Nikodémosz: Krisztus igazságának a megismerésére törekedve

Írta: Kimmy Badal

Egyházi folyóiratok

Talán soha nem fogjuk megtudni a földi életünk során, hogyan végződött Nikodémosz története, de a húsvétra készülve értékes meglátásokra tehetünk szert a Szabadítóval való kapcsolatából.

Ami az élettörténetét illeti, a Nikodémoszról meglévő újszövetségi ismereteink igencsak szegényesek. Annyit tudunk, hogy farizeus volt, valamint a „zsidók főembere” (János 3:1). Jogosult volt részt venni a főtanácsban (szanhedrinben), és valószínűleg jómódú volt. Ezek a körülmények előkelő helyzetet jelentettek a zsidó társadalomban. Ami viszont a tanítványsága mélységét illeti, arról semmit nem tudunk.

Titkos tanítvány volt? Vagy egyáltalán nem is volt tanítvány? Hitte-e, hogy Jézus a Messiás? Vajon visszatartották-e a tekintélyes helyzetéből és világi társaitól adódó hatások attól, hogy befogadja a tanítványságot? A szentírások nem beszélnek erről, de Krisztus mai követőiként mégis képesek lehetünk szert tenni bizonyos meglátásokra Nikodémosz cselekedetei alapján, miközben ebben a húsvéti időszakban Jézus Krisztust keressük.

Találkozás Jézussal

Nikodémosz („Nikodémus”) először akkor tűnik fel az evangéliumi elbeszélésekben, amikor egy este titokban találkozik Jézussal. Értetlenül fogadja, amikor a Szabadító azt mondja neki, hogy „ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát” (János 3:3). Megkérdőjelezi ezt a kijelentést, mivel szó szerint értelmezi a tanítást. Jézus gyengéden megfeddi őt, és igyekszik megmutatni neki a szavai lelki értelmét, továbbá a Messiásként betöltött szerepét. A találkozás úgy végződik, hogy nem tudjuk meg, vajon Nikodémosz megértette-e a Szabadító tanítását.

Noha Nikodémosz a szívében tudja, hogy Jézus Mennyei Atyától jött (lásd János 3:2), mégis előfordulhat, hogy a világi tényezők és a saját vallási hitelvei által korlátozva nem képes felismerni Jézus jelképes üzenetét. Könnyen lehet, hogy ez a látásmód abból fakadt, hogy Nikodémosz az egész életét szigorú szabályok szerint működő zsidó hagyományok szerint élte.

Vajon mi a saját életünkben milyen gyakran törekszünk úgy válaszokra Mennyei Atyától, hogy közben tíz körömmel kapaszkodunk a világ működéséről vallott elképzeléseinkbe? Milyen gyakran keressük a Szabadítót anélkül, hogy készek lennénk változtatni a szokásainkon vagy kockáztatni a tekintélyünket?

Nikodémosz nem volt képes teljes mértékben felfogni a Szabadító üzenetét azon az estén, de azzal, hogy találkozott Vele, tett egy lépést a megértés felé, és ez már nem volt hiábavaló. „A jó megtételének a vágyáért is meg leszünk áldva, miközben ténylegesen törekszünk ilyenné válni” – mondta Jeffrey R. Holland elnök, a Tizenkét Apostol Kvóruma ügyvezető elnöke.

Kiállni az igazság mellett

Még ha Nikodémosz nem is értette meg teljes mértékben Krisztus minden tanítását, erősen kitartott azon igazságok mellett, amelyekről már tudomása volt. Így amikor a főpapok és a farizeusok összegyűlnek és elítélik a Mestert, Nikodémosz az egyetlen, aki a Szabadító mellett emel szót.

„Vajjon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?” – teszi fel a kérdést Nikodémosz. Felemeli szavát, noha tudja, hogy ezzel magára vonhatja a társai haragját. „Vajjon te is Galileus vagy-é? – harsogják gúnyosan. – Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta” (János 7:51–52).

Nikodémoszhoz hasonlóan mi is ellenállásba ütközhetünk, amikor kiállunk olyan igazságok mellett, amelyekről tudjuk, hogy helyesek. Fontos azonban, hogy még ekkor is kiálljunk ezek mellett, különösen akkor, ha a Jézus Krisztusról való bizonyságunkról van szó.

Húsvéti felajánlás

Néha a tettek hangosabbak a szavaknál. Krisztus gyötrelmes keresztre feszítése után Nikodémosz segédkezik az eltemetésében. Drága mirhát és aloét (ezekből álló kenetet) hoz, hogy tiszteletét tegye az elbukott Szabadító előtt, és előkészíti a testét arra, hogy elhelyezzék a sírkamrában (lásd János 19:39–40). A szentírások e ponton túl nem említik Nikodémoszt, így végül nem derül ki, hogy vajon teljes szívéből követi-e Krisztust.

Amikor azonban erre a húsvéti időszakra készülünk, hogy megünnepeljük Jézus Krisztust és mindazt, amit Ő értünk tett, mi a saját felajánlásainkat hozhatjuk Őhozzá: készséges szívet és töredelmes lelket. Megújíthatjuk azon vágyunkat, hogy megértsük, ki a Szabadító, és kiállhatunk minden olyan dolog mellett, amiről tudjuk, hogy igaz. Ha így teszünk, akkor a húsvét olyan időszakká válik, amikor úgy emlékezünk Krisztusra mint „az élet legnagyobb örömeinek kapujára és az élet legmélyebb gyötrelmeinek balzsamára”.