Békességet érzek a szívemben

Írta: Mizogucsi Dzsunja, Japán, Kiotó

Ápolónak tanulva úgy éreztem, hogy nincs időm az egyházi elhívásomra és a tanulmányaimra. Ám még fiatalon megtanultam, hogy a szolgálat és az Isten parancsolatainak való engedelmesség boldog élethez vezet.

Fiatal felnőttként azt fontolgattam, hogy el kellene válnom Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházától. Ugyanakkor azonban rájöttem, hogy nem is követtem az egyház összes tanítását. Úgy döntöttem, hogy ha külön akarok válni az egyháztól, akkor ezt teljes meggyőződéssel szeretném megtenni.

Így aztán eldöntöttem, hogy megpróbálok engedelmeskedni mindennek, amit az evangélium tanít. Utána pedig, ha belül úgy érzem, hogy ezek a tanítások értelmetlenek, akkor bármiféle sajnálkozás nélkül távozhatok.

Minden akaratommal, szándékommal és erőmmel (lásd Tan és szövetségek 4:2) azon voltam, hogy engedelmeskedjek annak, amit az Úr tanít, és figyeltem, hogy mi fog következni. Ezen élmény során olyan mértékű boldogság időszakát éltem meg, amilyet addig még szinte soha nem tapasztaltam. Azzal, hogy az egyházban maradtam, azt éreztem, hogy boldog életet élhetek, tudván, hogy mi az igazi boldogság.

Ezt követően úgy döntöttem, hogy misszióba megyek, és megosztom a szívemben érzett békességet. Megtanultam, hogy bármilyen megpróbáltatásokkal fogok is szembesülni, ha Istenhez imádkozom, akkor Ő támogatni fog, reményt ad nekem, és segít megértenem a nehézségeim okát.

Mit tegyek?

A misszióm után, miközben ápolónak tanultam, sok időt töltöttem mindennap helyszíni képzésben a munkahelyemen. Utána hajnali 2-ig vagy 3-ig a házi feladataimat csináltam. Majd aludtam egy kicsit, mielőtt másnap jöttek a további helyszíni képzések.

Akkoriban az egyházközségi Fiatal Férfiak elnökeként szolgáltam. Nagyon nehéz volt egyszerre tanulnom és az egyházi elhívásomat is betöltenem. Tudtam azonban, hogy ha feladnám az elhívásomat, akkor nem tudnám megtanítani a fiatal férfiaknak, mennyire fontos Isten ösvényét követni, sem pedig elnyerni azokat az áldásokat, amelyeket Ő tartogat számomra.

„Mit tegyek? – tettem fel a kérdést Mennyei Atyának. – A testem és az elmém egy romhalmaz, és szerintem nem úgy végzem a feladatomat, ahogy azt Te szeretnéd.”

Az ima után vigaszt éreztem. Éreztem, hogy Isten azt mondja nekem: Ez az időszak, amelyet ilyen kemény munkával töltesz, fontos a számodra. Talán nehéznek érzed a zsúfolt napirendedet, de ha most legyőzöd ezt a próbatételt, akkor arra foglak használni téged, hogy sokakat megáldj és segíts majd a jövőben.

Ez a válasz bizonyosságot adott nekem arról, hogy van számomra egy cél: ha kitartok, akkor a jövőben különleges munkát végezhetek majd.

Beismertem a fiatal férfiaknak, mennyire nehéz a tanulás. De azt is elmondtam nekik, hogy az egyház és az evangélium fontos, és még a nehézségek közepette is az életünk középpontjának kell lennie. Kifejeztem irántuk a szeretetemet, és elmondtam nekik, hogy szorgalmasan igyekszem betölteni az elhívásomat, mert ők éppen olyan fontosak számomra, mint a tanulmányaim. Megkönnyezték, amikor e dolgok igazsága megérintette a szívüket.

Megáldva a szolgálatért

Miközben továbbra is szolgáltam a fiatal férfiakat és tanítottam nekik az evangéliumot, sokszor elgondolkodtam a bonyolult kamaszkori érzéseiken, ahogy istentiszteletre jártak és megismerték az evangéliumot. A mentális egészségükre összpontosítottam, és segítettem nekik az egyéni szükségleteik kielégítésében.

A fiatal férfiak szolgálata segített kifejlesztenem azt a képességet, hogy megfigyeljem és észrevegyem az apró változásokat az emberekben. Most, hogy ápolóként dolgozom, és több tucat beteget gondozok, ezt a képességet a másokkal való érintkezés során is kamatoztatom.

„Az a beteg azt mondja, hogy tényleg megérted az érzéseit” – szokták mondani a munkatársaim. Vagy máskor egy beteg dicsér meg: „Önnel olyan jól el lehet beszélgetni!”

Az egyházi elhívásokban végzett szolgálat otthon is megáldott engem. Megtanultam előre rangsorolni a feleségemet, miközben azt is megtanultam, hogy kevésbé figyeljek csak magamra.

„Ha Mennyei Atyám helyében lennék – kérdezem magamtól –, akkor vajon Ő hogyan erősítené meg ezt a családot, és nekem mit kellene tennem azért, hogy ezt elérjem?”

Mivel teljes szívemből tanulmányoztam az evangéliumot, tudom, hogyan és miért tanítsam meg a gyermekeimnek, hogy az egyház fontos. A feleségemmel tudjuk, hogyan tápláljuk a családunkat lelkileg, mert tanításainkat a Szabadító tanításaira alapozzuk.

Reményt és békességet érzek a szívemben azáltal, hogy követem az Úr tanításait és hallgatok a késztetéseire. Ő az út során mindvégig mellettem állt, megáldva engem az engedelmességemen és az elhívásomon keresztül, hogy én is megáldjak és segítsek másokat. Minden próbatétel ellenére is úgy szeretném élni az életemet, hogy azt tegyem, amit Jézus Krisztus kíván (lásd 2 Nefi 32:3).