A család örömteli és fontos

„Gyermekeim, unokáim és dédunokáim… életem legnagyobb örömei közé tartoznak.

Amikor döntéseket hoztok az életetekről és a családotokról – vagy a leendő családotokról –, kérlek benneteket, ne feledjétek, hogy a legnagyobb kincsek a földön és a mennyben a gyermekeink és az utódaink.

Naponta köszönetet mondok egy szerető Mennyei Atyának, aki megáldott engem ezzel a családdal, amelyet oly nagyon szeretek.”

„Az anyáknak, bárhol legyenek is, akik áldozatokat hoznak a családjukért, azt kívánom mondani…, hogy áldozatotok nem marad észrevétlen – sem az egyház vezetői által, sem pedig Mennyei Atyánk által, aki mindig a gyermekei gondviselésére törekszik.

Amikor életünk e földi fejezete véget ér, és a világ minden elismerése elhalványul, úgy hiszem, könnyen lehet, hogy az igazlelkű édesanyák hallják majd először a következő szavakat: „Jól vagyon jó és hű szolgám…; menj be a te uradnak [nyugalmába]” (Máté 25:21).

„Bár életem korai évei emberpróbálóak voltak a háború és a vele járó aggodalmak miatt, rendkívül áldott voltam, amiért egy olyan családhoz tartozhattam, ahol szerettek engem. […]

E korai években a családom még nem ismerte Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát. Nagyon nehéz időszak volt. Mégis van néhány boldog emlékem ezekről a helyszínekről, köszönhetően a családtagok, barátok és szomszédok szeretetének.

Talán néhányan közületek, akik szülők vagytok (vagy akik egy nap azok lesztek), aggódtok amiatt a világ miatt, melybe a gyermekeiteket hozzátok. Azt javaslom, hogy ha arra összpontosítotok, hogy krisztusi szeretettel neveljétek gyermekeiteket, és megtanítsátok nekik szeretni Mennyei Atyánkat és Szabadítónkat, Jézus Krisztust, akkor fel lesznek vértezve ahhoz, hogy képesek legyenek keresztüljutni az élet minden kihívásán. Képesek lesznek érezni azt az örömet és békességet, amely abból fakad, hogy a nehézségek ellenére is a Szabadító evangéliuma szerint élnek.”

„Az örök házasság és az örök családok az Istennel az Ő szent templomaiban kötött szövetségek miatt lehetségesek. Arra kérem mindannyiunkat, hogy tegyük elsődleges fontosságúvá a templomi házasságot. Mindenkit, aki hajlandó szövetségeket kötni Istennel és egymással, arra kérünk, hogy vegyen részt azokban a templomi szertartásokban, amelyek egymáshoz kötnek bennünket. A családok valóban örökkévalóak, és központi helyet foglalnak el Isten tervében.”

„Atyánk terve a családokról szól. Nélkülük az örökkévalóság nem lenne olyan örömteli. […]

Hadd biztosítsalak benneteket arról, hogy akár házasok, akár egyedülállók vagytok, akár nagy a családotok, akár kicsi, mindenképpen az Úr családjához tartoztok. Örvendezek amiatt, hogy a szabadítás nagyszerű terve elég nagy Mennyei Atyánk minden gyermeke számára. És mily különösen hálás vagyok azért, amiért Isten terve módot ad arra, hogy a családi kapcsolatok a síron túl is megmaradjanak! Bizonyságomat teszem arról, hogy amikor visszatérünk Isten színe elé, örökké együtt leszünk azokkal, akiket a legjobban szeretünk.”

„Sok fiatal házaspár aggódik amiatt, hogy gyermekeket neveljen a világ mai állapotában.

Néhány éve az egyik fiatal, frissen házasodott lányunk és a férje ezt a nagyon fontos, életbevágó kérdést tette fel Rasband nővérnek és nekem:

»Még mindig biztonságos és bölcs dolog gyermekeket hozni erre a látszólag gonosz és ijesztő világra, amelyben élünk?« Határozottan így feleltünk nekik: »Igen, de még mennyire!« Aztán megosztottunk velük néhány alapvető evangéliumi tanítást, valamint a saját, szívből jövő benyomásainkat és élettapasztalatainkat.

