A Szabadító szeretete és törődése az egyén iránt

Jézus feltámadt lényként ellátogatott a nefitákhoz, miután az Atyával volt. Azért ment oda, hogy megvigasztalja az embereket. Szeretettel hívta őket:

„Keljetek fel, és jöjjetek hozzám, hogy kezeteket bebocsáthassátok az oldalamba, és hogy érezhessétek a szögek nyomait a kezeimben és a lábfejeimben, hogy tudhassátok, hogy én vagyok Izráel Istene és az egész föld Istene, és megöltek a világ bűneiért.

És… ők így tettek, egyenként odamenve, míg mindannyian oda nem mentek, és a szemükkel láttak, és a kezeikkel éreztek, és bizonyossággal tudták, és bizonyságot tettek arról, hogy ő az, akiről a próféták megírták, hogy el fog jönni” (3 Nefi 11:14–15; kiemelés hozzáadva).

Később a Szabadító arra kérte őket, hogy vigyék oda azokat, akik betegek, sérültek vagy „valamely módon nyomorultak…; és ő meggyógyította őket, mindegyiküket, amint odavitték őket hozzá” (3 Nefi 17:7, 9; kiemelés hozzáadva). Azután „vette a kisgyermekeiket, egyenként, és megáldotta őket, és imádkozott értük az Atyához” (3 Nefi 17:21; kiemelés hozzáadva).

Igazán alázatra készteti az embert, ha belegondol, hogy 2500-an voltak jelen (lásd 3 Nefi 17:25). Minthogy Afrikában születtem és nőttem fel, gyakran képzelem magam elé a Szabadítót úgy, hogy a ragyogó napfényben áll, arra várva, hogy meggyógyítson, megvigasztaljon, bátorítson és szeretetet tanúsítson mindazok iránt, akik Őhozzá jöttek. A tanítványaiként mi is fel lettünk kérve arra, hogy úgy nyújtsunk szolgálattételt a körülöttünk lévőknek, ahogyan Ő teszi: egyenként.

Az egyházközségedben vagy gyülekezetedben a Segítőegylet vagy az elderek kvóruma elnöksége a püspök vagy gyülekezeti elnök jóváhagyásával kijelölt neked bizonyos embereket és családokat, hogy szolgálattételt nyújts nekik. Néhányukat talán alig ismered. Esetleg szorongással tölt el a gondolat, hogy meglátogasd vagy felhívd őket, vagy akár az is, hogy sms-t küldj nekik. Talán aggódsz amiatt, hogy nem szívesen fogadnak majd az otthonukban. A vezetőid azonban imádságosan átgondolták, hogy mit jelenthet számodra ez a feladat, valamint azokat az áldásokat, amelyeket ez neked és az általad szolgálattételben részesített családoknak hozhat. Haladj hát hittel!

Néhány évvel ezelőtt elkísértem egy cövekelnököt az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén több család meglátogatására egy cövekkonferencia előtt. Amikor odaértünk az egyik házhoz, odajött hozzánk egy toprongyos férfi.

„Mit akarnak? – kiáltott ránk. – Nem akarom, hogy az emberek idejöjjenek a házamhoz!”

Aggódni kezdtem, amikor a férfi viselkedése fenyegetővé vált. Meg akartam ragadni a cövekelnököt, és visszafutni az autóhoz! A cövekelnök azonban nyugodt volt. „Sajnáljuk – mondta. – Azt hittük, a püspököd szólt, hogy jövünk.”

Miközben beszédbe elegyedtek, nagyon erősen éreztem a Lelket. Összeszedtem a bátorságomat, odaléptem a férfihoz, és azt mondtam: „Drága fivérem! Thomas S. Monson elnök [akkoriban ő volt a próféta] bízott meg azzal, hogy jöjjek ide. Azért vagyunk itt, hogy találkozzunk veled. A próféta szeretetét hozom hozzád.”

Belenéztem a férfi szemébe, és észrevettem, hogy könnyek gyűlnek benne. Elkezdett a nehézségeiről mesélni. A felesége depresszióban szenvedett. Ő maga éppen akkor lett munkanélküli. Nem volt elég élelme a gyermekei számára. A cövekelnök biztosította a férfit, hogy az egyház segíteni fog neki és a családjának. Kedves látogatásnak bizonyult.

Néhány héttel később rákérdeztem a cövekelnöknél a fejleményekre. Elmondta, hogy ezt a fivért a püspöke és az egyházközségi tanács is segíti, és hogy a feleségével, aki nem tagja az egyháznak, elkezdtek találkozni a misszionáriusokkal.

A szolgálattétel azzal kezdődik, hogy hittel és szeretettel fordulunk mások felé. Ha hittel haladunk, bízva az Úrban, akkor kinyilatkoztatást kérhetünk Tőle a terveit és a gyermekeivel folytatott érintkezéseinkre vonatkozó céljait illetően. Segíteni fog nekünk, hogy tudjuk, mit mondjunk és tegyünk, továbbá utat mutat nekünk abban, hogy miként tudjuk „egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek”, „gyászolni azokkal, akik gyászolnak…, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak” (Móziás 18:8–9). Miközben így teszünk, rá fogunk jönni, mily igazán szereti a Szabadító az egyént.

A mai napig tartom a kapcsolatot John és Jean Newbolddal. Az évek során mindvégig örömet szerzett nekem az a szeretet, melyet irántam tanúsítottak. Nekik pedig örömet szerzett az, hogy láthattak fejlődni az evangéliumban. Ennek a lehetőségét hordozza az, amikor szolgálattételt nyújtunk – mi és azok, akiket szolgálunk, közelebb kerülünk egymáshoz, és szorosabban kötődünk a Szabadítóhoz.

A Szabadító azt tanította: „Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében. […]

És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!” (Tan és szövetségek 18:10, 15; kiemelés hozzáadva).

Ha a szolgálattétel eddig nem is volt elsődleges fontosságú számodra, Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy „mindannyian jobban teljesíthetünk és jobbak lehetünk, mint valaha”. Arra kérlek, hogy változtass, és kezdd újra tiszta lappal. Megígérem, hogy amikor részt veszel a szolgálattételben, megoldásokat fogsz találni azokra a kihívásokra, amelyekkel jelenleg szembesülsz.

A Szabadító ígérete valós: „Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt” (Máté 16:25).

A Szabadító segítségével olyan szolgálattevő testvérré válhatsz, akivé Ő szeretné, hogy válj ahhoz, hogy hatással lehess Mennyei Atya gyermekeinek – egyenként minden drága gyermekének – az életére.