Sion építése az egyházközségeinkben és gyülekezeteinkben: Velem kezdődhet

Egységet építeni

Egy sioni egyházközség vagy gyülekezet abban nyilvánul meg, ahogyan az egyháztagok másokkal bánnak. Christofferson elder azt tanította, hogy nagyobb egységet fejlesztünk ki, ha a Szabadító parancsolatát követve „nem csupán úgy szeret[jü]k egymást, ahogyan magunkat szeretjük, hanem ahogyan Ő szeretett minket”. Munkálkodhatunk azon, hogy gyönyörű egységet segítsünk elő az egyházközösségeinkben. Mit tehetünk azért, hogy „egy szívvé és egy elmévé” váljunk, amint az a Mózes 7:18-ban olvasható? Íme néhány ötlet:

• Az egyik nővér nem volt hajlandó egyetlen rossz szót sem szólni senkiről az egyházközségében. Ez sokakra kihatott, akik kezdtek ugyanígy tenni.

• Egy fivér eltökélte, hogy megtanulja az egyházközség minden tagjának a nevét, és amilyen gyakran csak lehet, üdvözli őket.

• Az egyik egyházközségben a püspökség mindig azt kéri az új emberektől, hogy az úrvacsorai gyűlés után jöjjenek előre, hogy üdvözölhessék őket, továbbá bemutathassák őket egymásnak az egyes szervezetek vezetőivel.

• Az egyházközségemben a segítőegyleti elnökség megkérte az új nővéreket, hogy mutatkozzanak be hat egymást követő héten. (Ez még a kétórás istentiszteletek előtt történt, amikor minden vasárnap volt segítőegyleti gyűlésünk.) Minden ilyen alkalom vidámra sikeredett, és lehetőségünk adódott ténylegesen megismerni az új nővéreket és kapcsolatot építeni velük.

Szent néppé válni

Christofferson elder a következőképpen fogalmazott: „Sion létrehozásában az elvégzendő munka nagy részét az arra irányuló egyéni erőfeszítéseink képezik, hogy »a tiszta szívűek« [Tan és szövetségek 97:21] váljanak belőlünk.”

Azonban mégis mit tehetünk azért, hogy szent néppé váljunk? Az egész az arra irányuló egyéni erőfeszítéseinkkel kezdődik, hogy az Istennel kötött szövetségeink szerint éljünk.

Jómagam egy olyan egyházközségben éltem, ahol az egyik nővér olyan volt, mint az igazlelkűség világítótornya. Jessica (nem a valódi neve) minden héten szeretetet és jóságot sugárzott a gyűléseinken. Egyik embertől a másikig ment, üdvözölte őket és kimutatta a szeretetét – különösen azok esetében, akik „az egyházközség peremén kapaszkodtak”. Meghívta magához a magányosokat, beszélgetett a félénkekkel, és mindent elkövetett azért, hogy másokra is átragadjon a Krisztus és az Ő evangéliuma iránti elkötelezettsége. Jó hatással volt az egész egyházközségre.

Mindegyikünk ugyanígy hozzá tud járulni az egyházi gyűléseink lelkiségéhez azáltal, hogy előmozdítjuk a tan megértését és az evangélium iránti elkötelezettséget.

• Érkezhetünk úgy, hogy felkészültek vagyunk emlékezni a Szabadítóra, amikor „megtört szívvel és töredelmes lélekkel” (3 Nefi 9:20) veszünk az úrvacsorából – és erre tanítjuk a családunkat is.

• Törekedhetünk a Szentlélek állandó társaságára és megszentelő hatalmára, amint felfedezzük „a mindennapi bűnbánat örömét”.

• Jegyzetelhetünk az egyházi gyűléseken, és megpróbálhatunk olyan sugalmazott hozzászólásokat tenni, amelyek elősegítik a tanulást az egyes órákon.

• A tanítók szorgalmas erőfeszítéseket tehetnek azért, hogy felkészüljenek és fokozzák a tanulást az óráikon. A megnövelt erőfeszítések megmutatkoznak a tevékeny órai részvételben és az órák lelkiségében.

• Megtarthatjuk a templomban kötött szövetségeinket. Ha olyan gyakran hódolunk az Úr házában, amilyen gyakran csak a körülményeink engedik, az segíteni fog közelebb kerülnünk Őhozzá; másokat is megkérhetünk arra, hogy tartsanak velünk, és mi is támogathatjuk őket a templomlátogatásukban.