Az Úr tudta, hogy lesznek olyan időszakok az életünkben, amikor majd félni fogunk. Megtörtént ez már velem és veletek is.

Azt mondta nekünk: »Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak« (Ésaiás 41:10).

A lányunk és a vejünk komolyan elgondolkodott az aznap esti beszélgetésünkön; imádkoztak, böjtöltek, és levonták a saját következtetéseiket. Boldog és örömteli fejleményként számukra – és nagyszülőkként számunkra is –, a lányunk immár hét gyönyörű gyermek édesanyja.

Igen, veszedelmes időkben élünk, de amikor a Szabadítónk példáját követjük, akkor nem kell félnünk. Azért imádkozom, hogy amikor így teszünk, akkor ne nyugtalanítsanak minket a mostani idők vagy az utunkat keresztező gondok.”

„Ahányszor csak mostanában felkértek beszélni, azt a benyomást éreztem, hogy bele kell foglalnom azt a gondolatot, miszerint az elhívásaink, a munkánk, a tanulmányaink és más érdemes törekvéseink célja a kapcsolataink – az Istennel, a családdal és egymással való kapcsolataink – megáldása. Russell M. Nelson elnök ezt tanította: »A szövetség ösvénye teljes egészében az Istennel való kapcsolatunkról szól«. Életünk e különböző területei ennek a célnak az eszközei: annak, hogy ápoljuk és megáldjuk az örökkévaló kapcsolatokat.

Szolgálatra szólító elhívásaink és a családunknak adott áldások jobban egybefonódnak, mint azt esetleg gondolnánk. Nem választhatjuk el egymástól a kettőt. Miként a Márkban álló szentírás is azt a tantételt tanítja nekünk, miszerint »a szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért« (Márk 2:27), úgy az elhívásainknak, a szolgálattételi megbízásainknak, a munkánknak és a tanulmányainknak is az a célja, hogy megáldjon minket és az Istennel fenntartott szövetséges kapcsolatunkat – következésképpen pedig minden más kapcsolatunkat is.

[…] Amikor életünk ezen részeire úgy tekintünk, mint annak a módjaira, ahogyan Isten meg kívánja áldani a Vele és másokkal fenntartott kapcsolatunkat, akkor isteni ösztönzést, útmutatást, megértést, erőt, boldogságot és békességet kaphatunk.

Szeretünk benneteket, és azért imádkozunk, hogy áldottak legyetek, miközben az Istennel fenntartott személyes szövetséges kapcsolatotokat fejlesztitek.”

„Hét évvel a halála után üzenetet kaptam a fiamtól – vagy legalábbis így éreztem.

A tizenéves unokám (a fiam fia) épp most ünnepelte a születésnapját, és ajándékba megkapta az édesapja régi telefonját.

Még a kártyát sem cseréltem ki benne.

Mivel kíváncsi voltam, hogy mit mondunk egymásnak a fiammal az élete utolsó napjaiban, elkezdtem végiggörgetni az egykor neki küldött üzeneteimet.

Sok rövid üzenetet találtam különböző ügyes-bajos dolgokról és családi eseményekről. A szívem egyre jobban összeszorult, amikor sehogy nem akart előbukkanni egyetlen olyan üzenet sem, amelyben mindössze ennyi állt volna: Szeretlek.

Tudtam, hogy tudta, hogy szeretem, de az járt a fejemben, hogy talán elszalasztottam a lehetőséget arra, hogy ezt még egyszer, utoljára kimondjam.

Azóta igyekszem minden üzenetem végére odaírni, hogy Köszönöm vagy Nagyon szeretlek.

Szeretném, ha most TE is megállnál, és megnéznéd a TE üzeneteidet.

Néha annyira lefoglalnak minket a sürgős közlendők, hogy elfelejtjük kimondani a legfontosabbat: Szeretlek.

Arra kérlek, hogy küldj egy üzenetet vagy mondd el a szeretteidnek, hogy mennyire fontosak neked.

Ne várjunk egyetlen további másodpercig sem azzal, hogy tudassuk velük, milyen sokat jelentenek nekünk.

Küldj nekik üzenetet! Mondd el nekik!

Megígérem, hogy nem fogod megbánni.

»Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van« (1 János 4:7).”

Tamara W. Runia nővér, Facebook, 2024. júl. 23., facebook.com/youngwomenworldwide.