Ismerd meg a Szabadítódat

Rendelkezünk azzal a kiváltsággal és lehetőséggel, hogy tanulhatunk Jézus Krisztusról a szentírások tanulmányozása által. Ahhoz azonban, hogy valóban megismerjük Őt és az Ő tanítványai legyünk, az olvasás és a tanulmányozás nem elég. Mélyebben megismerjük a Szabadítót azáltal, ha azt tesszük, amit Ő tenne – főleg akkor, ha úgy szolgálunk másokat, ahogyan Ő szolgálna.

Egy katasztrofális európai földrengés után meglátogattam olyan táborokat, ahol a földrengés miatt a lakóhelyüket elhagyni kényszerülőknek biztosítottak szállást. Sok olyan családdal találkoztam, akik sátrakban laktak. Nem tudták, ki vagyok, vagy hogy az egyház segítséget fog hozni. Amikor azonban találkoztam velük, az első dolog, amit tettek, az volt, hogy mosollyal az arcukon valamilyen enni- vagy innivalót nyomtak a kezembe.

Ezek az emberek mindenüket elveszítették. Azért voltam ott, hogy őket szolgáljam. Mégis valamiképpen ők szolgáltak engem szívből. Ez örömet szerzett nekem, és eszembe juttatta, miszerint az egyik legjobb módja annak, hogy mélységes mélyen megismerjük Jézus Krisztust, az, ha Isten gyermekeit szolgálva szolgáljuk Őt.

Sok körülöttünk lévő ember kizárólag akkor fog hallani a visszaállításról és Jézus Krisztus igaz egyházáról – néha pedig akár magáról Jézus Krisztusról is –, ha tőlünk hallja. Ezért mindig szem előtt kell tartanunk annak a fontosságát, hogy jó példát mutassunk.

Úgy kell élnünk, hogy a körülöttünk lévők megismerhessék a Szabadítót. Ha nem aszerint élünk, amit vallunk és tanítunk, akkor mások esetleg nem hisznek majd a szavainkban, sőt, még a Szabadító engesztelésének a hatalmában sem. Máskülönben viszont megismerhetik Jézus Krisztust annak köszönhetően, hogy ismernek minket, és láthatják és érezhetik az Ő világosságát az életünkben.

Ez különösen igaz a szülőkre. Amikor a feleségemmel az első gyermekünket vártuk, felhívtam a nagybátyámat tanácsért. Ő az, aki megismertette velem az egyházat, és én nagyon szeretem őt.

„Most mit tegyek? – kérdeztem tőle. – Hogyan taníthatom úgy a gyermekeimet, hogy segítsek nekik fejlődni és megerősödni?”

Nagybátyám válasza meghökkentett.

„Nem velük kell foglalkoznod – mondta –, hanem magaddal. Ők ott lesznek veled, és állandóan látni fognak téged. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy engedelmeskedj a parancsolatoknak. Légy becsületes és érdemes mindenben, amit teszel, és ők követni fogják a példádat.”

Néhány évvel később az egyik reggel éppen borotválkoztam, amikor a második gyermekem, aki úgy négyéves volt, egy pálcikával és egy szappannal a kezében lépett be a fürdőszobába, és elkezdett utánozni engem. Ahogy ránéztem, eszembe jutott, amit a nagybátyám mondott. Tanácsa mély értelmet nyerve jött elő a gondolataimban.

Sokan fogadták már be Jézus Krisztus evangéliumát azért, mert azt látták, hogy az egyháztagokban van valami szokatlan. Ügyelnünk kell arra, hogy az evangélium a tekintetünkben is tükröződjön. Nem kell tökéletesnek lennünk, de hajlandónak kell lennünk arra, hogy mindenben, amit teszünk, igyekezzünk hasonlóbbá válni Jézus Krisztushoz.

I See You [Én látlak téged]. Készítette: Greg Olsen. Másolatok készítése tilos!

Tekints a Szabadítóra

Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából egyszer megjegyezte: „Nem lehetett volna engesztelés Krisztus jelleme nélkül!” Jézus Krisztus jellemének a része volt az, hogy még élete legnehezebb körülményei közepette sem önmagára gondolt. Mindig másokra gondolt.

