egyházi használatra másolható
Szent ígéretek
A mi Mennyei Atyánk és az Ő Fia, Jézus Krisztus, mindegyikünket jobban szeretnek annál, amit csak el tudunk képzelni. Sehol nem nyilvánul meg jobban az Ő szeretetük, mint a kereszteléskor és az Úr házában nekünk felajánlott szertartásokhoz kapcsolódó áldásokon keresztül.
„A szent szövetség a kinyilatkoztatott vallás egyik legfontosabb eleme – tanította Russell M. Nelson elnök. – A jog nyelvén a szövetség általában két vagy több fél közötti megegyezést jelent. Vallási szövegkörnyezetben azonban a szövetség sokkal jelentősebb ennél. Istennek tett és Tőle kapott szent ígéret.”
Minden egyes általunk tett és megtartott szent ígéret megáld minket. Mennyei Atyánk és a Szabadítónk, Jézus Krisztus azt akarják, hogy közeledjünk Őhozzájuk. Segíteni akarnak nekünk tanulni, valamint gyarapodni a hitben és a megértésben. Mennyei hatalommal akarnak felruházni minket. Azt akarják, hogy gyógyulásra és békességre leljünk egy olyan világban, ahol az ilyen áldások mindig könnyen elillannak. Azt akarják, hogy örömöt tapasztaljunk meg ebben és az eljövendő életben. E tökéletes szeretetből adódóan lehetőséget kínálnak nekünk arra, hogy szövetséges kapcsolatra lépjünk Ővelük. Részünk van annak áldásában, hogy az úrvacsorai gyűlésen hetente újra elkötelezhetjük magunkat e szövetségek mellett.
A hála lelkületével veszünk az úrvacsorából, mert részünk van annak örömteli áldásában, hogy magunkra vehetjük Jézus Krisztus nevét, emlékezve Őrá és az engesztelése ajándékán keresztül megnyilvánuló szeretetére – arra, hogy Ő szenvedett, vérzett és meghalt értünk. Az úrvacsora hetente megáld minket annak lehetőségével is, hogy megmutassuk a parancsolatai betartására irányuló hajlandóságunkat, megújítsuk a szövetségeinket, valamint új szövetséget kössünk (lásd Tan és szövetségek 20:77, 79).
„Gyakran hallom azt a kifejezést, hogy azért veszünk az úrvacsorából, hogy megújítsuk a kereszteléskor kötött szövetségeinket. Bár ez igaz, mégis jóval többről van szó – mondta Nelson elnök. – Új szövetséget kötöttem. Ti is új szövetséget kötöttetek. […] Nos, ezért cserébe [az Úr] kijelenti, hogy az Ő Lelke mindig velünk lesz. Micsoda áldás ez!”
Amikor bűnbánatot tartunk és tiszta szívvel veszünk az úrvacsorából, befogadjuk a Szentlelket és megtisztulunk a bűntől, „mintha csak újra megkeresztelkednénk. Ez az a remény és irgalom, amelyet Jézus mindegyikünknek felkínál.”
Mily öröm bűnbánatot tartani és Krisztus engesztelő szeretete révén megbocsátást nyerni!
Az Illinois-i Nauvoo templom fényképét készítette Jennifer Rose Maddy
Az Ő háza az öröm háza
Mióta Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza elnöke lett, Nelson elnök gyakran ejtett szót a szövetség ösvényéről, kezdve az egyház elnökeként mondott első nyilvános beszédével. Egy későbbi alkalommal azt mondta, hogy bűnbánat és víz általi keresztelkedés révén (lásd 2 Nefi 31:17) lépünk rá erre az ösvényre, „aztán a templomban még teljesebben rálépünk erre az ösvényre”.
Ahogyan az úrvacsoravétel is a szövetségeinkre és a hozzájuk kapcsolódó áldásokra emlékeztet minket, ezt teszi az is, ha helyettes általi munkát végzünk a templomban. Miközben helyettes általi szertartásokat végzünk az elhunytakért, emlékszünk az általunk tett szent ígéretekre, valamint az általunk kapott megígért áldásokra.
A szövetség ösvényén keresztül az Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak és az utódaiknak megígért összes áldás örököseivé válunk. Ezen megígért áldások ellenére Ábrahám, Izsák és Jákób sem élt könnyű életet, és mi sem. Hozzájuk hasonlóan viszontagsággal, feddéssel és veszteséggel nézünk szembe, miközben minden dologban próbára tétetünk (lásd Tan és szövetségek 136:31; lásd még 101:4–5). Azonban a régi prófétákhoz és igazlelkű szentekhez hasonlóan tudjuk, kiben bízhatunk (lásd 2 Nefi 4:19).
Halandó életünk mindössze egy pillanat a létezésünkben, azonban ez – az időnként nagyon nehéz – pillanat örökkévaló jelentőséggel bír. Igen, Mennyei Atyánk azt szeretné, hogy tanuljunk és fejlődjünk. És igen, ez a fejlődés időnként csalódással és szenvedéssel jár. Azonban azt is szeretné, hogy csodálatos és reményteli legyen az életünk. Ezért, és hogy megkönnyítse az Őhozzá visszavezető utunkat, adott egy Szabadítót, aki az Atyával kötött szövetségeink biztosítéka. Az Atya Jézus Krisztus engesztelésén keresztül teljesíti az ígéreteket, amelyeket gyermekeinek a templomban tett.
