Hát már hogy is ne lennék boldog?! Liahóna, 2025. ápr.
A hit képmásai
Hát már hogy is ne lennék boldog?!
Van egy halálos betegségem, amelytől minden végtagom lebénult, de hála a technikának, amely lehetővé teszi, hogy a szememmel gépeljek, mindaddig folytatom az Isten boldogságtervéről vallott bizonyságom megosztását, amíg Ő haza nem hív.
Fénykép: Amy Schaffer
Olyan betegségem van, amelynek a halálozási aránya 100%. Akkor miért nem haragszom Istenre? Mert Ő hűnek bizonyult hozzám a nehéz időkben, és megtanultam bízni Őbenne.
Nem sokkal a legidősebb fiam születése után egy Hirschsprung-kórnak nevezett születési rendellenességet állapítottak meg nála. Először az újszülött-intenzívosztályon volt, majd otthoni ápolást igényelt, később pedig műtéten esett át. Ijesztő időszak volt.
Nagyjából ugyanebben az időben álmaim munkája rémálommá változott. Minden széthullott körülöttem, aminek a betetőzéseként a mentorommal együtt elveszítettük az állásunkat. Ez alatt az időszak alatt mindig úgy jöttem haza egy-egy hosszú munkanap után, hogy végigfeküdtem a szőnyegen, és dőlt belőlem a panasz.
A lányomnak szintén Hirschsprung-kórja van. Ráadásul szívbeteg és Down-szindrómás. Az első néhány földi hetét a kórházban töltötte. Három komoly műtétet követően mostanra egy drága kis mosolygombóc lett. A diagnózisa először tragédiának tűnt, de most már inkább áldásnak érződik. A nehéz időszakok ellenére is a lányunk szeretetet és türelmet tanított a családunknak. Örömöt hoz az egyszerű pillanatokba, mindig tud meglepetéssel szolgálni, és bárhová is megy, felvidítja az embereket.
Mindezek során eszembe jutott az, amikor Joseph Smith prófétát egy nyomorúságos verembe zárták Liberty fogházában. A Szabadító úgy vigasztalta őt, hogy rámutatott a nagyobb képre: „[T]udjad, fiam, hogy mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd. Az Ember Fia mindezek alá ereszkedett” (Tan és szövetségek 122:7–8).
Az ALS-diagnózis előtt készült fénykép. Miközben a kihívásaimra gondolok, igyekszem felidézni, milyen áldott az életem. Bámulatos feleségem a társam lesz az örökkévalóságra, ha megtartjuk a szövetségeinket, és nagy örömöm lesz az utódaimban.
Fényképezte: Lisa Harbertson
Evangéliumi nézőpont
A próbatételeim során a Jézus Krisztusról való bizonyságom megadta nekem azt az érzést, hogy látom a nagyobb képet. Felismertem, hogy Isten számos fia és lánya nálam jóval mélyebbre ereszkedett. Megtanultam tehát, hogy hálás lehetek a próbatételeim idején. Mivel ma már tudom, milyen sokat tanultam abból a nyomorúságból, melyet el kellett viselnem, ezért valahogy nem is tűnnek már olyan nehéznek azok a kihívások, mint amilyennek abban a pillanatban érződtek.
2018 vége felé amiotrófiás laterálszklerózist állapítottak meg nálam. Ez, a közismertebb nevén ALS avagy Lou Gehrig-betegség, egy ritka és halálos idegrendszeri kór. Az ALS megöli az agyamat az izmaimmal összekötő motoneuronokat (mozgató idegsejteket). Az agyam ugyanúgy a megszokott ütemben pörög, és értem is, amit mondanak nekem, de a szememen kívül már nem vagyok képes irányítani a többi izmomat. Nehezen és lassan tudom megfogalmazni a mondanivalómat, amióta már csak szemmozgással tudok gépelni egy különleges eszközön.
Az ALS miatt lebénultam, egy gépen múlik a légzésem, minden másban pedig a feleségemre, Tiffanyra támaszkodom. A betegségem valószínűleg még azelőtt ki fogja oltani az életemet, hogy látnám felnőni a gyermekeimet. Megjelentettem egy könyvet, amely a tanításaimat és a beszédeimet tartalmazza, hogy ők is és mások is olvasgathassák azt a távozásom után.
Amikor azonban a kihívásaimra gondolok, igyekszem felidézni, milyen áldott volt mindig is az életem. Beutaztam a világot, sok különböző kultúráról tanultam, beszéltem az amerikai elnökkel, vacsoráztam a szír miniszterelnökkel, és havas hegycsúcsokon állva csodáltam a természet szépségét.
Ami még ennél is fontosabb: nevettem! Hangosan és hosszan nevettem a szüleimmel, a testvéreimmel, a családtagjaimmal és a barátaimmal. Szent helyeken álltam, élő próféták tanításaiból tanultam, és szolgáltam a templomban. Meghívtam másokat, hogy jöjjenek Krisztushoz és leljenek boldogságra. Bámulatos feleségem a társam lesz az örökkévalóságra, ha megtartjuk a szövetségeinket, és nagy örömöm lesz az utódaimban.
