Jézus Krisztus a húsvét reménye és ígérete

Isten, a mi Mennyei Atyánk, Jézus Krisztus, az Ő Szeretett Fia és a Szentlélek személyesen közel vannak hozzánk. Végtelen és örökkévaló világosságuk, könyörületük és megváltó szeretetük összefonódik a teremtés céljában és létezésünk szövetében (lásd Alma 30:44; Mózes 6:62–63).

A halandóság előtti mennyei tanácsban „együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai [és leányai] vigadozának” (Jób 38:7). A választást választottuk. Most pedig hitben járunk. Saját tapasztalataink által felfedezzük az Isten által megígért szépséget, tisztánlátást, örömet és célt a halandóság bizonytalanságai, csüggedései és kihívásai közepette.

Nem arra lettünk szánva, hogy egyedül bóklásszunk létünk bizonytalanságában. Beszélhetünk a mennyel, építhetjük a hitet és az összetartozást a családunkban, valamint a szentek háznépében és közösségében, és az Isten parancsolatainak való készséges és örömteli engedelmesség által a legigazabb, legszabadabb, leghitelesebb, legörömtelibb önmagunkká válhatunk. Az engesztelés – az egység visszaállítása – Jézus Krisztusban és rajta keresztül elhozza ezt a szövetség általi összetartozást.

Jézus Krisztus életének és küldetésének a reménysége

A húsvét reménye és ígérete minden egyes nap magában foglalja azokat az áldásokat és tanításokat, melyeket Jézus Krisztus az Ő tökéletes halandó szolgálattétele során osztott meg velünk. Kezdettől fogva előre elrendelt lévén, Jézus Krisztus úgy született mint Isten Egyszülött Fia (lásd Jákób 4:5; Alma 12:33–34; Mózes 5:7, 9). Gyarapodott bölcsességben és teste állapotában, valamint az Isten és emberek előtt való kedvességben (lásd Lukács 2:52). Egyedül az Atyja akaratának a megtételére törekedve Jézus Krisztus megbocsátotta a bűnöket, meggyógyította a gyengeségeket, feltámasztotta a halottakat, valamint megvigasztalta a betegeket és a magányosokat.

Ezt mondta, miután 40 napon át böjtölt: „Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat” (Lukács 4:18; lásd még Ésaiás 61:1).

Ez mindegyikünkről szól.

Az utolsó vacsora során Jézus Krisztus megmosta tanítványai lábát (lásd János 13:4–8). Az Ó- és az Újvilágban is maga az „élő víz” és „az életnek kenyere” vezette be az úrvacsorát. A szent úrvacsorai szertartásban az Atyát szólítjuk, és szövetséget kötünk, hogy magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét, mindig emlékezünk Őrá, és betartjuk a parancsolatait, hogy Lelke mindig velünk lehessen (lásd Lukács 22:19–20; 3 Nefi 18:7, 10–11).

A Gecsemáné kertjében Jézus többet szenvedett el, mint amit ember el tud szenvedni, hogy megváltson minket és engesztelést hozzon értünk. Minden pórusából vér fakadt. Mindenkiért elszenvedte ezeket a fájdalmakat, hogy – amennyiben bűnbánatot tartunk – nekünk ne kelljen szenvednünk (lásd Tan és szövetségek 18:11; 19:16).

Miután elárulták és hamisan vádolták, Jézus Krisztust kigúnyolták és megostorozták, alázatos fejébe pedig töviskoronát nyomtak (lásd Máté 27:26, 29; Márk 15:15, 17, 20, 31; Lukács 22:63; János 19:1–2). Ő „megsebesíttetett bűneinkért…, és az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ésaiás 53:5). Felemeltetett a keresztre, hogy magához vonzhasson minket (lásd 3 Nefi 27:14–15). Jézus Krisztus azonban még a kereszten is megbocsátott (lásd Lukács 23:34). Megkérte Jánost, hogy gondoskodjon az édesanyjáról (lásd János 19:26–27). Magára hagyottnak érezte magát (lásd Máté 27:46; Márk 15:34). Hogy a szentírás beteljesedhessen, azt mondta, hogy szomjazik (lásd János 19:28). Amikor minden betöltetett, önakaratából „kilehelte lelkét” (Lukács 23:46, Káldi-Neovulgáta; lásd még János 10:17–18).

Jézus Krisztus tudja, hogyan segítsen meg minket a betegségeinkben, a gyengeségeinkben, a magányunkban, az elszigeteltségünkben és a nehézségeinkben (lásd Alma 7:12). Az ilyen megpróbáltatások gyakran mások döntéseinek a következményeként érkeznek. Azt is tudja, hogyan örvendezzen velünk elragadtatásunk és hálaadásunk alkalmával, és hogyan hullasson velünk örömkönnyeket, amikor teljes az örömünk. Gyengéden az Ő nevében, az Ő hangján szólít minket az Ő nyájába. Mindenkit hív, bárhol legyenek is. Arra kér minket, hogy örökkévaló szemszögből lássuk és értsük meg a halandó életet. Amikor egyenes derékkal járunk és megtartjuk a szövetségeinket, Ő megígéri, hogy minden dolog összefoghat a javunkért (lásd Tan és szövetségek 90:24; Rómabeliek 8:28).

Az Ő idejében és módján eljön a visszaállítás – nemcsak azé, ahogy a dolgok voltak, hanem azé, amivé válni képesek. Jézus Krisztus valóban képes megszabadítani minket a rabságtól és a bűntől, a haláltól és a pokoltól, és segíthet betöltenünk isteni kilétünket, amikor hit és bűnbánat által többé válunk, mint azt valaha is gondoltuk.