Szabadítónk az Ő szeretete és engesztelő áldozata által már mindent elrendezett és meggyógyított, amivel mi az életben találkozunk. És az Ő szent háza – az öröm háza – miatt minden rendben lesz, a szembenállás ellenére is. A szövetségek megtartásának balzsama elsöpri a bánatot, a fájdalmat, a gyászt és a csalódottságot. Nem kell aggódnunk, sem félnünk. Inkább örvendezhetünk, amiért meg lett fizetve a megváltásunk ára (lásd 1 Korinthusbeliek 6:20), és le lett fektetve az örök életünkhöz vezető szövetség ösvénye.
A szövetség ösvénye ténylegesen a megváltó szeretet ösvénye. A templomban kötött szövetségeinket tiszteletben tartva megkapjuk a nagyobb hatalom, nagyobb szeretet, nagyobb irgalom, nagyobb megértés és nagyobb reménység áldásait. A szeretetben az egész örökkévalóságra egymáshoz kapcsolt családtagok templomi pecsételésének a csodája és pompája mindent meghaladó ámulatot és örömöt hoz a lelkemnek, és a hála lelkületével tölt el engem.
„Amikor bármilyen felbolydulás következik be az életetekben, a legbiztonságosabb hely, ahol lehettek lelkileg, az a templomi szövetségeitek keretein belüli életvitel lesz” – mondta tanácsként Nelson elnök. Saját édes és időnként keserű halandó tapasztalataimból tudom, hogy igazak ezek a szavak.
James Nathaniel Barlow, Israel és Elizabeth Barlow első gyermeke, nem sokkal a születése után, 1841. májusában halt meg. Évekkel később helyettes által a szüleihez pecsételték a Utah-i Logan templomban.
Illusztrálta: Allen Garns
Gyűjtsétek haza őket
Miután Israel Barlow végső búcsút vett kisfiától, ezt írta a feleségének: „Annak gondolata, hogy a messzeségbe távozom, és ebben az életben soha nem térek vissza [James] sírjához, teljesen összetörte a szívemet, amelynek az ő sírját öntöző könnyeim hoztak enyhülést.”
Úgy gondolom, hogy még több könny – ekkor már az öröm könnyei – hullott 1889. december 4-én. Ezen a napon a kis James Nathaniel Barlow a szüleihez lett pecsételve a Utah-i Logan templomban. Ekkorra Israel már meghalt, úgyhogy mások voltak ő és James helyettesei.
Kearon nővérrel egyetemben különösen érzékeny pontunkat érinti és nagy együttérzésünket váltja ki Israel és Elizabeth. Az első gyermekünk, egy Sean nevű kisfiú, mindössze három hetes korában halt meg egy szívműtét során. Ez világrengető veszteség volt számunkra. Akkoriban az is felmerült bennünk, hogy túl fogjuk-e élni. Angliában eltemettük őt egy szívfájdítóan apró sírba. Tizenöt évvel később a családunk felkérést kapott, hogy teljes idejű egyházi szolgálat végett költözzünk el az Egyesült Királyságban lévő otthonunkból, aminek következtében hátrahagytuk ezt az apró sírt.
Nem a nyugatra vezető úton veszítettük el a kisbabánkat, és nem szenvedtük el Barlowék felfoghatatlan nehézségeit, de talán kezdjük érteni, min mentek keresztül. A kisbabánk sírja oly messze van tőlünk, azonban Barlowékhoz hasonlóan maradandó hitünk van Jézus Krisztus feltámadásában és a családunk szent pecsételési szövetségen keresztüli örök természetében.
Mindannyiunknak vannak olyan őseink és egyéb szeretteink a síron túl, akik azt mondják nekünk: „Ne hagyj itt!” A templomi szövetségek miatt senkinek nem kell hátramaradnia. Az elhívásunk arra szólít, hogy szeressük őket, szolgáljuk őket, és segítsünk hazagyűjteni őket.
Mennyei Atyánk szeret minket, titeket és engem. Templomokat adott nekünk, hogy „amit megköt[ünk] a földön, az kötve legyen a mennyben” (Tan és szövetségek 128:8; lásd még Máté 18:18). Elküldte az Ő Fiát, hogy szétszakítsa a halál kötelékeit, kikövezve az örökké tartó kapcsolatok és örök családi összejövetelek útját.
Ezért vannak szertatásaink. Ezért kötünk szövetségeket. Ezért építünk templomokat. Ezért szenteljük magunkat Isten munkájának és dicsőségének (lásd Mózes 1:39). És ezért hullatunk örömkönnyeket, tudván, hogy örök viszontlátás vár minket és a szeretteinket az Atya és a Fiú jelenlétében.
Leljünk örömre és békességre, miközben megtartjuk a szövetségeinket és csatlakozunk az Úrhoz az Ő dicsőséges szabadító munkájában.