Amikor mindegyikünk alázatos, következetes erőfeszítésekkel munkálkodik a lelki erő és az igazlelkűség előmozdításán az egyházközségünkben vagy gyülekezetünkben, akkor az egész egyházközösségünk áldott lesz, nagyobb lelkiségre és elkötelezettségre indíttatva.

A szegényekkel és a szükséget látókkal való törődés

Benjámin király sok olyan igazságot tanított, amelyek segíthetnek létrehoznunk Siont. Amikor arról tanított minket, hogy gondoskodjunk a szegényekről és a szükséget látókról, ezt mondta: „[M]egsegítitek azokat, akik rászorulnak a segítségetekre; szolgáltattok majd javaitokból annak, aki rászorul” (Móziás 4:16).

Mindegyikünk kiveheti a részét a gondoskodásból és az osztozásból. Feltehetjük a kérdést: Mit tehetek én azért, hogy enyhítsem a szükséget az egyházközségemben vagy gyülekezetemben? Hogyan használhatom a forrásaimat a szegények és a szükséget látók megsegítésére?

Az Általános kézikönyvben ezt olvassuk: „A vezetők gyakran segíthetnek az egyéneknek és a családoknak megoldást találni a szükségleteikre az egyházközség és a cövek tagjai által felajánlott ismeretekre, készségekre és szolgálatra hagyatkozva.”

Íme néhány felemelő példa az általam tapasztaltak közül:

• Egy nővér azzal segített az egyházközség néhány anyagi gondokkal küszködő tagjának, hogy megtanította nekik, hogyan kell költségvetést készíteni és betartani.

• Egy fivér rövid távú munkát ajánlott fel a vállalkozásában, hogy átmeneti segítséget nyújtson az eközben hosszú távú munkát kereső egyháztagoknak.

• Egy nővér titokban élelmiszercsomagokat rakott azoknak a családoknak a tornácára, akik az egyházközségében nehéz helyzetbe kerültek.

• Egy fivér megtanította másoknak, hogyan kell autót szerelni, akik ezáltal elsajátíthattak egy új készséget.

• Az egyházközség tagjai olyan szolgáltatásokat – például hajvágást, adóbevallás elkészítését, gyermekfelügyeletet, önéletrajz írását – ajánlottak fel, amelyeket a püspök igénybe vehetett a szükséget látók megsegítésére. Mivel az egyháztagok hajlandóak voltak szolgálni, ez megkímélte a családokat attól, hogy a szükös forrásaikból ezekre a szolgáltatásokra kelljen költeniük.

• Az egyik szolgálattevő fivér megszervezte egy tartós betegséggel küszködő család udvarának a takarítását.

• Egy szolgálattevő nővér háztakarítást szervezett egy túlterhelt édesanya számára.

• Egy másik nővér takarítószer-adományokat gyűjtött az egyházközsége egyedülálló anyukáinak.

• Amikor a férjem már hónapok óta állás nélkül volt, az egyházközségünkből egy fiatal édesanya eljött hozzánk, és felajánlott nekünk egy kis pénzt, hogy segítsen nekünk. Megdöbbentem! Soha nem fogom elfelejteni a nagylelkűségét.

Közösen munkálkodva elő tudjuk segíteni az önellátást és a függetlenséget. Ha mindegyikünk erőfeszítést tesz arra, hogy törődjön és osztozzon a szükséget látókkal, akkor magasabb szintre emeljük egyházközségeink és gyülekezeteink világi és lelki jóllétét.

A 4 Nefiben leírt emberek néhány olyan körülményt példáznak, amelyek akkor is fennállnak, amikor egy egész nép törekszik Sion létrehozására. Az ő példájuk hasznos, követendő mintát nyújt számunkra. Miután az Úr látogatást tett a nefitáknál:

• „…az emberek mind… megtértek az Úrhoz” (2. vers).

• „…minden dolog közös volt közöttük; így tehát nem volt gazdag vagy szegény” (3. vers).

• „…nem volt viszálykodás az országban, Isten szeretete miatt, mely az emberek szívében lakozott” (15. vers).

• „Nem voltak [továbbá] bármilyen -iták, hanem egyek voltak, Krisztus gyermekei és Isten királyságának örökösei” (17. vers).

• „És milyen áldottak voltak!” (18. vers.)

Összefoglalva: az Úr minden egyháztagot arra kért, hogy segítsen Sion felépítésében (lásd Tan és szövetségek 6:6), továbbá pedig azok, akik részesültek a templomi felruházásukban, szövetséget is kötöttek erre. Mindannyian képesek vagyunk együtt munkálkodni azon, hogy az egyházközségeink és gyülekezeteink tagjainak egy legyen szíve és egy az elméje, és ne legyenek közöttünk szegények.