Önellátás:

„Vajon eleget adok?”

A Plano Texas Cövekben az elmúlt években több mint 900 egyháztag vett részt önellátási csoportokban. Néhányan tanulóként jönnek, hogy eszközöket vagy új ötleteket találjanak. Mások „emelni” érkeznek, hogy útmutatást, javaslatokat vagy támogatást nyújtsanak másoknak.

Jerry Martin, a Plano Cövek elnökségének a tagja, csatlakozott egy személyes pénzügyekkel foglalkozó önellátási csoporthoz, hogy közelről láthassa a folyamatot és a tanfolyam anyagát. Egy nagyvállalat nyugalmazott pénzügyi igazgatójaként úgy gondolta, hogy nem nagyon van mit tanulnia a pénzügyekről.

„Láttam a lehetőségeket arra, hogy több résztvevőnek is segítsek kikerülni az adósságból, vagy olyan személyes megtakarítási és befektetési terveket segítsek kidolgozni, amelyek megfelelnek az egyedi körülményeiknek – mesélte Martin fivér. – Ez nagy megelégedéssel töltött el.” Tetszett neki a csoport által sugárzott bajtársiasság is. Ezután tett egy személyes felfedezést.

Így emlékezett vissza erre: „Mindig is fizettem a tizedemet és a bőkezű böjti felajánlásomat, de ahogy részt vettem ebben a csoportban, gyötört az az érzés, hogy nem teszek eleget. Vajon eleget adok? Eléggé szent a felajánlásom?”

A személyes szolgálata és az egyházi hozzájárulásai ellenére ezek a kérdések nem akartak szűnni. Indiában tett látogatása során számos olyan emberrel és szervezettel találkozott, akik bőkezűen támogatták a különböző emberbaráti erőfeszítéseket. Amint azt Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség első tanácsosa mondta: „Jézus Krisztus Egyháza elkötelezett a szükséget szenvedők szolgálata iránt, ahogy elkötelezett aziránt is, hogy együttműködjön másokkal eme erőfeszítésben.” Ezt szem előtt tartva Martin fivér elkezdett további lehetőségeket keresni a hasonló gondolkodású emberekkel való közös szolgálatra és együttműködésre. Nem volt felkészülve arra, ami ezután következett.

„Volt egy értékes gyűjteményem egycentesekből – mesélte Martin fivér. – Amikor Indiában arról imádkoztam, hogy miképpen és hol járulhatnék hozzá mások munkájához, sugalmazást kaptam arra, hogy e lehetséges hozzájárulások forrását is meg kell fontolnom: ne a befektetési számlám legyen az, hanem az érmegyűjteményem. Ekkor jöttem rá: eljött a megszentelt felajánlásom pillanata. Vajon mennyit jelentenek számomra ténylegesen ezek az egycentesek?”

Végül Martin fivér eladta az érmegyűjteményét, és a bevételt tengerentúli emberbaráti projektek, valamint helyi egyetemi ösztöndíjak támogatására fordította. „Ha nem vettem volna részt az önellátási csoportban, akkor soha nem is gondolkodtam volna el azon, hogy miként tudnék másokat felemelni az időmön és az eszközeimen keresztül – fejtette ki később. – Ennek köszönhetően jobb ember lettem.”

A St. George Utah Green Valley Cövekben Troy és Sue Olsen elkezdett egy érzelmi ellenállóképességgel foglalkozó önellátási csoportba járni, arra számítva, hogy majd segíteni fognak másoknak. A püspökük felkérte az egyházközségi tanács tagjait, hogy vegyenek részt egy ilyen csoportban, hogy meg tudják osztani másokkal, amit tanultak.

Olsenék a mozaikcsaládjuk működése terén bizonyos kihívásokkal küszködtek a felnőtt gyermekeik kapcsán. „Van egy családtagunk, aki akkoriban nehéz időszakon ment keresztül – világított rá Olsen nővér. – Gyötrődtem, amiért nem tudtam több segítséget nyújtani.” A tévhitekről és tényekről szóló beszélgetések, melyeket a munkafüzet alapján folytattak, segítettek Olsenéknek másként tekinteni a családi helyzetükre.

Aztán az egyik nő a csoportból elmesélte, mekkora bűntudatot és reménytelenséget érzett, amikor a fivére véget vetett az életének. Olsen nővér ráébredt, hogy másoknak is vannak olyan érzelmi terhei, amelyekről még csak sejtelme sem volt, és amelyek kapcsán neki kell egyedi módon szolgálattételt nyújtania.

Ő maga talán nem lesz képes felemelni ezt a terhet, de a Szabadító megteheti. A munkafüzet egyértelműen fogalmaz: „A te szereped az, hogy szeresd és szolgáld az embereket, a gyógyítást pedig a Szabadító fogja elvégezni.” Olsen nővér azt mondja: „Azáltal, hogy terheinket Őrá vetettük, új szemekkel láttunk, új megközelítésben hallottunk régi üzeneteket, és újból megértettük az evangéliumot és az Ő gyógyító hatalmát.”

A csoportos beszélgetések, a munkafüzetben lévő példák és a személyes együttérzés egyúttal a helyzetük javításában is sokat segítettek. Olsen nővérnek még mindig vannak nyugtalan pillanatai, és szívből jövő imák sokaságát mondja. Fontos, hogy most már másként látja a szerepét: hogy szeressen és szolgálattételt nyújtson, nem pedig hogy megoldja vagy helyrehozza mások gondjait.

Az önellátási csoportok gyakorlati készségeket és lelki tantételeket ötvözve segítik az embereket, hogy segíteni tudjanak önmagukon. Keretet biztosítanak a személyes és családi kérdések megértéséhez. Előmozdítják az összetartozás érzését, elősegítik a kölcsönös támogatást és erősítést, valamint biztonságos helyet biztosítanak az egyháztagoknak, ahol megoszthatják élményeiket és tanulhatnak egymástól, Krisztus végtelen engesztelésére támaszkodva. Russell M. Nelson elnök pedig a következőt ígérte nekünk arra az esetre, ha a Szabadítóra támaszkodunk: „[H]a valóban bűnbánatot tartotok és az Ő segítségét kéritek, akkor e mostani ingatag világ fölé tudtok emelkedni.”