Miután megtudta, hogy Keresztelő Jánost megölték, Jézus arra kérte az apostolait, hogy vonuljanak el Ővele egy félreeső helyre, ahol nyugalmuk lehet. Ötezer főnél is népesebb sokaság követte Őt. Jézus lemondott a vágyott nyugalomról, hogy ehelyett őket gyógyítsa, tanítsa és táplálja – mindannyiukat (lásd Máté 14:12–21).

Amikor észrevette, hogy tanítványai küszködnek a Galileai-tengeren a hajójukkal, Jézus odament hozzájuk a vízen, és azt mondta: „[É]n vagyok, ne féljetek!” (Lásd Máté 14:22–27.)

Később a Szabadító, miközben gyötrelmes kínokat élt át a kereszten, arra kérte János apostolt, hogy gondoskodjon az Ő édesanyjáról (lásd János 19:25–27). Keresztre feszítését követően a lélekvilágba távozott, ahol „megbízta [az igaz lelkeket], hogy menjenek, és vigyék el az evangélium világosságát azoknak, akik sötétben vannak, méghozzá mind az emberek lelkeinek” (Tan és szövetségek 138:30).

Amint azt David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából egyszer megjegyezte, emberi lényekként természetes módon hajlamosak vagyunk befelé fordulni a kihívásaink vagy a gyötrelmeink közepette, ám Jézus Krisztus pont az ellenkezőjét tette. Még a legfárasztóbb és legfeszültebb pillanataiban is mindig fogékony volt mások szükségleteire. Még ma is ezt teszi. Véghez vitte értünk az engesztelést, és kinyitotta az ajtót, hogy mi ismét az Atyához jöhessünk. Minden pillanatban Őrá tekinthetünk, és Ő mindig ott lesz, hogy segítsen nekünk.

Bukott világban élünk. A jó hír az, hogy ez nem valamiféle tévedés eredménye. Ennek a bukott világnak rendeltetése van és dicsőséges (lásd Mózes 1:39). Habár nehéz időket élünk, amikor sok gonoszság van a világban, van belőle kiút Jézus Krisztusnak köszönhetően. Ő az oka minden reménynek.

A világon minden templom a Szabadítóba vetett reménységünkről tanúskodik. Bizonyos értelemben minden alkalommal, amikor a próféta új templomot jelent be, azzal Jézus Krisztus és az Ő megváltó hatalma valóságosságát jelenti ki. Kizárólag Ő és az Ő engesztelése indokolja, hogy miért vannak templomaink. És minden alkalommal, amikor az Úr házában hódolunk, valamint szövetségeket kötünk Istennel saját magunk és a fátyol túloldalán lévők nevében, akkor a feltámadt Krisztusba vetett hitünket hirdetjük.

Jézus Krisztus él. Velünk jár e halandó zarándoklat során. Telve van kegyelemmel. Oly nagyon szeret minket, hogy eljött erre a világra, hogy megtegye azt, amit számunkra lehetetlen lett volna magunkban megtennünk. Ő a barátunk. „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál – mondta Jézus –, mintha valaki életét adja az ő barátaiért” (János 15:13).

Kiváltság számomra, hogy bizonyságot tehetek Jézus Krisztusról. Teljes szívemből a barátja akarok lenni. Ő prófétákon és apostolokon keresztül vezeti az egyházát. Mindannyiunkra gondol. Név szerint ismer minket, és ismeri a szükségleteinket, a küzdelmeinket és a szívünk vágyait. Őáltala ragaszkodunk a reményhez. Amikor másokat szolgálunk, amikor arra törekszünk, hogy példát mutassunk, Jézus Krisztusra tekintsünk és ragaszkodjunk a „tökéletesen ragyogó reménységhez” (vö. 2 Nefi 31:20), akkor megismerjük Őt, és felfedezzük, hogy Ő mindig velünk van, hogy békességgel és örömmel töltse meg az életünket.