A hála ilyen szemszögéből nézve: hát már hogy is ne lennék boldog? Az ALS nem vicc, és egyértelműen az életem mélypontja. De ahhoz nem elég mély, hogy elfedhesse a boldogságomat.
Tanulságok
Megtanultam elhívásként tekinteni az ALS-re, és igyekszem felmagasztalni. Tulajdonképpen arra számítok, hogy egyszer majd visszatekintek erre a betegségre, és nevetni fogok – hálásan mindazért, amivé ez a kihívás segített nekem válni. És ha egyszer majd így fogom látni a dolgokat, akkor miért ne láthatnám őket így már most is?
Nem akarom azt a benyomást kelteni, mintha ez a kihívás könnyű lenne. Hosszú időbe telt, amíg megtanultam uralkodni az érzelmeimen és a félelmemen. Sokat tanultam, mialatt a fizikai testem lekapcsolt.
Megtanultam, hogy Isten időnként miként ad nekünk áldásokat. Először valami olyannak a megtételére kapunk elhívást, ami nehéznek tűnik – vagy akár lehetetlennek is! Ezután az Úr tanít és felemel minket az Ő kegyelme, vagyis az engesztelésével elérhetővé vált „képessé tévő hatalom” által. Végül csak azután ismerjük fel a kezét és az áldásait az életünkben, miután túljutottunk a feladaton. Amint azt Thomas S. Monson elnök (1927–2018) tanította: „Ne a képességeitekhez mért feladatokért imádkozzatok, hanem imádkozzatok a feladataitokhoz mért képességekért! Akkor nem a ti munkálkodásotok lesz a csoda, hanem ti magatok lesztek a csoda.”
Ez a minta újra és újra igaznak bizonyult az én esetemben. Hiszek tehát abban, hogy az ALS is így fog alakulni nálam.
A betegségem valószínűleg még azelőtt ki fogja oltani az életemet, hogy látnám felnőni a gyermekeimet. Megjelentettem egy könyvet, amely a tanításaimat és a beszédeimet tartalmazza, hogy ők is és mások is olvasgathassák azt a távozásom után. Amíg el nem jön számomra a vég, igyekszem felmagasztalni az elhívásomat és hasonlóbbá válni Jézushoz.
Fényképezte: Debra Jo Borden
Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) egyszer azt mondta, hogy amennyiben az evangélium igaz, „akkor mi más számít igazán?” Sokat tanulok arról, hogy mi számít igazán. A próbatételeim során megtanultam, hogy a világegyetem Istene szeret engem. Visszatekintve már látom a kezét az életemben. Minden egyes próbatétel, amellyel szembenéztem, felkészített a következőre. Az ALS nem szerepelt a terveimben, de megtanultam, hogy az Úr útjai nem a mi útjaink.
Bárhol legyünk is, Isten pontosan ott és úgy szeret minket, de egyúttal sokkal többet is kér tőlünk. Még messze nem a célszalag közelében vagyunk. Hosszú utat kell megtennünk odáig, de muszáj mindennap egy kicsit jobbnak lennünk. Mivel Isten szeret minket, ezért arra kér, hogy gyürkőzzünk neki, legyünk jobbak és kövessük Őt.
Amikor Nefi, a Mormon könyve-beli próféta egy olyan kérdést kapott, amelyre nem tudta a választ, akkor arra hagyatkozott, amit már tudott: „Tudom, hogy [Isten] szereti gyermekeit; de nem ismerem minden dolognak a jelentését” (1 Nefi 11:17).
Hiszem, hogy bármily nehéznek, igazságtalannak, méltánytalannak vagy fájdalmasnak tűnjön is ez az élet, mindannyian nagyon boldogok leszünk a mérleg végső állása láttán. Döntéseink fontosabbnak fognak bizonyulni a körülményeinknél.
Ahogy a közismert mondás tartja: „A végén minden rendben lesz – és ha nincs minden rendben, akkor még nincs itt a vége.” Maga az Úr ezt mondta:
„Természetes szemetekkel jelenleg nem láthatjátok Istenetek tervét azon dolgokat illetően, amelyek ezután jönnek, és a dicsőséget, amely sok megpróbáltatást követ.
Mert sok megpróbáltatás után jönnek az áldások. Eljön tehát a nap, amikor sok dicsőséggel koronáztattok meg” (Tan és szövetségek 58:3–4).
Nem ismerem minden dolognak a jelentését. De tudom, hogy Isten szeret engem. Téged is szeret. Tökéletes szeretete elűzi a félelmeimet (lásd Moróni 8:16). Amíg el nem jön számomra a vég, igyekszem felmagasztalni az elhívásomat és hasonlóbbá válni Jézushoz.
Hála a technikának, amely lehetővé teszi, hogy a szememmel gépeljek, mindaddig folytatom az Isten boldogságtervéről vallott bizonyságom megosztását, amíg Ő haza nem hív.