A Szabadító visszahozott. Liahóna, 2025. aug.
A hit képmásai
A Szabadító visszahozott
Mivel átmentem a finomító tüzén, tudom, hogy a Szabadító képes megváltoztatni minket – nem számít, milyen mélyre süllyedtünk.
Fényképezte: Christina Smith
Azt hittem, egy rövid hétvégi útra indulok, hogy meglátogassam a családomat az egyik fivérem esküvője alkalmából. Amikor azonban a feleségem, Etelani, kitett a reptéren, majd a kezembe nyomott egy becsomagolt bőröndöt, és közölte, hogy maradjak a szüleimnél, amíg készen nem állok arra, hogy férj legyek, tudtam, hogy a dolgok komolyra fordultak. Gyökeres változtatásokat kell eszközölnöm az életemben.
Ahogy néztem, amint a feleségem elhajt, nem is sejtettem, hogy az egész mennyire rosszul esett neki. Később elmondta, hogy ezt követően keresett egy biztonságos helyet az út mentén, ahova lehúzódhatott, hogy kisírja magát. Korábban nem is fogtam fel, hogy milyen rossz hatással van rá a viselkedésem – az ivás és a kábítószerezés –, ahogy azt sem fogtam fel, hogy rám milyen rossz hatással van.
Mindketten Szamoán nőttünk fel, és ott is ismertük meg egymást. A családom akkor csatlakozott Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházához, amikor középiskolás voltam. Csakhogy a parancsolatok zavarták az életvitelemet és az általam kedvelt bulik látogatását. Amikorra a családom többi tagját egymáshoz pecsételték a templomban, én már nem voltam tevékeny az egyházban, és minden kifogást felhoztam arra, hogy távol maradjak az egyházi tevékenységektől.
Miután Etelanival összeházasodtunk, Washington államba, Seattle-be költöztünk, ahol a családom lakott. Aztán elköltöztünk tőlük Utah-ba. Ott Etelani kétségbeesetten próbált segíteni nekem abban, hogy változtassak a szokásaimon.
Alkalmanként gyakran egy-két hétig is távol voltam, ittam és buliztam, amíg ő otthon maradt, és nem tudta, hol vagyok. Mindez nagyon fájt neki, amikor felismerte, hogy nem képes megváltoztatni engem. Ezek sötét és fájdalmas napok voltak számára. Csüggedtté vált és bizonytalanság gyötörte. Azon tűnődött, vajon az én öntörvényű viselkedésem nem abból fakad-e, hogy neki nem lehet gyereke.
„Ha úgy kell lennie, hogy együtt maradjunk – imádkozott Mennyei Atyához –, akkor kérlek, segíts tudnom, mit tegyek.”
A Lélek cselekvésre késztette, amikor a szüleim telefonáltak, hogy bejelentsék az egyik testvérem nősülését. Aznap, amikor Etelani kitett a reptéren, ezt mondta: „Szerintem ez jó alkalom arra, hogy különváljunk.” Úgy alakult, hogy 10 hónap telt el, mire ismét együtt voltunk.
Családi szeretet és mennyei segítség
A szüleim és a testvéreim tevékeny egyháztagok voltak. Édesanyám erős volt a bizonyságában, és tisztában volt a helyzetemmel. Abban a 10 hónapban, amíg a szüleimmel laktam, kedves és gyengéd kéréseket intézett hozzám, hogy tartsak a családdal istentiszteletre és az egyházi tevékenységekre, továbbá emlékeztetett engem annak a fontosságára is, hogy Etelanihoz pecsételjenek a templomban. Ezek az egyszerű kérések, valamint az, hogy körülvett a családom szeretete, segített visszatérnem az egyházhoz.
Miközben Etelani Utah-ban volt, túlórákkal terelve el a figyelmét a szomorúságáról, édesanyám szeretete és a Szabadító engesztelő kegyelme átalakulást eredményezett bennem.
Az évek során addigra már sokszor próbáltam meg elhagyni a rossz szokásaimat, de soha nem sikerült. Korábban minden lehetséges kifogást felhasználtam arra, hogy távol maradjak az egyháztól, de most, amikor azzal szembesültem, hogy elveszítem a feleségemet, tudtam, hogy meg kell változnom.
A változás nem volt könnyű. Ki vagyok én, hogy meg legyek szabadítva? – tűnődtem magamban. A múltban megpróbáltam önerőből megváltozni. Egyedül nem tudtam legyőzni a szokásaimat, de Mennyei Atya és az Ő Fia segítségével, a szentírásokkal, a böjtöléssel és az imával, az úrvacsorával és a bűnbánattal már tudtam, hogy képes vagyok megváltozni. Az egyházi részvétel és a Jézus Krisztusba vetett hit gyakorlása megváltoztatta a szívemet és a gondolkodásmódomat (lásd Móziás 5:7; Alma 5:12–13). Hamarosan rájöttem, hogy olyan dolgokat is meg tudok tenni, amelyeket azelőtt képtelen voltam.
Kitartottam, és idővel megéreztem a Szabadító irgalmát. Ő tudott Etelaniról és rólam. Éreztem, hogy szeret minket. A szeretete megváltoztatta a vágyaimat. Már nem vagyok a múltbéli élvezetek megszállottja. Amikor végre bizonyságom volt az evangéliumról, újra Etelanival akartam lenni.
Amikor látta, hogy biztos állásom van és pénzt teszek félre, hogy legyen hol laknunk, hozzám költözött Seattle-be. Még mindig közösen képzelte el az életünket. Miután megmutattam, hogy az iránta és az evangélium iránt tanúsított odaadásom valós, örökbe fogadtunk egy lányt. A gyermekvállalás segített elköteleznem magam az általam korábban eszközölt változtatások mellett. Tudtam, hogy jó apának kell lennem a lányom számára. Tetszett az irány, és szerettem volna, ha a családom is velem marad. A szüleimhez pecsételtek. Etelanival örökbe fogadtuk egy fiút. Aztán pedig családként egymáshoz pecsételtek minket a templomban. Isten jó volt hozzánk.
Tony a fiával, az ifjabb Tonyval
Mivel átmentem a finomító tüzén, első kézből tudom, hogy a Szabadító képes megváltoztatni minket. Ehhez először is közelebb kell kerülnünk Őhozzá. El sem hinnéd, hogy Ő mire képes. Isteni szeretetének az átérzése őszinte bűnbánathoz tud vezetni, ez pedig meg tud változtatni téged – nem számít, milyen mélyre süllyedtél.
Hálás vagyok a második lehetőségért. Hálás vagyok az evangéliumért. Hálás vagyok, amiért a Szabadító visszahozott. Hálás vagyok azért, hogy segített jobb férjjé válnom a feleségem és jobb apává a gyermekeim számára.
Ha van hitünk a Szabadítóban és bízunk Őbenne, akkor meglepődünk majd azon, hogy milyen változásokat vihet véghez bennünk.
Tony továbbra is hálás, amiért az Úr segített neki jobb férjjé válni a felesége, Etelani számára, valamint jobb édesapává a gyermekei, az ifjabb Tony és Prelain számára.