Válasz a nagy kérdésre: „Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől?”

A Tan és szövetségek 76-ban leírt látomás kulcsfontosságú igazságokat hangsúlyoz Jézus Krisztusról:

• „…az Úr: Isten, és rajta kívül nincs Szabadító” (1. vers).

• „…irgalmas és könyörületes… azokkal szemben, akik fél[ik Őt], és örömöt lel… azok megtisztelésében, akik mindvégig igazlelkűségben és igazságban szolgál[ják]” (5. vers).

• „…eljött a világra…, hogy keresztre feszítsék a világért, és viselje a világ bűneit, és megszentelje a világot, és minden hamislelkűségtől megtisztítsa azt; hogy általa mindenki megszabadulhasson, akit az Atya az ő hatalmába helyezett és általa alkotott” (41–42. vers).

• Jézus Krisztus végül „saját vérének kiontása által véghez vitte ezt a tökéletes engesztelést” (69. vers).

Joseph és Sidney bátran bizonyságot tett Jézus Krisztus valóságáról és jelentőségéről:

„[Ő] él!

Mert láttuk őt, méghozzá Isten jobb kezénél; és hallottuk a hangot, amely bizonyságot tett arról, hogy ő az Atya Egyszülöttje –

Hogy általa, rajta keresztül és őtőle teremtetnek és teremtettek a világok, és azok lakói Istennek született fiak és leányok” (22–24. versek).

Jézus Krisztus „mindenkit megszabadít”, kivéve a veszedelem fiait (Tan és szövetségek 76:44). Ők teljes mértékben megválaszolták azt a kérdést, hogy „Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől?”, amikor elutasították a Szent Lelket, megtagadták Jézus Krisztust és szembeszegültek Vele és az Ő hatalmával, miután ki lett nyilatkoztatva nekik (lásd 43. vers). Ezzel „maguk keresztre feszítették és nyílt szégyennek tették ki őt” (35. vers).

Hogyan válaszolják meg a telesztiális királyságban lévők a kérdést: „Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől?” Ők úgy döntenek, hogy elutasítják az evangéliumot és „a Jézusról való tanúságot” (Tan és szövetségek 76:82, 101), valamint elutasítják a parancsolatait, mivel „hazugok és szemfényvesztők és házasságtörők és paráznák” (103. vers).

Mindazonáltal részesülnek a feltámadásban és a dicsőség egy olyan fokában is, amely „minden értelmet meghalad” (89. vers). Betartják a telesztiális királyságnak legalább egy törvényét (lásd Tan és szövetségek 88:36), mely szerint kötelezően „mind térdet hajtanak majd, és minden nyelv vallomást tesz annak, aki örökkön örökké a trónon ül” (Tan és szövetségek 76:110).

Hogyan válaszolják meg a terresztriális királyságban lévők a kérdést: „Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől?” Bár van bizonyságuk Jézusról, „nem hősiesek” benne; „nem kapják meg tehát az Istenünk királysága feletti koronát” (79. vers). Megáldatnak azzal, hogy „elnyerik a Fiú jelenlétét, de nem az Atya teljességét” (77. vers).

Jézus Krisztus és az Ő örökkévaló evangéliuma nemcsak azt a kihívást állítja elénk, hogy tudjunk, hanem tegyünk is, és váljunk valakivé. Az Atya és a Fiú teljességének az elnyeréséhez templomi szertartásokban kell részesülnünk, és hűnek kell lennünk ezekhez a szövetségekhez. Joseph Smith egyértelművé tette: „Ha egy ember megkapja Isten papságának a teljességét, ugyanúgy kell azt megkapnia, ahogy Jézus Krisztus kapta, ez pedig minden parancsolat betartása, valamint az Úr háza összes szertartásának való engedelmesség által történik”. A terresztriális lények nem hajlandóak elnyerni az Atya teljességét.

Hogyan válaszolják meg a celesztiális királyságban lévők a kérdést: „Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől?” Ők befogadják „a Jézusról való tanúságot”, hisznek „az ő nevében”, és „megkeresztelkedtek temetésének módja szerint, eltemettetve a vízben az ő nevében” (51. vers). Betartják a parancsolatokat, hogy azok által „minden bűnüktől meg lehessen mosni és tisztítani őket, és megkaphassák a Szent Lelket annak kézrátétele által, akit e hatalomra elrendeltek és pecsételtek” (52. vers). Ők az Úr Jézus Krisztusba vetett „hit által győznek, és… megpecsétel[i őket] az ígéret Szent Lelke” (53. vers). Ők „tökéletessé té[tetnek] Jézus, az új szövetség közbenjárója által, aki saját vérének kiontása által véghez vitte ezt a tökéletes engesztelést” (69. vers).

Jézus Krisztus érti a saját szerepét Mennyei Atya boldogságtervében: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:6) Senki nem részesül a celesztiális dicsőségből vagy az Atya teljességéből anélkül, hogy ne fogadna el mindent, amit a Szabadító az engesztelése által kínál (lásd Tan és szövetségek 84:37–38): a szeretetét, a hatalmát, az irgalmát, a jóságát, a szolgáit, az igazságosságát, a parancsolatait, a szertartásait és a szövetségeit.

Russell M. Nelson elnök kiemelte, milyen szerepe van Jézus Krisztusnak abban, hogy Isten gyermekeit az örök élet elnyeréséhez segítse: „Régóta célkitűzése az egyháznak, hogy minden tagjának segítsen megerősíteni az Urunkba, Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hitet, hogy segítsen nekik Istennel szövetségeket kötni és azokat megtartani, valamint megerősíteni és egymáshoz pecsételni a családjukat.”

Nelson elnök arra buzdított bennünket, hogy a celesztiális királyságot tegyük örök célunkká, és „alaposan fontolj[u]k meg, hogy az itt a földön meghozott egyes döntései[n]k hová fognak helyezni [minket] a következő világban”. E felhívásra válaszolva felkészültek leszünk a nagy kérdés megválaszolására: „Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől?”

A dicsőség fokozatairól szóló látomás nemcsak arról biztosít bennünket, hogy az önrendelkezés valós, hanem arról is, hogy a döntések valóban számítanak. Arra is emlékeztet minket, hogy Jézus Krisztusnak köszönhetően megváltattunk a bukástól, és „örökre szabadok le[ttün]k…, választhatj[u]k a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatj[u]k a fogságot és a halált” (2 Nefi 2:26–27). Mit fogunk választani? Ebben az életben a jövőnk és az örök rendeltetésünk pont annyira ragyogó, mint a Jézus Krisztusba vetett hitünk.