Jézus Krisztusnak köszönhetően a halál nem a vég. Húsvétkor azt hirdetjük:

Az Atyjától kapott parancsolat és hatalom által Jézus letehette az életét, és újra felvehette azt (lásd János 10:17). Míg a teste a sírboltban feküdt, Jézus Krisztus szolgálattételt és szervezést folytatott a lelkek világában, kijelentve „megváltásukat a halál kötelékeitől” (Tan és szövetségek 138:16).

A harmadik nap reggelén kiszállt a sírból. Beszélt Máriával. Megjelent két tanítványnak az emmauszi országúton, valamint megjelent az apostolainak és másoknak is. (Lásd Máté 28; Márk 16; Lukács 24; János 20.)

Kiazmatikus bizonyságtétel gyanánt arra kérte a tanítványait, hogy ezúttal is vessék ki hálóikat a hajó másik felén; és bár a hálók ismét tele lettek halakkal, immár nem szakadoztak (lásd János 21:6–11; Lukács 5:3–7). Táplálta a tanítványokat, és háromszor is arra kérte Pétert, hogy táplálja az Ő juhait és bárányait (lásd János 21:12–17). Felment a mennybe, kijelentve, hogy az akkori tanítványainak és ma is mindannyiunknak meg kell osztanunk a húsvét dicső hírét és az Ő evangéliumát minden nemzettel, nemzetséggel és néppel (lásd Máté 28:19–20; Márk 16:15).

Jézus Krisztus a mi Jó Pásztorunk és Isten Báránya. Életét adta juhaiért és életét adja juhainak. Elviselte az elviselhetetlent a kertben és a kereszten, és engesztelést hozott értünk. Példa által mutatja meg nekünk az időben és az örökkévalóságban, hogy „az örök élet kapuját a halál megnyitja”.

Krisztus engesztelésének és feltámadásának a hatalma által testünk és lelkünk újra egyesülni fog a fizikai feltámadásban. Dicsőségesek leszünk, visszaállítva ábrázatban és testben, testrészről testrészre. Még a fejünk hajszálai is visszaállíttatnak. Mentesek leszünk az idő, a betegség, a testi baleset és a szellemi tehetetlenség okozta gyengélkedésektől. Krisztus engesztelése képes megáldani minket azzal, hogy legyőzzünk mindenféle lelki különválást és lelki halált. A bűnbánat feltételével megszabadíttatunk minden bűntől és bánattól, és megnyílunk a szeretet és az öröm örök teljességére. Tisztán, szeplőtlenül és szabadon térhetünk vissza legbecsesebb családi kapcsolataink kötelékében Isten, a mi Atyánk és Jézus Krisztus dicsőséges, celesztiális színe elé.

Újra látni fogjuk a szeretteinket. Amikor újraegyesülünk azokkal, akiket szeretünk, akkor egy örök szemszögből fogjuk látni egymást – nagyobb szeretettel, megértéssel és kedvességgel. Jézus Krisztus engesztelése segíthet emlékeznünk arra, ami számít, és elfelejteni azt, ami nem. Ha nagyobb hittel és hálával tekintünk a Szabadítónkra és a kapcsolatainkra, az békességet hoz, enyhít a terheken, megbékíti a szíveket, és egyesíti a családokat az időben és az örökkévalóságban.

A bőség és öröm reménye

Jézus Krisztusban a húsvét magában foglalja a mennyek megnyíló ablakait, a szőlőtő sokasodó gyümölcseit, valamint a gyönyörűségessé váló földeket. Jézus Krisztusban a húsvét magában foglalja a vigaszt és a gondoskodást az özvegyek és árvák, az éhezők és gyámoltalanok iránt, azok iránt, akik félnek, akiket bántalmaznak vagy akik ártatlanul sérelmet szenvedtek el. Jézus Krisztus mindegyiküket szem előtt tartva arra kér minket, hogy szeretettel és könyörülettel lássunk és szolgáljunk, ahogyan Ő is teszi.

Jézus Krisztus minden jó dologban bőséges visszaállítást visz végbe (lásd János 10:10; Alma 40:20–24). Azt ígéri, hogy „tele van a föld, és van elég, még marad is” (Tan és szövetségek 104:17). Minden dolog visszaállítása magában foglal olyan dolgokat, mint az Ő evangéliumának a teljessége, az Ő papsági felhatalmazása és hatalma, valamint az Ő nevéről elnevezett egyházában, méghozzá Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában található szent szertartások és szövetségek.

Jézus Krisztusban a húsvét magában foglalja azt is, hogy az Úr szent házai egyre nagyobb számban kerülnek egyre közelebb Isten gyermekeihez, elhozva a szívünkbe a „Sion hegyén szabadítók” tanát (lásd Abdiás 1:21). Az Úr egy megszentelő, önzetlen módot biztosít számunkra, hogy felkínálhassuk mindazt a földön, amire az eltávozott szeretteinknek szükségük van és vágynak az örökkévalóságban, ám amit maguktól nem tudnak elérni.

Ez az én reményem, ígéretem és bizonyságom. Tanúságot teszek Istenről, a mi Atyánkról; a Szabadítónkról és Megváltónkról, Jézus Krisztusról; valamint a Szentlélekről. Húsvétkor is és minden egyes nap leljünk rá az örök reményre és ígéretre Isten boldogságtervében, melyben ott húzódik a halandóságból a halhatatlanságba és örök életre vezető isteni átalakulás szövetséges ösvénye. Enyhítsen a terheinken mindennap Jézus Krisztus engesztelésének a bizonyossága, segítsen nekünk vigaszt nyújtani másoknak az ő bánatukban, és szabadítsa fel a lelkünket, hogy elnyerjük az Ő teljes örömét.

A húsvét reménye és ígérete által Jézus Krisztus betölti szívünk vágyakozásait és megválaszolja lelkünk kérdéseit.