A Fülöp-szigeteki Manila templom tűzvonalban

A Fülöp-szigeteki Manila templom fényképét készítette: Leo Camposano Imperial

Dignardino Espi, a Fülöp-szigeteki Manila templom biztonsági őreinek a vezetője aggodalmasan érkezett munkába 1989. december 1. estéjén. Aznap Manilában fegyveres lázadás tört ki, zűrzavart idézve elő a városban. Négy év alatt ez volt a hetedik kísérlet a Fülöp-szigeteki kormány megdöntésére.

A politikai nyugtalanság ellenére az egyház szilárd alapra támaszkodhatott a Fülöp-szigeteken. Az azt megelőző 30 év során a tagsága, mely filippínó hívők egy kis csoportjával indult, annyira megnőtt, hogy immár több mint 200 000 szentet számlált. Ekkor már 38 cövek volt az országban és kilenc misszió. A Fülöp-szigeteki Manila templom pedig az 1984 szeptemberében történt felszentelése óta hatalmas öröm és lelki erő forrása volt.

A templomi őrházban ott voltak Dignardino munkatársai: Felipe Ramos és Remigio Julian. Bár a két férfi műszakja már lejárt, nem akaródzott hazaindulniuk. A templommal átellenben állt egy nagy laktanya, a Camp Aguinaldo. Mivel az őrök tudták, hogy a laktanya a fegyveresek célpontjává válhat, tartottak attól, hogy az őrhelyüket elhagyva tűzharcban találhatják magukat. Inkább maradtak, és segítettek őrizni az Úr háza és annak kertje szentségét.

Hajnali egy óra tájban a kormánycsapatok úttorlaszt állítottak fel a templom közelében lévő egyik kereszteződésben. Néhány órával később egy harckocsi tarolta le az úttorlaszt, kárt okozva a templomot körülvevő falban.

Miközben az utcán kitört az erőszak, Dignardino és a többi biztonsági őr maguk mellé vették a templom két gondnokát, hogy segítsenek nekik megóvni az épületet és a kertjét. A kormányerők tűzereje elől menedéket kereső férfiak egy csoportja hamarosan benyomta a templomkert kapuját. Dignardino megpróbálta távozásra bírni őket, de ők ezt megtagadták.

A délután folyamán Dignardino telefonon beszélt Floyd Hogan templomelnökkel és George I. Cannon területi elnökkel. Cannon elnök azt tanácsolta, hogy a munkatársaival húzódjanak be a templomba. Röviddel később a telefonvonalak megszakadtak.

Másnap reggel böjti vasárnap volt, a dolgozók pedig azzal kezdték a böjtölést, hogy arra kérték Istent, kímélje meg az Úr házát attól, hogy megszentségtelenítsék vagy károsodás érje.

A nap nagyjából ugyanúgy telt, mint az előző. Helikopterek húztak el felettük, és golyózáporral szórták meg a templom kertjét. Egy repülőgép több bombát is ledobott a közelben, betörve az egyházi elosztási bolt ablakait, valamint más épületekben is kárt okozva. Egy ponton egy vadászgép két rakétát lőtt ki a templom fölött, amitől a szomszédos mező lángra kapott.

Kora délután Dignardino tíz fegyverest talált a templom bejárata közelében. „Amit a templom épületében találtok, az tisztán vallásos és szentséges természetű” – mondta nekik. Izgult, de tovább beszélt. „Ha ragaszkodtok ahhoz, hogy belépjetek az épület szent falai közé, azzal megszűnik a szentsége. Megfosztanátok minket ezektől az áldásoktól?” A férfiak elhallgattak, és amikor elmentek onnan, Dignardino tudta, hogy a szavai megérintették őket.

Aznap este Dignardino összeszedte az embereit, és ismét a templom menedékébe vonultak. Buzgó imát mondott, az Úrba helyezve a bizalmát arra vonatkozóan, hogy meg fogja őrizni az Ő szent házát.

Egész éjjel a becsapódó bombákra vártak, azonban az órák csendben teltek. Amint hétfőn pirkadni kezdett, óvatosan kiléptek a templomból, hogy felmérjék a helyzetet. A fegyveresek eltűntek. Semmi más nem maradt utánuk, csak hátrahagyott fegyverek, lőszerek és katonai egyenruhák.

Dignardino és a többiek átvizsgálták a kertet, és néhány külső épületben találtak némi kárt. Maga a templom azonban sértetlen maradt.